Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 669.

669.

Látjuk életünk összetevő részeit,

de sosem vizsgáljuk az életet magát

magunkon, azt ráhagyjuk a tudományra,

húzza fel élő és élettelen falát.

Aligha különböztetjük meg a reggelt

a reggelizéstől, delet ebédeléstől,

ugyancsak világos életünk hajnala,

lemenő-Nap-korszak foszt meg képességtől.

Megtanítják nekünk, hogy minden növény nő,

szaporodnak hatalmas fák évgyűrűi,

porladóssá válik a csont öreg korra,

támadgat a vírus, egészség legyűri.

Felnőttség foka, mikor megértjük bátran:

egyén-szakaszos életek egyesülnek

folyamattá, emberek családban élve

magjuk-szakadatlan nemzenek és szülnek.

Előteremtődik betevő falat is

beláthatatlanul bonyolult forgásban,

midőn az élővilág egymást táplálja,

végsősoron adok-kapok lebontásban.

Mindez a fejünkben állandóan zsong-bong,

lecsukott szemmel sem szűnik meg tekintet,

sőt, az álmok mutatják, hogy alváskor se,

életirányító szellemünk ad szintet:

Minden megélt pillanatunknak távlatot,

múltból jönnek jövőért felismerések,

hasznos elbeszélnünk a világot hűen,

gyümölcse miénk lesz, ha elve megértett.