Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 528.

528.

Ősi népünk utódai között járván

nem göröngyök között, hanem sima járdán

megyünk, s akként jutunk egymás közelébe,

hogy örömajándék lesz a másik léte.

Otthonról, az akadékoskodók közül

elszabadulván, itt szívünk szárnyán repül

a jóakarat egymás felé, teremtő

képzelet tettekké válván igaz nemtő.

A jókívánságok gyökeret eresztenek,

ha új ismerőseink eleresztenek,

hogy menjünk újra a magunk dolga után,

már sokkal okosabban, ha eddig bután.

Mennyivel egyszerűbb lenne csak így élni,

mint ők merik, láthatatlantól nem félni,

s ha eljön a cselekedetek ideje,

maradjon kivitelezéshez ereje

az embernek, mert ha lebénul s áll bambán,

mert nem tudott túllépni a gyatra hantán,

nem lesz méltó rá, hogy túlélésig jusson,

igazságosan osztozva régi jusson.

Itt ehhez engednek legközelebb érni,

mihez otthon már nem lehet hozzáférni,

mert tetszhalottként szenderül a magyarság,

itt meg szemlékhetem igaz szép arcát.