Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 378.

378.

Habár költészettant kevesen tanulnak,

versírással igen sokan próbálkoznak,

a versek sorsa a közönségen múlhat:

ha olvassák, a költőnek hasznot hozhat.

Igaz, kevés volt, ki ebből megélt volna,

a babérkoszorú sem drága mulatság,

igazán a költőkkel jól ki van tolva:

odaadóan vívják értelmünk harcát.

Eleinte a régmúlt történeteit

szedték emlékezetőrző alakzatba,

harcokról s hősökről szólnak énekeik,

zengő lantkíséret mellett előadva.

Aztán, későn, megjelentek az érzelmek:

a szerelem lángja lett az örök téma,

vagy ahogy burjánzik, virágzik természet,

vagy elkeseredésben elszakadt cérna.

Megtévesztő lehet az újabb felhajtás,

amivel a költőinket veszik körül,

mert az inkább üzleti sikerre hajtás,

és a költő az ihletnek jobban örül.

Nem is az ő személye, a műve fontos,

abban tudunk utólag is elmélyülni:

tömegeknek az adhat élményt, ha pontos

ábrázolás hullámára lehet ülni.