Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 707

707.

Nem azzal törődünk, ki zavarja fel a

vizet: lehessen zavarosban halászni,

hanem annak mikéntje érdekel csupán,

talán mert hátteret sosem lehet látni.

Előtérbe nyomnak kirívó képeket,

hogy kielégítsék kíváncsiságunkat,

vagy bonyolult magyarázgatásba fognak,

olyan sok száraz adattal, hogy már untat.

Békében még csak-csak elmegy, hogy átadunk

döntést nagy dolgokban valami központi

hatalomnak, mert van rá esély, jól dönt:

külön-külön nincs mód osztani-szorozni.

Így születnek nagy közösségek teremtő

erejéből felmérhetetlen jelentős

építmények – alkotmányok, mert elvekkel

lehet elérni, hogy baj tovább nem fertőz.

De közmegegyezés könnyen felborulhat,

ha a vész egész világunkat támadja,

miről lemondani veszteség-vállalni,

azaz a jövőnek ki lesz áldozata.

Ilyen kérdések, döntések előtérbe

állítója még mindig csak a felszínen

mozog, a sakktábla bábuival lépked,

átcsoportosít erőt onnan, vagy innen.

De a főszereplőt nem tudjuk elérni,

aki istent játszik: életünk javával

sors-színpadon herdál, nem is ember talán,

hanem vak természet, győzők jelszavával.