Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1952)

A csillagokban nincs megírva semmi, sorsunkat

azonban nemcsak mi irányítjuk, tulajdonos,

vagy birtokos vagy saját életednél, nem mindegy,

vagy hogy a csillagok helyén Istent képzelsz-e el.

Olyannyira nem mindegy, hogy hamisításnak kell

értékelni, mikor a kettőt felcserélik,

birtokolhatsz, de tulajdona vagy valakinek,

s Isten szavaként értelmezik a csillagállást.

Ez nagy különbség, mégis sikerül összemosni,

elhitetni, nem vagy a magad ura, fogadd el

a sors rád vetett keretét, ne akarj kibújni

terheid alól, meggátolni világ folyását.

A közreműködésed tehát nem terjedhet ki

teljes életed minden szegletét szolgálni,

fejlődni, gyarapodni, okosodni végetlen,

megállít a korlát, mit láthatatlanul húztak.

S talán egyszer észreveszed azokat, akiknek

nincsen ilyen lehatárolásuk, sikeresebbek

és vidámabbak, érzékeltetik veled, hogy nincs

esélyed túlszárnyalni őket, ne is próbálkozz.

Előbbről indultak a versenyben, nem szószerint,

mert a látszatra igen adnak, megtévesztésül,

hogy neked is van reményed, teljes gőzzel haladj,

aztán az előnyüket mégiscsak kihasználják.

S most nem a természetes különbségekről van szó,

adottság, rátermettség szükségszerű létéről,

hanem otthonról hozott alkalmasság-növelő

körülményekről, ezek célzott használatáról.

Meg is kaphatod, ha nem közülük jöttél, hogy mit

keresel itt, ezen a pályán, mely kiváltságos

rétegnek van fenntartva, ők könnyedén elvégzik

a felkészülést, míg te vért izzadva, ne tedd hát.

Hogy mégis teszed, annak azonban nemcsak az az

oka, hogy lázadsz addigi besorolásod ellen,

hanem hogy többet látsz abban, többre jutnál, mint a

kényelmesen dolgozgatók, már ha megengedik.

Mert nemcsak a társadalmi szerkezetet tudja

és akarja változatlanságban tartani a

– most már az egész – hatalmi elit, de tartalmi

téren is konzerválja a történelmi tudást.

Elismeri a fennállót, mint szükségszerűség

megnyilvánulását, ha a nagy egészről van szó,

országról, nemzetről, városról és vidékről, míg

az egyén szintjén közös meghatározottságot.

Kinek-kinek kiosztva szerepe, végezze el,

és ne kérdezze folyton, mi értelme van élni,

mert nem úgy akar, ahogy él, magas a színvonal, 

mindenki sokra juthat, elégedj meg hát vele.

És nem kicsinyes nagyravágyásról beszélünk itt,

ösztönös haladásvágy mögött tudatosságról,

mert az állapotok befagyasztása veszélyes,

jövőnk igénye végletet kutató szabadság.