Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 351.

 351.

Nem a fától nem látjuk az erdőt, hanem

fordítva: a sűrű vadonban nem tudjuk

megkülönböztetni az ott szereplőket,

amint bódult fejjel állunk világban is,

ha nem ismertük meg külön-külön mindazt,

mi szembejön velünk, ránk zúdul és elföd,

hogy fulladozunk alatta s alig tudunk

kikecmeregni onnan valamennyire.

Hogy több ezer ház közül melyik a miénk,

abból tudjuk, hogy milyen a kinézete,

s majd begyakoroljuk a hozzá vezető

utat is, hogy biztonságban hazaérjünk.

De idegen városban nincs ilyen biztos

pontunk, kapaszkodónk, bár megtanulhatjuk,

mégis szokatlan ismeretlen maradhat:

nem hagy kialakulni bennszülött érzést.

Kézbe vett tárgyakat, eszközöket hamar

eldobálunk, ami pazarlás is, viszont

otthontalanná válunk, ha gépiesen

halad át rajtunk fogyasztásunk terméke.

Örüljünk hát jobban az egyediségnek,

társalogjunk világunk kis dolgaival,

környezetünk szinte barátokból álljon,

kikkel értékekben utazunk egyhelyben.