Vukics Ferenc: A világ vége – a kezdete. A tudósok szerint az emberiség kihalása elkerülhetetlen
„– Szoktál-e te álmodni a világ végéről? – kérdezte tőlem Esti Kornél. – Szóval, te szoktál. Én évenként átlag ötször-hatszor véget vetek a világnak álmomban, megsemmisítem a földgolyót, mint azokat a homokgombócokat és sárkupacokat, melyeket gyermekkoromban gyúrtam a tóparton, aztán egy vonalzóval kegyetlenül kettévágtam. Úgy látszik, erre szükségünk van. Csodálatos, boldog rombolást végzünk ilyenkor. Egyszerre eltűnik mindenki és minden, s velük együtt mi is, de nem ketten, hanem félbillió ember összeölelkezve, aggastyánok és csecsemők, oroszlánok és bolhák, emelődaruk, hőmérők, ágyúk és bajuszkötők. Hidd el, van ebben valami vigasztaló. A halál legkevésbé fájdalmas fajtája az, ha senki se és semmi sem marad utánunk, amit irigyelhetnénk, még az utókor is velünk omlik össze, mely emlegethetne, s újságíró barátunk is, aki siratócikket írhatna rólunk, és bizonyos nyájas kárörömmel veregethetné meg szegény hullánk vállát.”
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai
„Az emberiség kihalása sajnos elkerülhetetlen. Előbb utóbb minden faj ki fog halni. Semmi se tart örökké.” – nyilatkozta egyszer egy neves paleoantropológus, Ian Tattersall. A megállapításával pedig sajnos jószerivel minden kutató egyetért. Készült többféle előrejelzés is, amely megpróbálta megbecsülni, hogy mikor fogunk eltűnni a föld színéről.
Egy új vírus, az öntudatra ébredt gépek, egy szupervulkán, egy aszteroida, egy nukleáris kataklizma, a visszaeső gyermekvállalási kedv vagy épp a nanorobotok, az úgynevezett „szürke trutyi” is elhozhatja számunkra a véget.
Kizárólag abból az információból, hogy a Homo sapiens sapiens, vagyis a ma élő értelmes ember legalább 200 ezer éve létezik, majdnem biztosan következik, hogy kevesebb mint 1 a 14 ezerhez az esélye annak, hogy egy adott évben, például idén vagy jövőre kihaljon. Egy adott évre vetített kihalási valószínűség még kevesebb, mindössze 1 a 87 ezerhez, ha azzal is megelégszünk, hogy nem a közel biztosra, csak a nagyon valószínűre keressük a választ. Tovább nőnek a Homo sapiens túlélési esélyei, ha ezt a teljes Homo nem biológiai sikerességének a fényében vizsgáljuk. Akkor a kihalás esélye adott évben már csak 1 a 870 ezerhez – írták idén nyáron az Oxfordi Egyetem kutatói az emberi faj alapkihalási mutatójáról a Nature Scientific Reportsban.
Toby Orb jövőkutató filozófus, valamint Andrew Snyder-Beattie és Michael Bonsall matematikai ökológusok úgy folytatják a gondolatmenetet, hogy a fentiek kizárólag arra az esetre érvényesek, ha csak egy esetleges kihaláshoz vezető természeti okokat vesznek figyelembe a számításokhoz. Nem vállalható hasonló garancia az emberi tényezők által kiváltott, potenciálisan a faj kihalásához vezető okok, például az éghajlatváltozás, illetve a nukleáris vagy biológiai hadviselés esetében.
Az évszázad végére a globális népesség elkerülhetetlenül csökkenni kezdhet – állítja Henry Gee paleontológus és a Nature tudományos folyóirat szerkesztője a Scientific American új véleménycikkében. A szerző az írásban szintén kitér annak lehetőségére, hogy az ember a közeljövőben kihalhat.
Henry Gee a következőket írja:
„Gondolatban menjünk vissza az 1965-ös évbe, amikor Tom Lehrer felvette a That Was the Year That Was című albumát. Lehrer a „So Long Mom (A Song for World War III)” című dalt elé azt írta, hogy „ha lesznek dalok a harmadik világháborúból, jobb, ha most kezdjük el megírni őket”. Az 1960-as években, amikor mindenki a nukleáris világégéstől félt, a másik legfontosabbnak tartott veszélyforrásként a túlnépesedést határozták meg. A Stanford Egyetem biológusának, Paul Ehrlichnek a The Population Bomb című könyve 1968-ban jelent meg. Ebben az időszakban a világ népességének növekedési üteme 2 százalékos volt, ami a az addigi emberi történelem legmagasabb értéke volt.”
„Fél évszázaddal később a nukleáris megsemmisülés veszélye már nem olyan fenyegető. Talán a a túlnépesedést kérdése is összetettebbé vált. Ma több mint kétszer annyi ember él a Földön, mint 1968-ban, és ezt (nagyon tág értelemben) nagyobb kényelemben és jólétben teszi, mint korábban bárki feltételezte volna. Bár a népesség továbbra is növekszik, 1968-hoz képest a növekedés üteme felére csökkent. A jelenlegi népesség-előrejelzések eltérőek. Ám az általános konszenzus az, hogy valamikor a század közepén tetőzni fog, és azt követően pedig meredeken csökkenni kezd. 2100-tól a globális népesség mérete kisebb lehet, mint most. A legtöbb országban – beleértve a szegényebbeket is – a születési ráta jóval a halálozási arány alatt van. Egyes országokban a lakosság száma hamarosan fele lesz a jelenlegi értéknek. Lehet, hogy az emberek már most elkezdhetnek aggódni a népességfogyás miatt.”
„Őslénykutatóként hosszú időre tekinthetek vissza. Az emlősfajok meglehetősen gyorsan jönnek és mennek, és körülbelül egymillió év alatt megjelennek, virágoznak és eltűnnek. A fosszilis feljegyzések azt mutatják, hogy a Homo sapiens körülbelül 315 000 éve létezik, de az idő nagy részében a faj ritka volt – valójában olyan ritka, hogy többször is a kihalás közelébe került. Ekkor vetették el az emberiség végzetének magvait: a jelenlegi népesség nagyon gyorsan nőtt ki egy viszonylag alacsony számú populációból. Az eredmény az, hogy a Homo sapiens fajként rendkívül hasonló génállománnyal rendelkezik. Néhány vadon élő csimpánzban több genetikai változatosság van (töredék egyedszám esetén is), mint a teljes emberi populációban. A genetikai változatosság hiánya soha nem tesz jót a fajok túlélésének.”
„Az elmúlt néhány évtizedben az emberi spermiumok minősége nagymértékben romlott, ami előbb-utóbb valószínűleg a világon mindenhol a születési arányok csökkenéséhez vezet. A jelenség hátterében lezajló folyamatokban még egyetlen kutató sem biztos. A szennyezés – a környezet emberi leromlásának mellékterméke – az egyik lehetséges tényező. Egy másik lehet a stressz, amelyet szerintem az válthat ki, hogy már hosszú ideje élünk szorosan más emberek közelében. Az emberi evolúció nagy részében az emberek a szárazföldön barangoltak, szétszórt hordákban élve. Az a szokás, hogy városokban, gyakorlatilag egymás hegyén-hátán élünk (szó szerint, egy lakótömbben) nagyon új keletű szokás.”
„A népességnövekedés visszaesésének másik oka gazdasági. A politikusok könyörtelen gazdasági növekedésre törekednek, de ez nem fenntartható egy olyan világban, ahol az erőforrások végesek. A Homo sapiens már a nettó elsődleges termelékenység 25–40 százalékát köti meg – vagyis azt a szerves anyagot, amelyet a növények levegőből, vízből és napfényből hoznak létre. Ez rossz hír a bolygónkon élő több millió más faj számára, amelyek ezekre az erőforrásokra támaszkodtak eddig, de ez káros hatással lehet az emberiség jövőbeli gazdasági kilátásaira is. Manapság az embereknek keményebben és tovább kell dolgozniuk azért, hogy fenntartsák a szüleik által élvezett életszínvonalat, ha ez egyáltalán elérhető. Valójában egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a gazdasági termelékenység globálisan megtorpant vagy akár vissza is esett az elmúlt 20 évben. Ennek egyik eredménye az lehet, hogy az emberek halogatják a gyermekvállalást, sokszor olyan sokáig, hogy a gyermekvállalás idejére saját termékenységük ideje már a végét járja.”
„A népességnövekedés csökkenő ütemének további tényezője egy teljesen üdvözlendőnek és régóta esedékesnek tekinthető dolog: a nők gazdasági, reproduktív és politikai emancipációja. Alig több mint egy évszázaddal ezelőtt kezdődött, de már megduplázta a munkaerőt, és általánosságban javította az emberek iskolai végzettségét, élettartamát és gazdasági potenciálját. A jobb fogamzásgátlás és a jobb egészségügyi ellátás révén a nőknek nem kell annyi gyermeket szülniük, hogy legalább néhányan túléljék a korai csecsemőkor veszélyeit. De ha kevesebb gyerek van (kevesen és viszonylag idős korban vállalnak gyermeket), az azt jelenti, hogy a népesség valószínűleg csökkenni fog.”
„Az emberiséget fenyegető legalattomosabb fenyegetés az úgynevezett „kihalási adósság”. Bármely faj fejlődésében eljön az idő, még a virágzónak tűnő fajok esetében is, amikor a kihalás elkerülhetetlen lesz, bármit is tesznek annak megakadályozására. A kihalás oka általában az élőhely elvesztésére adott megkésett reakció. A legveszélyeztetettebbek azok a fajok, amelyek bizonyos élőhelyfoltokat mások rovására uralnak, akik hajlamosak máshová vándorolni, és ezért szűk területeken terjednek el. Ma az emberek többé-kevésbé az egész bolygót elfoglalják, és így az egész bolygót átfogó élőhelyfoltot hoztunk létre, amelyben mi vagyunk a domináns faj. Teljesen kizártuk a többieket, nincs lehetőségünk több élőhelyet elfoglalni. Lehetséges tehát, hogy a Homo sapiens valójába már egy halott faj.”
A jelek már ott vannak azok számára, akik látni akarják őket. Amikor az élőhely olyan mértékben leromlik, hogy kevesebb erőforrást jut mindenkinek; amikor a termékenység csökkenni kezd; amikor a születési arány a halálozási arány alá süllyed; és ha a genetikai erőforrások korlátozottak – az egyetlen út a leállás. A kérdés: „Milyen gyorsan?" Gyanítom, hogy az emberi populáció nemcsak zsugorodásra, hanem összeomlásra is készül – és hamarosan. Lehrert átfogalmazva,
ha az emberi kihalásról akarunk írni, jobb, ha most kezdjük el az írást, amíg még megtehetjük és amíg van aki elolvassa.”
A nagy kérdés persze az, hogy vajon pontosan mi fog végezni velünk? A leggyakrabban emlegetett teóriák közül tallózunk most:
1. Pandémia
A mostani világjárvány különösen aktuálissá teszi ezt a teóriát, hiszen előfordulhat, hogy most éljük át a faj kihalásának első pillanatait. Bár a hivatalos álláspontok szerint az új koronavírus és variánsai nem fenyegetik az emberiség fennmaradását, abban minden kutató egyetért, hogy a jövőben előkerülhet egy olyan kórokozó, amely még a fekete pestisnél is nagyobb pusztítást végez majd a bolygó lakosságában. A faj genetikai sokszínűségének hiánya miatt, ha felbukkan egy fajra veszélyes kórokozó vagy betegség, akkor az nagy valószínűséggel az egész populáció pusztulását fogja okozni. Szerencsésebb esetben a lakosság körében már kialakult egy viszonylag kis, megváltozott génállományú csoport, ami ezt túlélheti. Ez a változás megtörténhet természetes úton, vagy mesterséges beavatkozás következtében. Egyes nyugati „liberális” politikai vezetők azért is érvelnek a bevándorlás mellett, hogy minél jobban felgyorsítsák ezt a keveredést.
Bárdosi Attila patológus, neuropatológus, neuromorfológus, egyetemi tanár, a Göttingeni Egyetem docense így látja a helyzetet:
„Járvány van. Egyre jobban eluralkodik rajtunk és környezetünkön a félelem. Ezért mindennap számos kérdést fogalmazunk meg magunknak, másoknak, amikre teljesen eltérő válaszokat kaphatunk és kapunk is, attól függően, hogy ki az, aki válaszol nekünk. Egy kérdést azonban még senki nem tett fel, vagy ha igen, akkor olyan halkan, hogy nem hallotta senki: Hol követtük el a hibát? – Mert gondolom, az ma már mindenkinek világos – legalábbis annak kéne lennie –, hogy hibát követtünk el, és nem is egyet.”
„Megjelent környezetünkben egy újnak tartott kórokozó (valójában nem az, hiszen már 1968-ban leírtak egy, a maival megegyező tüneteket produkáló vírust), ami megváltoztatta komfortérzésünket, és folyamatosan kihat mindennapi életünkre. Az idő múlásával akarva-akaratlanul egy olyan spirálba kerültünk, amely napról napra egyre nagyobb félelmet kelt bennünk, hiszen egyre jobban meggátolja szabad akaratunk gyakorlását. És ennek a spirálnak a végét jelen pillanatban még csak nem is sejtjük. Az egyénben és ezen keresztül a tömegekben fokozatosan kialakult egy részben művileg generált pánikérzés – a szándékosságot még mindig nem szeretném feltételezni –, ami a racionális és kritikus gondolkodást nemcsak a laikusoknál, hanem a szakemberek nagy részénél is egyre hatékonyabban kikapcsolta.”
„Ha egy szelíd állatot ketrecbe zárunk, majd állandóan egy hegyes lándzsával szurkáljuk, akkor idővel megvadul, és miután kinyílik a ketrec ajtaja, minden valószínűség szerint torkunknak ugrik. Ha egy kezdetben viszonylag alacsony morbiditású és mortalitású vírust helytelen módszerekkel igyekszünk kordában tartani, mutálódik, miközben egyre agresszívabb lesz, végül kontrollálhatatlanná válik. Alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, hiszen az evolúció törvénye szerint nem is tehet mást. Ha csökkentjük az általa elérhető gazdaszervezetek számát, minden eszközt meg fog ragadni ahhoz, hogy a túléléséhez szükséges fertőzöttek kritikus tömegét más úton biztosítsa. Ennek egyik módja, hogy megnöveli agresszivitását, fertőzőképességét, így rövidebb idő alatt képes lesz több embert megfertőzni.”
„Végérvényesen kiengedtük a szellemet a palackból. Hogy ez milyen úton, egy vírus szándékos és felelőtlen manipulációja, vagy az általunk csökönyös makacssággal űzött környezetszennyezés miatt következett-e be, annak ma már nincs jelentősége. A szellem a palackba önszántából visszabújni már sosem fog; elveszítettük fölötte a kontrollt. Hasonlóan a felelőtlenségünk miatt rezisztenssé vált többi kórokozóhoz – lásd a tbc-t vagy a multirezisztens baktériumokat (MRK) –, többszörösen mutált formában várhatóan itt fog élni közöttünk, mindennapjaink részévé válik; hol előbújik, hol eltűnik majd. Ezen minden valószínűség szerint még az időközben rohamtempóban kifejlesztett és csodaszerként kikiáltott oltóanyagok sem tudnak lényegesen változtatni, esetleg csak időt nyerünk segítségükkel; sőt, elképzelhető, hogy súlyosabbá teszik a helyzetet, hiszen amíg nem ismerjük a vírus hatásmechanizmusának minden részletét, nem tudunk megbízhatóan nyilatkozni az esetleges közép- és hosszútávú mellékhatásokról, így a rizikó kalkulálhatatlan marad. Nem beszélve azokról a felelőtlen, minden szakmai hátteret nélkülöző kijelentésekről, amelyek azt a téves információt terjesztik, hogy az oltás véd a fertőzés ellen, ami így nem igaz.”
„Ha zsákutcába kerülünk, logikusnak tűnik, hogy visszamegyünk az utca elejére, és egy másik irányba próbálkozunk. Ehhez azonban az kell, hogy felismerjük és belássuk azt, hogy zsákutcában vagyunk, és tudjuk, melyik volt az az első lépés, ami nem abba az irányba vezetett minket, aminek a végén ott a kijárat. Jelen esetben a válasz kézenfekvő: nem vettük észre, vagy nem értettük meg, hogy egy evolúciós folyamattal állunk szemben, aminek bekövetkezésére számítanunk kellett volna, mert elkerülhetetlen volt. Mint mindig, most is két faj konkurál a hegemóniáért egy azonos élettérben. Túlélni az fogja a másikat, amelyik gyorsabban és hatékonyabban képes a megváltozott környezethez alkalmazkodni. Az ehhez szükséges mutációk kialakulásának sebességégét tekintve, az ember a vírussal szemben egyértelműen hátrányos helyzetben van.”
„Logikus gondolkodással és a rendelkezésünkre álló fejlett technológiával azonban ki tudnánk egyenlíteni ezt a hátrányt, de biztos, hogy nem a különböző, egoista és szubjektív szempontok alapján összeállított statisztikákkal, még akkor sem, ha lesz közöttük olyan, ami a nagy számok törvénye miatt véletlenül közel jár majd a valósághoz. Úgy tűnik azonban, hogy önzőségünk és arroganciánk határtalan, hiszen még mindig nem láttuk be hibáinkat, jóllehet egyre világosabban látható, hová vezetnek. Ha képesek vagyunk vírusokat génmanipulációval úgy megváltoztatni, hogy fegyverként bevethetők legyenek, képesek vagyunk arra is, hogy olyan tulajdonságokkal ruházzuk fel őket, amiket a javunkra fordíthatunk.”
Geert Vanden Bossche fertőzéskutatási és oltóanyag fejlesztési szakember szintén az oltások veszélyeire figyelmeztet.
„A saját, nem specifikus antitestjeink széles skálán mozognak. Jöhet akármelyik vírusváltozat, megvédenek tőle. A vakcina hatására keletkező antitestek viszont specifikusak, csak egy bizonyos vírusra reagálnak. Robosztusabbak, erősebbek. Felülkerekednek a szervezet saját természetes antitestjein, és soha többet nem hagyják őket érvényesülni, így a szervezet a variánsokkal szemben védtelen lesz.
Aki oltat, az nagy bajba kerül, mert elveszíti az immunrendszere legértékesebb részét, a vele született rendszert, mert ezt nem hagyja érvényesülni többé a vakcina által kiváltott antitest.
Ez a hatás tartós marad, és minden védelmet elvesztesz bármely vírusvariánssal szemben. Vagyis a saját immunrendszere lenullázódik."
A szakemberek szerint a leginkább egy olyan baktérium vagy vírus lehet ránk nézve fenyegető, amelyet nem csak a többi embertől, hanem akár más fajoktól is el tudunk kapni. A kutatók évtizedek óta arról beszélnek, hogy az emberiségre legveszélyesebb egy olyan kórokozó lenne, amelyet mesterségesen állítottak elő, kifejezetten azzal a céllal, hogy hatékonyan tizedelje meg az embereket. A tudósok egy része már a múlt évezred végén el akarta érni, hogy az ilyen jellegű kísérleteket az egész világon állítsák le és az esetleges próbálkozókat közösítsék ki a tudományos életből. Egyesek egészen odáig mentek, hogy a véleményük szerint egy ilyen jellegű tevékenységet azonnali nukleáris csapással kell büntetni.
Annak az esélye, hogy egyetlen pandémia teljesen kiirtson minket, viszonylag kicsi, viszont, ha több ilyen esemény következik be egymás után, akkor elképzelhető, hogy a populáció olyan picire zsugorodna, hogy az emberiség hetvenezer év után újra veszélyeztetett fajjá válna. A pandémia így nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a fajunk eltűnjön a Föld színéről.
2. Visszaeső szaporodási ráta
Minél fejlettebb egy társadalom, a párok annál kevesebb gyereket akarnak vállalni. Jellemző, hogy a leggazdagabb országokban annyira alacsony a természetes szaporulat, hogy a lakosságszám bevándorlók nélkül folyamatosan csökkenne. Mi lesz, ha az egész világ fejletté válik? Egy kanadai filozófus, John A. Leslie szerint, ha mindenhol akkora lenne a gyerekvállalási hajlandóság, mint Németországban és Japánban, akkor az emberiség 2400 körül kihalna. Magyarországon a népesség 1957 óta nem éri el a reprodukcióhoz szükséges 2,1 termékenységi szintet, 1981 óta pedig megfigyelhető a népességfogyás (a halálozások száma meghaladja az élveszületések számát).
3. Nukleáris háború
Önmagában a nukleáris háború – a globális felmelegedéshez hasonlóan – tönkreteheti a fejlett emberi civilizációkat, de teljesen aligha irt ki minket. Ellenben ami az atombombákkal vívott konfliktus után jön – vagyis a nukleáris tél – már pontot tehet a történetünk a végére. A robbanások után ugyanis vastag porfelhő kerül az égbe, amely elzárja előlünk a Napot. Ha ez a jelenség az egész Földet érinti, az átlaghőmérséklet akár 8 fokkal is visszaeshet, és ezzel beindulhat az élővilág rohamos pusztulása. Ha a nukleáris tél hosszan elhúzódik, napfény híján először a növények halhatnak ki, ez pedig láncreakciót indít be és kipusztíthatja az emberiséget is.
4. Szupervulkánok
A Föld történetének legsúlyosabb kihalási eseményére úgy 250 millió éve került sor. Akkor a szárazföldi gerinces fajoknak mintegy 70 százaléka teljesen kihalt. Az okokat nem tudni biztosan, de egy elmélet szerint a szibériai vulkánkitörések indíthatták be a pusztítást, amelyek miatt rengeteg széndioxid és kén-dioxid került a levegőbe. A jelenség többek közt savas esőket idézett elő. De ha egy szupervulkán törne ki, amelyre például az amerikai Yellowstone parkban van esély, akkor az a nukleáris télhez hasonló állapotokat teremtene.
5. Mesterséges intelligencia
Minél fejlettebb egy robot, annál kevésbé tiszteli a tervezőjét – ezt még Elon Musk mondta annak idejét. Ezzel a sarkos megállapítással pedig a technológiai világban sokan egyetértenek. Mint például Bill Gates, aki szerint korlátok közé kellene terelni a gépek elterjedését, mert idővel akár a fejünkre is nőhetnek. Az egyik leginkább borúlátó a híres elméleti fizikus, Stephen Hawking volt, aki életében azt hangoztatta, hogy hosszútávon komoly fenyegetést jelent ránk a mesterséges intelligencia. Hisz az értelmes gépeknek – velünk ellentétben –folyamatosan nő a teljesítményük. Sokkal okosabbá válhatnak mint mi, és idővel könnyedén megszabadulhatnak tőlünk.
6. A grey goo (szürke trutyi, gubó) teória
Ez az elmélet a nanotechnológia egyik úttörőjéhez Eric Drexlerhez köthető. A felvetése szerint előfordulhat, hogy az ember létrehoz egy olyan nanorobotot, amely teljesen elszabadul, és folyamatosan reprodukálja magát egész addig, míg mindent elborít a Földön és teljesen elpusztítja a bolygónkat.
Nem Drexler használta először a „nanotechnológia” fogalmát. Ezt a megkülönböztetést általában Taniguchi japán tudósnak tulajdonítják, aki 1974-ben megalkotta ezt a szót. Drexler azonban 1986-ban megjelent A Teremtés motorjai című könyvében minden bizonnyal megragadta a közvélemény fantáziáját, és a nanotechnológiát a populáris kultúra felé terelte, inspirálva a bestsellerben megtestesülő futurisztikus elképzeléseket. Bonyolult nanoméretű gépeket képzelt el, amelyek kemény anyagokból, például gyémántból készülnek, és a gépészet alapelveit alkalmazzák. A leginkább baljóslatú előrejelzésében az autonóm, önszaporodó nanorobotokra számított, amelyek a legapokaliptikusabb jóslatot vetítették előre – hogy az ökoszférát a nanobotok csapása (a hírhedt „szürke trutyi”) veheti át.
Drexler azóta elhatárolta magát az autonóm nanobotok gondolatától, de hírhedtsége a tudományos közösségben megmaradt.
7. „Szuperemberek”
A várakozások szerint eljön majd az az idő, amikor a technológia segítségével az emberek teljesítőképességét ki lehet majd szélesíteni. Várhatóan eljutunk majd oda, hogy meg lehet majd növelni az agykapacitást, az életkort vagy az erőnlétet is. Kérdés, hogy vajon ha létrejönnek majd efféle szuperemberek, akkor a régifajta hagyományos emberek, akik szinte minden téren alulmúlják majd az új társaikat, nem kerülnek-e a kihalás szélére. Egyes kutatók szerint az emberiségnek meg kell szabadulnia biológiai testétől, hogy képes legyen elfoglalni az univerzumot.
8. Aszteroidák és csillagok
Egy népszerű elmélet szerint a dinoszauruszokkal egy aszteroida becsapódás és az óriási robbanást követő éghajlatváltozás végzett. Előfordulhat, hogy az ember is hasonló sorsra jut. De az űrből nem csak az aszteroida sújthat le ránk. Épp így egy erős gamma-sugárzás is végezhet velünk, amelyet mondjuk egy elpusztuló csillag szabadít ránk. Ekkor egyetlen pillanat alatt lenne vége a Naprendszernek. Semmilyen előjel sem tudna bennünket figyelmeztetni a világvégére. Úgy 6-7 milliárd év múlva beindul a Nap haldoklása, amelynek során a több százszorosára fog duzzadni és minden bizonnyal bekebelezi a Földet is. Bolygónk jóval előbb lakhatatlanná fog válni. Úgy 600 millió év múlva a Nap fénye annyira felerősödik, hogy a növények 99 százaléka ki fog halni. Egy milliárd év múlva az óceánok is teljesen el fognak párologni.
Az eddigiek alapján nehéz elképzelni, hogy akkor az emberiség még mindig létezni fog, de ha így lesz, akkor már olyan biológiai és technológiai változáson megy keresztül, hogy fel sem tudnánk ismerni jövőbeli utódainkat és civilizációjukat. Ha az emberiség túléli önmaga hibáit, akkor valószínűleg már meglesz hozzá a technológiánk, hogy találjuk magunknak egy új otthont.
Az emberiség a saját hibájából és a körülötte való világ történései miatt is kihalhat. Mit is tegyünk, amikor megérezzük az apokaliptikus pillanat eljöttét? Kérjünk segítséget Kosztolányitól!
„Még valamit elintéztem. Évekkel ezelőtt, tudod, kétezer pengő előleget kaptam egy zsivány kiadótól, hogy egy húszíves könyvet írjak valami politikai tökfilkóról, s századunk legnagyobb elméjének és jellemének tüntessem föl. Ez az előleg azóta súlyos kölöncként csörömpölt rajtam. Valahányszor kicsavartam töltőtollam, eszembe jutott a politikai tökfilkó s vállalt, de folyton halogatott kötelességem, a lelkem megbénult, s nem tudtam dolgozni. Én, ahogy ismersz, előleget sohase adtam vissza. Még heveny őrületemben se tennék ilyesmit. Még talán álmomban sem. De most, hogy a világ végéről álmodtam, megtettem. Tüstént visszaküldtem kétezer pengő előleget a zsivány kiadónak egy gyorsküldönccel, s meghagytam, hogy még álmából is zörgesse föl.
Jaj, mennyire megkönnyebbültem. Nem kell többé élnem, tehát élhetek. Nem kell többé írnom, tehát ismét írhatok. Élni kezdtem, barátom, azonnal, lelkemben az édes Violával, s írni kezdtem, nem törődve azzal, hogy nincs többé olvasó, tiszteletdíj és dicsőség, csak írtam, írtam, a vészes, egyre növekvő csillagzat előtt, a pokoli hőségben, esztelenül és boldogan, egész hajnalig, s belemámorosodtam az örömbe, a háromnapos jövendőmbe és munkámba. Mert jegyezd meg, hogy csak az élhet, aki teljesen el van készülve a halálra, s mi, ostobák, azért halunk meg, mert csak az életre készültünk el, és mindenáron élni akarunk. A rend, melyet magad körül látsz, voltaképp rendetlenség, s a rendetlenség az igazi rend. A világ vége pedig a világ kezdete. Ezt akartam közölni veled.”
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél kalandjai.
Irodalom:
Kapcsolódó írások:
