top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 923.







923.

Töméntelen sok apró összetevője

eredményezi a testünk jóérzését,

de a lelki tényezőkről is jól tudjuk,

mennyire dolgoznak egészség reményén.


Ám hogy a kettő összefüggésben lehet,

oda-vissza alakítja a másikat,

inkább a szakembereknek adott téma,

az egyik túlsúlyáról készül vádirat.


Egyensúlyukat természetesnek veszik,

sőt, őrizkednek annak megbontásától,

ne szólj szám, nem fáj fejem a véleményük,

vagy sportot űznek testük táplálásából.


Közben nyilvánvaló, a lényeg elveszik,

ha nem vállalunk semmilyen kockázatot,

ami nem is az, inkább kiemelkedés,

siker alakít új élet-mintázatot.


Ebben aztán megújulhat test és lélek,

célokat tűzünk ki s testünket fejlesztjük,

hosszú és rövid táv is szervesen kezelt,

a kihívásokra felvesszük a kesztyűt.


És eközben válunk igazán emberré,

bevilágítva létünk igaz mélyére,

sötétség bizonytalansága eltűnik,

éveink értelme nem áldozat vére.


S ekkor megszűnik magasság, alacsonyság,

mindenki megtalálhatja saját szintjét,

ráadásul úgy könnyebb társakra lelni,

együttműködésre azonos a színtér.


Így ölt testet az igazi lelkesedés,

szószerint: mint a kipirult arc öröme,

ami gyermekkortól végigkísér minket,

jóban-rosszban elért boldogság özöne.




留言


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
Blogos rovatok
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page