FELLEBBEZÉS HELYETT – A bíró előbb elítélte, aztán négyszemközt megköszönte ritka emberségét
Maleczki József (elítélt, Szilaj Csikó) írása (ismétlés)
Azok kedvéért, akik nem szeretik a terjedelmes írásokat, hamarjában előrebocsájtom a lényeget.
Az ivermektin hatóanyagú gyógyszer nemcsak a vírusok és baktériumok okozta betegségek sokasága ellen hatásos – egyebek között a koronavírusok okozta bajok ellen is –, hanem sikeresen gyógyítható vele a rákbetegségnek meglepően sok fajtája is. Ebben az írásban szó lesz erről is, és arról is, hogy aki szívesen használná az ivermektint, mert éppen „kovidos”, influenzás, HIV-pozitív vagy rákban szenved, ezt törvényesen nemigen fogja tudni megtenni. Még akkor sem, ha élete egyébként menthetetlennek látszik, és ez a gyógyszer jelentené neki az utolsó szalmaszálat, amelybe esetleg még belekapaszkodna, hiába van olyan kormánya, melynek, úgymond, „a magyar emberek egészsége mindennél előbbre való”.
Hogy mi bizonyítja az ivermektin rákgyógyító hatásáról szóló állítást? A világ minden részéről származó, rengeteg orvosi szakirodalom. Bocsánat, nem minden részéről, mert például magyarul erről egy árva szót sem lehet olvasni. Nálunk az ivermektin rákellenes hatásáról szó sem esik, leginkább csak az ivermektinről keletkezett hazug propagandacikkekkel találkozhatni. Ezekben azt írják a megélhetési újságírók, a kormánypropaganda ügynökei – de csakis az ivermektin vírusellenes hatásáról szólva –, hogy a Covid-19 ellen nem segít, mérgező, tönkreteheti a májat, és legjobb esetben is az emberi betegségekre hatástalan, féregirtó állatgyógyszer. Az ivermektin humángyógyászati hatásosságát és biztonságosságát igazoló, hatalmas mennyiségű gyógyszerkísérlet eredményét ismertető tudományos irodalmat ők nem ismerik, többnyire nem ismerik az orvosok, még az onkológusok sem. Dr. Paul Marik, intenzív terápiás amerikai szakorvos és tüdőgyógyász – az FLCCC Alliance, a válságos állapotban levő kovidos betegek vészhelyzeti kezelését végző orvosok szövetségének egyik alapítója – azt állítja több ezer kovidos beteg ivermektinnel való meggyógyításából származó tapasztalatai alapján, hogy ez a gyógyszerészet történetének egyik legbiztonságosabb gyógyszere – biztonságosabb, mint az aszpirin. (Az idézett állítás a hivatkozáson elérhető videón 7.35-nél hangzik el.) Azt is tudhatja minden érdeklődő, aki nem a kormánypropagandából vagy a bulvársajtóból meríti e gyógyszerről szóló ismereteit, hogy eddig összesen több mint 3,5 milliárd ember belsőleges kezelésére használták világszerte parazitaölőként, és feltalálói 2015-ben Nobel-díjat kaptak érte.
Akit tehát érdekel a bevezető állításainak igazolása, arra biztatom, hogy olvassa tovább ezt az írást.
Akik már vettek be a SARS-CoV-2 okozta betegség ellen ivermektint, és ezt kellő időben tették, vagyis a tünetek megjelenésétől számítva 5 napon belül – később is hatásos lehet, de öt napon belül beszedve szinte biztos, hogy az –, azokat nemigen kell meggyőzni arról, hogy az egészségügyi kormányzat erről szóló propagandája – nagyon óvatosan fogalmazva is – szánalmasan hazug és mérhetetlenül káros. Csak a saját ismeretségi körömben ismerek tíznél is több embert, aki sikeresen gyógyította ki magát a kovidnak nevezett betegségből a járvány különböző szakaszaiban a koronavírus különböző mutációi okozta betegségből ezzel a gyógyszerrel. Vajon ők hogyan vélekednek erről a propagandáról? És hogyan mindazok, akiket én nem ismerek, de szintén az ivermektin segítségével gyógyultak meg? Vajon mikorra válik annyira kínossá a gyógyszeripari hatalmak zsarnokságának behódolt kormányok hazug és káros, sőt gyilkos propagandája és a valóságot saját tapasztalatukon át megismerő emberek véleményének ordító ellentéte, hogy egyszer mégiscsak kénytelenek lesznek beismerni „tévedésüket” a „Big Pharma” – némelykor függetlenségi retorikával zengedező – helytartói? Nem tudom, lesz-e lehetőségem és kedvem addig élni, amikor ez bekövetkezhet, de most még úgy érzem, hogy ezt szívesen megvárnám.
Hazánkban 2018 decemberében módosítottak egy korábban keletkezett, szorosan ide vágó törvényt. E szerint 2019. január 1-től nem gyógyszerrel való visszaélést, hanem gyógyszerhamisítást követ el, aki egy Magyarországon nem törzskönyvezett – a törvény szövege szerint „illegális” – gyógyszerből vagy állatgyógyászati készítményből egyéni használatra indokolatlan mennyiséget szerez meg, hoz be az ország területére, tart magánál, vagy visz át az ország területén. Az anyanyelvét helyesen használó magyar a magyar nyelv tiszteletének legcsekélyebb jelét sem észlelheti a törvény szövegén. Ez ugyanis a törvény d. pontjában meghamisítja nyelvünknek egy igen fontos fogalmát – éppen a hamisításét –, de úgy látszik, hogy ez a legkevésbé sem tűnt fel megszövegezőinek, elfogadóinak – még kevésbé megrendelőinek. Ezzel a hazai törvényalkotók a törvény megfogalmazásakor túltettek még a Kádár-rendszer önkényességén is, hiszen ha a hamisítás fogalmának benne való, torz használatát visszavetítenők arra az időszakra, amelyben a magyar állampolgárok csakis külön engedéllyel tarthattak a birtokukban egy nevetségesen kis mennyiségnél több „konvertibilis” valutát, akkor „pénzhamisítónak” nevezték volna annak idején mindazokat, akik nem tartották tiszteletben ezt a törvényt, és 10 dollár helyett, mondjuk, 100-at tartottak volna otthon a fiókjukban.
Érdemes felfigyelnünk a szóban forgó és most hatályos törvénycikk ekképp való módosításának idejére is. 2018-ban és ’19-ben ugyanis már minden bizonnyal folyamatban volt világszerte a Covid-19-nek elnevezett betegséget okozó vírus élő szervezeteken végzett kipróbálása. Erre utalnak azon hazai és más országokban élő emberek tapasztalatai, akik már 2020 januárja előtt olyan influenza-szerű betegségen estek át, melynek tünetei pontról pontra megegyeznek a Covid-19 ún. „wuhani” változatának tüneteivel.
Ám nemcsak a magyar lakosságon próbáltál ki az „új koronavírusnak” elnevezett és nem vagy nemcsak Kínában, hanem minden bizonnyal másutt, talán Amerikában (vagy Ukrajnában?) levő hadászati laboratóriumban (is) létrehozott biológiai fegyver[1] hatékonyságát, hanem a világ más országaiban is. Ezt igazolja Dr. John Campbell angol orvostanár egyéni felmérése. Azt kérdezte videói rendszeres nézőitől, hogy van-e közöttük olyan, aki 2020 januárja előtt volt „kovidos”. John Campbell ugyanis a YouTube-on beszámolt egy tanulmányról, mely szerint a SARS-CoV-2 vírus receptorkötő tartományára jellemző antitestek már jóval a Covid-19-ként azonosított betegség legelső itáliai megjelenése előtt, 2019 szeptember 3-án jelen voltak 959 vizsgált személy vérmintája közül 111-ében. (Furcsa, jegyezte meg ez a derék – és tévhírek terjesztésével többször is megrágalmazott – angol orvos, hogy sehol senki sem tartotta elég érdekesnek ezt a tanulmányt ahhoz, hogy ismertesse vagy legalább hírt adjon a létezéséről.) Dr. Campbell kérdésére csaknem 3000 válasz érkezett a világ különböző részeiről (nemcsak Olaszországból, hanem pl. az USA több államából, Kanadából, Új-Zélandról, sőt még Magyarországról is), és a válaszolók mindegyike arról számolt be, hogy már 2019 nyarán vagy őszén egy addig nem tapasztalt erejű, szokatlanul nehezen átvészelt influenza-, illetve tüdőgyulladás-szerű betegségben szenvedett, melynek tünetei megegyeznek a később Covid-19-nek elnevezett betegség tüneteivel.
Amit ez a járvánnyal és hivatalos kezelésének módjával igen alaposan és körültekintően, kitartóan és következetesen foglalkozó angol orvos ezen[2] a rávezetőn megtekinthető videójában taglal, azért fontos, mert az ott idézett tanulmányban feltárt tény – ezzel a kijelentéssel fejeződik be a dolgozat – csakugyan átformálhatná a világjárvány történetét[3]. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük azt is, hogy Dr. David Martin, amerikai jogász már 2021 júliusában elmondta egy független német jogászokból alakult vizsgálóbizottságnak, hogy a SARS-CoV-2-es vírusnak minden, a SARS-1-eshez képest új építőelemét szabadalmaztatták – és nem Kínában, hanem az Amerikai Egyesült Államokban. „Sajnálatos körülmény, hogy ha igazán sorra vesszük mindazt, amit újnak állítanak, akkor 73 olyan, 2008 és 2019 között bejegyzett szabadalmat találunk, amelyek tartalmazzák a SARS-CoV-2 újnak állított elemeit. Tehát nem mondhatjuk, hogy kitört a SARS-járvány, mert annak minden elemét megterveztük.”
Mindezt tudva már, a járvány keletkezésének valódi történetét álcázó, szánalmasan gyatra mesebeszédként hat az erről szóló összes, hivatalosan terjesztett elbeszélés, még a vírusnak a wuhani víruskutató laborból való véletlen kiszabadulásáról szóló is. Sokkal valószínűbb, hogy a vírus géntechnikai manipulációjának megterveztetői és útjára bocsátói már jóval 2020 januárja előtt világszerte kísérletezgettek „alkotásukkal”, vizsgálták patogenitását, ragályosságának mértékét, terjedésének hatósugarát és sebességét. Ezért hát nem lehet véletlen az sem, hogy éppen 2018 végén került napirendre Magyarországon a „gyógyszerhamisítási” törvény országgyűlési elfogadása – és igen valószínű, hogy idegenből érkezett megrendelésre. A vírus hatásfokozásának és hatáskörének kiterjesztését célzó kutatásokat megrendelő hatalom képviselői ugyanis minden bizonnyal tudták, hogy milyen gyógyszerekkel és vegyszerekkel lehet eredményesen megfékezni terjedését és gyógyítani az általa okozott betegséget, de az ő egyik céljuk a „vakcinának” hazudott géntechnikai „méreginjekció” (Vladimir Zelenko, híres ukrán zsidó származású amerikai orvos meghatározását idéztem) milliárdos nagyságrendű eladása volt, és a legkevésbé sem a vírus okozta betegség gyors, eredményes – biztonságos és olcsó gyógyszerekkel való – gyógyítása.
Érdekes és a figyelmet a „gyógyszerhamisítási törvény” keletkezésének idejével azonos irányba terelő körülménynek látszik az is, hogy a vegyileg stabilizált, hipertiszta klór-dioxid oldat forgalmazását éppen 2021 májusában tiltotta meg hozzávetőleg egy évre az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet, noha szabadalmaztatói akkor már 13 éve gyártották és forgalmazták találmányukat Solumium Dental néven, orvostechnikai eszköz gyanánt. Az OGYÉI-nek tehát, hogy, hogy nem, éppen az oltási kampány felpörgetésekor tűnt fel, hogy ez a már hosszabb idő óta sikeresen forgalmazott szer, úgymond „nem alkalmas arra a célra”, melyre annak idején megadta feltalálóinak és gyártóinak a forgalmazására szóló engedélyt. Nagyon nehéz elképzelni, hogy ennek a „megvilágosodásnak” ne az az angol nyelvű tanulmány lenne a hátterében, melyet szerzői – éppen a Solumium Dental feltalálói és szabadalmaztatói – 2020 márciusában tettek közzé a Magyar Tudományos Akadémia Physiology International című, angol nyelvű periodikájában. Tanulmányuk – meggyőző érvekkel alátámasztott – hipotézise szerint a klór-dioxid megfelelően hígítva – annyira, hogy a szervezet egészséges sejtjeire már nem lehet veszélyes – alkalmas lehet a SARS-CoV-2-es és más vírusok inaktiválására élő szervezetben alkalmazva is.[4] (2022-ben a szer valamelyest módosított néven ismét megkapta a forgalmazási engedélyt szájfertőtlenítő víz gyanánt.) Az OGYÉI illetékeseinek ennyire hirtelen, mondhatni, váratlanul bekövetkezett megvilágosodásában még az is közrejátszhatott, hogy a szóban forgó tanulmány bekerült a WHO-nak a Covid-19-cel foglalkozó kutatásokat szemléző adattárába (WHO COVID-19 Research Database, ld. itt).
Talán az a minden valószínűség szerint ide vágó körülmény sem mellékes, hogy világszerte kutatják a klór-dioxidnak vírusinaktiváló hatásával együtt rákellenes hatását is.
Utalhatnék itt még több, ezzel behatóan foglalkozó tanulmányra is, de akit igazán érdekel ez a kérdéskör, remélhetőleg maga is meg fogja találni a megfelelő szakirodalmat. Inkább arra figyelmeztetem olvasóimat, hogy a világhálón nyüzsögnek a klór-dioxidot csakis életveszélyes méregnek besoroló, látszatra tudományos szakirodalmi cikkek is. Aki szeretne ebben a kérdéskörben megfelelő hozzáértés nélkül is tisztán látni, neki azt a videót ajánlom, melynek megtekintését korábban javasolta olvasóinak a Szilaj Csikó szerkesztősége is. Erről van szó (ld. itt).
*
E kitérő után visszatérek írásom fő tárgyára, az ivermektinhez való hivatalos hazai viszonyulás ügyére egy tanulságos eset részletes ismertetésével.
2020 elején egy szinte gyógyíthatatlannak ismert, agresszív bőrrákban – melanoma malignumban – szenvedő nyelvésztanár, Dr. Sz. J. megkérte egykori munkatársát, M. J.-t, hogy segítsen neki annak a gyógyszernek a megszerzésében, mellyel Svájcban jelentős összegért eutanáziát végeznek az arra jelentkező, szenvedésüknek és életüknek ekképp véget vetni akaró betegeken. M. J. nem értett egyet volt munkatársnője öngyilkossági tervével, és arra biztatta, hogy keresgéljen a világhálón a melanoma malignum alternatív gyógymódjára sikeresen alkalmazott gyógyszereket, hátha vannak ilyenek. Dr. Sz. J. idegrendszerét annyira megviselték a daganatokat eltávolító, egyre gyakrabban elvégzett műtétek és az, hogy betegsége már az áttétek kialakulásával járó, végképp kiúttalannak látszó szakaszig jutott, hogy megkérte M. J.-t, keresgéljen ilyen gyógyszereket helyette. M. J. hamarosan megírta neki, hogy több angol nyelvű tanulmány is beszámol a melanomának az ivermektin (angolul Ivermectin) nevű gyógyszerrel való sikeres kezeléséről. A beteg ugyan ezt csaknem teljesen hihetetlennek tartotta, de a neki elküldött tanulmányok egyikét mégis továbbította sebészének. Az orvos elolvasta, és ő is úgy ítélte meg betege helyzetét, hogy még nem lenne késő megpróbálkozni a szóban forgó gyógyszerrel végzendő kúrával, de közölte vele, hogy ő sajnos nem tud neki ilyen szert szerezni, minthogy Magyarországon csak állatgyógyászati készítményként engedélyezték.
Dr. Sz. J. ismét egykori munkatársához fordult, és akkor már némileg újból bizakodva megkérte arra is, hogy segítsen neki az ivermektin megszerzésében. M. J. hamarosan megrendelt Indiából 200 pirula humángyógyászati célra gyártott ivermektint magányos és kétségbeejtő helyzetben levő, hajdani munkatársőjének kérésére, mégpedig a saját címére, ugyanis nem lehetett kiszámítani a gyógyszer érkezésének várható időpontját, így azt sem lehetett tudni, hogy a beteg akkor épp otthon lesz-e vagy soron következő műtétje miatt kórházban. Ezért megegyeztek abban, hogy M. J. a megérkezte után azonnal oda viszi el a gyógyszert Dr. Sz. J.-nek, ahol ő éppen akkor lesz.
Ámde a gyógyszer már a Magyar Posta vámhivatalában megrekedt. Az ottani vámtisztviselő közölte M. J.-vel, hogy ez a gyógyszer hazánkban „illegális”, „sem az európai, sem a magyar gyógyszerügyi hatóság forgalomba hozatalra nem engedélyezte, így … megfelelő minőségük nem garantálható”, minthogy „sem a gyártójuk, sem a gyártás körülményei nem ismertek és nem ellenőrzöttek”, és ha nem kéri a vámkezeltetését, „úgy a küldemény visszaküldésre kerül a feladó részére.” [Az idézett szövegrész tartalmazza az eredetiben levő nyelvtani és stílushibákat is.] M. J. tisztában volt azzal, hogy az ivermektin több európai országban is törzskönyvezett embergyógyászati készítmény, pl. Franciaországban, Németországban és Ausztriában is, jóllehet ezen országokban is csak orvosi rendelvényre kapható. Azt is tudta már ekkorra, hogy az ivermektint a WHO gyógyszerjegyzékén embergyógyászati szerként az „Essential Medicines” [a nélkülözhetetlen gyógyszerek] közé sorolták. Minderre nem hivatkozhatott, hanem arra kérte a Postavám ügyintézőjét, hogy arra a különleges körülményre való tekintettel, hogy egy életéért küzdő rákos beteg kérésére rendelte, indítsa el a gyógyszer vámkezeltetését a NAV-nál. Megírta a küldeményre várakozó beteg nevét és címét, valamint mellékelte azt az óvatosan megfogalmazott, de mégiscsak támogató nyilatkozatot, melyet a beteg sebészorvosától kapott. A vámhatóság illetékesei akkor ezeket a körülményeket nem ellenőrizték, sem a beteget, sem orvosát nem kérdezték meg az üggyel kapcsolatosan, még telefonon sem, noha mindkettejük elérhetőségeit megkapták. Ehelyett legsürgősebb dolguknak tartották, hogy vegyelemeztessék a gyógyszert az Országos Gyógyszerészeti Intézetnél, és annak hivatalos megállapíttatását, hogy 200 tabletta indokolatlanul nagy mennyiség lenne ebből a gyógyszerből arra, amire általában használatos: paraziták elpusztítására. Később T. városka főügyésze – ezzel hamisítatlan költői vénáról tanúbizonyságot téve – a NAV Repülőtéri Igazgatóságának ezt az intézkedését úgy értelmezte, hogy „a küldemény engedélykötelezettségének megállapítása céljából” volt szükséges.
A gyanúsított rendőrségi kihallgatásakor és bírósági tárgyalásán is hangsúlyozta, hogy a gyógyszer vegyelemeztetése teljesen felesleges volt, ugyanis az indiai gyógyszergyár kereskedője a gyógyszer valódiságának igazolására mellékelte a tablettákhoz a gyógyszergyár három vezetőjétől aláírt, lepecsételt hivatalos angol nyelvű tanúsítványt. (Ennek fényképét az őt kihallgató rendőrtiszt jóvoltából láthatta is első rendőrségi kihallgatásakor.) Hát bizony nagyon úgy látszik, hogy ezt a NAV ügyintézői – talán angol nyelvtudás híján – nem tudták értelmezni. Hogy Dr. Sz. J. valóban megkérte-e M. J.-t a gyógyszer megrendelésére, annak ellenőrzését a NAV illetékesei még az OGYÉI szakvéleményének megérkezése után sem tartották fontosnak. Nyilván méltatlannak érezhették hivatalnoki „hivatásukhoz” és rangjukhoz ezt a feladatot. Túl egyszerű meg egy magyar bürokratához elfogadhatatlanul emberséges cselekedet lett volna megkérdezni egy rákban szenvedő, halálosan beteg embertől, hogy csakugyan ő várakozik-e erre a gyógyszerre. Talán kissé sajnálkoztak is a NAV bürokratái azon, hogy a gyógyszer valódinak bizonyult, hiszen milyen szép, mondhatni, kerek ügy lett volna ez, ha a gyógyszerhamisítás vádja a szó hagyományos jelentése szerint, a magyar nyelv helyes – nem a törvényben meghamisított – használata esetén valamelyest közelebb lett volna a valósághoz. Így csak annyi örömük maradt, hogy a küldeményt lefoglalhatták, és büntetőügyet indíthattak M. J. ellen a lakhelye szerint illetékes rendőrségen – gyógyszerhamisítás gyanúja miatt.
2021 elejéig Szlovákiában is elkobozták a külföldről megrendelt ivermektin-küldeményeket, de ott nem indítottak a szer beszerzésének kísérlete miatt senki ellen sem büntetőeljárást. Majd egyszer csak hozzávetőleg fél éves időtartamra engedélyezték a gyógyszer forgalmazását (jó lenne tudni, hogy mi bátorította fel a szlovák egészségügyi hatóságokat erre a fölöttébb kockázatos intézkedésre, elvégre egy „roppantul veszélyes állatgyógyászati szerről” – a megélhetési újságírók kedvenc szóhasználatával élve – „lóféregtelenítőről” van szó). Ennek hírét ugyan nem verték nagydobra, mégis futótűzként terjedt, így Dr. Sz. J. csallóközi barátai – köztük egy gyógyszerész – segítségével hozzájutott a gyógyszerhez az indiaiéhoz képest 20-szoros áron és több hetes késéssel. Időközben „elefántlába” lett az alsó végtagi nyirokkeringés gátlódása miatt (valószínűleg a melanoma következményeképp megduzzadtak a nyirokcsomói és elzáródtak a nyirokerei), és agyában négy daganat keletkezett a rák agyi áttéteként. Állapota azonban az ivermektintől egy ideig jól érzékelhetően, a szó szoros értelmében látványosan javult. Lába normális méretűre apadt, agydaganatai közül kettő nyomtalanul eltűnt, kettő pedig kb. harmadára zsugorodott. Ám a „hivatalos” onkológiai kezelésről sem akart lemondani, annak feltételéül pedig az őt kezelő onkológus megszabta három mRNS-alapú injekció beadatását – ezek híján be sem tehette volna a lábát a kezelést végző klinikára. Miután megkapta a védőoltásnak nevezett méreginjekcióból az első két adagot, állapota szélsebesen romlani kezdett, a nyár végére a rák hamarosan újra fellobbant szervezetében és tovább terjeszkedett. Midőn a rendőrség M. J. első kihallgatása után – 2021 szeptemberének végén – írásbeli vallomást kért tőle, már alig-alig tudott kézzel írni. Három kérdésre kellett válaszolnia. Valóban ő kérte-e meg M. J.-t az ivermektin megrendelésére, valóban szüksége volt-e jóval nagyobb adagolásra a parazitaölésre használatosnál, és kifizette-e M. J.-nek a gyógyszer és a csomagküldés árát. Mindhárom kérdésre részletes igenlő választ adott.
*
M. J.-t tehát 2021. szeptember elejére kihallgatásra idézték T. városka rendőrségére. Hogy milyen ügyben, azt az idézésben valamiért gondosan eltitkolták, de felszólították arra, hogy vigye magával a kihallgatásra „az üggyel kapcsolatos iratait és dokumentumait”. Mindenesetre kinyomtatta és elvitte magával azt az írást, melyet nem sokkal azelőtt fordított le angolról a Magyarok Világszövetsége elnökének kérésére. Ez eredetileg a Mountain Home című amerikai magazinban jelent meg. Szerzője Michael Capuzzo, korábban a Washingon Post és a New York Times többször is Pulitzer-díjra jelölt újságírója hónapokig dolgozott rajta, és legfőképpen arról a hősies küzdelemről szól, melyben az USA jó néhány orvosa és sok-sok kovidos betegének hozzátartozója szeretné elérni, hogy használhassák az orvosok az ivermektint a Covid-19 ellen. M. J. részint emberbaráti gesztus gyanánt felkínálta a cikk magyar fordítását az őt kihallgató rendőrnőnek, egyszersmind azt is remélve, hogy talán ezzel elnyerheti a jóindulatát. A nő vetett egy pillantást a felé nyújtott írásra, majd megrázta a fejét: „Köszönöm, nem kérem, ezt a cikket már olvastam.” – Olvasta? – csodálkozott el M. J. „Igen, olvastam – angolul.” – Angolul? – csodálkozott el most még jobban M. J., ugyanis a cikk közlési helye Amerikán kívül ismeretlen, regionális terjesztésű magazin, eredetije pedig választékos nyelvezetű, ráadásul van benne jó néhány rövidítés és orvosi szakkifejezés is. – „Igen, angolul, 24 oldal.” (Ajjaj, gondolta magában M. J., csakis úgy 24 oldal, ha átteszik a cikket Word-be, a magazin világhálós kiadásában nincsen oldalszámozás. Hozzám is úgy jutott el, hogy a Világszövetségnél már átmásolták a cikket a szövegszerkesztőbe, és úgy küldték át.) Átnyújtotta még a rendőrnőnek azt az angol nyelvű orvosi tanulmányt, mely ugyan az ivermektin Covid-19 elleni hatásosságáról szól, de szerzői felsorolják az elején levő alapos kutatási áttekintésben, hogy a rákbetegségnek hány fajtájára való kedvező hatását mutatták ki már addig, és a felsorolásban ott van a melanoma is, a végén pedig ott vannak az irodalomjegyzékben még néhány ezzel foglalkozó orvosi kísérlet, illetve tanulmány bibliográfiai adatai. [A dolgozat teljes szövegéhez úgy juthatunk el, ha az imént megadott rávezetőről megnyíló oldalon a FULL TEXT LINKS felirat alatt rákattintunk a Free full text PCM feliratú rávezetőre. E kerülőút megtétele nélkül nem lehet elérni.]
Csak a kihallgatáson tudta meg, hogy gyógyszerhamisítással vádolják. M. J. biztos volt abban, hogy az Indiából küldött gyógyszer valódi, hiszen egy valódi gyógyszergyár valódi kereskedőjétől rendelte. A gyógyszerhamisítás fogalmát, nyelvész lévén, az Akadémiai Értelmező Szótárban megadott jelentés szerint értelmezte. Nyugodtan fogadta az őt kihallgató rendőrnő kérdéseit. Minthogy a „gyógyszerhamisításról” szóló törvénycikket nem ismerte, a vádat teljesen abszurdnak tartotta, és akkor még el sem tudta képzelni, hogy ebből „valódi” büntetőügy lesz. Azt mindenesetre elmondta a kihallgatáson, hogy törvénytisztelő magyar állampolgárként elvárta volna a vámtisztviselőktől annak közlését, hogy ha kéri az illegálisnak minősített gyógyszer vámkezelését, az büntetőeljárást fog magával vonni. Micsoda naivitás volt azt feltételezni az államhatalmat képviselő bürokratákról, hogy képesek erre figyelmeztetni egy életéért küzdő embertársát megsegíteni igyekvő, jóindulatú állampolgárt! Mondom, polgárt. Merthogy ez a szó szinte nyomtalanul eltűnt az államhatalmi szóhasználatból. Most a „magyar emberek” szókapcsolat dívik. Az meg már végképp utópisztikus gondolat volt – vagy csak jóhiszemű polgári gondolkodásra valló –, hogy majd csak megmondják, ha utólag is lehet engedélyt kérni, akkor hol kell a kérelmet benyújtani és kinek: Sz. J.-nek vagy neki, és milyen igazolásokat kell hozzá mellékelni. Mindenesetre megadta az őt kihallgató rendőrtisztnek is Dr. Sz. J. címét és telefonszámát, és utalt arra, hogy az őt e gyógyszerrel való próbálkozásban óvatosan támogató orvosát – a sebészét – is elérhetik a támogató levélen levő adatok alapján.
Jó fél évvel a küldemény megérkezése és lefoglalása után megkeresték ezt a sebészt is, de ő a rendőrség kérdéseire Dr. Sz. J. válaszaival ellentétes válaszokat adott. Nem, ő nem ajánlotta neki, hogy szedjen ivermektint, a dózist sem ő állapította meg stb. (Kétségtelen, hogy az orvos működési engedélyét kockáztatta volna, ha nem így válaszolt volna.) Ám ha a rendőrséget igazán érdekelte volna az igazság, éppenséggel szembesíthette volna a beteget és orvosát – rémlik, mintha az egymással szögesen ellenkező tanúvallomások esetén ez lenne a szokás –, ám ezúttal a tanúk szembesítése elmaradt. Ez pedig világosan arra utal, hogy valamiért sokkal inkább akarta a rendőrség az igazság kiderítése helyett M. J. „bűnösségét” igazolni. Mintha csak okvetlenül teljesítendő feladatként kapta volna ezt. Egy ilyen kis nyomozástechnikai mulasztással pedig könnyen át lehet alakítani az esetről kialakítandó összképet, különösen akkor, ha ezt a torzítást korábban már megalapozták más nyomozástechnikai mulasztással, hiszen annak idején, amikor még nagyon sokat segített volna ezzel Dr. Sz. J.-nek élethalálharcában, a NAV nyomozócsoportja sem volt kíváncsi arra, hogy csakugyan ő kérte-e ezt a gyógyszert és valóban szüksége lett volna-e rá.
*
De ne fussunk ennyire előre, még csak 2021. szeptember elején, M. J. első rendőrségi kihallgatásánál tartunk. Ezen szóba került egy másik indiai rendelés is. A vádlott 2021 nyarán rendelt Indiából öt tubus fertőtlenítő és gyógyhatású kenőcsöt, ennek Boro Plus a neve, és szerencsére nem gyógyszernek sorolták be, hanem kozmetikumnak. Az eBay nevű gigantikus méretű internetes szatócsboltból rendelte. A kenőcsöket a kereskedő ingyen postázta, ennek megfelelően a szokásosnál is tovább tartott a kézbesítésük – éppen a kihallgatás napjáig (hogy ez megint milyen érdekes, véletlen egybeesés…?!). A kihallgatás során a rendőrnő hirtelen érdekes fordulatra ragadtatta magát. Ahogy a rendőröknek szokásuk a legpitiánerebb, magukat mindenféle nevetséges hazugságokkal mentegetni akaró bűnözőknek nekiszegezni egy jól célzott, sok háttértudást sejtető kérdést, így szegezett most a főhadnagy asszony M. J. mellének is szinte ellentmondást nem tűrő hangon egy – nem kérdést, hanem kijelentést. Imígyen: „És amikor maga látta, hogy nem kapja meg az Indiából megrendelt gyógyszert, hát akkor megrendelte még egyszer!” De erre már M. J. elnevette magát. „Dehogyis rendeltem meg még egyszer. Amire maga gondol, az nem ivermektin, hanem egy antiszeptikus bőrkenőcs. Ivermektin megrendelésére többé már nem volt szükség, a tanárnőnek ugyanis időközben sikerült beszereznie ezt a gyógyszert Szlovákiából csallóközi barátainak segítségével. Ott ugyanis a kormány nem vigyáz annyira állampolgárainak egészségére, mint nálunk, ezért még a tavasszal legalizálták az ivermektin használatát és gyógyszertári forgalmazását.”
Hazafelé menet két nyugtalanító gondolat is belehasított az agyába. Az első: „Még képesek lesznek rajtaütni a tanárnőn, és elkobozzák a gyógyszerét.” Ez ugyan azt jelentené, hogy ez az eljárás nem pusztán ellene irányul, de azt is, hogy mostantól kezdve Dr. Sz. J sem érezheti magát a rendőrség miatt biztonságban. Ezért hazatérte után azonnal felhívta, és megkérte, hogy csak néhány szemet tartson otthon a Szlovákiából kapott ivermektinből, a többit vitesse el valakivel egy jó biztonságos helyre. A másik aggasztó gondolata ez volt: vajon honnan tudta a rendőrség, hogy időközben megint rendelt valamit Indiából. Azzal nyugtatgatta magát, hogy nyilván a legegyszerűbb utat választották. Vagyis megbízták a postát, hogy értesítse őket arról, ha neki, azaz M. J.-nek küldtek valamit Indiából. Ezt a feltételezést némileg erősítette az is, hogy mire hazaért T. városka rendőrségéről, otthon az udvarába bedobva várta egy Indiából küldött vastag boríték, benne a megrendelt krémek.
Ám másnap meghökkenve látta a számítógépén, hogy az eBay két értesítést küldött neki. Mindkettőben arról tudósították, hogy „idegen tevékenységet észleltek az eBay-fiókján”. Egy hekker Budapestről, egy másik pedig egy Borsod megyei településről tört be az eBay-fiókjába, csaknem azonos időpontban. Kihallgatásának napján, magyar idő szerint este 8 és 9 óra között. „Micsoda »véletlen egybeesés« ez már megint! És ha nem azt látták volna az eBay-en, hogy kenőcsöt rendeltem, hanem történetesen egy kisebb adag ivermektint, akkor a rendőrök ma hajnalban rám törték volna az ajtót, és nem hagytak volna békén, ameddig meg nem találják vagy a kezükbe nem adom. Szóval, mégsem a legegyszerűbb utat választottátok, hanem a sokkal nehezebbet, egyszersmind törvénytelent is.” – gondolta magában M. J. „Törvénytelen eszközökkel a törvény betartatásáért! Ilyent utoljára a Kádár-diktatúra alatt tapasztaltam. Hát… nem is volt az olyan régen.” A büntetőtörvénykönyv szerint ugyanis csak akkor lehet a gyanúsítottal szemben „leplezett” eszközöket bevetni, ha súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, és más módon nem szerezhető meg a kívánt tudnivaló. Ennek legegyszerűbb, egyúttal törvényes esete az lett volna, ha a rendőrnő megkéri, hogy mutassa meg, mit rendelt az eBay-en keresztül Indiából 2021 nyarán. M. J. készségesen megmutatta volna még ott, kihallgatásakor, hiszen fejből tudta az eBay-fiókjához használt jelszavát. De hát milyen szép, kerek történet lett volna, ha a rosszindulatú rendőrségi feltételezés igaznak bizonyult volna, ha M. J.-t nemcsak hazugságon lehetett volna fogni, hanem a „gyógyszerhamisítás bűntettének” elkövetésében még tetten is lehetett volna érni.
Szerencsére Dr. Sz. J.-hez nem ment ki a rendőrség házkutatást tartani, illetve elkobozni az „illegális” gyógyszert, noha már tudták róla, hogy az ide vonatkozó törvény szerint ő a „gyógyszerhamisító”, hiszen ő a törvényi tilalmat megszegve meg is szerezte a szóban forgó gyógyszert, M. J. pedig csupán megrendelte. Kétségtelen, hogy vele szemben legalább erre nézve mégiscsak humánusnak bizonyult a magyar rendőrség.
*
A büntetőügy következő fordulata egy törvényszéki orvosszakértői vélemény volt. T. városka rendőrsége (a rendőrség szóhasználata szerint) „kirendelt”, magyarán megbízott egy törvényszéki orvos szakértőt arról szóló szakvélemény készítésére, hogy mire használatos a világban az ivermektin. Valóban hatásos lehet-e a melanoma malignum ellen, és hogyan kell adagolni. Az orvos szakértőnek mellékelték az OGYÉI csaknem egy évvel korábban adott véleményét, de azt a szakirodalmi hivatkozást valamiért elfelejtették neki elküldeni, melyet M. J. első kihallgatásakor átnyújtott az ügy kivizsgálásával megbízott, időközben századossá előléptetett rendőrtisztnek. (Az imént mutatózott tanulmány az ivermektinnek éppen a SARS-CoV-2-es vírus elleni, jótékony és többrétű hatásmechanizmusát vizsgálja és magyarázza el igen alaposan és részletesen – erről, ugye, itthon azt állították az egészségügy vezetői, hogy nem létezik, és nincsenek is ezt igazoló kutatási eredmények –, és van benne egy kutatástörténeti áttekintés, és alapos hivatkozásjegyzékkel zárul. Szerzői ezekben megemlítik a melanoma ivermektinnel való kezelésére végzett vizsgálatok némelyikét és ezek eredményeit is.
A törvényszéki orvos szakértőnek azonban nem sikerült élő szervezeten végzett kutatási eredmény nyomára bukkanni. Kijelentette, hogy az ivermektin „laboratóriumi körülmények között (nem élő szervezetben) végzett kísérletek adatai szerint hatásos lehet bizonyos rosszindulatú daganatsejek, pl. a rosszindulatú, festéksejtes bőrdaganat (melanoma malignum) szaporodásának gátlására, azonban klinikai vizsgálatok ezirányban nem történtek, így nem állítható az, hogy az ivermektin a melanoma malignum kezelésében bizonyítottan hatásos szer.” (…) „az ivermektin hatásossága melanoma malignum betegségben klinikailag nem bizonyított, így nem ismert az, hogy mekkora dózisban lenne indokolt alkalmazni, nem ismert az sem, hogy nagyobb és ismételt dózisokban alkalmazva az ivermektin kezelés milyen hatással, mellékhatással, esetleg túladagolással járna.” Az alkalmazható adagolásról szólván pedig megismételte az OGYÉI szakvéleményének ide vonatkozó részét, vagyis a parazitaölésre használatos adagolást. Ez testtömeg-kilogrammonként 0,2 mg, így hát szakértői véleménye szerint a megrendelt 200 tabletta (összesen 2400 mg) ivermektin indokolatlanul nagy mennyiség.
Ezt az orvosszakértői véleményt azonban a rendőrség valamiért nem küldte el a gyanúsítottnak, csupán a költségéről tájékoztatták, és arról, hogy hány napon belül nyújthat be ellene panaszt. M. J. – minthogy kihallgatójának e-mail-címét nem ismerte – csak T. városka rendőrparancsnokának címzett elektronikus levélben tudta ezt szóvá tenni. Másnap a kihallgató tiszt elküldte neki az orvosszakértői vélemény másolatát, így a gyanúsított írásbeli panaszt küldhetett a rendőrségnek. Panaszában elsőként a törvényszéki orvos szakértő „kirendelését” kifogásolta. Érvelése szerint ő hitelesen bizonyította, hogy a gyógyszert nem magának rendelte, hanem Dr. Sz. J.-nek, mégpedig az ő kérésére, és Sz. J. a rendőrség kérdéseire válaszolva vallomásának minden állítását igazolta. Ezért ügyének megítélése szempontjából nézve ettől a ponttól kezdve teljesen érdektelen, hogy valóban hatásos gyógyszer-e az ivermektin melanoma ellen, és hogyan kell rákellenes kezeléskor adagolni. Ezek a kérdések már csakis Dr. Sz. J.-re tartoztak, hozzá kellett volna fordulni ezekre vonatkozólag, amíg élt. Csakhogy ő 2022 januárjának elején meghalt. Kiegészítésként azt is megemlítette, hogy a véleményt író szakértő kissé elhamarkodta az ivermektin rákellenes hatásáról szóló szakirodalom áttekintését. Állításának igazolására idézett is olyan kutatási eredményeket, melyek klinikai kísérletben, illetve állatkísérletekben (tehát élő szervezeten végzettekben) igazolták az ivermektin melanoma elleni hatásosságát, és az egyik a gyógyszer adagolására vonatkozó utalást is tartalmazott. Ezt érdemes itt idézni, mert még szakembereknek is érdekes lehet, nem csak az olyan laikus érdeklődőknek, mint amilyen maga M. J. is.
„Az ivermektin számos más rákos megbetegedés esetében is rendkívül használható, beleértve az emésztőrendszeri rákokat, a húgyúti rákokat, a CML-től [chronic myeloid leukemia – a csontvelőben, a vérképző sejtekben kezdődő és onnan a vérre átterjedő leukémiától] különböző hematológiai rákokat, a reproduktív rendszer rákjait, az agyi gliómát [az agydaganatok egyik fő típusát], a melanomát és a tüdőrákot."
Az összes említett vizsgálat és kutatás kimutatta, hogy az ivermektin a daganatok széles skálája ellen hatékony és többszörös hatású. (...) Még 2000 mikrogramm/kg dózis esetén sem mutatkozott CNS-toxicitás. [CNS-toxicitás: a központi idegrendszeri működés mérgezés miatti változása. 2000 mikrogramm = 2 milligrammal, ez 10-szerese a 0,2 mg/kg-os adagolásnak.]
A szögletes zárójelbe tett részeket M. J. a rendőrszázadosnak szánt segítségként illesztette be a szövegrész fordításába, és minden szövegkiemelés tőle származik. A mértékegységek átszámításában már csak azért is illett segítenie, mert korábban már tapasztalta, hogy ennek, az ő ügyének kivizsgálása közben századossá előléptetett rendőrtisztnek némelykor nehézségei vannak az általános iskolai számtan helyes alkalmazásában.[5]
A panaszban azt is szóvá tette, hogy a hatóságok titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellene a nyomozás során, holott csak meg kellett volna kérni őt arra, hogy mutassa meg, mit rendelt 2021 nyarán Indiából.
M. J. panaszát később a megyei főügyész elutasította. Az ivermektin rák elleni használatára vonatkozó szakirodalmi hivatkozásait kereken szó nélkül hagyta, a titkosszolgálati eszközök használatára vonatkozó panaszt szintén, és közölte a vádlottal, hogy a rendőrségnek joga van törvényszéki orvosszakértő kirendelésére, ha a nyomozás során ezt szükségesnek látja.
*
Ám még ez előtt, 2022. február elején ismét kihallgatták M. J.-t T. város rendőrségén. Ezen a kihallgató tiszt taktikát változtatott. Feltűnően emberségesnek mutatkozott, minden olyan részletre kíváncsi volt, mely M. J. mentségére lehetett volna. Miért akart Dr. Sz. J.-nek segíteni? Miért épp az ő segítségére szorult rá? Hogyan segítették egymást abban az időben, amikor már nem is voltak közvetlen munkatársak? És így tovább. M. J. meglepődött ezen a hirtelen emberire változott hangon és kihallgatási módszeren. A rendőrnő a titkosszolgálati eszközök használatára is kitért. Kérdezés nélkül elárulta, úgyszólván mentegetőzésképpen, hogy nem ő rendelte el ezek bevetését, neki „nem is lett volna erre joga, jóval felsőbb szinten döntöttek erről.”
Ám hamarosan kiderülni látszott, hogy mi volt ennek a feltűnően barátságos hangnemnek a hátterében. A kihallgató tiszt tapasztalta az első kihallgatás után, hogy M. J. gyorsan és felületesen olvasta át a jegyzőkönyvet, és észre sem vette, hogy rosszul volt kiszámítva egy főre eső családi jövedelme (146+44 ezer forintnak 188 ezer „lett” a számtani közepe…), hogy a foglalkozását tudakoló kérdésre, úgymond, „megtagadta a választ”, pedig hát oktalanság lett volna azt letagadni, hogy nyugdíjas. Így hát most „jó rendőrként” – talán a bírónak nyújtandó segítségként – beleírta a jóindulatú kérdésekre adott válaszok közé beékelt bekezdések egyikébe a gyanúsított nevében, hogy „én nem tudtam, hogy bűncselekményt követek el” (…) Azért követtem el bűncselekményt, mert nem tudtam, hogy azzal a cselekménnyel, hogy a Magyarországon nem kapható és illegálisnak minősülő 200 db. ivermektint megrendeltem és a vámkezelését kérem, azt követek el.” Csak hogy teljesen világos legyen: M. J. tehát azzal „követte el” a „bűncselekményt”, hogy kérte a gyógyszer vámkezelését. Ha nem kérte volna, akkor a Postavám visszaküldte volna Indiába (így maga is megsértette volna a törvényt, hiszen ha már a gyógyszer „az ország területén volt”, akkor a törvény szerint már senki sem küldhette volna ki), és M. J. ellen nem indítottak volna büntetőeljárást…
M. J.-nek szemet szúrt az imént idézett bekezdés, és tiltakozott ellene. Javasolta kihallgatójának, hogy ezt írja át akképp, ahogy vallomástételekor elhangzott. Ő egyetlen egyszer sem ejtette ki a száján a „bűncselekmény elkövetése” kifejezést. Ő büntetőeljárásról beszélt, vagyis arról, hogy nem tudta, hogy büntetőeljárást von magával az, ha kéri a gyógyszer vámkezelését. Kihallgatója azonban nem volt hajlandó átírni a kifogásolt bekezdést, hanem azt javasolta a „gyanúsítottnak”, hogy jelölje meg, amivel nem ért egyet, és írja oda a lap aljára, hogy miért nem. M. J. tehát így módosította a kihallgatási jegyzőkönyv tartalmát, és egy arcrándulással sem árulta el csalódottságát. Tudni nem tudta, csupán sejtette, hogy ha a jegyzőkönyvben ott maradt volna „a bűncselekmény” elismerése, azzal talán elvágta volna magát a bírósági tárgyalás megtartatásának lehetőségétől, a bíróság lezárhatta volna az ügyet egy jogerős végzéssel. Az pedig vagy ugyanolyan büntetést rótt volna ki rá, mint amilyent később kapott, vagy esetleg a „beismerő vallomás” miatt enyhébbet – ezt már sohasem fogja megtudni, pedig lehetséges, hogy a rendőr százados nemcsak a bírónak, hanem neki is segíteni akart azzal a bekezdéssel.
Már csak a kihallgatásról hazafelé utazásakor vette észre, hogy a rendőrtiszt ebből a jegyzőkönyvből nem adott neki másodpéldányt. Másnap írt neki egy elektronikus levelet (időközben megvolt már neki a százados asszony elektronikus levélcíme), és szóvá tette ezt a mulasztást. Közölte kihallgatójával, hogy ha bírósági tárgyalásra kerülne a sor ügyében, kérni fogja, hogy tegye neki lehetővé ennek a jegyzőkönyvnek a megtekintését, és kérte, hogy elolvasása után egyetlen sorral igazolja elektronikus levelének megérkezését. A rendőrnő nem teljesítette ezt a kérését.
M. J. azonban rendíthetetlen humanistaként még ekkor is reménykedett abban – most már a vak is láthatja, hogy reménye az irracionalitás netovábbja volt –, hogy ügyét a rendőrség fogja lezárni azzal a végeredménnyel, hogy igazolva látja a gyanúsított védekezését, mely szerint csupán nem tudta megtagadni a segítséget rászoruló embertársától. Azt is igazolta, hogy az ivermektinből nemhogy többet, hanem inkább kevesebbet rendelt a rák elleni kúraszerű kezeléshez szükséges mennyiségnél, tehát a gyógyszerhamisítás vádja nem alapos. Hogy az lehessen, a rendőrségnek bizonyítania kellett volna, hogy indokolatlanul nagy mennyiséget rendelt a gyógyszerből. Indokolatlan mennyiségen pedig a törvény szerint „olyan mennyiséget kell érteni, amelyről megállapítható, hogy nem valamely meghatározott személy személyes szükségleteinek kielégítését célozza.” Azzal pedig végképp nem lehet meggyanúsítani, hogy haszonszerzés céljából rendelte volna meg.
Az ügy végkimenetelét ismerve bizony csak szánakozni lehet ekkora naivitáson.
*
M. J. 2022. augusztus 15-én bírói végzést kapott a T.-i Járási Bíróságtól. Ebben 150 000 forint pénzbüntetésre ítélték és 147 025 forint „bűnügyi költség” megtérítésére. „A végzés ellen fellebbezésnek helye nincs”, írta benne a bíró, a vádlott és az ügyész 8 napon belül „kérelmezhette”, hogy tartson a bíróság tárgyalást. M. J. „kérelmezte”.
A voltaképpeni tárgyalást 2022 novemberének végén egy ún. előkészítő tárgyalás előzte meg. Ezen a bíró megkérdezte a vádlottat, hogy elismeri-e bűnösségét, és fenntartja-e a tárgyalás megtartására szóló igényét. Elvileg ekkor tekinthetett volna be a per összes iratába is – legalábbis az idézésben ezzel kecsegtették –, de a bíró a helyszínen „felvilágosította”, hogy az „csak egy mintaszöveg, nem szabad szó szerint venni”, és az iratokba az előkészítő tárgyaláson nem tekinthet be. A vádlott ezt azzal az ellenérvvel próbálta meg visszautasítani, hogy ő nem mintaszövegként értelmezte az előkészítő tárgyalásra szóló idézés tartalmát, mert nem egy bíróságot imitáló mintától kapta, hanem egy tényleges bíróságtól, ezért ő ragaszkodik ahhoz, hogy betekinthessen az ügyiratokba. Ezért kéri a bíróságot, hogy ezt a voltaképpeni tárgyalás előtt tegye neki lehetővé. Erre a bíró azt ígérte neki, hogy ha hoz magával egy adathordozót egy előre egyeztetett időpontban az iratkezelő irodába, akkor ott majd kimásolják neki az ügy iratainak digitális állományát.
A vádlott komolyan vette ezt az ígéretet, és némiképp megnyugodva távozott az előkészítő tárgyalásról. December elején felhívta a bíróság iratkezelő irodájának vezetőjét, hogy egyeztesse vele az iratok kimásolásnak időpontját. Az irodavezető méltatlankodó hangon közölte vele, hogy ilyesmire nincs lehetősége. Már hogy is képzeli azt, hogy neki ott egy adathordozóra kimásolnának bármit is? Ekkor a vádlott a bíróra hivatkozott, mondván, hogy ezt ő személyesen ígérte meg neki az előkészítő tárgyaláson. „Hát, ha a bíró úr utasítja erre őt a jegyzőjén keresztül”, mondá az irodavezető hivatali fontosságának teljes tudatában, „akkor ő hajlandó lesz ezt az utasítást teljesíteni.” Tudnék most a bíró úrral beszélni? – kérdezte a vádlott. „A bíró úrral nem beszélhet, csak levelet írhat neki.”
A vádlott írt a bírájának címezve a bíróság központi elektronikus levélcímére egy levelet, és megkérte benne arra, hogy utasítsa az iratkezelő iroda vezetőjét az ő ígéretének teljesítésére, vagyis tegye lehetővé az iratok kimásolását. A bíró azonban nem válaszolt erre a kérésre. A vádlott szeretett volna tanácskozni egy büntetőügyekre szakosodott jogásszal tárgyalásának időpontja, január eleje előtt. Védőügyvéd fogadására nem volt megfelelő anyagi helyzetben, de szerencséjére a Magyarok Világszövetségének büntetőügyi jogásza hajlandó volt arra, hogy az iratok áttekintése után ingyen adjon neki tanácsot. Ezért néhány nap elteltével újból elküldte bírájának ugyanazt a levelet, azzal kiegészítve, hogy talán előző levelét nem kapta meg, ezért nem válaszolt neki. Türelmesen várt három-négy napot, de minthogy erre a levelére sem érkezett válasz, felhívta ismét az iratkezelő iroda vezetőjét. „Ó, igen, tud a levelekről, a bíró úr megkapta őket, de ne türelmetlenkedjen, a hivatalosan megszabott válaszadási idő 30 nap.” Csakhogy az én tárgyalásom időpontja január elejére van kitűzve – mondta a vádlott –, ha a bíró úr kivárja a 30 napot, akkor már túl leszünk a tárgyalás időpontján. „Hát akkor telefonáljon a két ünnep között, egyeztetünk egy időpontot, és azon lefényképezheti az önnek szükséges iratokat”.
M. J.-nek rá kellett jönnie, hogy a bíró és az iratkezelő iroda vezetője megegyeztek egymással abban, hogy a bolondját fogják járatni vele. Akkorra már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a „leplezett” eszközök használatára szóló engedélyeket nem fogják – vagy nem tudják –megmutatni, ha ugyan vannak ilyenek egyáltalán. Ezekre ugyanis M. J. már rákérdezett az előkészítő tárgyalás végén. A bíró egyáltalán nem lepődött meg azon a kérdésen, hogy ott vannak-e az iratok között ezek az engedélyek, és megfellebbezhetetlen hangon közölte, hogy noha nincsenek ott, meggyőződése, hogy minden törvényesen zajlott, és ha használtak is ilyen eszközöket, annak „nincs relevanciája”, hogy megvannak-e ezek az engedélyek vagy sem, ugyanis az ítélethozatalra nem volt semmilyen hatásuk a leplezett eszközök használatával szerzett információknak. M. J. ezzel nagyon nem értett egyet, de ide vonatkozó érveit csak később, a tényleges tárgyaláson fejthette ki. Mégis elment a két ünnep között a bíróságra, hogy lefényképezze az iratokat. „Hátha akad köztük még valami, amiről érdemes lenne tudni a tárgyalás előtt nekem is, az ügyvédnek is”, gondolta magában keserűen, látva és tapasztalva, hogy mennyire nem számít éppen a bíróságnak a törvényesség betartása. Ez mind semmi ahhoz a gyalázathoz képest, amit Budaházyékkal tettek és tesznek még most is” – töprengett magában –, de kétségtelen, hogy velem is törvénytelenül bánnak. Nem is szabad már a tárgyalástól jobb eredményt remélni, hiszen ezek máris úgy viselkednek, mintha ők bármit megtehetnének, én pedig semmit sem – hiába írja elő a törvény a vádlott arra szóló jogát, hogy kellőképp felkészülhessen a maga védekezésére.
A „lajstromiroda” vezetője éppen olyan ellenséges bürokratának mutatkozott szemtől szemben is, mint amilyen telefonáláskor volt. Előhozott egy irattartót, de jóformán csupa olyan irat volt benne, melyből M. J.-nek már volt saját példánya. Nem volt közöttük a NAV feljelentése, az OGYÉI „szakvéleménye”, nem volt ott Dr. Sz. J. és orvosa írásos vallomása. A második rendőrségi kihallgatás jegyzőkönyve sem volt ott – ebben „ismerte volna el” M. J., ha egy kicsit figyelmetlenebb, hogy „bűntettet követett el”. A vádlott legalább ezt szerette volna látni, hiszen kihallgatója „elfelejtett” adni belőle neki másolatot. Az iroda vezetője valósággal felháborodott ezen az „arcátlan” kívánságon. „Ez itt a bíróság. Miért nem kérte el a rendőrségen ennek a jegyzőkönyvnek a másolatát?” – Mert kíváncsi voltam, hogy úgy kerül-e át ide, ahogy ott aláírtam…(A történtek után M. J. még azt sem tartotta volna lehetetlennek, hogy a lap aljára kézzel beírt megjegyzését esetleg kitörölték.) És én úgy tudom, hogy itt jogom van a tárgyalásra való felkészüléshez az ügy összes iratát megtekinteni és lemásolni. „És én most hogy keressem ki magának 600 oldalnyi anyagból ezt a jegyzőkönyvet?” – játszotta a hülyét egyre méltatlankodóbb, már-már dühödt hangon az irodavezető. – Hát van egy ötletem, remélem tetszeni fog magának – mondta M. J. Ez a kihallgatás 2020. február …-án történt, tehát célra vezető lenne az anyag keletkezésének dátuma szerint keresni, és úgy bizonyára meg is fogja találni. Az iratkezelő iroda vezetője dühödten fújt egyet, és belemélyedt számítógépébe. Nem egészen 5 másodperc múlva felberreget az iroda lézernyomtatója, és újabb 5 másodperc múlva M. J. kezében volt a hiányzó jegyzőkönyv. Mosolyogva a nőre nézett, enyhén meghajolt, és kínosan udvarias hangon így szólt: „Kedves asszonyom, kérem, bocsássa meg nekem, hogy próbára tettem a türelmét.”
Noha a kézzel, utólag beírt megjegyzést nem törölték ki, csak nagyon figyelmes szemlélő vehette észre, mert halványan, alig olvashatóan jelent meg a másolaton.
*
A gyógyszerhamisításról szóló törvénycikk szerint csakis akkor lehet a vádlottat elítélni, ha bebizonyosodik, hogy szükségtelenül nagy mennyiséget szerzett be a gyógyszerből. A büntetőjogásszal való megbeszélésből leszűrt leghasznosabb tanács tehát az volt, hogy próbáljon meg még találni olyan orvosi szakirodalmat, melyben egészen pontosan megadják az ivermektin melanoma elleni kezelésben való adagolását. Ha lel ilyent, azt adja oda a tárgyaláson a bírónak, és kérje, hogy vegyék figyelembe ügyének megítélésekor akár úgy is, hogy kérnek egy újabb törvényszéki orvosszakértői véleményt. Másnap – egy nappal a tárgyalás előtt – sikerült ilyen szakirodalmat találnia. Ebben a 2017-ben keletkezett tanulmányban arról van szó, hogy az ivermektin gátolja az emlőrákot okozó ráksejtek „őssejt-típusú ráksejtjeinek” szaporodását, és szerzői a bevezetőjében beszámolnak egy orosz klinikai kísérletről – illetve az arról szóló, 2004-ben megírt tanulmányról –, melyben sikerült megállítani a melanoma növekedését és terjedését testtömeg-kilogrammonként 3–5 mg ivermektin adagolásával – mégpedig mellékhatások nélkül. Na, vajon mit mondanának erre az ivermektin veszedelmességéről és túladagolásáról szóló legendák terjesztői? Csakhogy ők nem csupán orosz onkológiai folyóiratokat nem olvasnak, hanem semmilyent sem. A hiedelmek terjesztéséhez pedig elég hinni valamit, tudni nem kell hozzá semmit sem.
A tárgyalásra elment vele a felesége is. A bíró igyekezett emberségesnek mutatkozni, és felszólította arra, hogy mondja el a gyógyszer megrendelésének minden körülményét – jóllehet mindezt elolvashatta a rendőrségi kihallgatások jegyzőkönyvében is. Ám hamarosan átcsúszott a felelős felnőtti magatartásra oktató atya szerepébe, és elkezdte kioktatni a nála jóval idősebb vádlottat arról, hogy nem szabad mindenfélét elhinni, amit az emberek összehordanak a Facebook-on. A gyógyszerek hatását, mielőtt törzskönyveznék őket, úgymond, évekig vizsgálják, néha még 10 évig is, a gyógyszerek kipróbálásának szigorú eljárásrendje szerint. Erre a vádlott megjegyezte, hogy ezt a gyógyszert 1975-ben hozták létre, megalkotói 2015-ben Nobel-díjat kaptak érte, és a WHO gyógyszerjegyzékén az elsődlegesen fontos, nélkülözhetetlen humángyógyászati szerek közé sorolják. Azokat az injekciókat pedig, melyeket a Covid-19 elleni védőoltásként adnak be még ma is az embereknek, nemhogy 10, de még 1 éven keresztül sem vizsgálták, így hosszú távú hatásuk nem ismeretes. Ez után javasolta a bírónak, hogy ne beszéljenek ezen a tárgyaláson az ivermektinnek a Covid elleni használatáról, mert ezzel elterelik a tárgyalás menetét voltaképpeni tárgykörétől. Ő nem a Covid elleni védelemre rendelt ivermektint Indiából, hanem rák elleni gyógyszerként. A bíró ebben igazat adott neki. Ám kíváncsi volt a vádlott arra vonatkozó véleményére, hogy vajon miért nem foglalkozik a hazai orvostudomány és egészségügy az ivermektin rákgyógyító hatásával, ha csakugyan van ilyen. A vádlott azt válaszolta erre, hogy egy mindjárt átadandó tanulmányból lehet tudni, hogy az ivermektin rákellenes hatását 1999 óta kutatják. Hogy a magyar onkológiai kutatásnak miért nem volt elegendő csaknem 24 esztendő arra, hogy erre a lehetőségre fontosságának megfelelő figyelmet fordítson, annak minden valószínűség szerint az az oka, hogy Magyarország erre nézve sem független: alávetette magát a nagyhatalmú gyógyszergyárak parancsuralmának. Az ivermektin annyira olcsó, hogy ha kiderülne és köztudomásúvá válnék rákgyógyító hatása, az rengeteg bevételtől fosztaná meg ezeket a gyógyszergyártó óriásokat. Ez után a vádlott közölte a bírósággal, hogy az imént említett orvosi szakirodalmi tanulmánnyal tudja igazolni, hogy a megrendelt mennyiség nem több volt a kelleténél, hanem kevesebb. Odavitte a bírónak az előző napon lelt szakirodalmi hivatkozást tartalmazó tanulmányt, és kérte, hogy csatolják az iratokhoz. A bíró belenézett az angol nyelvű dolgozat szövegébe, és tanulmányozta a neki előzékenyen megjelölt részt, melyben az ivermektin melanoma elleni használatának sikerességéről és adagolásáról van szó. Ez után a vádlott legnagyobb meglepetésére így szólt: „M. úr, de hiszen ez az adagolás ugyanaz, mint amit az OGYÉI és a törvényszéki orvosszakértő is megadott…”. – A vádlott megdöbbent azon, hogy bírája ugyanolyan magabiztosan nem tudja helyesen alkalmazni az általános iskolai számtant, mint előzőleg rendőrségi kihallgatója. „Bíró úr! Ha nem 5, nem 4, hanem csupán 3 mg-ot veszünk testtömeg-kilogrammonként – ugye, látja, hogy ilyen adagolást említ az átadott tanulmány? –, még az is 15-szöröse az OGYÉI és az orvosszakértő által megadott adagolásnak. Vagyis a megrendelt mennyiség – 2400 mg – egy 80 kg-os testtömegű ember melanoma elleni kezelésében legszűkebben adagolva is 10 kezelésre lett volna elegendő.” Bírája szemrebbenés nélkül így szólt: „Ez a hivatkozás mégsem ér semmit, hiszen ön nem szakember.”
A tárgyalás M. J. azon igyekezetével folytatódott, hogy rámutasson annak a körülménynek meghatározó mivoltára, hogy titkosszolgálati eszközöket vetettek be ellene a nyomozás során, ahelyett, hogy ellenőrizték volna azokat a körülményeket, melyeket a vámkezelés kérelmezésekor közölt a NAV illetékeseivel. „Ha ellenőrizték volna ezeket, teljesen felesleges lett volna leplezett eszközöket alkalmazni a nyomozás során, és a gyógyszerre várakozó, halálos beteg iránt is emberségesebb eljárás lett volna” – jelentette ki a vádlott. Majd kérte, hogy mutassák meg neki azokat a bírói, illetve ügyészi engedélyeket, melyek felhatalmazták a rendőrséget arra, hogy kutakodjanak elektronikus levelezésében, nyomon kövessék banki átutalásait és feltörjék eBay-fiókját. Ezeket az eszközöket ugyanis a törvény szerint csakis súlyos bűntények felderítésekor alkalmazhatja a nyomozó hatóság, és csakis akkor, ha más lehetősége nincs a kinyomozandó tudnivalók megszerzésére. Az ő esetében meg sem próbálkoztak azzal, hogy leplezett eszközök alkalmazása nélkül szerezzék meg ezeket. A bíró erre meglepő módon válaszolt: nincsenek ilyen engedélyek, de hát miért is lennének, hiszen semmi sem bizonyítja, hogy alkalmaztak a nyomozáskor ilyen eszközöket. A vádlott erre megjegyezte, hogy a rendőrségi kihallgatáskor a rendőrszázados már kérdezés nélkül is elismerte, hogy alkalmaztak, és azt is tudatta vele, hogy az övétől „sokkal felsőbb szinten” adták ki erre az utasítást, „neki nem lett volna rá joga”. A bíró és az ügyész erre elnémult. Ekkor M. J.-nek a háta mögül fülébe súgta a felesége: „Most már ne mondjál semmit! Teljesen kiakasztottad őket”.
A vádlott hamarosan meghallgathatta a bíróság ítéletét – ez azonos a végzésben megkapott ítélettel. Bírája öt naptári napot kínált fel neki gondolkodási időként annak eldöntésére, hogy akar-e fellebbezni. A bíróságról való távozásakor a bíró várt rá az épület előterében és odalépett hozzá: „M. úr, én nagyon szépen köszönöm Önnek, hogy segíteni akart embertársának… Ma már nagyon ritka az ilyen ember…”
M. J. csak nehezen tudta visszatartani a benne feltoluló, goromba választ. De nem sokkal később valamelyest lehiggadva és a bíró mondatait üzenetként értelmezve már örült annak, hogy ezúttal ez sikerült neki. Miért is bántotta volna meg ezt a bírót, hiszen valószínű, hogy megnyilvánulásával olyasmit akart a tudtára adni, amit másképp nem közölhetett. Ezért magában már akkor lemondott a fellebbviteli tárgyalás iránti kérelemről.
*
– dúdolgatja most magában Cseh Tamás és Bereményi Géza örök értékű dalát e történet elbeszélője, miközben ezeket a sorokat ütögeti be számítógépébe. Ez a dal pedig arról szól, hogy a félretájékoztatott, a megfelelő információkhoz nem jutó – „alulinformált” – ember „formált”, azaz eltorzított, meghamisított világlátású valaki lesz. Milliók világlátása, helyzetértékelése, sorsa sűrűsödik egyetlen emberébe, Bea elképzelt alakjába.
Legyen hát itt szó egy valóságos személyről is – nevezzük őt is Beának –, aki döbbenetesen azonos Bereményi Géza dalszövegének Beájával abban, hogy ő is „alulinformált, formált” maradt, ekképp igazán alkalmas arra, hogy a vele megtörtént sorscsapáson keresztül lehessen érzékeltetni „a tengernyi tragédiát”. „Bea” más irányú szakképzettsége ellenére az egészségügyben kötött ki, ne kutassuk most ennek az okát. Tény, hogy jól érzi ott magát, „hivatalos személyként” hatalma van mások felett, rendre és a szabályok betartására utasíthatja embertársait. „Beavatott szakembernek” érezheti magát a terjesztésétől annak az egészségügyben dolgozók között elhintett hazugságnak, mely szerint az ivermektin teljesen hatástalan lenne a Covid-19 ellen. És akik mégis beveszik, azok tönkreteszik vele a májukat, mint az az állítólagos állatorvos is, aki foglalkozásából eredően hozzájutott ehhez a szerhez, de folyamatosan növelte az adagolását, mert nem lett tőle jobban. Így aztán emiatt került kórházba, és noha elfoglalta a helyet egy súlyosan kovidos, „szakszerű orvosi kezelésre jelentkezett” betegtársa elől, mégsem tudták már megmenteni az életét. „Bea” sistergő indulattól átitatva oktatta ki ezzel a gyatra mesével szeretett nagyanyja 24 órás szolgálatban levő beteggondozóját, úgyszólván az oktondi laikusnak szóló tanulságképpen. Nagyanyja egyébként azért szorult ápolásra, mert 2022 májusában bárminő arra utaló, baljós előjel nélkül hirtelen hasnyálmirigy-rákja lett. Harmadik mRNS-alapú injekcióját két hónappal korábban adták be neki, de sem orvosként nyugdíjba ment lánya, sem védőnőként dolgozó másik lánya, valamint az ő „szakavatott” lánya, „Bea” sem gyanakodott arra, hogy ez a rák esetleg nem akkor jött volna elő vagy talán elő sem jött volna, ha ők nem ragaszkodtak volna ahhoz, hogy „a mamit” be kell oltatni kovid ellen. Szegény „mami” aztán november vége felé egyszer csak összeomlott az ágya felé botorkálva, magával rántva a padlóra őt az ágy felé támogató gondozóját is. Halálát, mint oly sok sorstársáét, hirtelen szívleállás okozta. Ez a halálnem hovatovább feltűnően gyakori lett, kiváltképp az mRNS-injekcióval beoltott személyek között. A beoltottak halálának leggyakoribb oka: villámgyorsan a végkifejletig jutó rák (nyugaton „turbó ráknak” nevezték el), szívinfarktus, szívizom- vagy szívburok-gyulladás okozta hirtelen szívleállás, valamint agyi trombózis és tüdőembólia. A Szilaj Csikó oldalán többször is volt erről szó, több lelkiismeretes orvos is szóvá tette már ezt egy-egy indulatos írásban vagy videójegyzetben. De senki ne várja azt, hogy a politikai, illetve az egészségügyi intézményrendszerből egyszer csak előálljon egy felelős vezető vagy akár csak egy oltóorvos, és elismerje azt, hogy 2x2 = 4. Mert az általános iskolai számtannal ők is hadilábon állnak, de ezt nem intellektuális képességeik hiánya okozza, hanem az a lélektani jelenség, melyet kognitív disszonanciának neveznek. A felelősök körmük szakadtáig ragaszkodni fognak ahhoz, hogy az oltásra való buzdítás, sőt kényszerítés helyes intézkedés volt, és ezt azzal a nyilvánvalóan hamis érvvel próbálják megindokolni – ekképp próbálva megszabadulni kognitív disszonanciájuktól –, hogy sokkal több ember életét mentették meg ezek az injekciók, mint ahánynak megroggyant tőlük az egészsége vagy akár meg is halt. Ez az érv nem csupán az eddigi tapasztalatokat ismerve bizonyul hamisnak – vagy hazugnak –, hiszen mára már szinte köztudomású, hogy ezek az injekciók nem gátolják meg a velük beoltottak megbetegedését, nem hoznak létre nyájimmunitást, és nem gátolják meg a vírus terjedését sem, hanem azt is látnunk kell, hogy a halandóság az injekciózások előtti évek halálozási átlagához képest mára már országonként 20-30%-kal növekedett, és a többlet egyenesen arányos az adott ország népességének átoltottságával. És most sem csökken, ezért nem tudjuk még, hogy hosszabb időtávon hány áldozatuk lesz a Covid-19 „elleni védőoltásoknak”, azaz a méreginjekcióknak.
„Bea” tehát megsiratta hirtelen meghalt nagyanyját, miután már nem sokkal korábban megsiratta elvetélésekor elveszített magzatát is. De az egészségügyi rendszerbe és vezetésébe, az onnan terjesztett dezinformációk igaz mivoltába vetett hite töretlen. Olyan ő, mint azok a százezrek, sőt milliók, akik éppen úgy viselkednek, mint Örkény István egyik igen emlékezetes egyperces novellájának, A végzet címűnek hősei.
„Bea” nagyanyjának temetéséről hazatértében M. J. és felesége befordult lakhelyük egyik önkiszolgáló diszkontáruházába. Egyszercsak, két méterre tőlük, az üzlet padlójára zuhant egy hozzávetőleg velük egykorú férfi, és azonnal meg is halt. Hiába próbálták az üzlet dolgozói a mentőktől telefonon kapott utasítások szerint újraéleszteni, nem jártak sikerrel. Hamarosan két rohammentő is a helyszínre érkezett, de már nem akadt tennivalójuk.
A szerencsétlen férfi összeesésének látványa kísértetiesen emlékeztetett azokra a 2019 végén a világnak szinte minden televíziós hírműsorában bemutatott képsorokon összeeső kínai emberekre, akikről a látványhoz fűzött magyarázat szerint el kellett volna hinnünk, hogy éppen „egy újfajta koronavírus, a SARS-CoV-2 okozta tüdőgyulladástól” estek össze és haltak meg azonmód. Most már különösen könnyű átlátni, hogy az akkor a tömegkommunikációban világszerte végrehajtott, tudatosan megtervezett tömegmanipuláció volt azzal a céllal, hogy Kínát láttassa „az új koronavírus” keletkezésének helyeként, és minél többen kezdjenek el rettegni ettől a betegségtől. Hogy félelemtől reszketve várják az „életmentő vakcinát”, melyről miniszterelnökünk 2020 októberében a beavatott szakemberek – a „Beák” – fensőséges magabiztosságával jelentette ki, hogy az lesz „a végső megoldás.” Polgárként nem tudom elfogadni egy ország, sőt egy nemzet sorsáért felelősséget vállaló állami vezetőtől, hogy fogalma se legyen arról, mit beszél. És ettől a „megoldástól” most úgy esnek össze gyakran azonnali halált halva a beoltottak, mint a 2019-ben riogatásképp bemutatott képsorokon földre zuhanó emberek.
Nem hagyhatom el a végéről a belőlem óhatatlanul kikívánkozó kérdést, mely az üzletben a mellettem halottan összeeső, szerencsétlen, megtévesztett – szomszédjai szerint háromszor beoltott – férfi láttán fogalmazódott meg bennem: vajon számon fogják-e kérni valaha mindazokon ezt a világszerte szervezett tömeggyilkosságot, akik felelősek érte? Mert ennek nálunk sajnos egyelőre semmi jele.
Az utóbbit a bírám kegyéből havi részletekben fizethetem.
Lábjegyzet
[1] The current pandemic is an attack on humanity. The scientific evidence and records indicate that the current pandemic is not a result of accidental release of a gain-of-function product but a planned attack using an Unrestricted Bioweapon. The current pandemic therefore should be correspondingly considered as a result of Unrestricted Biowarfare. Magyarul: A jelenlegi világjárvány az emberiség ellen végrehajtott támadás. A tudományos bizonyítékok és hiteles adatok azt mutatják, hogy a jelenlegi világjárvány nem véletlen vagy baleset következtében elszabadult, megnövelt és kiterjesztett hatású produktum hatására alakult ki, hanem egy korlátozatlan hatású biológiai fegyverrel végrehajtott, megtervezett támadás. Következésképp, a jelenlegi világjárványt korlátlan biológiai hadviselés eredményének kell tekinteni. https://globaljournals.org/GJCST_Volume21/5-SARS-CoV-2-is-an-Robot-Bioweapon.pdf [2] Ha a hivatkozás iránt érdeklődőnek valami más nyílna meg erről a rávezetőről (és valószínű, hogy így lesz, ugyanis ellenőrzésekor az én böngészőmet minden esetben máshová térítette), annak azt javaslom, hogy keresse meg Dr. John Campbell videóit a YouTube-on, és válassza ki közülük az Italy, September 2019 címűt. [3] This study shows an unexpected very early circulation of SARS-CoV-2 among asymptomatic individuals in Italy several months before the first patient was identified, and clarifies the onset and spread of the coronavirus disease 2019 (COVID-19) pandemic. Finding SARS-CoV-2 antibodies in asymptomatic people before the COVID-19 outbreak in Italy may reshape the history of pandemic.
Ez a tanulmány azt mutatja be, hogy Olaszországban a tünetmentes egyének körében, meglepően korán, több hónappal az első beteg azonosítása előtt már terjedt a SARS-CoV-2, és tisztázza a 2019-es koronavírusos betegség (Covid-19) világjárvány kezdetét és terjedését. A COVID-19 olaszországi kitörése előtt kialakult SARS-CoV-2 antitesteknek tünetmentes személyekben való megtalálása átformálhatja a világjárvány történetét.
[4] Can chlorine dioxide prevent the spreading of coronavirus or other viral infections? Medical hypotheses Conclusion In this editorial, we summarized the unique properties of chlorine dioxide, which make it an ideal and nonspecific antimicrobial agent at concentrations harmless to humans, and we reviewed previous research on preventing viral infections with gaseous ClO2. Based on this background, we suggested some novel hypothetical methods using chlorine dioxide to disinfect rooms, prevent human infection, and slow down viral spread. These are nonspecific methods, which could be used against any newfound virus as a first line of protection until effective specific countermeasures are developed. [5] There are a large number of other cancers that ivermectin is highly useful for, including cancers of the digestive system, cancers in the urinary tract, hematological cancers other than CML, cancers in the reproductive system, brain glioma, melanoma, and lung cancers. All the trials and researches mentioned have shown that Ivermectin is effective against a vast variety of tumors and has multiple effects. (...) Even with a dose of 2000 micrograms/kg, no CNS toxicity was exhibited.
