Nyílt levél a főigazgatónak és a miniszternek ‒ az „írás és nyelvemlék nélküli” ŐSMAGYAR KOR ÍRÁSA ügyében ‒ Varga Gézától
- dombi52
- 1 nappal ezelőtt
- 8 perc olvasás
Dr. habil. Zsigmond Gábor Főigazgató Úr saját kezébe és a további címzetteknek, valamint tájékoztatás végett Tarr Zoltán Miniszter Úrnak, néhány társszervnek és a sajtónak (mert a főigazgató úrtól a korábbi megkereséseimre semmilyen választ nem kaptam)
Tisztelt főigazgató úr!
Az ország múzeumai tele vannak az ősmagyar korból származó elolvasható hieroglifikus (ősvallási kötődésű, képszerű, díszes szójeleket alkalmazó) írásemlékekkel, amelyeket Önök nem tudnak elolvasni s amelyekről a tankönyvek hallgatnak, vagy félrevezető információkkal szolgálnak. Kérem a segítségét ennek megváltoztatása érdekében! Ez egy időszerű, megoldandó tudományos feladat, amelynek az elvégzése nélkül a hazai kutatás néhány területen nem tud továbblépni.
Kérem egyúttal, hogy a budapesti hun/késő középkori jelvényről kötött letéti szerződésünket szíveskedjenek teljesíteni és a lelet felületének barbár lereszelésével a múzeumban okozott kárt legalább tudományos értelemben (a lelet és a történtek tisztességes leírásával) csökkenteni szíveskedjenek! A Magyar Nemzeti Múzeumban elkövetett leletrongálás és téves vélemény miatt ez a nyelvemlékünk nem kerülhetett bele az MTA rováskorpuszába és a tudomány látókörébe.
Kérem, legyen szíves a mellékelt cikkemet megtekinteni és az abban, meg az Önnek átadott Magyar hieroglif írás c. kötetben foglaltak alapján a megoldást segítő módon hozzáállni a kérdéshez. Kérem, legyen szíves elérni, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban és az ország múzeumaiban a hasonló hieroglifikus szövegeket számba vegyék, elolvassák és tudományos értelemben hasznosítsák! Természetesen szívesen segítek, ha erre szükségük van.
A figyelmét és az intézkedését megköszönve üdvözli:
Varga Géza írástörténész
Szabír ős ten mondatjel a környei avar szíjvégen
Bevezető
Nadja Profantova adott közre egy cikket Szamoszi kereskedő: Távolsági kapcsolatok és külföldiek Csehországban a 7. században címmel az academia.edu-n. Ebben bemutatta a világfát ábrázoló környei szíjvég alábbi képét, hivatkozva az azt eredetileg közlő Salamon - Erdélyi szerzőpár cikkére. A szíjvégen lévő magyar hieroglifák (ősvallási kötődésű képszerű szójelek) nem keltettek különösebb érdeklődést a szakirodalomban, vagy a nagyközönség soraiban. Tudtommal eddig senki sem kísérelte meg az elolvasásukat. Annak ellenére maradt olvasatlan ez a mondatjel, hogy a ten "élet, isten" és a "tprus" (tapar ős "szabír ős") szójelek jól azonosíthatóan szerepelnek a nikolsburgi ábécében (1., 4. és 5. ábra).
Persze a nikolsburgi tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjel értelmezésén vagy harminc évig vitatkozni kellett az akadémikus "tudomány" képviselőivel. A vita eredményéről nem tájékoztatott a sajtó, mert az akadémikus oldal szenvedett vereséget.
A vitában képviselt érveimről A temporius-téveszme diadalútja c. cikkben számoltam be 2017-ben. A vita azzal kezdődött, hogy a Nyelvtudományi Közlemények közreadta Máté Zsolt bírálatát, amelyben az 1993-ban kiadott Bronzkori magyar írásbeliség című kötetben a tprus jelről általunk közölteket értékelte le. Máté Zsolt azonban egy kisiskolás hibára alapozta, arra építette a gondolatmenetét, hogy a nikolsburgi ábécé sorvezetése balról jobbra halad - pedig a sorvezetés éppen fordított. Észrevettem a hibát és írtam egy helyreigazító cikket. Ám a Nyelvtudományi Közlemények évekig nem volt hajlandó közölni a fenti válaszcikkemet, majd a kéziratot is visszaadta. Nyilván nem azt nézték, hogy igazam van-e, mert azt talán képtelenek is lettek volna ellenőrizni, hanem inkább a tudományos fokozatomat kereshették. E hiábavaló keresgélés közben azonban a tudományos fokozatokkal bőven ellátott "szakma" - a hibajavítás elmaradása miatt - lyukra futott. Róna-Tas András és Sándor Klára is hibásan (a tprus nélkül) adta közre a nikolsburgi ábécé jelsorát. Az akadémikus oldal tévedését 2021-ben ismerte be visszafogottan Sándor Klára az MTA rováskorpuszában.
A jelen cikkünk számára ez azt jelenti, hogy az alábbi értelmezés és olvasat joggal tart számot az egyetlen tudományos igényű magyarázat címre. Igaz, a környei szíjvég mondatjeléről még nem is született másik olvasat.
Pedig a környei szabír ős mondatjel megértése és felhasználása időszerű, mert eldönt(ene) néhány vitát, például az avarok nyelvéről és a világfáról, amiről a "tudósaink" évtizedek óta eredménytelenül folytatnak meddő szócséplést. Ez a környei avar írásemlék annak bizonyítéka, hogy az akadémikus áltudomány pillanatnyilag nem képes az elolvasható világfa (és ami ezzel egyet jelent: a hieroglifikus írásemlékeink) megértésére és hasznosítására.
A szabír ős mondatjel etnikumhatározó, a korábban a szabír nevet használó magyarságot azonosítja. Ezért a mondatjel elterjedt azon az úton, amelyiken a magyarság, vagy némelyik csoportja az elmúlt 12 ezer évben megfordult Eurázsiában és Amerikában. Ez idő alatt a mondatjelnek több változata is keletkezett. Közülük kettőt az 1/b. és 1/c. ábrán mutatok be. Továbbiakat lehet látni a Magyar történelem a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján c. cikkben.
A mellékvágány
Annál többet írtak a kutatók egy íjcsontba karcolt, mindeddig elolvashatatlannak bizonyult környei rovásszövegről (2. ábra). Az ellentmondás leleplezi az akadémikus "tudomány" prekoncepcióit és az ezt szolgáló módszertanát. Egyúttal dokumentálja az akadémikus tájékoztatási monopólium esendőségét is (1). A környei kora avar kori leletcsoporton belül a legtöbb tudományos vita és értelmezési kísérlet a 60. sírban talált rovásírásos íjmaradványhoz, valamint a temető etnikai-kulturális összetételéhez kapcsolódik. A kutatók alapvetően e két területen: a felirat nyelvi megfejtését és a temetőt használó közösség eredetét illetően fogalmaztak meg egymástól eltérő értelmezéseket. Azért ez a leginkább vitatott kérdés és azért nem olvassák el a hieroglifikus szövegeinket, mert a finnugrista fősodor számára az avarok és a hunok magyarságának bizonyítása nemkívánatos.
A 60. sír íjcsontra karcolt jeleinek olvasata és nyelve megosztja a valójában nem is létező írástörténész szakma szakembereit. E feliratról a Turán 2009. évi 1. számában Szöllősy Kálmán tett közzé egy összefoglaló tanulmányt. A sajtóvisszhangot kapott elméletek a következők:
Harmatta professzor szerint a felirat egy korai türk dialektusban íródott.
Vékony Gábor szerint a jelek a székely rovásírás előzményének tekinthetők, és a szöveget magyar nyelven kísérelte meg lefordítani.
További feltételezések szerint a felirat az avarok közé integrálódott indoiráni (alán, szarmata) népelemek nyelvi nyoma lehet.
A megfejtések részleteivel és egymásnak ellentmondó eredményeivel foglalkozni sem érdemes, hiszen már a jelek elhatárolását és azonosítását sem tekinthetjük véglegesnek (3. ábra).
Cikkünk számára elegendő lehet csupán annak felmérése, hogy e környei rovásfelirat lineáris jelei egy vízszintes sorban követik egymást és nem alkotnak díszes szójelekből összeállított képeket. Ez így megfelelt a "csak díszes szójel ne legyen" elvárásnak, ezért ez a felirat képezhette az akadémikus kutatás tárgyát. Eredménye ugyan nem volt a fáradozásaiknak, de ettől az írástani alapfogalmakat és az írástörténetet sem ismerő társaságtól túl sok eredményt nem is várhatunk.
A környei szíjvég hieroglifikus mondatjele
Más megítélés alá esik a környei szíjvég 1/a. ábrán látható hieroglifikus mondatjele. Ezt azért nem olvasták el, mert a rovológia terén nem is létező szakma olyan írást vár el az avaroktól, amelyik valamelyest hasonlít a latin írásra, lehetőleg annak is a nagybetűs (kapitális) változatára. Annyira a csontjaikba ivódtak a rovológiai tájékozatlanság tételei (miszerint az írás nem lehet díszes és nem használhat szójeleket), hogy ha a szemük elé kerül egy ilyen írásemlék, akkor azt automatikusan átlépik. Fehér Bence, a Magyarságkutató Intézet írástörténésze kifejezetten meg is fogalmazta az intézet hivatalos kiadványában, hogy "Nem érdemes kitérni olyan futóbolondok munkáira, akik szakmányban feliratokat találnak ... díszítőmotívumokban". (Fehér/2022/122). Az ilyen és hasonló megkövesedett téveszmék miatt képtelen a "szakma" az 1/a. ábrán látható szíjvég hieroglifikus mondatjelének elolvasására annak ellenére, hogy a mondatjelet alkotó mindkét szójelnek pontos megfelelője van a nikolsburgi ábécében (4. és 5. ábra).
A környei szíjvég mondatjelének szerkezete (azaz, hogy e világfa-ábrázolás két szójelből áll) az avar jelhasználat székely írással való közvetlen kapcsolatára utal. Van ugyanis a nikolsburgi ábécében lévő tprus (tapar ős "szabír ős") mondatjelnek egy sajátossága. Az, hogy a grafikai kép nem tartalmazza az ős szójelet, bár az a tprus jelnév végén szerepel. Ugyanis rövid jelforma is jelölhet hosszú tartalmat. E szabír ős mondatjelnek a grafikai képet és a hangalakot tekintve is különböző változatai vannak, amelyek a szabír ős, vagy szabír ős ten hangalakot és jelentést rögzítik, miközben a jel grafikai alakjában nem feltételenül szerepel mindhárom szójel. Az ős jelünk eleve jelenthet "istent" is (például a hettita/luviai hieroglif írásban és a vámfalusi fazekasok jelkészletében ezt jelenti).
A mindennapi jelhasználat igénye (a helyszűke és a gyorsaságra való törekvés) a jelformákat egyszerűsíti s e folyamat egyik állapotát érjük tetten a nikolsburgi ábécében, meg a környei avar szíjvégen is.
A három ágpárral rendelkező nikolsburgi tprus jel (5. ábra) szabályosan szabír ős alakban is olvasható, ahogyan azt a nikolsburgi ábécé tprus jelneve megőrizte, vagy sugallja. Ugyanez lehet a helyzet a környei avar szíjvég mondatjelének alsó eleménél is (1. ábra). A fentiek miatt ‒ bár grafikailag csak a tapar "szabír" és a ten jel van feltüntetve ‒ a környei mondatjel is elolvasható szabír ős ten (mai magyarsággal: szabír isten) alakban.
Jegyzetek
(1) A rovológiai téren nem is létező akadémikus "tudomány" vagy százötven éven át állította azt minden komoly ok nélkül, hogy a székely írás ótürk (végső soron sémi) eredetű. Ezt az állítást "persze" sohasem tudták bizonyítani, mert nem is lehet. A prekoncepciójukat cáfoló körülmények tárgyalását (például a szójeleink létéről, vagy az ábécé jelsorrendjének magyar ősvallás általi meghatározottságáról) napjainkig megakadályozza a "tudományos konszenzus" hozzá nem értése és pártfegyelme. Magatartásukra a végső magyarázat a magyar őskultúra zászlóshajója, a nemzeti írás ellen érzett engesztelhetetlen gyűlölet lehet. Ez a hazánk szinte folyamatos megszállása miatt informális követelményként rögzülhetett a muszkahagyásban.
Sándor Klára 1996-ban közreadhatta, hogy azt sem lehet tudni, miért kell ezzel az írással egyáltalán foglalkozni. A Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállítás központi magyar pavilonjából pedig kitiltották a székely írást, arra hivatkozva, hogy az Németországban náci aszociációkat kelt. A "szakma" azóta is tagadja a szójelek létét, bár azok ismertek, csak pl. capita dictionumként tartják számon őket. Forrás is van a létezésükre Veit Gailelnek köszönhetően, az 1500-as évekből. A karosi hunfoglalók etnikumáról jelzőosztogatásig fajuló vitát folytattak a genetikus, régész és nyelvész végzettségű szakemberek, de a vitát eldöntő honfoglalás kori magyar mondatokat nem tudják elolvasni a karosi és környező leletekről. A népi, uralmi és vallási jelhasználatban napjainkig használatos szójeleinkről mit sem hajlandók tudni. A Pócs Éva cikkét követően kialakult világfa vitában megszólaló huszonvalahány tudós egyike sem volt képes felmutatni a szójelekből összeállított világfát, mert a "szakma" rovológiai ismereteit az évszázados cenzúra alacsony szinten tartotta. Miközben az elolvasható világfa újabb példáit elkészítik a hímes tojásokat megíró asszonyok és kiássák a régészek is. A rendezők a különböző kiállításokon bemutatott, olvasattal rendelkező leletek elolvashatóságát sorozatosan elhallgatják. Megalapozatlan magyar- és tudományellenes álláspontjuk védelmében(?) a Magyar Nemzeti Múzeumban a leletrongálástól sem riadtak vissza és az elkövetett hibát azóta sem hajlandók kijavítani.
Irodalom
Erdélyi István (1969): Türk rovásírásos avar felirat Környéről, Antik Tanulmányok, 16. kötet, 2. szám, 209–210. oldal
Fehér Bence (2022): Egy újabb rováskorpusz ígérete, Magyarságkutató Intézet, Budapest
Harmatta János (1984): A környei avarkori rovásírásos felirat, Antik Tanulmányok, 31. kötet, 100–133. oldal
Pócs Éva (2023): A honfoglaló magyarok világfája a kutatói illúziók fényében, rekonstrukció, konstrukció, dekonstrukció (academia.edu)
Salamon Ágnes - Erdély István (1971): Das Völkerwanderungszeitliche Gräberfeld von Környe, Budapest, Akadémiai Kiadó
Sándor Klára (1996): A székely írás megíratlan története(i?), Erdélyi Múzeum - 58. kötet, 1-2. füzet
Simon Péter - Szekeres István - Varga Géza (1993): Bronzkori magyar írásbeliség, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Szöllősy Kálmán (2009): A környei íj rovásfelirata, Turán Új (XII. évf. 1. szám), Budapest, 104-115.
Delibeli József (2013): A környei íjfelirat javítva
Varga Géza (2017): Magyar hieroglif írás, Írástörténeti Kutatóintézet, Budapest
Varga Géza (2017): A temporius-téveszme diadalútja
Varga Géza (2018): Veit Gailel a székely szó- és mondatjelekről
Varga Géza (2018): A frankfurti botrány
Varga Géza (2018): Budapesti késő középkori jelvény bibliográfia
Varga Géza (2018): Bíró András áltudományos cenzúrája a Kurultájon
Varga Géza (2018): Mitől beavató korona a Szent Korona?
Varga Géza (2019): Karosi hunfoglalók, Révész László és Török Tibor nézeteltérése
Varga Géza (2021): Az MTA rováskorpusza így dolgozza fel a körön kívülről érkezett tprus-magyarázatot
Varga Géza (2026): Magyar történelem a szabír ős ten mondatjel előfordulásai alapján
Varga Géza (2026): Az ábécé jelsorrendjének magyar eredete
Varga Géza (2026): Elolvasható világfa egy kalotaszegi sírkőről
Varga Géza (é. n.): Világfa vita
Varga Géza (é. n.): Félsikerű kiállítások
Varga Géza (é. n.): Hímes tojások jelei
Varga Géza (é. n.): Népi tartalom
Vékony Gábor (2004): A székely írás, Kárpát-medencei rovásírások, Nap Kiadó, Budapest
a díjmentesen meglátogatható
