Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 797.

797.

Régi valós édenkert sokkal kisebb volt,

nem az egész bolygón terült el, mint ma,

kizárólagos volt egy-egy embercsoport,

nem mentünk át sóért, szerszámért szomszédba.

És még jó sokáig egy nyelven beszéltek

egymás közelében élők, s túlélésre

törekedtek csupán, sosem vitézkedtek,

természetből fakadtakat hoztak létre.

Elkülönültek a sikerekben élők,

jobb éghajlat dúsabban adta termését,

egymásról úgy tudtak: hallgattak mesélőt,

szorgalommal legyőzték négy évszak vészét.

Sivatag, szárazság késztetett vándorlást,

életmentő befogadás gazdagított

tudást és nyelvet, de a többség talpon állt,

őrizte egységét, újakat tanított.

Azaz saját törvénye jól elrendezte

az emberiséget egy-egy csoportjában,

így, határukon sosem túlnövekedve,

megállták helyüket élet viharában.

Sokféle műveltségi hatás egyesült

egyre sikeresebb egységet alkotva,

amit erről tudunk, csupán csak felbecsült,

nem pontos, sok ferdítést magába vonva.

Ami jól látszik, hogy nemzetekké válva

szakaszolta magát emberi végtelen,

jött el a Kánaán a békés világra,

s ha ezt tudjuk folytatni, az jövőt terem.