Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 759.

759.

Világnagy örömünk s bajunk ritkán támad,

gyakrabban tapsolunk apró kis csodáknak,

és bánatunkat se nagy dolgok okozzák,

nem angyalok égből, földi dolgok hozzák.

Birodalmi erőt egyirányba vivők

lesznek addig elérhetetlenben hívők,

jóra és rosszra fordíthatót gyártanak,

emberiségnek kedveznek vagy ártanak.

Pedig ötletek jó emberektől jönnek,

belőlük jószándékok visszaköszönnek,

de elorozzák hadászati célokra:

félelmeknek s dicsvágynak még nagy a bokra.

Így a csúcsteljesítmény távol áll tőlünk

egyénileg: világnagy csapatban főzünk

pokoli rombolásra bűnös terveket,

nyíltan tartva tömeggyilkos fegyvereket.

Legalábbis ezzel vádoljuk magunkat,

pedig felelősség ránk messziről ugat,

olybá tűnik, mintha nem ember csinálná,

végzetünket Isten ítélete állná.

Ámde őhozzá kellene igazodnunk:

legyen szép életünk, mielőtt megholtunk,

sem üres versengés nem elégíthet ki,

sem harcmezőn zsenge életünk levetni.

Sokkal tágabb létmód lehetne teljesség,

magasszintű szolgálatunk kötelesség,

szellemárut adva-véve elménk árán,

belül maradva lehetőség határán.