Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1985)

Jó itt lenni a világon, bár nem tudjuk, milyen

nem itt lenni, jól érezzük magunkat legtöbbször,

de megtapasztaltuk, mikor rosszul, ha fájdalom

terhelte meg néhanap testünket vagy lelkünket.

A tartós betegség szellemi lehangoltságot

okozhat, s a másik fajta baj, a mély mélabú 

aláássa az egészséget, melynek megléte

ezért külön öröm, gyerekként észre sem vesszük.

Amint a másik véglet esetén sem érezzük

a test visszahúzását, ha a szellem szárnyaló,

oly kitartóan vagyunk kirobbanó formában,

ami eltölt emelkedettséggel, jó érzéssel.

Viszont a virágzás ideje, amikor minden

összejön, nem mindenkinél ugyanolyan hosszú,

bár természetes állapotunkat megnyújtani

szeretnénk, alkattól függ, kevésbé akarattól.

Az elért színvonalat viszont tudjuk tartani,

ezt munkának hívják, dolgozni élethosszig kell,

mert különben gyorsan hanyatlunk, de megállítani

romlást, kopást, teljesítmény-csökkenést nem lehet.

Tapasztalati bölcsesség megnyilvánítása

kiegyenlít erőfogyatkozásból származó

hátrányt, de kell hozzá a megbecsülés, elismerésünk,

méltóságunk, tisztelendőségünk érdekében.

Nem anyagi gazdagságról van szó, ami után

jó ideje nem hajt, akinek megadatott az

embertársakra egyenrangúként tekinteni,

tőlük nekünk semmit véletlenül sem elvenni.

Mármint jogtalanul, s itt a rablás szót nem szokás

használni, de mégis megtörténik, midőn egyes

szakmák végzőit szükségből, vagy divatból, jobban

díjazzák mint minket, s kevésből kell sokat adni.

Nekik, mert szükségünk van minden eredményre, mi

mások tevékenységéből fakad, őket pedig

mi miénkkel boldogítjuk, de ebben nem enged 

nagy különbséget, ki jár jól, az igazságosság.

Ami működése elintézi, hogy jó kedvünk

legyen, ne hergeljen, horzsoljon rossz szándék onnan

jőve, ahonnan nem várjuk, mert értelmetlenség,

s mennyi ilyen van, el kellene takarítani.