Amerika beteg, diszfunkcionális, az elit pedig „fasiszta” diktatúrát épít (II. rész)

Előzmény:

Amerika beteg, diszfunkcionális, az elit pedig fasiszta diktatúrát épít (I. rész)

Siegel megállapításit olvasva, szerintem mindaz, ami körülöttünk zajlik, a náci és kommunista diktatúrák természetéhez áll közelebb, mégis ő következetesen a fasiszta jelzőt használja a kritikája megfogalmazása során. Siegel megállapításait nagyra tartom, ezért eredeti valójában szerettem volna az olvasók elé tárni, és a hatodik, lezáró részben terveztem, hogy "pontosítom" a fogalmakat, és a mi térségünk történeti tapasztalatához igazítom azokat. A szerző amerikai, és a művét elsősorban demokrata érzelmű amerikaiaknak szánta, ezért az ottani fogalommagyarázattal tudja elérni a mozgósító hatást. Az Előszó az információs háború természetére világít rá, majd pedig tizenhárom részben következnek a legfontosabb megállapítások. Az I. részben az előszót ismertettük, most, a II. részben az első három fejezetről lesz szó. TARTALOM I. A ruszofóbia váratlanul visszatér: A kortárs "dezinformáció" eredete II. Trump megválasztása: "A Facebook hibája". III. Miért van szükségünk ennyi adatra az emberekről?

IV. Az internet: Darlingtól a démonig V. Russiagate! Russiagate! Russiagate! VI. Miért nem ért véget a 9/11 utáni "terrorellenes háború"? VII. A "belföldi szélsőségesek" felemelkedése VIII. A nem kormányzati szervezetek borgja IX. COVID-19 X. Hunter laptopjai: A kivétel a szabály alól XI. Az új egypárti állam XII. A cenzúra vége XIII. A demokrácia után

I. A ruszofóbia váratlanul visszatér: A kortárs "dezinformáció" eredete

A jelenlegi információs háború alapjait egy 2014-ben bekövetkezett eseménysorozatra válaszul fektették le. Először Oroszország megpróbálta elnyomni az Egyesült Államok által támogatott Euromajdan mozgalmat Ukrajnában; néhány hónappal később Oroszország megszállta a Krímet; néhány hónappal ezután pedig az Iszlám Állam elfoglalta az észak-iraki Moszul városát, és egy új kalifátus fővárosává nyilvánította. Három különálló konfliktusban az Egyesült Államok ellensége vagy rivális hatalma láthatóan sikeresen alkalmazta nemcsak a katonai erőt, hanem az ellenség összezavarására és demoralizálására irányuló közösségi média üzenetküldő kampányokat is – ez a kombináció az úgynevezett "hibrid hadviselés".

Ezek a konfliktusok meggyőzték az Egyesült Államok és a NATO biztonsági tisztviselőit arról, hogy a közösségi média hatalma a közvélemény megítélésének alakítására olyan szintre fejlődött, hogy képes eldönteni a modern háborúk kimenetelét.

Olyan végeredményeket okozhatnak amelyek ellentétesek lehetnek az Egyesült Államok által kívánt célokkal.

Arra a következtetésre jutottak, hogy az államnak meg kell szereznie azokat az eszközöket, amelyekkel átveheti az ellenőrzést a digitális kommunikáció felett,

hogy a valóságot úgy mutathassa be, ahogyan azt ő szeretné, és megakadályozhassa, hogy a valóságot mások tematizálhassák.

Technikailag a hibrid hadviselés olyan megközelítésre utal, amely katonai és nem katonai eszközöket – kiberhadviseléssel és befolyásolási műveletekkel vegyített titkos és fedett műveleteket – kombinál, hogy összezavarja és meggyengítse a célpontot, ugyanakkor elkerülje a közvetlen, teljes körű hagyományos háborút.

"A kifejezés ma már a felismerhető orosz tevékenység minden típusát lefedi, a propagandától a hagyományos hadviselésig, és végtelen számú eszközt is, ami a kettő között létezik" – írta Michael Kofman Oroszország-elemző 2016 márciusában.

„Az elmúlt évtizedben Oroszország valóban többször alkalmazta a hibrid hadviseléshez kapcsolódó taktikákat, beleértve a nyugati közönség megcélzását az RT és a Sputnik News csatornákon megjelenő üzenetekkel és kiberműveletekkel, például 'troll' fiókok használatával. De ez 2014-ben nem volt újdonság, és az Egyesült Államok, valamint minden más nagyhatalom is hasonló eszközöket használt. Már 2011-ben az Egyesült Államok saját 'trollhadseregeket' épített ki az interneten, olyan szoftverek kifejlesztésével, amelyek "titokban manipulálják a közösségi médiaoldalakat hamis online személyiségek használatával, hogy befolyásolják az internetes beszélgetéseket és terjesszék az Amerika-barát propagandát".

"Ha elég sokáig vallatod a hibrid hadviselést, az bármit elárul" – figyelmeztetett Kofman, és pontosan ez kezdett történni néhány hónappal később, amikor Trump-kritikusok népszerűsítették azt az elképzelést, hogy egy rejtett orosz kéz bábáskodik az Egyesült Államokon belüli politikai fejlemények felett.

Ezt az állítást egy Clint Watts nevű volt FBI-tiszt és terrorelhárító elemző kezdte terjeszteni. Egy 2016 augusztusában megjelent, "How Russia Dominates Your Twitter Feed to Promote Lies (And, Trump, Too)" című cikkben Watts és társszerzője, Andrew Weisburd leírta, hogyan élesztette fel Oroszország a hidegháború idejéből származó "Aktív intézkedések" kampányát, amely propagandát és dezinformációt használ a külföldi közönség befolyásolására.

A cikk szerint ennek eredményeként Trump szavazói és az orosz propagandisták ugyanazokat a történeteket népszerűsítették a közösségi médiában, amelyek célja az volt, hogy Amerikát gyengének és inkompetensnek tüntessék fel. A szerzők azt a rendkívüli állítást tették, hogy "az oroszbarát fiókok és a Trump-barátok összeolvadása már jó ideje zajlik".

Ha ez igaz, akkor ez azt jelentette, hogy bárki, aki Donald Trumpot támogatja, az orosz kormány ügynöke lehet, függetlenül attól, hogy az illető szándékában állt-e ennek a szerepnek a betöltése, vagy sem.

Ez azt jelentette, hogy az általuk "Trumpkinek" nevezett emberek, akik az ország felét tették ki, belülről támadják Amerikát.

Ezek a megállapítások végeredményben azt jelentették, hogy a politika most már háború, és amerikaiak tízmilliói belső ellenséggé váltak.

Watts terrorizmusellenes elemzőként szerzett nevet magának az ISIS által használt közösségi médiastratégiák tanulmányozásával. Később az orosz trollok és a Kreml dezinformációs kampányainak legfőbb médiaszakértőjévé is tették. Úgy tűnik, befolyásos támogatói is voltak.

A The Assault on Intelligence című könyvében Michael Hayden, a CIA nyugalmazott vezetője Wattsot "az egyetlen embernek nevezte, aki mindenki másnál hamarabb (több mint két évvel a 2016-os választások előtt) kongatta meg a vészharangot ".

Hayden könyvében Wattsnak tulajdonította, hogy megtanította őt a közösségi média erejére:

"Watts rámutatott, hogy a Twitter a puszta ismétlés és a hangerő révén hihetőbbé teszi a valótlanságokat. Ezt egyfajta 'számítógépes propagandának' nevezte. A Twitterről pedig azt állította, hogy 'a teljes mainstream médiát irányítja'."

Szerinte az orosz befolyásolási műveletek alapját a Twitter által algoritmikusan felerősített és a média által terjesztett hamis történetek adták. 2017-ben Watts volt az, aki előállt a Hamilton 68 műszerfal/tűzfal ötletével, és segített a kezdeményezés élére állni.

II. Trump megválasztása: Watts: "Ez a Facebook hibája"

Senki sem gondolta, hogy Trump normális politikus. Ogre lévén Trump amerikaiak millióinál váltott ki kemény indulatokat. Sokan egyfajta árulásnak érezték, hogy ugyanazt a tisztséget fogja betölteni, amit George Washington és Abe Lincoln. Trump a társadalom legbefolyásosabb rétegeinek üzleti érdekeit is veszélyeztette. Nem feltételezett rasszizmusa vagy kirívó elnökellenessége, hanem ez utóbbi sérelem volt az, ami az uralkodó osztályt a mostani apokalipszisbe kergette.

Mivel hivatali ideje alatt a társasági adókulcs csökkentésére összpontosított, könnyű elfelejteni, hogy a republikánus tisztségviselők és a pártot támogató magánszemélyek többsége veszélyes radikálisnak látta Trumpot, aki veszélyeztette üzleti kapcsolataikat Kínával.

Ezek az erők meg akarták tartani az olcsó importált munkaerőhöz való hozzáférésüket és az állandó háborúk biztosította jövedelmező üzletet.

A The Wall Street Journal által 2016 szeptemberében rögzített, Trump jelöltségére adott példátlan reakció is tükrözi ezt a hozzáállást:

"A nemzet 100 legnagyobb vállalatának egyetlen vezérigazgatója sem adományozott a republikánus Donald Trump elnökválasztási kampányának augusztusig, ami éles fordulat 2012-höz képest, amikor a Fortune 100 vállalat vezérigazgatóinak közel egyharmada támogatta a GOP jelöltjét, Mitt Romneyt."

A jelenség nem csak Trump esetében volt jellemző. Bernie Sanders, a baloldali populista jelöltet 2016-ban szintén veszélyes fenyegetésnek tekintette az uralkodó osztály.

De míg a demokraták sikeresen szabotálták Sanders-t, Trump átjutott pártja kapuőrein, ami azt jelentette, hogy más eszközökkel kellett vele szemben fellépni.

Két nappal Trump hivatalba lépése után egy vigyorgó szenátor, Chuck Schumer azt mondta az MSNBC műsorvezetőjének, Rachel Maddow-nak, hogy "nagyon buta" dolog volt az új elnöktől, hogy rossz szemmel nézett azokra az ügynökségekre, amelyeknek most már neki kellene dolgozniuk:

"Hadd mondjam el, ha szembeszállsz a hírszerző közösséggel, vasárnaptól hatféleképpen tudnak visszavágni neked".

Trump annak érdekében, hogy megkerülje pártja elitjét, és közvetlenül lépjen kapcsolatba a támogatóival, olyan oldalakat használt, mint a Twitter.

Annak érdekében, hogy megbénítsák az új elnököt, és biztosítsák, hogy soha többé ne kerülhessen hozzá hasonló személy a hatalomba, a hírszerző ügynökségeknek meg kellett törniük a közösségi médiaplatformok függetlenségét.

Kézenfekvő módon ugyanazt a tanulságot vonta le sok hírszerzési és védelmi tisztviselő a 2014-es ISIS- és orosz kampányokból – nevezetesen, hogy a közösségi média túl erős ahhoz, hogy az állami ellenőrzésen kívül lehessen hagyni.

Közvetlenül a választások után Hillary Clinton a Facebookot kezdte el hibáztatni a vereségéért.

Addig a Facebook és a Twitter igyekezett a politikai csatározásokon kívül maradni, mivel féltek attól, hogy bármelyik párt támogatásával veszélyeztetik a nyereségüket. Most azonban mélyreható változás következett be, mivel a Clinton-kampány mögött álló hadművelet nem egyszerűen a közösségi médiaplatformok megreformálását, hanem azok meghódítására célozta meg.

Trump győzelméből azt a tanulságot vonták le, hogy a Facebook és a Twitter – jobban, mint Michigan és Florida – a kritikus csataterek, ahol a politikai versenyeket megnyerik vagy elveszítik.

"Sokan közülünk elkezdtünk arról beszélni, hogy ez mekkora probléma" – mondta a Politicónak a választások utáni héten Clinton digitális stratégiájának vezetője, Teddy Goff, utalva a Facebook állítólagos szerepére a Trumpot segítő orosz dezinformáció fellendítésében. "Ez az egyik olyan dolog, amivel a választások után szeretnénk foglalkozni" – mondta Goff.

A sajtó olyan gyakran ismételgette ezt az üzenetet, hogy ennek a szubjektív politikai stratégiának az objektív érvényesség látszatát keltette:

"Donald Trump a Facebook miatt nyert"; New York Magazine, 2016. november 9.
"Az orosz propaganda erőfeszítések segítettek az 'álhírek' terjesztésében a választások alatt, mondják a szakértők”; The Washington Post, 2016. november 24.
"Nem az álhírek, hanem a dezinformáció miatt választották meg Trumpot, és ez nem áll le"; The Intercept, 2016. dec. 6.

És ez így folytatódott számtalan cikkben, amelyek a következő két évben uralták a hírciklust.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója először "eléggé őrültnek" minősítette azt a vádat, hogy a felületén közzétett álhírek befolyásolták a választások kimenetelét.

Zuckerberg azonban intenzív nyomásgyakorlással szembesült, amelyben az amerikai uralkodó osztály minden szektora, beleértve saját alkalmazottait is, azzal vádolta őt, hogy egy Putyin-ügynököt ültetett a Fehér Házba és gyakorlatilag hazaárulást követett el.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor néhány héttel a választások után maga Obama is "nyilvánosan elítélte az álhírek terjedését a Facebookon". Két nappal később Zuckerberg beadta a derekát: "A Facebook Obama megjegyzései után újabb lépéseket jelentett be az álhírek ellen."

Az a hamis, de mégis alapvetően fontos állítás, hogy Oroszország meghackelte a 2016-os választásokat, indokot szolgáltatott arra (akárcsak a tömegpusztító fegyverekről szóló korábbi valótlan állítások, amelyek az iraki háborút kiváltották), hogy Amerikát a háborúkra jellemző rendkívüli állapotba taszítsák.

Az alkotmányos demokrácia szabályainak felfüggesztésével a pártok ügynökeinek és biztonsági tisztviselőknek egy klikkje ezután a társadalmi ellenőrzés hatalmas, nagyrészt láthatatlan új architektúráját telepítette az internet legnagyobb platformjaira. Az amerikai kormány elkezdte a hadiállapot online érvényesítését saját állampolgáraival szemben.

III. Miért van szükségünk ennyi adatra az emberekről?

A felkelés elleni hadviselés (COIN) amerikai doktrínája híres módon a "szívek és elmék megnyerésére" szólít fel. Az elképzelés szerint a lázadó csoportok elleni győzelem a helyi lakosság támogatásának elnyerésén múlik, amit pusztán nyers erővel nem lehet elérni. Olyan helyeken, mint Vietnam és Irak, a támogatást a nemzetépítés és a helyiek megszólítása kombinációjával biztosították, azáltal, hogy olyan javakat biztosítottak számukra, amelyeket feltételezhetően értékelnek: például pénzt és munkahelyeket, vagy stabilitást.

Mivel a kulturális értékek eltérőek, és ami egy afgán falusi számára értékes, az egy svéd könyvelő számára értéktelennek tűnhet, a sikeres felkelőknek meg kell tanulniuk, mi mozgatja a helyi lakosságot. Ahhoz, hogy megnyerjünk egy elmét, először is be kell hatolnunk a belsejébe, hogy megértsük a vágyait és félelmeit. Ha ez nem sikerül, a modern katonai arzenálban van egy másik megközelítés, amely átveheti a helyét: a terrorizmus elleni küzdelem.

Míg a felkelés elleni művelet a helyi lakosság megnyerésére törekszik, addig a terrorelhárítás a kijelölt ellenség levadászására és megölésére.

Az ellentétes megközelítésekben rejlő látszólagos feszültség ellenére a két stratégiát gyakran együtt alkalmazzák. Mindkettő kiterjedt megfigyelőhálózatokra támaszkodik, hogy információkat gyűjtsön a célpontjairól. A végeredmény szempontjából mindegy, hogy a megszerzett információ ahhoz segít-e hozzá bennünket, hogy hol kell kutakat ásni, vagy hogy hol vannak azok a terroristák, akiket el akarunk pusztítani.

Különösen a felkelők ellen harcolók gondolják azt, hogy ha eleget tudnak meg egy népességről, akkor át lehet alakítani a társadalmukat.

A válaszok megszerzése csak a megfelelő erőforrások használatának kérdése: a megfigyelési eszközök és a társadalomtudományi módszerek kombinációja, amelyek együttes eredménye a mindenható központi adatbázisokba kerül, amelyekről úgy gondolják, hogy tartalmazza a háború egészére vonatkozó minden következtetésüket.

Az amerikai hadsereg afganisztáni hírszerző tisztjeként szerzett tapasztalataimra reflektálva megfigyeltem, hogy az adatelemző eszközök sokasága végül sajátos csapdahelyzetet teremtett, mivel "az amerikai erők ezernyi különböző dolgot tudtak mérni, amelynek többségét egyszerűen nem értettünk".

Ezt a hiányt még több adat megszerzésével próbáltuk pótolni. A központi elképzelés szerint, ha elég információt össze tudunk gyűjteni és a megfelelő algoritmusokkal ezeket az adatokat képesek vagyunk összehangolni, akkor az adatbázis képes megjósolni nekünk a jövőt.

Ez a keretrendszer azonban nem csak a modern amerikai felkelésellenes doktrína alapját képezi, hanem az internet kiépítésének eredeti mozgatórugója is egyben.

A Pentagon 1969-ben azért építette meg az ARPANET néven ismert protointernetet, mert olyan decentralizált kommunikációs infrastruktúrára volt szüksége, amely túlélheti a nukleáris háborút. De ARPANET létrehozásának nem ez volt az egyetlen célja.

Az internet – írja Yasha Levine a témáról szóló Surveillance Valley című történetében – "kísérlet volt arra is, hogy olyan számítógépes rendszereket építsenek, amelyek képesek hírszerzési információkat gyűjteni és megosztani, valós időben figyelni a világot, valamint tanulmányozni és elemezni az embereket és a politikai mozgalmakat azzal a végső céllal, hogy előre jelezzék és megelőzzék a társadalmi felfordulást".

„Egyesek még az emberi társadalmak számára létrehozott korai előrejelző radar létrehozásáról is álmodoztak. Egy olyan hálózatba kapcsolt számítógépes rendszerre gondoltak, amely képes figyelemmel kísérni a társadalmi és politikai fenyegetéseket, és ugyanúgy elfogja őket, mint a hagyományos radarok az ellenséges repülőgépeket".

Az internetes "szabadságprogram" idején a Szilícium-völgyet a népszerű mítosz úgy ábrázolta, mint a csodabogarak, öntevékenyek, szabad gondolkodók és libertárius barkácsolók laboratóriumát, akik egyszerűen csak klassz dolgokat akartak létrehozni anélkül, hogy a kormány akadályozná őket. A Levine könyvében felvázolt alternatív történelem rávilágít arra, hogy

az internet "mindig is kettős felhasználású volt, amely a hírszerzésben és a háborúban gyökerezett". Mindkét verzióban van igazság, de 2001 után a különbségtétel eltűnt.

Ahogy Shoshana Zuboff írja A megfigyelési kapitalizmus kora című könyvében, a terrorizmus elleni háború kezdetén:

"az állami hírszerző ügynökségek és az újjászülető megfigyelési kapitalizmusra alapuló Google közötti rokonság a vészhelyzetre hivatkozva egyedülálló történelmi torzulást hozott létre: a megfigyelési kivételességet".

Afganisztánban a hadseregnek drága drónokat és kalandvágyó akadémikusokat alkalmazó "terepen dolgozó emberi csapatokat" kellett alkalmaznia ahhoz, hogy felmérjék a helyi lakosságot és kivonják a releváns szociológiai adatokat. Mivel az amerikaiak naponta órákat töltöttek azzal, hogy minden gondolatukat önkéntesen, közvetlenül a védelmi szektorhoz kapcsolódó adatmonopóliumokba táplálják, triviálisan könnyűnek tűnhetett bárki számára, aki az adatbázisok felett ellenőrzést gyakorol, hogy manipulálja a lakosság otthoni érzelmeit.

Több mint egy évtizeddel ezelőtt a Pentagon számos olyan eszköz kifejlesztését kezdte finanszírozni, amelyek a közösségi médiában megjelenő terrorista üzenetek felderítésére és elhárítására szolgálnak. Egyesek a hadseregen belüli szélesebb körű "memetikus hadviselés" fontosságára hívták fel a figyelmet, amely magában foglalta a mémek fegyverként való felhasználására irányuló javaslatokat, hogy "legyőzzék az ellenséges ideológiát és megnyerjék a bizonytalan, nem harcoló személyek tömegeit". A legtöbb program azonban, amelyet az ISIS felemelkedésére és a dzsihadista csoport közösségi média ügyes használatára válaszul indítottak, a terrorista üzenetek online felderítésére és cenzúrázására szolgáló automatizált eszközök növelésére összpontosított.

Ezek az erőfeszítések 2016 januárjában tetőztek azzal, hogy a Külügyminisztérium bejelentette, hogy megnyitja a fent említett Globális Elkötelezettség Központot, amelynek vezetője Michael Lumpkin.

Alig néhány hónappal később Obama elnök a GEC-et bízta meg a dezinformáció elleni új háború vezetésével. A GEC bejelentésének napján Obama és "a nemzetbiztonsági intézmény különböző magas rangú tagjai találkoztak a Facebook, a Twitter, a YouTube és más internetes nagyhatalmak képviselőivel, hogy megvitassák, hogyan tud az Egyesült Államok harcolni az ISIS közösségi médián keresztül történő tájékoztatási kampánya ellen".

A 2016-os populista felfordulások nyomán az amerikai kormánypárt vezető személyiségei a terrorizmus elleni háború által kifinomult megfigyelés és ellenőrzés visszacsatolási mechanizmusában látták meg új megmentőjüket, mint az Egyesült Államokon belüli hatalom fenntartásának lehetséges módszerét.

Az ISIS és az al-Kaida elleni harcra létrehozott fegyvereket olyan amerikaiak ellen fordították, akik helytelen gondolatokat fogalmaztak meg az elit számára elismert elnökkel, az oltóanyagokkal, a nemi identitással vagy az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

Mike Benz volt külügyminisztériumi tisztviselő, aki most egy Foundation for Freedom Online nevű szervezetet vezet, amely magát a digitális szólásszabadság védelmezőjeként tartja számon, leírja, hogy a terroristák elleni küzdelemre hoztak létre a Graphika nevű céget, amely "lényegében egy, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának finanszírozásával működő cenzúra konzorcium", a politikai beszéd cenzúrázására is felhasználták Amerikában.

A vállalatot, amelyet "eredetileg azért finanszíroztak, hogy segítsen az amerikai hadsereg számára a közösségi médiát hatékonyan használni a konfliktusövezetekben", némi újragondolás után "átcsoportosították belföldi használatra, mind a Covid cenzúrájára, mind a politikai cenzúrára" – mondta Benz egy interjúalanyának. "A Graphika-t a közösségi médiában a Coviddal és a Covid eredetével, a Covid-összeesküvésekkel vagy a Coviddal kapcsolatos diskurzusok megfigyelésére vetették be".

Az ISIS elleni harc átalakult a Trump és az "orosz összejátszás" elleni harccá, ami később átalakult a dezinformáció elleni harccá. Azonban ezek csak márkaváltozások voltak;

a mögöttes technológiai infrastruktúra és az uralkodó osztály filozófiája, amely szinte már vallásos révületben egyfajta „szaktudáson alapuló” jogot követelt a világ átformálására, változatlan maradt.

A politika emberi művészetét, amely valódi tárgyalást és kompromisszumot igényelt volna Trump támogatóival, elhagyták azok a társadalommérnökök, akik a felülről lefelé akarták megváltoztatni a világunkat és úgy gondolták, hogy ebben egy teljesen adminisztrált társadalom létrehozása lehet a leginkább segítségükre.

Az amerikai uralkodó osztály a COIN (a felkelés elleni műveletek) módszertanát kezdte használni a politika helyett, mert úgy gondolta, hogy a bennszülöttekkel való bánásmódnak ez a legmegfelelőbb eszköze.

Rövidesen folytatjuk…

Kapcsolódó írások: