Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 355.

 355.

Állandó lemaradásban vagyok, érzem,

kihagyott lehetőségeimet vérzem,

oly sok mindenről mondtam le kényszerűen,

vagy csak gyászos lustaságból egyszerűen.

Már rég bejárhattam volna a világot,

mindenhol fellobbantva magamból lángot,

örvendezve, hogy oda is eljutottam,

onnan szép maradandó emléket hoztam.

Megtanulhattam volna sokkal több nyelvet,

nemcsak dadogóan, hanem profi perfekt,

közelebbről megismerve, ahol járok,

ne mélyüljön népek között többé árok.

Barátot, társat úgy kereshettem volna,

hogy kapcsolatunk közös szekeret tolna,

keblemre ölelve nemzetes társaim,

és kik szomszédjainkká lettek drámain.

Ehelyett vélt s valós korlátokkal küzdve,

ott tartok, hogy céljaim alig kitűzve

mire megállapodnék valami mellett,

új ötletek árja, árnya tovább kerget.

Egyvalami biztos, vannak tanulságok:

magas hegyek mellett fontosak síkságok,

élet árán szerezhetünk meggyőződést,

határozott feladat irányba dőlést.