Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 493.

493.

Ritkán szedjük le egyenként a káposzta

leveleit, és a hagymáról is csak a

legfelsőket: reszeljük és szeleteljük

őket, és még durvább a konyhai csata,

amikor aprítót, darálót használunk,

s mindez szükséges a főzéshez, sütéshez.

Szintén alig nézzük sorsunk leveleit

külön-külön kiterítve térve észhez,

inkább elviseljük, hogy besavanyítva,

péppé zúzva és egybesütve úgy zajlik

életünk: minden lényeges mozzanata

nagy egész szükségszerűségébe hajlik.

De így nem tudjuk meg, mit kell változtatnunk,

ha valami nem tetszik az életünkben,

mert csak azt érezzük, hogy rossz irányba megy,

az nem magyarázat, hogy fogantunk bűnben.

S az sem tudatosul, mért szalad szekerünk,

ha szalad és mikor még helyén van minden,

ekkor jutalomnak érezzük a létünk,

nem gondolkodva rajta, honnan az érdem.

De nem is kell önboncolást végezni ahhoz,

külön lássuk az élet összetevőit,

elég tudnunk, mit látnak bennünk szüleink,

s hogy látja korosztályunk menyeit, vőit.

Meg kell tehát tanulnunk egymástól egy s mást,

nem baj, hogy mindenkinek más és más fontos,

ha tudatunk belép mások életébe,

levelenként dobnak babért vagy csak csontot.