Sütő Gábor: Tudatunk védelme (10) – Az „orosz–ukrán” háború tágabb nézőpontból (5.)
A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet
(Rövid előzetes mint főszerkesztői megjegyzés: Jómagam korábban meglehetősen sokat foglalkoztam a „zsidósággal" kapcsolatos kérdésekkel. Ld. pl. itt: A törzsi háború természetrajza – a rendszerváltozás Magyarországán. Úgy tapasztalom, hogy valakinek a zsidó származása vagy kötődése önmagában nem dönti el, hogyan viszonyul magyar sorskérdéseinkhez – mint ahogy a nem zsidó származása sem –, ezért ennek a feszegetése vagy emlegetése többet árthat, mint amennyit használ. Hogy csak egy nagyon gyakorlatias példát említsek: a Mindennapi szemezgetésünkbe jóformán minden nap beválogatok egy-két cikket a https://neokohn.hu c. világhálós oldalról, annyira hasznosnak ítélem a szabad, önálló gondolkodásra való törekvésüket... Ám Sütő Gábor írásainak itteni megjelentetését is ugyanezért tartom fontosnak; még akkor is, ha a szóban forgó részletkérdésben történetesen különbözik a véleményünk. – VDGy)
Verje meg az Isten,
Nem egyszer, de százszor,
Ki magyar létére
Idegenhez pártol
Ősi jussát önként
Idegennek dobja,
Kincseinket egy más fajnak
Kincstárába hordja.
Pósa Lajos: Verje meg az Isten
A tanulmányt az elkövetkező napokban a következő fejezetekben közöljük:
Tegyünk együtt a magyar Magyarországért
5. Tegyünk együtt a magyar Magyarországért
Tudati felkészülésünk része annak ismerete, hogy számunkra fájó tényeket képes teremteni a történelem, de nem a történelem a hibás. A nemzetünk kivégzését helybenhagyó trianoni, majd súlyosbító párizsi szerződés mögött, valamint a javadalmazott szomszédjaink mögött bizonyítottan mindig ott álltak a háttérhatalom érdekeit érvényesítő bankár-kaszt, szabadkőműves-zsidó ügynökök, ahogy a jelenlegi hazai és nemzetközi fejlemények mögött is ugyanők bújnak meg. Elmulasztjuk felhánytorgatni, pedig miattuk kényszerülünk magyar-magyar kapcsolatokról beszélni, vagy olyan szívfájdító történelmi-földrajzi közléseket hallani, hogy Csáktornyánál, a szlovén-horvát határon, gyülekeznek a migránsok. A minap pedig a Bukaresti Kilencek (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Litvánia, Lettország, Észtország és Bulgária) államfői, pont Trianon évfordulója táján tartottak elnöki összejövetelt Pozsonyban, persze a NATO-főtitkár részvételével. A magyar koronázási városban, trianoni javadalmazott országok részvételével: egyikük nagyobb részt kapott Magyarországból, mint amennyit nekünk meghagytak, másikuk tisztán magyar területből jött létre és fővárost is tőlünk kapott, de még a velünk együtt vesztes is kapott országunkból területet. Most meg azért gyűltek össze velünk együtt, hogy az akkor még nem is létezett Ukrajnának, amely mégis ugyancsak bitorolja valamikori hazánk egy részét, biztosítsuk a szuverenitását és területi integritását, amivel soha nem rendelkezett, hiszen soha nem volt független; most sem az, hanem amerikai gyarmat. Őket azonban ez nem zavarja, átírják a történelmet: visszamenőleg megalapítanak szavakban egy szuverén ukrán államot. Ez képezi az összegyűltek első súlyos politikai balfogását. A második: támogatják Ukrajnát a béke megteremtésében, az önmaga által meghatározott feltételek mellett, s e támogatás addig tart majd, amíg szükséges. Összeszámolni sem lehet, hány kérdőjelet lehetne tenni e megállapításban. Hihetetlen, hogy okosnak tartott emberek ilyen lehetetlen igénnyel állnak a világ elé. Túlteljesítik még a háttérhatalom követelését is. Ám még itt sem álltak le, íme, a harmadik: közös közleményben rágalmazzák, támadják, de még fenyegetik is Oroszországot. Kilenc elnök és egy főtitkár, így ahogy voltak, teljes összhangban tragikomikusan eltekintenek a múlt, benne a magyar múlt történelmi tényeitől. Nem tudnák, hogy nem a múlt meghamisítása érdekünkben, hanem a történelmi igazság? Idézzük fel Dsida Jenő sorait, aki úgy fejezte ki ezt, mint senki más: Fáj a földnek és fáj a napnak/ s a mindenségnek fáj dalom,/ de aki nem volt még magyar,/ nem tudja, mi a fájdalom!
A fegyverszállítást és a háborúba lépést megtagadtuk, s minden ellenszélben tartsunk is ki mellette, ország, nép, kormány, állampolgár – együtt. A jelenlegi erőviszonyok között együtt is fizetjük ennek „árát”, a magyar közvélemény ukránosítását, a túlméretezett humanitárius és sok másféle el-elhallgatott segítségnyújtást a nemzetidegen ukrajnai kormánynak, de nem az ukrán népnek. (Tankjaikhoz tőlünk kapnak Dízel-üzemanyagot). A hazafiaknak fokozatosan, de mindenképpen le kell építeniük mindezt, bár előfordulhat, hogy ehhez egyes kormányzati szervek ellenállásába is ütköznek, amelyek jelenleg, enyhén szólva, fonák módon annál jobban kedvelik az ukrajnai kormányt, minél inkább ellenségként kezel bennünket. E nagyon is szükséges leépítés azonban semmiképpen nem jelenthet együttműködést az álbaloldali ellenzékkel.
Jövőnket tervezte, s ugyancsak az álbaloldali ellenzékkel egyetértés minden gyanúját eloszlatva, ki kell térni a tiltakozásuk egyik ellentmondásos célpontjára, nevezetesen a tervünkre, hogy akkumulátor-gyártó nagyhatalommá akarunk válni. Ellentmondásos, mert egyrészt az ellenzék már rég azzá tett volna bennünket. Megjegyzéseinkkel nem őket támogatjuk. Lássuk be, nagyobb, sőt talán össztársadalmi elfogadottságnak örvendene, ha természeti, termelési és szellemi hagyományainkat, adottságainkat követve, nem a számtalan tekintetben másoktól függő akkumulátor, hanem az alapvetően önmagunktól függő élelmiszer nagyhatalommá akarnánk válni. Nem az ellenzék támadásai miatt, hanem mert az élelmiszer sohasem lesz kevésbé hatékony fegyver a nemzetközi piacon, mint az akkumulátor, amelynek sokan kétesnek tekintik a jövőjét. Az akkumulátor gyár szükségszerűen termőföldet foglal el, az élelmiszertermelés pedig e meglévő kincsünket kamatoztatná. A környezetvédelem szempontjából pedig összehasonlíthatatlanok, mivel az élelmiszer összhangban állana vele, miközben az akkumulátor esetében ez minimum kérdéses. Ráadásul az élelmiszer a mi kezünkben van, de az akkumulátor nem. Óriási összegekkel járulunk hozzá a multinacionális cégek letelepüléséhez, amelyek a saját érdekeiket követik, s a közművesítés is főleg minket terhel. Körvonalazódik, hogy az akkumulátor gyárak munkaerővel ellátása a fokozódó lakosságcsere irányába hat. Nem is beszélve a hozzájuk tucatnyi módon csatlakozó belső élelmesekről és élősködőkről. Az akkumulátor hasznán osztoznunk kell, az élelmiszeriparé az országban marad. Tagadhatatlan, hogy haladni kell a korral, haladjunk is. De mindig a mértékarány a legjobb mérce. Az akkumulátor veszélyekkel jár és átmenetinek bizonyulhat. Az élelmiszer biztonságot ad és veszélytelen. Az emberiséget nem az akkumulátor, hanem az élelmiszer hiánya fenyegeti, s ha meg kell menteni, nem is az akkumulátor menti meg, hanem az élelmiszer.
A kormány birkózik, nem is sikertelenül a háttérhatalom és az ellenzék egyéb ellenakcióival is, de esetenként elősegíti a sikerüket. Tisztában vagyunk kis országunk lehetőségeivel, s hogy nem tudunk minden természetes és megrendezett világtendenciát elkerülni, de már ez a messze nem teljes kis lista is fenyegető a magyar megmaradásra nézve. Egy dolgot nem tehet sem az ország, sem a nemzet, sem a kormány: passzívnak maradni. Erő csak együtt vagyunk! Tömegtámogatást kellene igényelnie, szerveznie a nyugodt jövőnk biztosításához.
Addig is álljunk a sarkunkra a még lényegesebb kérdésben, mondjuk ki, s tartsunk is ki mellette mindaddig, amíg szükséges, hogy a tévében, politikai kijelentésekben elhangzottakkal szemben, NEM hívjuk, NEM várjuk szeretettel a hazájukból önvédelmi, vagy országvédő harc helyett tóduló, s üdvrivalgással és minden földi jóval fogadott ukrajnai menekülteknek minősített, de ismeretlen tömeget, sem az ugyancsak máris hatalmas kínai kolóniát szaporító betolakodókat. Sem a megfutamodó főleg német, de holland, svéd és más menekülőknek nevezetteket, avagy a KSH statisztikája szerinti már 80 ezer felett lévő indiai, pakisztáni és más külföldi munkavállalási engedély nélkül betelepedni engedett munkavállalókat sem. Ugyancsak a KSH adatai szerint riasztó a külföldiek ingatlan vásárlása az országban. Főleg kínaiak (a felvásárlók több mint 30%-a), ukrán, izraeli, amerikai, holland, német (egyikőjük egy teljes kis falut megvásárolt) és más külföldiek, de még a szomszédjaink is tömegesen ezt teszik! Főleg Budapesten, de a nagyobb városokban és vidéken is. Dübörög az építőipar, s a fővárosban tömegével nőnek ki a modern lakóparkok, egyelőre üres iroda- és lakóházak; kiknek szánják őket? Csak nem ugyanezeknek, avagy a Gyurcsányék által betelepíteni szándékozott „egymillió ázsiainak”, illetve a folyamatosan csendben betolakodó közel-keletieknek? Mindez jogosan szüli, vagy újratermeli az antiszemitizmust, rasszizmust és más nemkívánatos jelenségeket, amelyekre hivatkozva tovább növelik a magyar állampolgárokét meghaladó jogaikat. Három ország van, amelyek egybehangzóan nyíltan kölcsönösség nélküli előnyt várnak el, sőt követelnek, nemcsak tőlünk, mindenkitől: az USA, Izrael és a jelenlegi Ukrajna. Az USA-t a zsidó-szabadkőműves bankárkaszt, azaz a háttérhatalom irányítja. Jelenlegi budapesti nagykövetük helytartóként viselkedik, már rég rászolgált a kiutasításra. Izraelben, természetesen, zsidók vannak kormányon, ezen nincs mit kifogásolnunk. Annál inkább Ukrajna esetében, amelynek nagyrészt zsidókból álló nemzetidegen kormánya van, ami szolgál magyarázattal gátlástalan politikájukra, s kiprovokálta az orosz különleges hadműveletet. Nemzetközi összetartásuk egyre nyilvánvalóbb. Közös vonásuk, a rasszista felsőbbségi tudat, amivel minden történelempolitikai elemzésnek a komolynál is komolyabban kell számolnia. A magyar politika nem vádolható azzal, hogy ezt nem teszi, csakhogy rossz előjellel. Legutóbb is Izrael mellé állt nemzetközi bíróságon, azaz a palesztinokkal szembefordult. A honféltő magyar hazafiak viszont különösen nem örülnek annak, hogy Európában mi adunk helyet és magyar állampolgároknak nem járó előjogokat, mi több, törvényi védelmet (zéró tolerancia mindössze egyetlen izmussal, az antiszemitizmussal szemben) az Európában legnagyobb izraeli diaszpórának, s külföldi fórumokon szenvedélyesen védelmezzük Izraelt minden más országgal és nemzetközi szervezettel szemben. Ez bizony magyarázatra szorul.
Súlyosbítja mindezt a körülmény, hogy Budapest és a nagyobb városok, tele vannak idegen nyelvű és tulajdonú magániskolákkal, amelyek a Soros-féle CEU-val és a Zsigmond királyról Milton Friedmanra átnevezett, s nemzetidegeneknek átengedett egyetemmel, valamint más nemzetidegen oktatási intézményekkel. Nem magyarságot oktatnak, nem magyar hazafiakat nevelnek. A kormányszervek mintha nem vennék észre, hogy ugyanolyan betolakodók, mint a migránsok, csak a módszereik eltérőek. Egyáltalán nem biztató előjel a megmaradt magyar közoktatás irányvonalának az állam helyett alapítványokra és kuratóriumokra bízása sem. És mindehhez jönnek még az oktatás pénzügyi kérdései, amelyet nem lenne szabad függővé tenni az EU-tól.
A nagy baj tehát nemcsak körvonalazódik, hanem kialakult, ahogy ezt az ellenzék által tanár-diák tüntetésnek beállított felforgatás sikere is mutatja. Félő, hogy az idegenimádat közvetve kedvezőtlenül befolyásolja a széleskörű, népszerű és eredményes családtámogatási intézkedések megvalósulását is. A magyar hazafiak mindezt már sokszor szóvá tették a kormányoknak, de nemhogy megértést, figyelmet sem kaptak. Lettek is belőlük történelmünkben ismert tragédiák. Jelenleg is nemcsak a veszélye áll fenn, hogy a háttérhatalom eszközeivé válhatnak, hanem azon a ponton vannak, hogy azzá is válnak.
Mindezek okán a külföldi így, vagy úgy betolakodók nem szívesen látottak! Ahogy az ismert kisebbségek és másságok, élelmesek és élősködők intézményes segítséggel zajló rohamos szaporítása sem. Fájdalmas, hogy eközben, s többek között az említettek miatt, magyarok vándorolnak el Magyarországról. Különösen annak a több mint sejtése mellett, hogy a kormányszervek is a hívás és szaporítás, illetve a kiengedés szellemében járnak el. Mindegyik súlyos hiba. Összességében ugyanis a nemzetiségi összetétel lassúnak nem nevezhető gyökeres változtatása zajlik a magyarság terhére, amire senki nem kért felhatalmazást, nem is kaphatott, de önhatalmúlag törvénytelenül megteszi. Ez az út nem a helyes politikai jelszóként szerepeltetett magyar Magyarország felé vezet, hanem ellenkező irányba. Nem elemi érdekünk még azoknak az idegeneknek a befogadása sem, akik nyelvünket megtanulják, kultúránkat tiszteletben tartják, nemzetünk felemelkedése érdekében dolgozni hajlandóak. A mai világban az ilyenek ritkábbak, mint a fehér holló, de róluk, csak róluk, mint egyénekről lehet szó. Azért részletezzük a problémakört, hogy jusson el a tudatunkig, mindez ma már nem kérdés, hanem égető és sürgető napi probléma, amelybe minden magyar hazafi nemcsak beleszólhat, hanem, sajnos, e fejleményeket látva, a magyar megmaradás érdekében ezt kötelességének is kell tekintenie, s alkotmányos joga is van rá. Ha pedig a kormányzat ilyen irányú hazai és külföldi nyomásnak kitéve teszi, vagy nézi el mindezt, erősítesse meg e hazafias álláspontot nemzeti konzultációval, törvényileg, vagy más hatékony módon. Ezt minden intés nélkül ugyanígy kellett volna felfognia valamennyi illetékesnek kezdettől fogva. E gondolatnak és tettnek nem kell irányulnia senki ellen sem; a magyarság védelmére annál inkább és törhetetlen következetességgel. Ezt pedig mindenkinek meg kell értenie, hiszen minden más nemzetnek is a legtermészetesebb elemi érdeke, s általában a nemzetközi jogi és emberi normák keretében erre is törekszik. Ennek sokoldalú elismerése és érvényesítése önmagában is járhatóbbá kövezné még a nemzetközi béke útját is. Törhetetlen figyelemmel védjük tudatunkat, s tegyünk meg mindent az emberiség figyelmének háttérhatalmi félrevezetése ellen.
Márpedig az EU is újabb magyarellenes lépésre akar rákényszeríteni bennünket, előállva ismét azzal az általunk már egyszer visszautasított javaslatával, hogy a Nyugat-Európában önkényesen és törvénytelenül befogadott betolakodó migránsokat kötelező szolidaritást követelve, osszák el a tagállamok között. Az ezt megtagadó tagállamot pedig pénzbüntetésre ítélik. Az EZ az önmaga által elkövetett hibákért, a tagállamokat akarja így, vagy úgy de büntetni. E törvénytelen eljárás a magyarság számára jelentené a legsúlyosabb tragédiát. Ezért rendíthetetlenül vissza kell utasítanunk, s ennek megakadályozásához a legszélesebb és leghatározottabb támogatást kell nyújtanunk a kormánynak, legyen az újabb békemenet, vagy nemzeti konzultáció, avagy más célszerű eljárás. (Ezzel együtt ismét megjelent a nem akarunk „bevándorló ország” lenni értelmetlen kifejezés, amit szajkóz mindenki. Ez már nem írható a háttérhatalom számlájára! Sajnálják azt a „k” betűt? Miért nem bevándorlók országa, vagy valami már értelmes? Az a megfogalmazás pedig kifejezetten káros, hogy „mi döntjük el, kivel akarunk együtt élni.” Túl azon, hogy a „mi” olyasmit érzékeltet, hogy mi valamennyien, ami nem igaz, a magyar hazafiak nem akarnak senkivel sem együtt élni, amit pedig e fogalmazás megengedően értelmez és, sajnos ennek felel meg a jelenlegi gyakorlat is! Sérti az alaptörvényt, amely kimondja, hogy idegen népesség nem telepíthető be. Ám folyik idegen népességek tömeges betelepítése!)
A magyar hazafiak történelmi folyamatossággal, társadalmi rendszertől függetlenül teszik mindezt szóvá. Miért nem tűnt fel mégsem, sajnos jelenleg sem, az illetékes kormányszerveknek, hogy nem vagyunk nemzetidegenek által kevésbé megszállt ország, mint a nyugat-európai országok. A halálra ítélés szándékával megcsonkított kis országot védjük meg a magunk számára, mások meg hagyják meg nekünk! A magyar hazafiak nem akarnak egy lépést sem tovább a szolidaritásnak beállított lopakodó magyarellenes eljárásokban. A célként meghirdetett magyar Magyarország ne csak politikai jelszó legyen, hanem erőskezű egyértelműen magyar nemzeti tudatú országos politikai gyakorlat.
2023-06-25
