top of page

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (13) MIÉRT TŰNNEK EL A HATÁROK? – A JÚNIUS 9-i VÁLASZTÁSOK ELÉ (3.)





A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet




 



NATO, EU ‒ velünk, vagy ellenünk?

 


Az említett tényeken és elveken alapuló, a határokkal kapcsolatos álláspontunkat az EU által létrehozott schengeni határok értelmezése kezdetben mintegy törvényesítette. Ám hosszú ideig, más érdekeltekkel együtt, mégis eredménytelen politikai harcot vívtunk az EU-ban, hogy tegyen lépéseket a nemzeti kisebbségek helyzetének rendezésére, segítse elő a kulturális, avagy a területi autonómiájukat. Nem találtunk elegendő támogatásra. 

 

Nem itt volt a határvonal, hiszen már a belépésnél olyan politikai-jogi határt léptünk át, ami előrevetítette azt a helyzetet, amelyből ma, így, vagy úgy, de helyesen mentesülni, menekülni akarunk. 

 

Mentesüljünk, meneküljünk, de ne tegyük úgy, hogy a következtetéseket nem vonjuk le, s az igazi bűnösöket nem nevezzük nevükön a világ nyilvánossága előtt. Figyelmeztetőül álljon itt a saját példánk. Óvatlanul, s akkor nem is látható határokat léptünk át.

 

A 2007. december 13-án létrejött ötszáz oldalas Lisszaboni Szerződést Gyurcsány már december 17-én népszavazás helyett, s anélkül, hogy a képviselők elolvashatták volna, az MSZP‒SZDSZ-kormány, s az ellenzéki Fidesz szavazatával, a tagállamok közül elsőként ratifikáltatta. (325 igen, 5 nem, 14 tartózkodás).

 

Még az Európai Parlament is csak 2008. február 20-án fogadta el (500 igen, l37 nem, 40 tartózkodás). A tagállamok két évet kaptak a tanulmányozásra és lehetett felmentést kérni bizonyos kötöttségek és büntetések alól a tagállamoktól már akkor elvont 105 hatáskörben (amivel lengyel barátaink éltek is).

 

Hazánk nemzetállami függetlensége, szuverenitása, amelyért azóta és most is oly keményen kell harcolnunk, akkor került veszélyzónába.

 

Vitatkozgatni csak azon lehet, hogy súrolta-e mindez a hazaárulás határát, vagy át is hágta. Történelmi tény, hogy tragikus sietségünk semmi előnnyel nem járt, felmérhetetlen kárral viszont bőven. Keresztény-demokrata körökben volt némi ellenállás, de

 

csak egyetlen párt állt ki határozottan a magyar nemzeti érdekek mellett, a MIÉP, meghirdetve a ma is időszerű jelszót: „Így nem!” Ez legyen érvényes június 9-én a szavazófülke magányában is!

 

Az EU jogsértő szempontok szerint összeverbuvált vezetése bűnösen nem törődik a nemzeti kisebbségekkel, s a nemzetekkel sem. A nem választott, felelősséget nem érző elursulásodott, korrumpálódott, nemzetáruló, jórészt köztörvényes bűnöző elitje a nemzetállamok felszámolására törekszik, ahogy az őket hatalomba juttatott háttérhatalom, élén a Világgazdasági Fórummal (WEF) előírja. Sutba dobja az elődök által lefektetett elveket, s teljes figyelme nem a tagállamai érdekeinek védelmére, hanem a nem tagállam Ukrajna sokoldalú megsegítésére irányul. A NATO-val egyetemben soron kívül tagjukká kívánják emelni, holott tagjelöltnek sem felel meg, s még csak nagyobb biztonságot sem jelent a nyugat-európai országoknak.

 

Törekvésük illegális, mindkét szervezet önmagától való teljes elidegenedését bizonyítja. Joghatóságnak tekintik magukat, s még arra is felhatalmazást éreznek, hogy büntessék tagállamaikat és nemzetközi jogot sértő lépésekre kényszerítsék őket.

 

Emlékezzünk, a NATO a szemük előtt, ok nélkül, megsértette a Balkán államhatárait, emberéleteket követelő bombázásokkal lelkiismeretlenül átszabta, mesterkélt határokat jelölt ki az ottani nemzeteknek. A történelmi orosz határok helyreállítását pedig még nukleáris világháború veszélyének előidézésével is ellenzi. Háborúra készülnek Oroszország ellen, s igyekeznek úgy manőverezni, hogy megtámadottnak tűnjenek.  A „Kollektív Nyugat" háborús elmebaja semmiféle határt nem ismer. Amerikai részről elhangzott, ha Ukrajna vesztésre áll, akkor a NATO beavatkozhat. Ezt az európai tagállamok eddig elutasították, Macron és az angolok felpuhították olyan háborús koalíció létrehozásával, melynek tagjai egyesével kötnek katonai-védelmi szerződést Ukrajnával. A balti államokkal és Lengyelországgal együtt nem zárják ki, hogy harcoló csapatokat küldjenek Ukrajnába.

 

Stoltenberg NATO-főtitkár követeli, hogy a tagállamok rendeljék alá érdekeiket Ukrajna érdekeinek. Május 24-én felhatalmazta az Ukrajnának fegyvereket szállító NATO-országokat, ne tartsák be az amerikai kormányzat kérését, amivel tiltotta a nyugati fegyverek Oroszországot támadó bevetését.

 

Oroszország bárhonnan, bármivel támadható, s a NATO közvetlen ukrajnai beavatkozására vonatkozó francia törekvés elfogadásra talál. A világot ámulatba ejtve még a NATO-LMBTQ szövetséget is létrehozták. Vitathatatlan, hogy hideg-meleg határokat léptek át egy szuszra, de felmérték-e, hogy a meglehetősen eltérő természetük összefér-e? 

 

Az EU pedig nyilatkozatot fogadott el az LGBTIQ+ közösségeket támogató „politikák” előmozdításáról, amelyet azonban kilenc állam, köztük Magyarország, nem írt alá.

 

A bukott német honvédelmi miniszter, Ursula von der Leyen, akit a háttérhatalom megtett az EU-EB elnökévé, ahol köztörvényes, sőt halált okozó bűnök sorozatát követte el, elárulta nemzetét és Európát, a háttérhatalom ügynökeként eleve a világkormány szálláscsinálójává tette az EU-t.

 

Ahogy a Margitszigeten hallottuk a minap,


„a megőrült masiniszta” vezényletével az EU, alkotmányi rendelkezései ellenére egyre inkább Európa ellenségeit segíti, NATO-sodik párhuzamosan azzal, ahogy maga a NATO, az alapszerződését megsértve, védelmi szervezetből (bár kétes, hogy az volt-e valamikor is) nyíltan támadó, agresszív szervezetté vált. 

 

Az egységes Európa az USA érdeke volt, mert így nem szuverén nemzeti államokat kellett folyamatosan tévútra térítenie, hanem elég volt megfelelő vezetést ültetni az EU élére.

 

Mi, kis szálka, ezért vagyunk ma gerendák amerikai háttérhatalom szemében, hiszen nemzeti szuverenitásunkat védelmezzük. A legtermészetesebb, hogy a kormány utasítására jogászaink azon dolgoznak, hogy Magyarország – miközben a NATO tagja marad – ne vegyen részt a szövetség területén kívüli tevékenységekben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előzőleg azt is leszögezte, hogy Magyarország öt évig nem vesz részt a Stoltenberg által Ukrajna számára javasolt, 100 milliárd dolláros új alap begyűjtésében és számos más pozitív lépést is tettünk. Tartsunk is ki, s ebben is támogassuk a kormányt.

 

A felmerült problémákat a „Kollektív Nyugat” kikényszerített létrehozása váltotta ki. Kelet ellen irányul, amely létérdekei, emberi mivolta védelmére, szükségszerűen formálódni, szerveződni kezdett. A ma még nem világméretű, de fejlődő BRICS, valamint az USA, NATO, EU szembenállásában a kivel legyünk határosak dilemma mintha irattárba került volna, de továbbra is számon tartott függő kérdés, amely bármikor napirendre kerülhet. Törvényszerűen, hiszen a magyarságnak, különösen a történelmi Vereckei hágót őrző kárpátaljai magyaroknak évszázad óta életbevágó kérdése, amely a fegyveres konfliktusának lehetséges kimenetelétől függetlenül is választ követelően vetődik fel.

 

Okszerűen politikai közéletünkben is megfogalmazódik, hogy a tőlünk elszakított kárpátaljai magyarság melyik államhoz fog tartozni az orosz Különleges Hadművelet befejezését követően. A változatok a fegyveres konfliktus kimenetelétől függően üthetik egymást, de összhangba is kerülhetnek, aminek az előkészítése, elősegítése célszerű.

 

Kárpátalján fasizálódó üldözés folyik a magyarság ellen; fennállhat, hogy most veszítjük el végleg.

A helyzet a történelempolitikailag megalapozott változatok elemzését, kidolgozását követeli, nehogy idegen érdekek erőszakos érvényesítésével ismét kész helyzet elé állítsák a kárpátaljai magyarságot, és minket meg a szomszédjainkat is.

 

A magyarországi hírközlő eszközök, politikusok egy része, ahelyett, hogy rámutatnának a fegyveres konfliktus eredeti okaira, okozóira, ijesztgetik az embereket a ma-holnap kitörő harmadik világháborúval. Ami még megbocsáthatatlanabb, teszik ezt sokszor olyan beállításban, mintha nem a NATO nyomulna Keletre a szemünk előtt ‒ legutóbb Finnország és Svédország kikényszerített beléptetésével, többhónapos hadgyakorlattal az orosz határ mentén, katonai támaszpontok létesítésével Oroszország és Kína körül, országunk felvonulási tereppé tételével ‒, hanem azt sejtetve, mintha Oroszország törekedne a NATO megtámadására! Olyasmi elkerüli a figyelmüket, hogy Franciaország, Németország és Lengyelország a NATO-n belül koalíciót hozott annak érdekében, hogy nagy hatótávolságú tüzérségi eszközökkel tudják ellátni Kijevet.

 

Eltökélteknek állítják be magukat abban, hogy ne hagyják Oroszországot győzni, mintha csak a saját háborújukat vívnák.

 

Egy szűk nyilvánosságnak szánt, nem állami szintű külügyi tájékoztatóban is olvasható hasonló indíttatású elképesztő eszmefuttatás:

 

Ukrajna elleni agressziójával Oroszország több, általa nagyon nem kívánt eredményt ért el. Megerősítette, bővítésre kényszerítette, és határaihoz még közelebb hozta a NATO-t.

 

Nem a NATO terjeszkedett ígérete ellenére keletre, hanem Oroszország hozta közelebb a határaihoz a NATO-t? Efféle butításokkal tömik a külügyesek fejét? Sem az USA, sem a NATO, sem az EU, sem Ukrajna, senki nem hibás, csak Oroszország? Mintha semmit nem tettek volna Oroszország ellen, nincs ok, előzmény, minden 2022. február 24-ével kezdődött. Svédország NATO-ba való felvételét követően az amerikai légierő hadászati óriásbombázói napok alatt megérkeztek Svédországba, megkezdték a közös hadműveletek gyakorlását. Mi ez, ha nem újabb terjeszkedés keletre, készülődés Oroszország ellen? Kialakult a NATO egységes frontvonala északtól délig. Elszörnyedve olvashattuk az interneten azt is, hogy a Magyar Atlanti Társaságnak a Magyar Tudományos Akadémián tartott konferenciáján Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának vezetője szerint, ha nem lennénk NATO-tagok, akkor valószínűleg jelenleg nem Ukrajna védekezne egy orosz támadással szemben, hanem mi. Szerinte a NATO semmi olyat nem művelt Ukrajnában sem, vagy Ukrajnával, ami igazolhatná az orosz Különleges Hadműveletet.

 

Mivel, e súlyos félretájékoztató gondolatok elég sok helyen megjelentek, és semmiféle cáfolatról nem tudunk, s mert lényegesen különböznek a külügyminiszter, s a miniszterelnök egyre reálisabb megfogalmazásaitól, érthetetlennek tartjuk, hogy a bármikor kritikussá válható helyzetben félrevezeti az állampolgárokat.

 

Pressman amerikai nagykövet nyílván bosszankodott is, hogy e hagymázas ködösítések nem neki jutottak először az eszébe. Április első napjaiban az Origo, a Kreml szóvivőjére hivatkozva, ha kérdő mondatban is, de a közvéleményünket ugyancsak félretájékoztatva, felelőtlenül felvetette:

 

„Oroszország bejelentette a harmadik világháború kezdetét?” Avagy „Oroszország kész hadat üzenni a NATO-nak” a Lengyelországba telepítendő nukleáris fegyverek miatt, illetve „hadüzenetet küldött egy európai uniós NATO-ország az oroszoknak”.

 

A Mandiner az orosz határ közelében januártól májusig tartó „Állhatatos védő” (Steadfast Defender) európai hadgyakorlata kapcsán főcímben közli, hogy „Kiakadtak az oroszok Magyarországra”, ám az anyagban Magyarország említésre sem kerül. Habozás nélkül túlmennek a politikai határon, s emiatt bizony joggal kiakadhatnának az oroszok. Mire fel az efféle hangulatkeltés? Különösen még amellett, hogy az orosz hírközlő csatornákat betiltják Nyugaton, sajnos, nálunk is, ami káros, hiszen tájékozottságunk méginkább egyoldalúvá válik. Nem az orosz határ mentén az Oroszország elleni háborút gyakorló, hónapokig folyó NATO-hadgyakorlat miatt kellene kiakadni a magyarországi sajtónak? Vagy azt elítélni, amikor az angolok bejelentették, az általuk küldött fegyverekkel oroszországi célpontokat is támadhatnak az ukránok, majd a finnek és a lettek is ezt tették.

 

Sőt, törekvés van rá, ha NATO–keretben nem megy, a NATO nélkül is háborúzhatnak NATO-országok. Ezt vitatták meg Varsóban Litvánia, Lettország, Lengyelország, Észtország, Nagy-Britannia, Hollandia, Németország, Dánia, Finnország, Izland, Norvégia és Svédország hadügyminiszterei.

 

Álljon itt másik beszédes példa. Ha valaki nem járatos a nemzetközi politikában, elfoglaltsága, vagy egyéb okok miatt nem ismeri az előzményeket, csak arról értesül, hogy Irán drónokkal, rakétákkal támadt Izraelre és az erről szóló elítélő magyarországi nyilatkozatok sorozatát hallja, ezekkel egyetértve, feltételezhetően ugyancsak így foglal állást. Nem sejti, hogy arcátlanul félrevezetik, pszichológiai-politikai hadviselt folytatnak ellene azok, akiket sajátjainak tart.

 

Merthogy nem hallotta tiltakozásukat az előzmény kapcsán, amikor is Izrael egyszerre két ország ellen követett el véres agressziót: rakétával lerombolta Iránnak a szíriai fővárosban, Damaszkuszban lévő nagykövetségét, meggyilkolva az ott tartózkodó iráni katonai vezetőket és diplomatákat, amit az illetékeseink „elfelejtettek” megemlíteni.

Azaz, válaszcsapásról volt szó, amit Irán előzőleg be is jelentett, közölve, hogy ezzel befejezte az akciót. Az állampolgárnak az orosz‒ukrán fegyveres konfliktus okairól, előzményekről sincs kellő tájékoztatása, ami kiélezett helyzetben tragikusan eltájolhatja.

 

Hasonló politikailag vak és kártékony állítás csak a G7-csoport májusi hirosimai közös nyilatkozata. Szónoki túlzásokkal közli: Moszkva „brutális háborús agressziója az egész világot fenyegeti és sérti a nemzetközi közösség alapvető normáit, szabályait és alapelveit, ezért addig támogatják Ukrajnát, míg nem sikerül átfogó, igazságos és tartós békét kötni.” 

 

Az USA második világháború utáni mintegy negyven országban csaknem hatvan alkalommal, sokmillió áldozattal, köztük több elnök meggyilkolásával, országok lerombolásával járt fegyveres intervenciója, valamint titkos beavatkozásai senkit és semmit nem sértettek? 

 

Ki emlékezik rá, hogy Grenada szigetének rokonszenves miniszterelnökét, Bishopot kivégeztették, Fidel Castro ellen mintegy száz gyilkossági kísérletet követtek el, megölették Allende chilei elnököt, Bin Laden ex-ügynöküket a legjobb amerikai partnerei gyilkoltatták meg, ugyanők Szaddam Huszein szövetségesüket felakasztatták, az ellenálló szerb Milosevicset a hágai Nemzetközi Bíróság elé állították, Kadhafi líbiai elnököt meggyilkolták, beavatkoztak Afganisztánban és Pakisztánban.

 

Pressman budapesti amerikai nagykövet közben minden diplomáciai szabályt felrúgva (többszörösen rászolgálva a kiutasításra!), ugyanezt készíti elő nálunk. Egy republikánus szenátusi frakcióvezető pedig a napokban azzal vádolta Magyarországot, hogy „utat nyit Kínának a Nyugat felé”, s Macron francia elnököt is mi beszéltük rá, hogy fogadja Hszi Csin-ping kínai elnököt. Mintha Kína nem tudna utat törni önmagának. Az EU-tagállamokat pedig arra kényszerítik, hogy a nem-ukrán ukrajnai vezetés érdekeit helyezzék a saját nemzeti érdekeik elé, s ugyanakkor tekintsék ellenségüknek Oroszországot, Kínát, Iránt és Észak-Koreát. Hol vannak a nagyhangú békeharcosok, a nemzetközi bíróságok? Nemzeti, vagy nemzetközi bíróság egyetlen véres agressziót vezénylő amerikai elnök ellen nem adott ki elfogatóparancsot. Néma maradt a G-7, az ENSZ, az EU, a most hangoskodó kis balti államok, a Vatikán, Lengyelország és mi is. Senki nem jajveszékelt, vagy követelt békét. Most meg mindenki ezt teszi egy nyilvánvalóan tűzfészeknek szánt ország világbékét fenyegető, nemzetidegen vezetésének érdekében.

 

Hosszabb ideje ilyesfajta történelmileg felelőtlen, tartalmilag alátámasztatlan fogalmazásoknak, eljárásoknak vagyunk tanúi. Ezek az állítások a tárgyilagos megfigyelő számára nyilvánvaló hazugságok, politikai vakság, amit felelős politikus nem engedhet meg magának, s a hírközlésnek is messze el kellene kerülni. Vannak szövetségi rendszerbeli kötelezettségeink, de az efféle tisztességtelenséggel még azokat sem lehet szolgálni. Téves az bíráló állítás is, hogy a „Kollektív Nyugat” vezetői Európa jelenét meghatározó minden területen rosszul vizsgáznak. Ugyanis ennél sokkal többről van szó.

 

Nyilvánvaló, hogy tudatosan a háttérhatalom Európát tönkretevő elképzeléseit valósították meg.

 

Közismert tények tucatjai bizonyítják, hogy háttérhatalmi ügynökök, köztörvényes bűnözők, kártevők, nemzetgyilkosok, ezért első lépésként őket kell eltávolítani, s oda, ahova többszörösen megérdemlik. Az emberiségtől elidegenült háttérhatalom nagy sikere, hogy a világ hagyja magát eltájolni. Még sincs jövője egyiküknek sem. Elvész az a politikai jelszó és gyakorlat, amely nem akarja ismerni az események, fejlemények okait, törölni akarja a múltat. Ilyen példákkal naponta találkozunk. Valakik az agresszorok védelmére és az áldozatok elítélésére hangolják a közvéleményünket. Szívesen írnánk, hogy akaratlanul teszik, de ez is félrevezetés lenne. 

 

  


 

holnap folytatjuk:

 

Már a csillagos ég sem határ



 

Kapcsolódó cikkeink


167 megtekintés

1 Comment


Guest
Jun 07

👍Tisztelettel köszönöm!

Like
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page