Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 717.

717.

A régi világbölcseket az utókor

emelte fel, vagy dobta szemétdombra,

saját érdekfelfogása szerint nézve

rájuk, pedig nélkülük nem mennénk sokra.

Még az Angyali Doktort sem ismerte el a

kortárs szellemi hatalom, mert „ókori”

gondolkodási előzményeket bátran

megújítva merte őket előhozni.

De nem ókoriak azok, hanem örök

kételyek és meggyőződések arcai,

végigtapogatva lehető utakat,

csökkentsék áldozatuk eszmék harcai.

Hiszen emberi megismerésen kívül

másegyebünk sincs, mi megkülönböztessen

állat- és növényvilágtól, különösen

testi mivoltunk kell velük kiegyezzen,

különben táplálékhiánytól szenvedünk,

miközben a lelkünk összekapcsolása

révén sokkal többet tudunk megosztani

tudásból, és ettől lesz az embernek társa.

Újkori ajnározottak–mellőzöttek

riasztó egyvelege köszönt ránk vissza,

elvontság nagy tömegét a nép nem érti,

nem látja, új hittérítők szavát issza.

Arra kell hallgatnunk, ki ész és érzelem

egyensúlyát teremtő módon sürgetve,

tehetségét megmutatva jár közöttünk,

s világjavítás lesz életünk szerelme.