Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 850.

850.

Vannak sokkal érdekesebb tájak annál,

mint amit most látunk rajtuk felszínesen

tekintve rájuk, a talajtakaróra

leginkább figyelve, legfeljebb színesen

látjuk őket, zöldnek, vagy kiégett fűvel

színtelennek, sűrű erdő lombja alatt

járva alakzatuk is jól elrejtőzik,

ami egyébként kopasz hegyen megragad,

vagy nagyobb távolságból úgy sorakoznak,

egymás mellé vetett gyúrt parasztkenyerek,

de közelebb érve eltűnik a varázs,

és vannak még patakok, források, erek.

Ma nagy folyókon is hidak ívelnek át,

ha város épült mellé, nagyon szép látvány,

ritkaság, hogy vár, kastély díszlik hegytetőn,

nálunk mindent lerombolt idegen ármány.

Szerencsésnek mondott országokban látunk

régit és újat úgy összeilleszkedni,

ami lakhatóvá teszi együttesük,

arra járván lehet érte irigykedni.

Különösen, ha észbe vennénk a csodát,

mit a réges-régi tájaink mutattak,

s hogy milyen volt, nemcsak következtethetjük,

hanem rajzok, festmények visszaadnak.

De leszoktattak azonosításukról,

mintha mindig szántóföld s erdő lett volna

vonatablakból látott, szemlélt táj hamis,

örökre eltakart igazi mivolta.

Ám azért beszédesek még alakzatok,

és azt is tudjuk, hogy szétkapkodták dolgaink,

máshol felépítve a mi mintánk után,

ideje feltárni elveszett tájaink.