Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 388.

388.

Hajdanán egy nyelv volt a földön, s egyetlen

közlekedési eszköz, a lábunk, kegyetlen

betegségek irtották az embert, s evett

környékről szerzettet, boltba nem mehetett.

Ez állapot annál sokkal tovább tartott,

s közben sokkal jobban bírtuk a létharcot,

mint ma képesek vagy szeretik mutatni,

csak rosszban turkálva múltunkban matatni.

Ma sokan vagyunk, mégis sok föld parlagon,

sokan dolgozunk, mégis kevés a vagyon

sokak kezében, és töméntelen kevés

gazdagéban, nem indok, hogy ő szerencsés.

Ámde ha most jön egy kis megpróbáltatás,

alig van mindenkire érvényes tanács,

hogy valami egyénit kezdeményeznél,

kiszolgáltatottabb vagy az ősembernél.

De addig nem szökken szárba semmi vetés,

míg nem vált életmódot figyelmeztetés,

hogy a tevékenység nem csupán szellemi,

tehén nem tud borjat elvekből elleni.

Legyen parancs az egynyelvű együttérzés,

természetóvásból fakadó megértés,

s ahogy bölcselet-történet tanulságos,

örökléti élet legyen újra csábos.