Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 411.
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg)
411.
A kérdezés alapja a kérés lehet,
és ez rámutat ennek elsőbbségére,
sőt, szöges ellenkező előjelére:
mert pontosan tudjuk, amit kérnünk lehet.
Olykor nyűgöt oldanánk ritka helyzeten,
amikor csupán sejthetjük, mit akarunk
elérni, megszerezni, és gondolatunk
bizonytalanul érdeklődik szertelen.
Kapaszkodót akarunk, hogy jót kérünk-e,
ezért előbb rákérdezünk érvényére,
hogy rájöjjünk a valódi szükségére,
s ne keltsünk vágyat felesleges bűnünkre.
Addig minden rendben is volt életünkkel,
míg hagyomány kérés nélkül közvetített
ugyanannyira alkalmas házat s hitet,
s felírtuk a lényeget virág betűkkel.
Készült ugyan régóta már drága holmi,
aranyékszerek fejedelmi körökben,
fényűzés-hajlamunk azóta se csökken,
de inkább virágot szeretünk szagolni:
Gazdagok vagyona kételyektől bűzlik,
ki mit érdemel köztünk, lett nagy-nagy kérdés,
a természet haldoklik: túl sok a kérés,
tudósok Isten világ-kódját betűzik.