Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 542.

542.

Hogy gondolat vezérelt-e minden ember,

egyértelmű igen, mégha ennek vannak

ellenpéldái is sokak szerint, akik

lealacsonyító ítéletet adnak

olyan embertársaikról, kik látszatra

eszetlenül élnek, önsorsrontó módon

függőségig viszik az élvezeteket,

vagy inkább falnak megy, senkinek nem hódol,

kitart szeretetlen kapcsolatában is,

feláldozza életét a hazájáért,

becsületes marad becstelen világban,

nem adja üdvös túlvilágát a máért.

Vagyis ilyen esetekben mélyebbre ás

és onnan jön a gondolat, összefüggést

lát távoli és szélsőséges dolgok közt

akár, tehát ő jobb gondolati ügyként

kezeli világunk, mint az átlagember,

helyesebben: az átlagot nem elérőn,

hiszen mindennapi hősök milliói

élnek köztünk szerény-dolgos sokat érőn.

Költői érzékenységnek és a tudós

kötelességének tekintjük, hogy gyullaszt

világot, felszínre hoz olyat s képvisel,

mit többség felszín erdejében elmulaszt

tekintetbe venni, de mégis átjárja

rejtetten gondolatvilágát, feltámad

benne semmiből szinte az örök Ige,

s már mintegy ismerős szellemként kiárad.