Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1977)

Mindennek megvan a maga oka, de csak ritkán

jutunk hozzá, megelégszünk a magyarázattal,

mely szükségszerűen felszínes, mert szemléletmód

a forrása, ami fogalmi keret függvénye.

Magyarázat helyett gyakori helyettesítő

a visszavezetés, élőt az élettelenre,

értelmeset az élőre, csak az élettelent

nem tudjuk visszavezetni semmire eleddig.

Volt próbálkozás az önmaga oka jellemzést

átvinni Istenről a világra, de az meg nem

ad valós magyarázatot a létezés tényét

ragozva, mintegy mélyebb létalappal ellátva.

Ami ugyanazság, ezért nem is lett népszerű,

egyáltalán, mindennek oka van kifejezés

a minden egyesre vonatkozik, csakhogy minden

minden, a mindenség megfoghatatlan s okatlan.

Mert benne létfolytonosság áll fenn, elkülönült

egyes dolgok a mi értelmi találmányaink,

csoportosításuk megfigyelési eredmény,

s a tapasztalat törvényszerűségekből épül.

Látszatra, mert bármilyen megszokottság hirtelen

összeomolhat, valamint szokatlan új fel tud

bukkanni bármikor, belevettettünk a létbe,

s bátran világot alkotunk belőle magunknak.

Fogalmainkat pedig érzékelési válasz

szülte emlékezet különíti el tőlünk, hogy

azonosítani tudjuk megfelelőikkel,

és a mirevalóság különös értelmével.

Ez nem más, mint jó és rossz, kellemes–kellemetlen,

hasznos–haszontalan, szép és csúnya különbségek

rávetítése arra, amivel találkozunk,

amit szeretnénk, akarunk, és teszünk is érte.

Értelme és értéke így együtt nyilvánul meg

számunkra, ezért sokmindent el sem kezdünk, avagy

elvetünk idővel, míg az ellenszenvünk képes

ellenkezőre változni, kedvező esetben.

Az okszerűség tehát többnyire kimerül a

beállítódás peremén, mielőtt átkelne

rajta, látszatunk megelégedésünk, okmélység

idegborzoló, mert semmi értelmét nem látjuk.