Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 801.

801.

Minden állat látja a hátát, az ember

nem, amikor hátra nézünk, nem a hátunk

a cél, hanem a mögöttünk lévők, aztán

egymás hátát szívesen mostuk, sikáltuk.

Ezt akár jelképként is elkönyvelhetjük,

mert a gondoskodás társasság alapja,

és még volt a közös védekezés, mikor

összevetett hátnak harcolt a négy karja.

E két boldogság mellé nem is kellett más,

sokáig, de aztán felbukkant az önzés,

elpártolt egymástól, aki nem volt testvér,

tükörből szól vissza sajátos köszöntés.

Eltorzult a világ, megtetszett magának

némely ember, ahelyett, hogy örült volna

a többieknek, hogy egymást kiszolgálva

sokkal többre jutunk: nagyobb közös torta.

De aki csak magát nézte, kegyetlenné

változott, fegyverek hegyét állatokról

emberekre fordítva, jutott oly csúcsra,

hol nem beszéltek fájó áldozatokról.

Eközben jólétet szorgalom vitt tovább,

okosság is társult megszelídíteni

a kemény szíveket, lekenyerezni új

találmányokkal jövőt: felzendíteni.

Így hát mára már jut tükör mindenkinek,

akár kettő is, maga nézze meg saját

hátát: lám, hova jutott hiány pótlása,

ösztönzőnk, s tölti lelkünk kíváncsiságát.