Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 518.
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fe02fae5949946d5bc721b3b54f8f8a3~mv2.jpg)
518.
Lendületnek tekintjük az akaratot
inkább, valami megfoghatatlanságnak,
elvárt adottságnak kívülről táplálva,
mint folytonos belső elhatározásnak.
Pedig jobb tisztán látni: mennyire tőlünk
függ, elválaszthatatlanul ugyan minden
egyes lélegzetvételtől, mozdulattól,
mégis belőlünk jön alapvető szinten.
Sokszor nem is állunk egyébből, mint szilárd
akaratból: ennyit mutatunk magunkból,
még magunknak sem részletezve az okot,
amiért nem tágítunk nyerő lapunktól.
S ha a lapjárás rosszra fordul, nincs mese,
akkor is teljesítenünk kell hűséggel:
akaratunknak megfelelően, szűkös,
de legalább megdolgozott eredménnyel.
Életünk folyama széljárásban telik,
mások akaratának zuhatagában,
nem lehet kitérni előle, mert együtt
vagyunk egész, töredék lét önmagában.
Nem alá- és fölérendeltség azonban
a helyes rendszer, hanem munkamegosztás
szerinti feladat kijelölés rendje:
fontos a feladója, s van címzett és postás.
De a legtermészetesebb és így édes
elhatározás nemzedékek fölötti
kötelességteljesítés jó szándéka,
s nem utolsósorban a két nem közötti.