IDŐFOLYAM – HIÁNYZÓ LÁNCSZEM – BOLYGÓ HOLLANDI (Gavallér János három verse)

IDŐFOLYAM 

Belefelejtkezve látvány-hit kalandokba, gyermek-szív az én szívem. Egymásba fűzve a gondolat rohan sodorva boldog-boldogtalan medrében, bevehetetlen kanyarulatoknál kitépett darabokat – látszólag porszemeket –, sorsparcellákat, hullámain dobálva sírást, nevetést visz az ár örök perceket. 2021. 10. 18.

HIÁNYZÓ LÁNCSZEM 

Fában a szú, serceg bennem a bú,

lelkem bogara a szomorúság,

valami össztársadalmi törvény

emészt belül – vasfoga a kornak.

Rám ragadt nadály-múlt szívja vérem.

Élőhalott, alvajáró vagyok.

A vérszerződés köt, megszülettem.

Belém költöztek féreg-korcs-fajok.

Tisztulni szeretnék, ezért élek.

Belőlem élnek vérszívó hadak.

Üvöltve azt mondják: – Kell, hogy féljek!

Lelkemben elhalt remények zsongnak.

Jól mutat arcomon a festett máz,

de nincs összhang, a mindenség kohol;

megírta mindenki vádiratát:

A test – Istenlélek után lohol!

Ne higgye senki, hogy ez így jó!

2014. 07. 16.

 bolygó hollandi

távolban vitorlázó madár az égen, szárnyal álmom örök célegyenesben legszebb képzelet-vágyak vonzásában boldogság út a végtelent felszántani érted s ott, a messzeségben egyedül a mindenség hasal előttem már nem gondolkozom, csak a szél sodor egyre magasabbra, egyre távolabb mint istenek előtt térdelő szajha kegyelemért esedezve kínálom fel magam vigyél magaddal

2021. 10. 19.