Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 631.

631.
Párhuzamos világokat feltételez,
kinek kevés evilági magyarázat,
pedig csak nem megfelelően tételez:
természettörvény helyére lép varázslat.
Nem véletlen, hogy emberszerűnek véljük
az istent, úgy képzelve, hogy rajtunk túlnő,
alig ismert magas hatalomnak féljük:
szellemi létezése elménken túllő.
De ki ismerős szóval céloz bennünket:
minden műve köztünk kinyilatkoztatás,
rossz akaratunkért, tettünkért ő büntet,
s nem: azonosítatlan beavatkozás.
S velünk javíttatja ki, ha megtévedtünk
s eltértünk a kijelölt helyes úttól,
neki duzzad mellünk, hálás büszke kedvünk,
ha siker és öröm szabadít a bútól.
Oly állapotban is feléje kacsintunk,
érezve: a világ legjobb versét írjuk,
mert mi is szeretnénk tenni dolgunk szintúgy,
ahogy őáltala a világát bírjuk.
Úgy összeölelkeztünk eme valóval,
hogy tudjuk, belőle jöttünk s hozzá megyünk,
emelkedett létét példázzuk föld-sóval,
mitől ízes élet, akármerre megyünk.
Őt helyettesíteni földönkívüli
fejlettebb lények köztünk kószálásával,
minthájával, soha nem fog sikerülni,
mire megismerhetetlenségük rávall.
댓글