Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1974)

A világhelyzet betolakodott mindannyiunk

életébe, kéretlen terjed rossz hír sokfelől,

nemcsak lelkünk előszobaajtaján kopogtat,

elterpeszkedett a nappali tudatfotelján. 

Bármerre nézünk a hírmezőn, nem a békesség

virágzása köszön ránk vidáman, hanem halált

osztó fegyvermozgást mutatnak fényvillanások,

s romokat látunk, halottakat vélve alattuk.

Kiváltó okot egyik fél sem ismer el maga

bűneként, párharcok mögött pedig ott áll egy-két

annyira nagy hatalom, hogy egymást nem is merik

nyíltan megtámadni, önpusztítással érne fel.

Világrészeket felölelő eszmerendszerek

között viszont nincs szándék kiegyenlítődésre,

azt fegyverek egyetemessége sem pótolja,

ha erejét nem maguk bőrén próbálják ki.

Vagyis igazit helyettesítő álharcmezőn

aligha lehet győztes, mert mindenki veszít a

romboláson, csak akik a tervek mögött állnak

fegyverrel és pénzzel, nyernek elképesztő nagyot.

Minthogy az ellenértéket természetben kérik,

szószerint, termőföldet és természeti kincset,

valamint újjáépítésre ők kapnak hitelt

fegyvereladásból meggazdagodott bankoktól.

De ahogy alacsony légnyomású területre

a magasnyomásúról szélként áramlik a lég,

kis országok kis pénzét is elszívja háború

költsége, kisöpör kasszát, jól meg van szervezve.

Nem maradhatunk ki, s ha nem is itt robbannak a

bombák, rakéták, élő közvetítésekben van

részünk, megdöbbentő és elkeserítő látvány

megteszi hatását, háborús lélekké válunk.

S ez még nem elég, ilyenkor kezd a zavarosban

halászni a gonosz lelkek hadserege, fegyvert

sem kell fogni ránk, hogy feltartott kézzel megadjuk

magunk kiszolgáltatottságon nyerészkedőknek. 

Észnél lenni, józannak maradni, nem bedőlni

álhíreknek, s főként álértékelésnek, olyan

próbatétel, ahol a jövőnk vizsgázik; most még

lehet, zárjunk össze egymásnak uszítás előtt.