Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1984)

Annakidején hogy féltünk ettől az évszámtól!

No, nem naptári alakjától, hanem világunk

végétől: kirobbant harmadik világháború

elpusztít mindent, mindenkit, lekapcsolja Istent.

Aki addig képes volt fenntartani teremtett

mindenségünket, de fejére nőttünk, hatalmi

érdekek felülmúlják a józan ész erejét,

s az emberiség sorsa végleges pusztulás lesz.

A hivatkozás[1] nem egészen erről szólt, hanem

a hozzá vezető útról, amit elkerülni

javasolt mindenáron, teljes parancsuralmi

társadalmat a borzalmaival bemutatva.

Ami aztán megvalósult a Föld egyharmadán,

ha nem is ama kiélezett művészi módon

ábrázolt alakjában, de még nagyobb szörnyűség

sokaság mentén és árán valójában, sajnos.

Két táborra szakítva az emberiséget, úgy

vetélkedve, kié a jobb, kinek van igaza,

sőt, ki legyen a másik legyőzője igaza

tudatában, még legnagyobb áldozat árán is.

Amit csak kevesen mertek hangoztatni nyíltan

a feláldozandók felé, hogy majd akik túlélik

az atomháborút, az azzal együtt elpusztult

ördögi rendszer után hogyan boldogulnak majd.

Akinek nem tetszett mindez, gondolatrendőrség

csírájában elfojtotta még a szándékát is

kezdeményezésének, kiiktatva őt, mint ki

alkalmas lehet ellenállásra, hát tűnjön el.

Ez volt a gonosz birodalma a másik oldal

véleményalkotói szerint, ami kényelmes

álláspont volt, könnyű volt támogatást szerezni

megsemmisítésére való fegyverkezéshez.

De emitt sem állt meg az élet, különös módon

ösztönzött tudósokat fejükhöz tartott fegyver,

ellensúlyozva amotti pénzesőt, döntetlent

nem vállalt senki, maradt pusztulásba vivő út.

Így jutottunk el ezerkilencszáznyolcvannégy év

közelébe, mikor az egyik, háború nélkül

felnőtt vezető kör újra bevetette volna

hadseregét győzelmi és zsákmányszerző céllal.

Másik oldal egyszerű találmánya akadályt

jelentett azonban, amely csak az élőerőt

pusztította volna,[2] a fegyverzet is túloldal

kezébe kerülve kettőzte volna győzelmét.

További őrült fegyverkezési verseny indult,

miközben az életszínvonal különbsége már

tarthatatlanná vált a hírközlés fejlődése

miatt, mindenki látta többiek színvonalát.

Végül az átfogóbb erőforráskihasználás

lett a nyertes, a műholdak leleplezték mindazt

az elmaradottságot, mi testben és lélekben

úgy megviselte a feleket, egyfélék lettünk.

Azóta csak helyi háborúkat vívnak, kik még

bírják szuflával s rákényszerítik népükre az

erőszakot, látszatra a világ megmenekült,

s e látszat fenntartásáért mindent meg kell tennünk.

---

[1] Vesd össze George Orwell: 1984. Szamizdat kiadás. „Magyar Október” Szabadsajtó, Budapest, 1984. (Eredeti kiadás George Orwell: Nineteen Eighty-Four. London, 1949.)

[2] Az ún. neutronfegyverről van szó.