Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 725.

725.

Az igazán hatékony vallató előtt

nincsenek titkaink túl mélyre elrejtve,

ilyen a valóság: úr életünk fölött,

szempontjai nélkül el vagyunk temetve.

És most nem az élőhalottakról van szó,

akik magukat értékelik semmire,

nem ragadnak meg kínálkozó alkalmat:

előre lépjenek, vigyék valamire,

hanem erő és hatalom oldaláról

beköszönt viszonyok kegyetlenségéről,

ahol nem számít más, mint vadállati lét,

Istent játszanak harcolók szegről-végről.

Vadászni egymásra, mint a dús vadonban,

sohasem azonos fajtársakra szoktak,

hanem tápláléklánc vak egyszerűségét

szolgálják egymásnak kiszolgáltatottak.

Valami törvényt is észrevettünk ebben,

mert a satnya előbb kerül áldozatra,

győztes pedig ugyanarra alkalmasabb,

amilyen versenyben a gyengébb meg gyatra.

De ez megszűnt egykor, velünk, emberekkel,

nemcsak egy faj vagyunk, hanem egy értelmű,

s képességeink különbsége előnyt nyújt

összességünknek, a hatás egyértelmű.

Nagyra nőt csoportokban is megtanultuk

szabályosságokkal kezelni a létet,

aki ezt borítja, mindig embertelen,

s kit uszítani lehet, kegyetlen véreb.