jún. 9.

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (13) MIÉRT TŰNNEK EL A HATÁROK? – A JÚNIUS 9-i VÁLASZTÁSOK ELÉ (5.)

A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet

Bizonyos határokon túl vissza kell ütni

Nem megállapítható, hol húzódik e határ, de mintha átléptük volna. Nem a saját akaratunkból, hanem szövetségi rendszerünk kényszerítése alatt. A június 1-i békementtel visszaütöttünk. Ám nem nyugodhatunk meg.

A feszült helyzetben kötelező annak tudatában cselekednünk, hogy a valósnak minősített államérdek sem mindig esik egybe a valós nemzeti érdekünkkel. Mert hát, ki az állam? Általában egy fokozatosan kialakuló hatalmi csoport. Lehet jó szándékú, nemzeti irányvonalú, de a sokoldalú nyomás alatt némileg akaratlanul is elidegenül.

Szavazatok reményében államérdekké válhat az országunkba betolakodó másságok és kisebbségek olyan előnyökben részesítése, amelyek magyar állampolgárt nem illetnek meg. Hihetetlen, de a nemzetidegen betolakodók érdekében az EU és a nyugat-európai országok államhatalmi szervei elkezdték kialakítani az őslakosokat elnyomó mélyállami, vagy párhuzamos állami rendszert.

Megváltoztatják a népek között kialakult viszony- és érdekrendet a saját nemzetük terhére, etnikai határokat lépnek át, amire nincs semmi felhatalmazásuk. Hazai példa rá a sokat támadott, törvényerőre emelt zéró tolerancia az antiszemitizmus ellen, ami indokolhatatlanul széles védernyőt biztosít a zsidóság számára, akármit is tesz, vagy mond, amivel másodiknak rangsorolja a magyarokat.

A nemzetidegenek, újabban a kínaiak és ukránok, befogadása egyértelműen átlépte a kritikus határt, s a nevezettek gátlástalanul vissza is élnek vele. Naponta bizonyítva, hogy az államérdek szűkebb, mint a nemzeti, sőt ellenmondásba keveredhet vele.

Láthatjuk a Budapesten ismétlődő, s ezúttal is provokatív és vádló módon megrendezett Élet menetétől, a bodrogkeresztúri „zsidójárásnak” nevezett randalírozó megszálláson át a meglepő tényig, hogy

Budapesten 24 zsinagóga van, több mint Jeruzsálemben.

És sorolhatnánk oldalakon át. Magyar hazafi az ilyen határokon túlmenő tényeket nem tekinti természetesnek. Az a természetes, ha követeli, hogy az illetékesek tegyenek ellene.

Nem lehet szó nélkül hagyni, ahogy májusban minden határt túllépve kirohantak Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnöknek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartott előadása ellen.

Az izraeli nagykövetség belügyeinkbe beavatkozva nyilatkozatban ítélte el, mert „súlyosan sérti a holokauszt áldozatainak emlékét”, holott nem is arról, hanem „közös értékek a globális környezetben" témáról szólt.

Két nagykövetség engedhet meg magának nálunk nyílt beavatkozást: az amerikai és az izraeli, de az amerikaiból is az izraeli elkötelezettség érződik ki.

A Mazsihisz, ugyancsak beavatkozva magyar ügyeinkbe, határozottan tiltakozott, állítván hogy a zsidóellenes Ahmadinezsád fogadása szöges ellentétben áll a magyar kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével.

Ezért elvárja az NKE vezetésétől, hogy kérjen bocsánatot a megsértett magyar zsidó közösségtől, a magyar kormányt pedig arra kérte, adjon magyarázatot rá, hogy a kiváló magyar-izraeli kapcsolatok, valamint a kormánynak a magyar zsidó közösséget támogató politikája tükrében Ahmadinezsád magyarországi látogatása hogyan történhetett meg.

Melléjük állt a Hit Gyülekezete, amely „megdöbbentőnek tartja” a meghívást, „aggasztónak”, hogy a magyar kormány és a Külügyminisztérium hozzájárult a meghíváshoz, „követeli”, induljon vizsgálat annak kiderítésére, ki a felelős a meghívásért. Csatlakozott hozzájuk az EMIH és a MAOIH is. A zsák megtalálta a foltjait. Utasítják az egyetemet és a kormányt? Az izraeli és a sokasodó magyarországi zsidó szerveknek ez a sokadik arcátlan beavatkozása a magyar életbe. Hatalmi központnak érzik magukat.

Riasztó, hogy úgy reagáltak, mintha Magyarország – ahol a saját állításaik szerint is reneszánszukat élik és ünneplik! – az övék lenne.

Ezredszerre bizonyították, hogy nem érdemlik meg a hosszú ideje folyó egyoldalú, viszonzatlan támogatásunkat és előjogokat.

Nem is lehet egyetérteni azzal, hogy a miniszterelnök politikai igazgatója engedelmeskedett a felszólításuknak, s magyarázkodásba kezdett. Az Index kérdéseire meghökkentő érvelést fogalmazott meg: egyetértünk velük, csak annyit kérünk, hogy „lássanak is”, Magyarországon van a leginkább Izrael-barát politikát folytató kormány Európában.

Ahelyett, hogy az erősödő hivatalos szuverenitást védő kormánypolitikával összhangban leszögezte volna: szuverén ország, ha tényleg szuverén, azt tilt meg vagy tilt ki, amit/akit akar, azt engedélyez, amit akar!

Az erőszakoskodó, parancsként megfogalmazott nemzetidegen igényeket pedig visszautasítja! De hol tartunk az ilyesfajta legtermészetesebb elhatárolódó állásfoglalástól? Sajnos, az illetékes magyar hatóságok efféle elfogult eljárásai miatt az izraeli és zsidó szervek – ahogy a világ sok más országában is – átlépnek minden vörös vonalat és határt, s a nemzeti szervek pedig nemcsak elnézik ezt, hanem megkérdőjelezendő módon elő is segítik.

Nem érzik a veszélyt, hogy szembemennek a közvéleményünkkel, aminek elkerülhetetlen következményei lesznek.

A hónapok óta világszerte folytatódó, a rendőri brutalitás ellenére sem szűnő palesztinpárti és zsidóellenes tömeges megmozdulások pedig igencsak baljóslatú figyelmeztető jelek.

Állam- és nemzeti érdek szempontjából pontatlan a napokban elterjedt megfogalmazás is, miszerint egyedül a Fidesz-KDNP háborúellenes párt. Nem szerencsés elfeledkezni a szövetségesként szóba jöhető elismerten nemzeti és háborúellenes Mi Hazánk Mozgalom parlamenti pártról. De idézzünk hat másik szervezet, köztük az kifejezetten háborúellenes Munkáspárt nyilatkozatát is:

„Még nagyobb szerencsénknek tartanánk, ha a kormány nemcsak szavakban állna ki a békéért, hanem tettekkel is segítene elérni! Hiszen, ha háború tör ki a NATO s Oroszország között, Magyarország akkor sem maradhat ki belőle, ha szeretne! Orosz agresszióról beszélni, rendre megszavazni a Kijevnek szánt anyagi, katonai támogatást, az oroszellenes szankciókat, eleget tenni a NATO fegyverkezési igényeinek, leépíteni Oroszországhoz fűződő kapcsolatainkat, nem áll összhangban a béke óhajával!”

Jogállamért Egyesület, Munkáspárt, Magyar Békekör Egyesület, Lelkiismeret 88, Honfoglalás 2000, Hajrá Magyarok a Szebb Jövőnkért Egyesület.

Tehát biztosítanunk kell, hogy a napirendre kerülő államérdekekről távlatilag, történelempolitikailag dönthessünk, s ehhez nem az állami, hanem a nemzeti érdekek az irányadók, amelyeket a közember is jobban átlát és beleszólhat. Ennek eszközei lehetnek a bevált nemzeti konzultációk, főleg a kérdéseinek demokratikusabb, sorsformálóbb módszerekkel történő megfogalmazása, valamint a békemenetek sikeres gyakorlata.

A kormány által meghirdetett „Magyarország az első!” jelszó világos beszéd és helyes irányelv. Elsősorban a kormánynak, de a saját munkakörében és környezetében mindenkinek, tudatosabban, folyamatosan, meghátrálás nélkül és érezhetőbben törekedni kell rá, hogy a helyes jelszó minden társadalmi szegletben helyes gyakorlatot is szüljön. Különösen két irányelvet szem előtt tartva: az emberséget és a magyarságot. Országunknak és személyileg önmagunknak csak akkor van jövője, ha büszke tudatos magyarok maradunk; magyar marad a földünk, természeti kincseink, politikánk, közéletünk, kultúránk, oktatásunk, életmódunk, intézményeink, hírközlő eszközeink, minden, ami az országban létezik. Ez a megmaradásunk záloga. Jelenleg azonban sok-minden nem tekinthető magyarnak. Ám nem hátrálhatunk meg a nemzetidegen gőgösködők által életbe vágóvá növesztett feladatunk elől, hogy magyarrá tegyük mindazt is, amit elmagyartalanítottak. Minden tekintetben csorbítatlan magyar szellemet, értelmet és tartalmat kell kölcsönöznünk e jelszónak, s közösen, töretlenül, véglegesen érvényesítenünk kell nemzeti érdekeinket, értékeinket és céljainkat.

Vissza kell állítani a hagyományos határokat az emberi tevékenység legfontosabb területein.

Vannak más utak, de azok nem a magyar megmaradáshoz vezetnek.

Az állami, nemzeti érdekek, szuverenitásunk által megkövetelt határoknak érvényesülniük kell belpolitikánkban is. Akár dicsérve, akár bírálva, de Márki-Zay Péter, Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Magyar Péter, Győzike túlszerepeltetésével, Tóth Gabi szellemi és egyéb kalandjainak boncolgatásával, avagy a brit uralkodócsalád tagjai belső perpatvarainak és betegségeinek folyamatos és részletes túltárgyalásával és egy sor bulvár témával e határokat megsokszorozottan túllépjük. A főváros kasszáját szövetségesei zsebébe kiürítő Karácsony Gergely főpolgármester Vitézy Dávidba beleszállt, állítva, hogy okos fiú, csak nem bízna rá közpénzt. Mondja ezt ő, aki közpénzünk százmillióit lopta át háttérhatalmi támogatói zsebébe! Aztán pimaszul kioktatja bírálóit a megértés határairól: „Amikor azt mondtam, hogy lesz, az nem azt jelentette, hogy megcsináljuk.” S így is lett. A vezető pozíciókban lévő más ellenzékiek „Nem tudok róla” megrögzötten ismételgetett válasza, akár igaz, akár nem, semmiképpen nem mentő, hanem súlyosbító körülmény.

A hatékonynak tűnő ellenintézkedésekből mintha hiány lenne. Sem a kormány, sem a Fidesz-KDNP nem egyedüli ura a sorsdöntő június 9-i választások előkészítésének. Sőt olyan „élni és élni, hagyni” ízű választási plakátokat látunk és jelszavakat hallunk, hogy „nem érdemelnek újrázást”. Nagy szégyen lenne, ha sokéves garázdálkodásukat – amibe már régen bele lehetett volna buktatni őket – ennyivel megúsznák. Vannak fontos intézkedések, de mintha nem minden erővel, s minden lehetséges támogatás megszerzésével dolgoznának a hazai és külső fenyegetések megelőzésén. Félő, hogy a fővárosban és más helyeken megismétlődhetnek a 2019-es önkormányzati választások eredményei.

Ezredszerére merül fel a választ és gyökeres intézkedést eredménytelenül követelő társadalompolitikai kérdés, kik irányítják a közvéleményt felelőtlenül félrevezető, elfogult és eltájoló magyarországi hírközlést, sajtót, tv-t? Kik támadják folyamatosan és alaptalanul azokat, akik úgy akarják látni a világtörténelmet, s a hazai események okait és következményeit, ahogy történik.

Budaházy védelmében írt levelében Kondor Katalin figyelemre méltóan körvonalazza e nemzetellenes közeget, és látleletet is ad:

„A »rendszerváltás« nyertesei és vámszedői naponta »szélső-jobboldalizzák«, bizonyítékok nélkül »fasisztázzák« közéleti szereplőinket, és mi nem mondjuk, nem követeljük, hogy álljon meg a menet!”

Orbán Viktor miniszterelnöknek a tízedik méltóságteljes és erőt mutató békemeneten mondott szavai megerősítettek bennünket abban, hogy nemzeti és egyéni szuverenitásunk védelme megköveteli nemcsak annak tudatosítását, hogy a WEF és hazai ügynökei immár nem a háttérben, hanem a szemünk előtt fokozatosan megvalósítják világuralmi tervüket, hanem ellenintézkedéseinket is. A NATO, EU, USA, Nyugat-Európa, a nemzetközi és hazai álcivil szervezetek ellenünk dolgoznak. Az álbaloldali pártok mellett a hazánkban kialakított háttérhatalmi szervezeteik saját maguk ellenséggé nyilvánították önmagukat. Ha továbbra is hagyjuk, egyszer csak elérhetik azt a pontot, ahonnan már számunkra nincs visszaút. Bizonyosaknak kell lennünk benne, hogy ennek veszélyeit a Mi Hazánkon, a Munkáspárton, a hazafiakon kívül nemcsak látja, hanem haladéktalanul ellenintézkedéseket tesz a Fidesz-KDNP és a kormány is. Szükségesek, pótolhatatlanok a helyes szavai, politikai jelszavai, de legszebben, legérthetőbben, legeredményesebben a tettek beszélnek.

Vegyük észre, hogy valamennyien messze túlléptünk egy sor határt, mert hagytuk, hogy túlléptessenek bennünket! Az államhatárokat súlyos következmények nélkül nem lehet átlépni. Sem az erkölcsi, sem a biológiai, vagy más határokat. A politikaiakat sem ajánlatos. Mivel mindez mégis megtörténik, őszinte, értelmes párbeszédre, a közös érdekek felismerésére lenne szükség minden hagyományos határ minden oldalán. A társadalmi magatartástól kezdve, az igazságszolgáltatáson, a szóhasználaton át a politikáig illik felmérni a határhelyzetet, hol az alsó és a felső határ, s az értékhatár. A társadalmi életben, a javak és előnyök szerzésében a határost szükséges és erkölcsös, a határtalanságot veszélyes és erkölcstelen eljárásoknak kell minősíteni, és így is kell kezelni. Hazánkban is, s az EU-ban is.

Ezért mindenhol nemcsak határfeszegető, hanem határvédő alkotók kellenek tudatunk, tudásunk bővítéséhez, s ebben a lehetetlennek tűnő se riasszon vissza bennünket.

Nyugodtan, nyíltan lehessen elhatárolódni is. Felmérhetetlen a hazai és nemzetközi, politikai és szellemi jelentősége, s ezért kulcskérdés, hogy legalább hallgatólagos felismerésre és elismerésre találna, hogy

Oroszország a Különleges Hadművelettel a saját és a közép-európai országok biztonságát védte meg, amit mindenki tud, de senki nem meri kimondani.

Még azok a hírközlő eszközökben szereplő ismert és tisztelt gondolkodóink sem, akik egyre reálisabban közelítik meg e témakört, de mindenképpen tesznek olyasféle elmarasztaló megjegyzéseket, hogy ez mégis csak is agresszió, vagy helytelen, hogy Putyin hagyta magát beleprovokálni „a háborúba”. Minél előbb mindenki fogadja el, hogy nincs más helyes elemzési eljárás és irányelv, mint az okok, előzmények tárgyilagos számbavétele, mert csak így kerülünk közelebb a háttérhatalom elszigeteléséhez, a békéhez.

Mindenben, ami holnaptól kezdve történik, választottak és választók, ugyancsak egyaránt felelősek leszünk. Tudatosan együttműködve, közösen kell tennünk róla, hogy a helyzet magaslatán maradjunk. Nem lesz egyszerű, mert

számolnunk kell saját mulasztásunkkal, hogy közéletünkben hagytuk eluralkodni a háttérhatalom bebeszéléseit.

A június elseji békemeneten tapasztaltak és elhangzottak alkotó szelleme azonban segítségünkre sietett. Első lépésként a választófülke magányában arra kell szavaznunk, hogy hazánk továbbra is, még határozottabban, a béke felé irányíthassa lépteit.

Budapest, 2024-05-04