Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1945)

Lelkesedés az élet igen fontos támasza,

a lelkesítés a legfontosabb támogatás,

igaz ügy, igaz út, épp onnan ismerhető meg,

hogy feltétlenül beleállhatunk tevésébe.

Teljes erőnkkel, teljes lényünkkel vállalkozunk

belátott üdvös cél mihamarabb elérésére,

jósága, szépsége és hasznossága világos,

s minden pillanatát élvezzük a folyamatnak.

Legalább lélekben mellénk áll, ki tud róla,

hogy mibe fogtunk, milyen fába vágtuk fejszénket,

hogy az nagy dolog, elismerik, dicsérnek érte,

magukénak érzik, örülnek, hogy létrehozzuk.

A mások áldozatát látva értünk, szintén nagy

hatással van ránk, felpezsdíti érzésvilágunk,

szeretettnek és fontosnak érezzük magunkat,

megsokszorozódik erőnk a kivitelhez.

És nemcsak munkálkodásunk, alkotásunk lehet

ilyen módon kedvező fogadtatású, hanem

az együttérző odafordulás, kíváncsiság

bizalma kísérheti életeseményünket.

Fordulópontunkat, mikor új életet kezdünk,

mert elértük az iskolaváltás időszakát, 

munkába állunk, megházasodunk és gyermekünk

születik, gondoskodó figyelem fordul felénk.

Mert az a lelkesítés, ami belülről fakad

vagy kívülről érkezik és lelkesedésként tud

lecsapódni bennünk, egyedülségünket oldja

s teríti szét az emberközösség társtagjává.

Illetve fordítva, befogad bennünket oda

és ellát jótanáccsal, de követelményt

is támaszt felénk, minek megfelelve boldogok

leszünk, inkább, mintha nincs mit így teljesítenünk.

Mert a kötődésünk csak kötelékekkel képes

megvalósulni, vonzalomáram bizsergését

érezzük, de nekünk is törődnünk kell másokkal,

felnőttségünk jele, hogy mi is tudunk már adni.

Azaz lelkesíteni, lelkesedést kelteni

olyanokban, akik nem bíznak még magukban, de

alkalmasak nagy tetteket véghezvinni, fognak

is, ha hiszünk bennük, megszolgálják a bizalmat.