Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 362.

 362.

Most a lezárásokkal tudatosulhatna

bennünk az a nagy erőszakhullám és vész,

mit háború jelentett elődeinknek,

elvágva minden addigi kapcsolatot

és nemcsak a külföld és a haza között,

hanem szeretteinkkel, kik a front másik

oldalán rekedtek, vagy a katonák és

családjuk között, hírt se hallva egymásról.

És az a felelőtlen öldöklés, amit

ágyúzás és bombázás jelentett, nemcsak

kifejezett harctéri folyamat, minek

embertelensége égbekiáltó lett

volna, ha maradt volna fórum, ahová

fordulni lehetett volna, de alig volt

semleges terület, menedék, még saját

hazában is üldözték, ki békét akart.

Ily előzménye a „te sem menekülhetsz”

érzésnek visszanézve: mára riasztó,

mert ahogy akkor nem sikerült megállni,

most főszereplő kellene legyen végre

megfontoltság, biztonság megtalálása

a hozzáértés mentén, nehogy átcsússzunk

valami romlás láncolatba, nem tőlünk

induló árba, de lépjünk kilábolást.