Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1989)

Észrevetted, mennyire csak saját tapasztalatod

szerint szoktál értékelni dolgokat? – beállítódsz

valamikor valahogy, megtörtént alapján, és

úgy érzed, az általánosan igaz, nem hátrálsz.

Nem vonulsz vissza álláspontodból, mikor másik

valaki mond valamit másként, nem mérlegelsz, nem

ingat meg véleményedben, jórészt meg sem hallod,

a további indoklás részéről nem érdekel.

És ez így van jól valameddig, ne kapkodj rögtön

ellenvélemény után, ha van sajátod, azt kell

úgy megformálnod eredetileg, hogy megállja

a helyét, ne zökkenj ki könnyen, légy magad ura.

Valójában csak akkor kapd fel a fejed, mikor

számodra addig ismeretlen adat, terület

említődik, s kirívó, de összefüggést mutat,

észreveszed, gyarapodhatsz megismerésével.

És kérdezz rá, jól hallottad-e, illetve, hogy van

az, tényleg van-e olyan, megtörtént, s honnan tudja

a másik, s a körülményekből megállapíthatod,

valószerűvel, bár szokatlannal találkoztál.

Valódi újdonsággal, nem elbeszélőjének

ily értékeléséből jőve, de mert összefügg

bizonyosan azzal, amit eddig tudtál, de hogy

miként s miért, arról ki kell faggatnod közlőjét.

De ritkán adódik ily alkalom, meglepő, ha

előfordul, ezért nem figyelsz nagyon társalgás

közben, takaréklángon égsz, máshol jár az eszed,

saját mondanivalódat dédelgeted egyre.

Viszont igazán tűzbe jössz, ha nem csak hallgatnak

téged, de kérdést feltéve érdeklődésüket

jelzik, s mikor válaszod új kiegészítéssel

megismétled, meggyőződhetsz, tényleg megértettek.

Végső nagy élmény pedig, ha vitatni kezdi a

hallgatóságból valaki elméletedet, vagy

elvi álláspontodat, mert ilyenkor meglepő

magyarázatokig juthatsz magad számára is.