top of page

Vukics Ferenc: Hálaadás napi fosztogatási hullám Amerikában





Majdnem minden kultúra, nemzet történetében fellelhető olyan ünnep, amikor az emberek kinyilvánítják Istennek a bőséges termés, a nyugodt, kiegyensúlyozott élet és a gyermekáldás felett érzett örömüket, hálájukat. Az Egyesült Államokban hasonló módon született meg a hálaadás napja, amelyet minden év novemberének negyedik csütörtökén tartanak, és amelynek eredete a 17. századra nyúlik vissza.


1620. szeptember 16-án indult az angliai Plymouth kikötőjéből az Újvilágba a Mayflower nevű hajó, fedélzetén az első angol puritán kivándorlókkal. A Mayflower december 21-én kötött ki a mai Massachusetts állam területén, a "zarándok atyáknak" nevezett első telepesek kolóniájukat kiinduló állomásuk után Plymouth-nak nevezték el.

A telepesek igen nehéz körülmények között kezdték el új életüket: rendkívül hideg tél sanyargatta őket, kevés volt az élelmük, legyengültek és sokan meghaltak, a tavaszt csak a 102 bevándorlónak mintegy a fele érte meg. A következő évben a wampanoag indiánok megtanították őket a növénytermesztés és a vadászat helyi fortélyaira, így ősszel már bőséges termést takaríthattak be. Örömük és hálájuk kifejezésére a telepesek ünnepséget rendeztek, amelyre William Bradford, Plymouth kormányzója a környékbeli indiánokat is meghívta.

A hagyomány ezt az eseményt tekinti a hálaadási ünnep megszületésének, bár a történészek korábbi hálaadásokról is tudnak. A következő években-évtizedekben rendszeressé váltak, és egyre jobban elterjedtek az új-angliai telepesek hálaadó aratási ünnepei. Az Egyesült Államok függetlenségének 1776-os kinyilvánítása után a Kongresszus javaslatot tett egy évente tartandó, az egész nemzetre érvényes hálaadási ünnepnapra, amelyet az első elnök, George Washington 1789-ben deklarált is. 1863-ban Abraham Lincoln elnök – keresve a polgárháború borzalmai közt a nemzet egyesítésének módozatait – hálaadási proklamációt adott ki, amelyben november negyedik (általában utolsó) csütörtökét a hálaadás napjává nyilvánította. A hagyományt 1941. december 26-án foglalták törvénybe, a Franklin D. Roosevelt elnök által aláírt jogszabály november negyedik csütörtökét hivatalosan is az ünnep napjává, egyben nemzeti ünneppé nyilvánította.

Az egykori elnök szabályozása arról biztosan nem szólt, hogy ilyenkor köszönetet kell mondani a fogyasztói társadalom által biztosított termékbőségnek, amelynek legcélszerűbb módja az üzletek „szakrális” kifosztása. Természetesen egy olyan társadalomban, amely évszázadokig abból élt, hogy másokat fosztott ki (indiánok, feketék, sárgák), igazi hagyománya van a fosztogatásnak. Legalább olyan fontos nemzeti jelleg, mit a fegyverviselés.

Úgy is mondhatnám, hogy a két dolog kézenfogva járt az amerikai történelemben.

A múlt héten lezajló fosztogatási hullám sem csak a George Floyd halálával elinduló tiltakozási hullámnak köszönhető. A történelem csak ismétli önmagát.

1964. július 16-án reggel Thomas Gilligan, egy fehér rendőrhadnagy egy New York-i televízióboltban tartózkodott, amikor arra lett figyelmes, hogy a közelben összeszólalkozott egy fehér házfelügyelő és néhány fekete tinédzser. A hadnagy hozzájuk szaladt, amikor – Gilligan elmondása szerint – egy tizenöt éves fekete fiú, James Powell késsel rátámadt. A hadnagy védekezésként pisztolyt rántott és halálosan megsebesítette a tinédzsert. Pillanatok alatt csődület támadt. Az egyik bámészkodó egyszer csak dühösen elkiáltotta magát: „gyerünk, lőjük le a többi niggert is!”, mire az emberek köveket, palackokat, szemeteskukákat kezdtek dobálni. Ez volt a nyitánya a hatvanas éveket elárasztó zavargások első ütközetének. Az ezt követő hat éjszakán feketék tömegei özönlötték el Harlem, illetve Brooklyn Bedford-Stuyvesant nevű kerületének utcáit, rendőröket támadtak meg és áruházakat fosztogattak. Mire a fekete gettóban ismét béke lett, egy ember életét vesztette, száztizennyolcan megsebesültek, négyszázhatvanöt felkelőt őrizetbe vettek.

Gilligan lövései adták meg a jelet az erőszakos cselekmények és az összetűzések korszakának, a „hosszú, forró nyarak” időszakának, amelyet zavargások és dühödt őrjöngések kavartak fel. A hatvanas években hasonló incidensek nyomán hasonló zavargások robbantak ki nyaranta az ország különböző városaiban. Amint beköszöntött a hőség, a fekete tömeg minden évben az utcára vonult, és erőszakos cselekményekben fejezte ki haragját. Ráadásul a különböző etnikumokhoz tartozó, addig passzív szegények is kezdték a városi hatóságokon kitölteni dühüket: ülősztrájkot szerveztek, és egy bizonyos négy betűs szót skandáltak. Nőtt a bűnözés is, rablások, megerőszakolások járultak hozzá a maguk módján a káoszhoz. Az újságírók, a politikusok és a tudósok a „város válságáról” beszéltek, amely a nemzetet fenyegeti. Sok amerikai úgy érezte, hogy az ország nagyvárosai szétesőben vannak, miután lakói a harag és az erőszak orgiájába merültek.

Az ostromlott közhivatalnokok nyomorúságos helyzetét növelte a nagyvárosok gazdasági állapotának folyamatos romlása. A régebbi városok vonzása tovább csökkent, s bár az új belvárosi irodaház-építések a megújulás reményével kecsegtettek, a belső városrészek lakókörzeteiben kevés ok volt a bizakodásra. Azzal, hogy a középosztálybeli fehérek, kereskedők és gyártulajdonosok viharos tempóban kiköltöztek az elővárosokba, a város adóalapja összezsugorodott, és a hetvenes évek elején a legnagyobb amerikai városok közül nem egy a csőd szélére került. Erőszak, indulatok, bűnözés és pénzügyi nehézségek – a városi betegségek listája aggasztó mértékben bővült

Közben a szövetségi kormány beavatkozott, hogy megállítsa a nagyvárosok fejlődésének megtorpanását, és jelentős mértékben növelte a városok anyagi támogatását. De a feladat olykor a washingtoni nagyfőnökök számára is túl kemény diónak bizonyult. A nagyvárosi Amerika társadalmi és etnikai csoportjait összekötő fonal meglazult, s végül szálakra bomlott. A huszadik század első hat évtizedében az amerikai nagyváros – toldozgatva, foltozgatva, de – valahogy megbirkózott a nagyváros szerkezetében keletkező repedésekkel.

A hatvanas, hetvenes évek fordulójára azonban kiderült, hogy a nagyváros már nem működik tovább.

Azzal, hogy a kormányzáson „megosztozott” a nagyváros és az előváros, az adóforrásokban nagyfokú aránytalanság keletkezett a városmag hátrányára. A feketék és a fehérek faji elkülönülése táplálta a gyűlölködést és az erőszakot, s ezt többé már nem lehetett elfojtani. A szegények és a gazdagok közötti szakadék ugyancsak nyíltan megnyilvánuló elkeseredést szült.

Amikor Thomas Gilligan lelőtte James Powellt, vagy amikor Derek Chauvint intézkedés közben végzett George Floyddal, valójában mindig az az amerikai nagyváros nyers megosztottságáról hullt le a lepel. A feltáruló látvány egyáltalán nem éppen szemet gyönyörködtető. A televíziós stábok az amerikaiak millióihoz juttatják el a városok széttöredezettségének képi bizonyítékait. Az esti híradók szünet nélkül szállítják a legfrissebb híreket a városi csataterekről. Egyesek igyekeztek bagatellizálni a válságot, mondván, a problémák nem olyan komolyak, mint amilyennek feltüntetik őket. Az elszegényedett tömegeknek joguk van „kiadni magukból” jogos indulataikat. Fel kell számolni a raszizmus, a fehér felsőbbrendűséget és a társadalmi különbségeket. Ebben minden embernek egyet kell érteni és segíteni kell őket a harcukban.

A leginkább az a meglepő, hogy azok a gazdasági szereplők lettek ezen mozgalmaknak az élharcosai, akik a leginkább kihasználták az elszegényedő amerikaiakat. Az évtizedeken át tartó kifosztásukkal érték el, hogy ők pedig meggazdagodjanak. S most sem ők akarják a „társadalmi felzárkóztatás” árát kifizetni. Maradnak a hangzatos szólamok mellett, és mindent megtesznek, hogy az egyre gyengülő középosztályra terheljék Amerika megmentésének költségét.


„A faji alapon bűnhődő véleményterroristák véletlenül sem liberálisok, hanem a szabadság ellenségei: ők a progresszív tálibok. S még csak nem is baloldaliak, mert valójában a globális nagytőke kiszolgálói. A feketék helyzete kifejezetten rossz, a felelősség azonban jórészt azokat terheli, akik most a rasszizmusra igyekeznek kihegyezni mindent" – írta Schiffer András ügyvéd akkoriban az amerikai helyzetről.


Barack Obama második ciklusa alatt bontakozott ki az úgynevezett Great Awokening: a főáramú média- és szórakoztatóipar beindította a „jóemberkedő” üzenetek gyártását, amire gyorsan rácsatlakoztak a legkülönfélébb óriásvállalatok. Nincs tehát semmi meglepő a Black Lives Matter-tiltakozások melletti flotta-felvonulásban. A globális nagytőke – s benne a tudatipar – olyan zászlóshajói bombázták meg a nyilvánosságot identitáspolitikai üzenetekkel, mint Mark Zuckerberg, a Netflix, a Twitter, a Citigroup, az Apple, a LEGO, az Intel, a Starbucks, a General Motors, a Ford, a Disney, a Walmart, a Levi’s, no meg az elmaradhatatlan Nike és az Ikea. Az említett szereplők többsége nettó haszonélvezője volt a 2017 előtti gátlástalan szabadkereskedelmi politikának és az afroamerikai munkások fokozódó kizsákmányolásának.

Schiffer így folytatta okfejtését:


„Azt gondolom, hogy az Amerikából közvetített valóságshowban szereplő, őszintén antirasszista és kapitalizmus-kritikus tiltakozók valójában ágyútöltelékek egy olyan küzdelemben, ahol legkevésbé sem a fekete melósok életminősége számít. Egyik oldalon vannak a jelenlegi adminisztráció támogatói, akik a saját extraprofitjukat féltik mondjuk a német vagy japán autóipari konkurenciától, a kínai dömpingárutól. A másik oldalon pedig azok, akik felpörgetnék a kaszinókapitalizmust: végleg kiszöktetnék profitjukat a nemzetállam keretei közül. Tavaly nyáron egy figyelemreméltó »összeesküvés-elmélet« jelent meg az amerikai sajtóban a Great Awokeninggal kapcsolatban. Eszerint a faji problémák és egyéb identitáspolitikai ügyek tudatosításával az elit a 2011-ben kirobbant, a gazdasági egyenlőtlenség ellen küzdő Occupy Wall Street-mozgalom vitorlájából akarta kifogni a szelet: a gazdagok felismerték, hogy a nem-gazdag fehérek jelentik számukra a legnagyobb veszélyt, s amikor a kezükben lévő médiában teret engedtek a kisebbségek sérelmeinek, sikeresen eltérítették a baloldalt a gazdasági igazságtalanságok boncolgatásától a nyomorúságverseny felé.”


Puzsér Róbert pedig így vélekedett ugyanerről:


„A feldühödött tömeg élén menetelő milliomosok véletlenül sem a pénzügyi egyenlőtlenségeket, az alacsony adókat és a gyenge államot nevezik meg a probléma forrásaként, hisz akkor az ő személyes felelősségük is jogosan vetődhetne fel – hanem kifejezetten a rasszizmust.(…) A gettókért a rasszizmus felel, s nem az obszcén mértékű kapzsiság, nem a vadnyugati kaszinókapitalizmus, amelyet a Wall Street üzemeltet. Térdepelt ugyanez a tömeg a TTIP vagy a spekulatív tőkemozgások ellen?”


Jól látható, hogy a 21. századi globális nagytőke immáron nem jogalkotási, adminisztratív eszközökkel, hanem a mozgósító érzelmi potenciál elsajátításával veri le a rendszerkritikát. Elvezeti a feszültséget, s a tudatiparon keresztül őrületté transzformálja a tiltakozást. Így történik ez a világjárvánnyal kapcsolatos intézkedések során is.

Azok számára, akik még nem felejtették el az egységes város eszméjének progresszív ígéretét, illetve Jane Addams, Tom Johnson és mások tevékenységét, azok elkeserednek. Akik hittek egy szebb városi jövőben, a tüntetéseket, a „jogos fosztogatásokat”, a fegyveres milicistákat, szélsőséges csoportokat és a televízió-riportokat nézve azt érezhetik, hogy egy álom felett megkondult a lélekharang.

A bűnügyi statisztikák folyamatos emelkedése az egész országban azonban súlyosabb problémát jelez. Mindenki, aki nemi erőszak vagy rablótámadás áldozata lett, tanúsíthatja, hogy az amerikai nagyvárosokban egyre terjed az erőszak és a törvénytelenség. Akárhogy is magyarázzák a szakértők a statisztikákat, az elmúlt ötven évben a legtöbb amerikai városlakó úgy vélte, hogy a városok egyre veszélyesebbé váltak. A felmérések szerint a polgárok a bűnözést nevezték meg a legsúlyosabb városi problémaként.

Jelenleg senki sem tud kielégítő válasszal szolgálni arra, miért nőtt ilyen ugrásszerűen a bűnözés aránya. Bármi legyen is az igazság, a legtöbb amerikai egyetért azzal, hogy a bűnözés létező probléma, amely a városlakókat a félelem foglyává teszi. Amerikában járva láttam, hogy az emberek vasalt ajtók és rácsos ablakok mögött élnek. A gyilkosságok és a rablások aránya ugrásszerűen megnőtt, a drogfüggők tábora egyre gyarapodott, a várost pedig zavargások és összecsapások osztották meg. A múlt reményei meghiúsultak. A város lakóit semmiféle közösségi eszmény nem egyesítette. Nem érvényesültek a metropoliszokban a tisztesség és becsület általános normái, ehelyett a nagyvárosi Amerika megosztott és megosztó maradt. Sokan gondolták úgy – s tapasztalhatták a saját bőrükön –, hogy a városi élet egyre brutálisabbá vált.


***

A múlt héten a Black Friday és a Hálaadás ideje alatt Amerika tömeges fosztogatási hullámmal szembesült. Rendőrök, biztonsági őrök haltak meg a kisebb üzletek és a bevásárlóközpontok védelme közben.

Mintha Amerikában már csak úgy lehetne ünnepelni, ha fosztogatás közben az ember lelő egy rendőrt, vagy a tulajdonát védő boltost. A Hálaadás hetének káoszát a múlt hétvégén a fosztogatók általában csúcskategóriás üzleteket támadtak 50-80 fős csoportokban. A Fox News szerint legalább 40 000 eset történt néhány óra leforgása alatt.

Az Egyesült Államokban a hálaadás a hagyományos pulykasült társaságában" töltik el. Az ünnepre szánt pulykák közül egy (vagy néha két) szerencsés kiválasztott madár elnöki kegyelmet kap, és megmenekül a kés alól. Az elnöki kegyelem gyakorlása érdekes fehér házi tradíció, és egyre inkább az amerikai közvélemény figyelmének középpontjába kerül az utóbbi években. Hagyománya egészen Abraham Lincolnig vezethető vissza. Az első hivatalos pulyka-megkegyelmezési ceremóniát 1989-ben az idősebb George Bush elnök tartotta.

Mára érdekes helyzet állt elő. Az egyik oldalon a pulyka, a BLM, az Antifa, az LMBTQ, a feldühödött tömeg élén menetelő kaszinókapitalisták, a másik oldalon pedig az amerikai álom és egy eltűnő középosztály.

Vajon kin gyakorolja majd a kegyelmet a mindenkori amerikai elnök?

 

Forrás:



 


Kapcsodó írások:



138 megtekintés

Bình luận


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page