Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 419.

419.

Kőkemény alapon épülő józan észt

nem sodor el tudatlan pokol hulláma,

sziklaként áll hitünk észszerűsége,

hagyomány-zászlót lenget új szelek álma.

Égig menő lépcsőt vágtunk oldalába,

fokain fel-le jár ismeret-terjesztés,

lenn nagy teher vállon, fenn tudós szédület,

ugrás közben botlás, bukás adatvesztés.

Öntudat-lébe mártott elmeerjesztés,

hogy ne csak egereket szüljenek hegyek,

világ értelmének mélyére tekintve

nyílnak meg közvetlen elérhető kegyek.

Az élet erős, bár elhullanak legyek,

még hatalmasabbak igaz eszmevárak,

elméleti utakon nincsen baleset,

jövőt teremtve kell szolgálnunk a mának.

Valóságként nyílnak téren túli tájak,

közelebb hozva léten túli világot,

bevilágítva hiedelmek mélyére,

kiűznek belőlünk édenkerti átkot.

Szeretnünk kell hát végtelenség virágot,

illatával átitatni végességünk,

megélve örökségünk kiterjesztését

a mindenségre, mely okosságba békült.