Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 643.

643.

A látszat az, hogy nem túl régóta vagyunk

többen a földön, – ami felfoghatatlan –

mint amennyit megismerni úgy lehetne

belőlük: elegendő nagyvonalakban.

A kiszámíthatatlanság mindig megvolt,

s inkább szerencsés lelkület-alakulás,

mert bár összedöntheti elképzelésünk,

meglepetést is hozhat, mint a Mikulás.

Rosszabb a tényleges rombolás átka volt,

ki nem irtottak térdre kényszerítése,

akkortól kezdve nem volt szabadakarat,

sőt, közösség se, tarolt széthúzás kése.

Élet beláthatatlan irányokba ment,

nem a maga útját járta természetünk,

az erőszakosabbak uralkodtak rajtunk,

azt kockáztatva, hogy mindnyájan elveszünk.

S akik megmaradtak ősi szent hitükben,

máglyán égtek, kínzásokat szenvedtek,

de mégis elterjedtek gondolataik,

jobb részét őrizve az emberi nemnek.

Megváltást úgy hozott szellemi erjedés,

jóakarattá vált megvilágosodás,

attól kezdve úgy kezdtünk egymásra nézni,

együttélés hozott lelki gazdagodást.

S ahogy régen a múlt végtelen kútjából,

ma jelen kimeríthetetlenségéből

jön törvényszerűen mindig megújulás,

építkezik létünk jövőnk emlékéből.