Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 464.

464.

Nagy hegyek és nagy emberek vonzásában

él legtöbbünk, fergeteges hatásukat

időről-időre megújítva hűen,

átélve mint életmentő táplálékot.

Különösen a magyaroknak nagy élmény

a Kárpátok hegyrengetege: ott élvén

vagy látogatván, hozzá a történelem

viharaiból származnak az emlékek.

Sőt, a történelem előtti időből:

már a hegyekben végeztük alapvető

emberi tevékenységünket, túlélést

és előre lépegetést gyakorolva.

Nekem ők a nagy emberek, a hegyiek,

majd hegylábiak, legyőzve a természet

zordságait, és győzve a gyűjtögető s

halászó-vadászó munkát eredménnyel.

Hozzájuk mérték magukat utóbb sokan,

hivatásuk méltóságát erősítvén,

de ránk inkább utóbbiakról maradtak

hírek, külső támadástól védekezvén.

S aztán már katonáinkat is feledtük,

csak a költők emlékeztetnek hősies

mivoltukra: de ha nagy hegyek közt járunk,

eszünkbe jutnak évezredes harcaik,

nemcsak a fegyveres ellenséggel, hanem

a mindennapjaik során beszivárgó

csábítással: lejjebb adni emberségből,

de nagy hegyek segítettek az őrzésben.