Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1980)

Sokan és sokat élnek a tudatszűkítéssel

szerzett élményfelkeltéssel, nem gondolva bele,

sőt azt érezve, tágítják elmeállapotuk

addigi fegyelmezettségén túlra kedvüket.

Ezt az ellentmondást nehéz feloldani, hiszen

tényleg jobban érzi magát, aki megiszik pár

pohárral a számára ízletes, kedvelt nedű

kínálkozó vagy kínált valamely fajtájából.

Egészen ráépülő jelenségegyüttest is

látunk, a társasági élet látszólagosan

nincs meg nélküle, úgy feloldja a feszültéget,

hogy könnyebben, sőt örömmel fordulunk egymás felé.

Az italozás bizonyos fokán pedig már egymás

nyakába borulunk, olyant elmesélünk, amit

józanul nem, – vallatónak is becézik a bort, –

s szerencsénk, ha utána senki nem emlékszik rá. 

De igen, akire kevéssé hat, az majd elmondja,

miket műveltünk részegen, de nem szokás ezért

szégyenkezni, ugyan már, mindenkivel megesik,

néhanap szükségszerű kirúgni a hámból.

S ahogy hajnalhasadtával felpattan a kakas

torka s kiáltja az ébresztőt, mert a Nap elé

lépett a Földnek, megszüntetve a nyomást, mit a

világűr éjjel ránk mér,[1] mi torkunk is megnyílik.

Dalra fakadunk, úgy kezdünk énekelni, ahogy

előtte nem tudtunk, felszabadult vidámsággal,

s egy idő után már mindenfélét is, kifogyva

népdalokból, nótákból, de sosem ismételve.

Egy darabig, jó sokáig tehát nincs ünneplés,

hangulatemelő, társalgást gördülékennyé

tevő, dajdalozásig fokozott mulatozás

nélkül, pedig annak hatása végülis káros.

A hozzászokás viszont úgy kezdődik, szeretjük

felidézni az azzal bizonyosan elérhető

jó hangulatot, s előbb lelki igény támad rá,

majd a test is jelentkezik, igen erősen.

Mérgezzük magunkat vele, s ha mérték nélkül, hát,

ellenkezőre vált a hatás, szétrombolja az 

akaratunk, személyiségünk, csúszunk a lejtőn

lefelé megállíthatatlanul, s egyszer vége lesz.

Hamarabb, mint gondolnánk, sok tapasztalat van rá,

emiatt tudatosítani kell, nem megoldás

a tudatmódosítás semmire, nem igazi

élményt nyújt, korlátozni kell az e szerrel élést. 

Van helyette életünk valódi élményeit

átélni teljességgel, helyünkre kerülve, a

világot megismerve élvezni a szépségek

és jóságok körét, amit az emberség nyújthat.

---

[1] S amit aki nem bír, „a tyúkokkal megy aludni”.