Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1992)

Akit sosem kell vigasztalni, ő a mintakép,

no, nem sokak bálványa, mert igen kritikus is,

és nemcsak önmagával szemben, ostorozását

kevesen nyelik le, csak kis körben érvényesül.

Sokkal többet tud, mint az átlag, és minden téren

tájékozott annyira, mi alapján véleményt

formálhat, és összefüggésekre figyelmeztet,

igen szokatlanul gondolkodva tud érvelni.

Elsősorban az elkeserítő ügyeknél lát

mögé a dolgoknak, mondván, okok ismerete

megmagyarázza a történéseket, érzelmi

hozzáállás felesleges, ha nem tehetsz semmit.

Azaz bírálata azt az emberi törekvést

célozza meg, hogy mindenbe beleüssük az orrunk,

szinte tőlünk függővé akarnánk tenni tőlünk

függetlenül futó világunkban tapasztaltat.

Ennek feleslegességére mutat rá, aki

közömbösséget javasol ilyenkor, hogy tudjunk

összpontosítani képességünk használata

mozzanataira, mikor az valóban szükséges.

A jókedv is akkor keletkezik, amikor nincs

zavaró tényező, hogy szomorúsággal kelljen

válaszolnunk, sőt megbánni csak akaratlagost

szabadna, rosszat választást, de nem tudatlanul.

Mert a vidámsághoz épp az a többlet erő

nélkülözhetetlen, amit önvádolás elvesz,

magunknak nem kell bizonygatnuk semmit, igazunk

vagy törekvésünk egyből nyilvánvalón belátott.

De csak ha nem hazudunk magunknak; ha igen, az

mások felé is megtörténik gyakran, kevéssé

ellenőrzött állítások könnyebben jönnek ki

a torkon, mint amikor pontosság megkövetelt.

Vigasztalan lesz, aki előre eldöntötte,

vagy határozottan tudja, mi fog történni, de

más következik be, még ha jobb, az is zavarja,

tehát sokan azt látják, amit szeretnének.

Légy viszont bölcsebb, mint amit a helyzet látszata

kíván választ, hirtelent, megfellebbezhetetlent,

ne félj semmitől, ami bekövetkezhet, jobban

teszed, ha hiteddel emelkedsz a világ fölé.