„Ha majd a szellem napvilága...” Fuksz Sándor nyílt levele azokhoz, akik tudnának segíteni az MTA-titok felderítésében
Addig nehéz lesz beteljesíteni A XIX. század költői című versbe foglalt reménykedést, ameddig nem ismerhetjük meg, hogy kik és hogyan titkolták és tiltották az igazság napvilágra kerülését Petőfi Sándor elhurcolásának ügyében. Mert az a legerősebb érv szibériai élete (és halála) ellenében, hogy nincsenek erre vonatkozó dokumentumok. Miközben szigorúan titkos belügyi tisztek (akadémiai vezetők is) vigyáztak arra, hogy erre vonatkozó információk ne kerüljenek nyilvánosságra. Ma már „csak” arra vigyáznak a beépítettek utódai, hogy még mindig ne ismerhessük meg az „átkos rendszerben” tőlünk elrejtett titkokat. Ezért ülhetnek székeikben és állhatnak katedráikon biztonságban a tudomány felkent papjai – semmi sem cáfolja dogmává csontosodott érveiket a segesvári halálról.
Mert többé-kevésbé megtudhatjuk, hogy kik voltak és mit jelentettek rólunk a régi rendszer besúgói, milyen okok segítették vagy akadályozták életünk sorsfordulóinak alakulását, de
a nemzet múltjának történéseit még mindig páncélszekrények őrzik.
Mitől félnek a (tudás)hatalom birtokosai, és mit nem tudhatunk meg még mindig mi, „rabszolga nép”?
Mert hogy vannak ilyen titkok a Magyar Tudományos Akadémiának nevezett intézményben, ez bizony egy „megtért” titkosszolga nagy nyilvánosság előtt elhangzott tanúvallomása óta cáfolhatatlan. Kéri Edittől olvashattuk a Magyar Demokratában, a 2012. június 27-i számban:
„Végvári József, volt politikai rendőr őrnagy (kapcsolattartó tiszt) 1989 óta sokat segít abban, hogy megismerhessük az ÁVH és utódszerveinek működését. 2001. június 5-én 20 óra 30-kor a televízió 1-es csatornáján a következőt nyilatkozta egy interjúban, a Hol nem volt? című műsorban, amit magnóra vettem.
»Ha valaki kérni szerette volna a ’48-49-es forradalom és szabadságharc zárolt anyagának kutatását, a Művelődési Minisztérium hozzánk küldte véleményezésre. Megnéztük az illetőt. Megnéztük, mit akar kutatni, és akkor azt mondtuk, hogy kifogást emelünk. Ha akkor ezt mondtuk, az azt jelentette, hogy a Minisztérium nem adja meg neki az engedélyt. Ha nem tettünk észrevételt, akkor kutathatott. Na de volt olyan zárolt anyag – most nem tudom, miért, ez jutott eszembe –, hogy a cári hadsereg mennyi magyart vitt ki Oroszországba. Mert tudja, abban is megegyezett Ferenc József Miklós cárral, hogy a rebellis magyarokat, akik hát mégiscsak részt vettek az osztrákok ellen, azokat vigye el... Úgy hiszem, Szibériába és Kamcsatkára kellett volna vinni. Ugye ezeket elvitték, és hát kényes lett volna, ha megtudják, hogy hány magyart vittek el a cári csapatok. (...) Lényegében akkor azt mondtuk: »kifogást teszünk«. A Minisztérium meg nem indokolta, hanem elutasította: ’a kutatás nem aktuális’. Vagy valami mást mondott.«”
Számtalan más bizonyíték (írott dokumentum és szóbeli vallomás) szintén azt erősíti meg – vagy legalábbis erősen valószínűsíti –, hogy a Magyar Tudományos Akadémia módszeresen, „hivatalból” keresztbe tett azoknak a törekvéseknek, amelyek költőóriásunk szibériai múltja feltárására és bemutatására irányultak. Ezekről a bizonyítékokról az alábbi írásokban, ill. filmfelvételeken szólok:
CSERBEN HAGYOTT HŐSEINK – Felejtésre ítélt magyar életek Szibériában (Fuksz Sándor cikksorozata 1.)
Magyar merénylet Petőfink ellen – Bevezetés (Fuksz Sándor cikksorozata)
Tabuk, Titkok, Tények – Petőfi Szibériában – Fuksz Sándor (MVSZ Petőfi Bizottság) Egely Györgynek I.
Fuksz Sándor: Petőfi Sándor kálváriája és a szabadságharc hőseinek szibériai áldozata
Petőfi a mélyállam fogságában. Lehetséges-e fegyverletétel a 200. évfordulón?
Arra vonatkozóan azonban nincs konkrét írott, fényképes vagy hangfelvételes bizonyítékunk, amely azt igazolná, hogy az MTA, illetve ennek tisztségviselői nemcsak általában a magyar hadifoglyok Oroszországba hurcolása ügyében, hanem kifejezetten Petőfi dolgában is kaptak volna olyan titkosszolgálati utasítást, amellyel az igazság kiderülését kellett megakadályozniuk.
Ezért láttam szükségesnek e nyílt levelet megfogalmazni és közzétenni, és ezért kérem mindazoknak a segítségét („megtérni” kész MTA-tisztségviselőkét és titkosügynökökét, oknyomozó újságírókét...), akik birtokában lehetnek a szükséges bizonyítékoknak, vagy képesek lehetnek hozzájuk férni.
