VÉGZET ÉS REMÉNY (Deli Mihály verse)
- dombi52
- máj. 22.
- 3 perc olvasás
A minap asztrológus barátommal találkoztam
A sorsok különös együttállása („véletlene”) folytán
unokahúga és az én unokaöcsém
egy hónap múlva házasságot fognak kötni
Unokaöcsém harmincöt éves
Különleges tehetség
Matematikus, zongoraművész és zeneszerző
Viszonylag fiatal kora ellenére
számos nemzetközi díjat nyert kutatásaival
Munkálkodását a tudományos világ rendkívüli figyelemmel kíséri
Máris a legnagyobb nevekkel együtt emlegetik
Mindeközben elismert zongoraművész
Európa és a világ rangos koncerttermei
évekre előre lekötötték fellépéseit
Felfokozott életet él
„Pihenésként” zenét szerez
Műveinek premierje eseményszámba megy
Vidám, egészséges, energikus fiatalember
A menyasszony gyógypedagógus
Fogyatékos gyerekek nevelésével foglalkozik
Egy sajátos lelki-szellemi-fizikai módszer kidolgozásával
figyelemreméltó eredményeket ért el
Az elméletét és terápiás gyakorlatait demonstráló könyvét
már tananyagként használják-oktatják
Harminc éves, több mint négy éve ismerik egymást
Kapcsolatuk „finoman szenvedélyes” egymásra találásnak mutatkozik
E meghatározással asztrológus barátom jellemzi szerelmüket
Magam, valamiféle „érett derű tobzódásaként” írnám le
a külvilág felöl tapasztalható összetartozásukat
Egybekelésüket a család és a közeli-távolabbi ismerősök
nagy lelkesedéssel, szeretettel és reménnyel övezik
Közös boldogságunkat fokozandó
megemlítettem asztrológus barátomnak
mi lenne, ha fölállítaná kedves rokonaink horoszkópját?
Kérésemre váratlanul elkomolyodott, némileg elkomorodott
majd összehúzva szemöldökét
némán és lassan bólogatva azt mondta:
„Már megtettem”
„No, és, nekem elmondhatod? Nem titok?”
„Te nem nagyon hiszel ebben”, válaszolta
– A „hiszel” szó nem pontos – replikáztam
Tudom, hogy a sors (többnyire átláthatatlanul)
de mintegy végzetesen működik bennünk!
Rá lehet világítani, csak sok a bizonytalanság
Gyakran bezavar az úgynevezett ’szabad akarat’
Ha a cél ugyanaz is, felé az utak kacskaringósak
– Közbül az esetleges tévedések-tévelygések csak elodázások
mondhatjuk árnyékolódások
– Kreativitásunk a sors tükre. Vagy fordítva…?
– Beszéltünk már erről sokszor – válaszolt barátom
A meghatározottságok bekövetkeztének-kibomlásának
ideje, tempója a lényeget nem érinti
Mert a lényeg nem a ’mikor’, hanem a ’mi’
Természetesen a kettő valamennyire hat egymásra
A paradoxon, hogy a Lényeg időn kívüli
miközben az időben játszódik, illetve csapódik le
Ez az emberi sors nagy drámája és csodája
De jelzem: ajándéka és megpróbáltatása is
– No, mondd, ha mondhatod
mire jutottál szeretett rokonainknál
– Röviden és drasztikusan:
Gazsi hamarosan meg fog halni
– Atyavilág! Ezt a csillagokból olvastad ki?
– Igen
– És mikor?
– Még dolgoznom kell rajta
de három éven belül, az egészen biztos
– Hát ezzel letaglóztál!
– Tudom
– És most mi lesz?
– Nagy dilemma
– Várunk reszketve, hátha tévedtél?!
– Vagyis azt akarod mondani, hogy imába temetkezzünk?
– A fene egye meg!
– Cssss, drága barátom
Most nem ütközni, hanem simulni kell
– Cinikus vagy és fatalista
– És ha igazam van/lesz
mit fogsz mondani három év múlva?
– Imákat
– Az sosem árt
A magam pogány-racionális-metafizikus (szerinted okkult) módján
én is azt teszem
– Most mi lesz? Mit tegyünk?
– Most mi lesz? Mit tegyünk?
– Ne csináld…!
Volt már ilyen a praxisodban?
– Volt
– És?!
– Minden eset más
– De most ez van!
– Igen. Gondolkodom
– Aha, egy hónap múlva esküvő!
– Egy hónap… Három év… Örökkévalóság…
– Jó, bocsánat, nem vagy cinikus
Tudom, hogy neked is fáj
De az ő készülődő fájdalmuk a mi nyakunkban még nehezebb
– Akarod mondani boldogságuk
– Azaz tudatlanságuk, tudatlan boldogságuk. Micsoda paradoxon!
– Hát igen, ez a probléma
És errefelé kell valahogy elindulni
– Hogy a fenébe?! Úristen!
Ülünk a faágon és csak nézzük őket?!
Vagy képmutatóan sündörgünk köröttük?
Vagy bujkálunk? Tehetetlenül kussolunk?
És milyen halál lesz az? Hirtelen? Hosszadalmas?
Mit mondanak a csillagok, te nagyokos?!
– Még nem tudom, dolgozom rajta
– „Dolgozom rajta!” Te, Isten cselédje!
Vagy (rém)hírhozó angyala
A rohadt életbe!
– Csss. Ne így. Ez méltatlan
– Jó vicc! Mit mondhatnék erre?!
– Simulás. Béke. Csend. Figyelem…
– Köszönöm! Valami kontroll volt?
– Mással is ellenőriztettem. Ugyanaz az eredmény
– Akkor matt
– No, íme, ’indulásunk’ első lépcsője:
ha ez a te horoszkópod lenne
azt mondanád, hogy matt?
– Mi mást?! Én tudnám, hogy meghalok
Gazsi meg nem tudja
Nagy különbség
Lehetetlen helyzet
Szólni, hallgatni, egyszerre/ugyanúgy?
– Igen, nagy a különbség, innen!
De most kicsit onnan is kell néznünk
Hiszen afelé tartunk mindannyian, védhetetlenül
– Értem, csak meghaladja az erőmet
– …
– …
Tehetetlenségünk két végén lebegve
ebben maradtunk
Az óra visszafelé megindult
(a)
Ha tudnánk, amit
nem tudunk, még sürögnénk
Vagy nem, megállnánk
A kettő közt felrémlik:
nyertünk (versus) vesztettünk
(b)
Előzhetjük-e
magunkat? / Vagy bevárjuk
s együtt kelünk át?
Ha késünk, ha érkezünk:
az Út hoz-visz / majd levet
(c)
Az asztrológus
kéretlenül magához
vonz / hűvös csend vesz
körül / a néma Törvény
lesújt, s lassan megemel
(d)
Mindig az Idő!
A megállíthatatlan!
Futunk utána
Néha csak a Pillanat
ad esélyt a szökésre
(x)
Szép esküvő volt
Száraz könnyeinkkel a
háttérben álltunk
barátommal, mint szembe
fordított néma tükrök
