Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 529.

529.

Kívánni jöttünk, vagy hálát adni soha

el nem évülő adományainkért, és

felfogni szellemi mélységét az

üzenetéből, megküzdve értelméért.

Külsőségek segítik az elmélyülést,

mert az ember olyan esendő és mulya,

csodának kell ahhoz történni legalább,

hogy szeme előtt a titok feltárulna.

Itt minden együtt van: Napfelkelte torony

keresztjét megvilágítva legelőször,

s az Istenanya gyönyörűséges szobra,

érzelmek sodrától az ész visszahőköl.

Közelebb lehet menni a hegyre a Naphoz,

hogy a sugarak derékon kaphassanak,

s ha ezt félmillió ember is megteszi,

nem múlhat hatása a zarándoklatnak.

Nyugodtan tehetjük, elhagyva sallangot,

hogy a lényegre tereljük figyelmünket,

ráhagyatkozva, hiszen elhozott eddig,

mindig megújítva esendő lelkünket.

Ennél többet nem akarhatunk élettől,

még a Föld is visszatér egykoron oda,

hogy Isten kebelében egységesüljünk,

ő nyújtja égi kezét, s csattan parola.