Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1947)

Van-e értelme tagadni még magad előtt is

a valóságot, életkort, hajszínt, ráncosodást,

súlyfelesleget, hogy csak a külsőnkre tekintve

állapítsunk meg hamis nézetet, kegyes csalást.

Amit praktikákkal, eszközökkel, vegyszerekkel

próbálnak orvosolni sokan, főleg gyengébb nem

tagjai, akik megelégednének, legalább

ha egy évtizedet bátran letagadhatnának.

Nem ítélhetjük el őket, mert mindnyájunknak jól

esik, amikor dicséretet hallunk, „korodhoz

képest sokkal jobban nézel ki, több évvel látszol 

fiatalabbnak, elárulod, hogyan csinálod?”

Ugyancsak kedvelt gyakorlat lett, szintén önmagunk

előtt tagani belső, lelki tulajdonságot,

vagy inkább képességhiányt, tehetség-herdálást,

érdemtelen nagyobbra vágyódást pátyolgatni.

Vannak azonban kisebb ügyek is, lustaságot

például nehéz elismerni és bevallani

magunknak, inkább kifogást keresünk, miért nem

lehet, nem érdemes, nem szabad megtenni épp azt.

Családi élettel kapcsolatos nehézségek

is ide tartoznak, tartozhatnának, ha szemet kell

hunyni káros szenvedélyt űző szerettünk láttán,

kedvesnek lenni vele, mikor szidást érdemel.

Ország-világ esetében is vannak eltakart

tények a tudatosítás elől, hogy nemzetünk

milyen, milyen volt, milyen lehetne, túlértékelt

általában, szeretjük kiválóságnak látni.

De a nagyvilágról sem akarjuk elhinni,

hogy a valóságban kegyetlenebb állapotú,

mint amilyennek a híradásokból tudható,

élethalálharc folyik a háttérből diktáltan.

Így aztán a megmásíthatatlant sem ismerjük

el annak, tele vagyunk hiú reménnyel, azaz

ábrándozunk, hogy egyszer minden jóra fordul és

visszatér a régi jó világ, „nagy volt a magyar!”

Ám a dicsőséget nem abban és ott akarja

meglátni, sokkal alacsonyabb fokon, földműves,

földtúró paraszt szintjén, akit elkápráztat a

hatalom ékessége, s hőskultuszban lát csodát.

Pedig csak a nem túl régi korszak vívmányai,

színvonala, valamint eszményei vannak

visszavetítve az igen régi időkbe, és

felnagyítva azt a világot, hazudják képét.

Mintha az emberviszonyok, kapcsolatok mindig

ugyanolyanok lettek volna, mint újabban, de

ez képtelenség, minek a többség issza meg

levét, álommal helyettesítve valóságot.