Naplóbölcsességeim – 136.

136.

Ma van valódi forradalmunk évfordulója,

második a negyvennyolcas márciusi óta,

jövőre nyugdíjas korba lép az ünneplése,

de mindinkább be van a szívünk mélyére vésve.

Felidézi emlékeit ő, aki élt akkor,

vagy felmenője mesélte el, mi történt akkor,

hogy hullt le a vörös csillag középületekről,

vagy a Sztálin szobor a Hősök terénél ledőlt.

S hogy ugrott ki tankból fáklyaként égő katona,

akinek itt nem volt semmi keresnivalója,

lőttek és lettek hősi halottak pesti srácok,

felfordított villamosból voltak barikádok.

De előtte még, ahogy vonult gyönyörű tömeg,

és utóbb is a hatalom a tömegbe lövet,

aztán „Menj el az országból!” – kapták a tanácsot,

írmagig irtottak lettek a munkástanácsok.

Sokan kitartottak az eszme éltetésében,

az „igaz világ” válasza volt bűnös késésben,

s volt eme forradalmunknak történelmi magja,

nemzetvédő hős vezérek Szentkoronás pajzsa.

Régi fényképeken látszik sok ragyogó arc,

ma sincs még győzelmi mámor, csak folytatódó harc,

hinnünk magunkban segít akkor kifolyt vér ere,

igazságunkból fakadó vívmányok gyökere.