Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 675.

675.

Annyi mindent szeretünk és tisztelünk, hogy

nem győzzük felsorolni, helyette Istent

imádunk és félünk, egybeterelve így

aztán jót rosszal, segítő és ártó mindent.

De ezzel eltávolítjuk, elűzzük a baj

mellett azt is, ami javunkra szolgál:

szükségtelen Isten kezébe helyezni

képességet, vagy mit sokat gyakoroltál.

Inkább az Ügyesség, el ne hagyj! szólásra

alapozz, találj saját gyönyörűséget,

keresd meg, mi dobja fel állapotodat,

táplálj sikeres tetted iránt hűséget.

Ott romlott el világhoz hozzáállásunk,

hogy régiek kiemelt eredményeit

– amit ők önmagukban istenítettek –

varázslat rejti, földöntúliból merít.

Pedig csak szájbarágósan ábrázolták

küzdve megszerzett jótéteményeiket,

kezdve a termékenységtől terméshez,

gyermekáldáshoz, zárva, hogy holt mit vihet

át onnani világba, honnan mindnyájan

ide kerültünk megbecsült akaratból,

azaz semmi sem véletlen érdemtelen,

s meg kell különböztetni kicsit a nagytól.

Ideje már megtanulnunk, hogy erkölcsi

értékek léptek istenek póthelyére,

mai alakjukban úgy tekintsünk rájuk,

mint akikben egyesül ég és föld vére.