HIÁNYPÓTLÁS. Vajda Miklós itt eddig nem közölt írásai az Új Világrendről s a Nagy Újraindításról II.
(A szerkesztő előrebocsátó megjegyzése: az alábbi cikkeknél kivételes módon bőségesen éltünk a kiemelés eszközével. Úgy véljük azonban – különös tekintettel kovidos világunk fejleményeire –, szinte minden sornak hangsúlyos jelentősége van már közeli jövőnk alakulása szempontjából is.)
4. A „globális képmutatók” legnagyobb összejövetele a történelemben
Russia Today Graham Dockery, 8 Dec, 2020
A Világgazdasági Fórum, ahogy Jason Kenney, a kanadai Alberta tartományának kormányzója leírja, egy „baloldali csomag kevesebb szabadsággal a szigorúbb kormányzás érdekében, a globális képmutatók legnagyobb összejövetele a történelemben”.
A G8 tagjai a koronavírus utáni „Nagy visszaállítást” tervezik, nem akarnak visszatérni a normális életvitelre.
Mivel az elzárások és a szájmaszk viselése az elmúlt évben a mindennapi élet részévé váltak, a világ politikusai arra kérték állampolgáraikat, hogy fogadják el azt „új normalitásnak”, mert – szerintük – a koronavírus utáni világban erre szükség van.
Májusban Károly brit herceg és a Világgazdasági Fórum elnöke, Klaus Schwab által bemutatott „Nagy visszaállítás” egy terv, a készpénzmentes, és fenntartható globális társadalom létrehozására. A világ vezetői aláírták ezt a tervet, amely kiemelten szerepelt Joe Biden amerikai elnökjelölt kampányüzeneteiben.
A Világgazdasági Fórum (WEF) elismerte, hogy az állampolgároknak immunitási útlevél vagy oltási igazolás kiadása „ellentmondásos” lehet Ennek ellenére Nagy Britannia felvetette egy digitális „szabadságútlevél” adatbázisnak a létrehozását, amely csak olyan emberek számára biztosít hozzáférést a nyilvános helyekhez, akik negatív Covid-19 tesztet tudnak bizonyítani, míg Írország és Izrael megvitatták az oltatlanok bizonyos közösségi terekről történő kitiltását. Franciaország pedig megtilthatja az oltatlanok tömegközlekedését.
Az ilyen terveket hevesen bírálták a polgári szabadságjogok szószólói, de ez a kormányokat nem érdekli.
"Készüljön fel egyfajta egészségügyi útlevélre most" – írta a múlt héten Tony Blair volt brit miniszterelnök. „ismerek minden kifogást, de ennek meg kell történnie.. Ez az egyetlen módja a világ működésének, és a lezárások már nem az egyetlen cselekvési lehetőségek.”
A légi közlekedési ágazat már kijelentette, hogy az elkövetkező évben az oltás igazolására lesz szükség az utazáshoz. Az oltási nyilvántartáshoz a Great Reset kitervelői hozzáférést szeretnének. Karácsony előestéjén a WEF ambiciózus tervet fogalmazott meg egy digitális identitás alkalmazás létrehozására, amelynek célja, hogy személyi azonosítót adjanak világszerte több mint egymilliárd embernek.
A világ népességének regisztrálása az ENSZ célja, és a WEF által javasolt alkalmazás lehetővé tenné a felhasználók számára, hogy kapcsolatba lépjenek ún. „intelligens városokkal”, egészségügyi és pénzügyi szolgáltatásokkal, utazási és vásárlási szolgáltatókkal, valamint kormányzati szervekkel. Az egészségügyi útlevelek ötletével együtt könnyen el lehet képzelni egy olyan világot, ahol az oltatlanokat ki lehet zárni ezekből a létfontosságú szolgáltatásokból.
A Nemzetközi Valutaalap egy lépéssel továbbment, mert azt javasolta, hogy az AI algoritmusok felhasználhatók legyenek az egyén közösségi média bejegyzéseinek átvizsgálására, hogy meghatározzák a credit pontszámukat.
Ez tehát azt jelenti, hogy aki autonóm személyiség, és vannak saját gondolatai, és azokat még közli is másokkal, az hátrányt szenvedhet a pénzügyi szolgáltatások terén. Túl sok negatív bejegyzést tett a Facebookon, ezért a hitelkérelmét elutasítottuk.
A Great Reset hívei arról beszélnek, hogy Covid-19 után egyenlőbb, igazságosabb gazdaságot kell építeni. De ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor ez a gazdaság inkább a középkori feudalizmusra hasonlít, tetején egy milliárdos apró csoporttal, alul pedig mi többiek a közel nyolc milliárd ember.
A járvány a világ milliárdosainak nagyon jövedelmező. Az Amazon 2020-ban második negyedévében, 89 milliárd dollárt keresett és Jeff Bezos vezérigazgató vagyona 200 milliárd dollárra nőtt. A 12 leggazdagabb amerikai – köztük Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója, valamint a Microsoft vezérigazgatója Bill Gates oltás-evangélista együttes vagyona megdöbbentően 40 százalékkal nőtt.
Mivel a karantén 2021-ig folytatódik, semmi nem utal arra, hogy ez a tendencia hamarosan megfordulna.
Mindez jót tesz a WEF által eltervezett világ számára. A szervezet hírhedt promóciós videója szerint 2030-ra az átlagember „semmit sem birtokol és boldog lesz ”. Az árukat és szolgáltatásokat az emberek majd bérlik és azokat drónokkal szállítják, mert csak az Amazonhoz hasonló létesítmények lesznek elérhetőek.
A Covid-19 járvány kitörése előtt az éghajlatváltozás – valódi, de erősen átpolitizált probléma volt.
A világ vezetői valószínűleg 2021-ben megújítják elkötelezettségüket a széndioxidtól mentes jövő iránt, bármi legyen is annak a költsége. Joe Biden megígérte, hogy hivatalba lépése után azonnal aláírja az Egyesült Államok újbóli csatlakozását a párizsi klímaegyezményhez.
Míg az átlagember a jövőben többet fizethet az autóvezetésért vagy egy steak elfogyasztásáért, a WEF szerint a valódi változás 2030-ig érezhető, amikor az éghajlatváltozás egymilliárd embert kényszerít majd a példa nélküli menekülthullám létrehozására. A nagy visszaállítás feltételei szerint „jobb munkát kell végeznünk a menekültek befogadásában és integrálásában”.
A befogadó országokban a klíma-menekültek hulláma nagyobb versenyt jelent majd a munkahelyekért. Ugyanakkor lehetőséget kapunk arra is, hogy "semmit ne birtokoljunk és ne legyünk boldogok", mint a bevándorlók. Ez lesz a valódi egyenlőség társadalma, mert mindenki egyformán nincstelenné tesznek.
A szabad véleményeket és az igazi vitát cenzúrázzák. A kapitalizmus újragondolásakor Ferenc pápa és a Mastercard azon dolgoznak, hogy a vállalatok nagyobb beleszólást kapjanak kulturális, gazdasági és politikai kérdésekbe.
2021-ben a szilícium völgybeli oligarcháknak több beleszólása lesz abba, hogy mit nem szabad megvitatni. Már 2020-ban a Twitter cenzúrázta az Egyesült Államok elnökét, és betiltotta annak országos elérhetőségét.
A koronavírus világjárvány által kiváltott globális felfordulás közepette könnyen elképzelhető, hogy a világ vezetői és nagyvállalatai kihasználják a káoszt, hogy még jobban ellenőrizzék a lakosságot.
5. Az új világrend, a háttérhatalom bolsevizmusa
Globalizációról írni ma egyesek szerint egyenlő az összeesküvés elméletek gyártásával. Viszont mindazok, akik ezt állítják, nem vesznek tudomást olyan tényekről és kijelentésekről, amelyeket befolyásos, hatalomban lévő személyek tettek, valamint olyanok, akik életük egy szakaszában tevékenyen részt vettek az események alakításában.
A II. Humanista Manifesztum (1973) tartalmazza:
„Elítéljük az emberiség nemzeti alapokon való megosztottságát. Az emberi történelem olyan fordulóponthoz érkezett, amikor a legjobb megoldás a nemzeti szuverenitás korlátainak feloldásán keresztül a világközösség felépítése felé való kilépés. Egy transznacionális szövetségi kormányra épülő világtörvény és világrend felé.”
Pat Robertson összefoglalóan meghatározza (The New World Order, 1991 USA) az új világrendről szóló elképzelések nagy részét átható közös alaphang négy fontos gondolatot tartalmaz:
A magántulajdon felszámolása, (Klaus Schwab Great Reset terve)
A nemzeti kormányzatok és a nemzeti szuverenitás felszámolása (Nemzetállamok eltörlése)
A hagyományos zsidó-keresztény kultúra és istenhit felszámolása. (Az iszlám térhódítása)
Világkormány, amely a felsőbbrendűeknek elismert, avagy okkult értelemben szakértő, vagy megvilágosodott (illuminátus) rétegéből kikerült elitből tevődik össze.
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) első Igazgatója, Brock Chirsolm nyilatkozta:
„A világkormány megvalósításához elengedhetetlenül szükséges, hogy az emberek elméjéből kitöröljük az individualizmust, a családi tradíciókhoz való hűséget, a nemzeti patriotizmust, és a vallásos dogmákat.”
A Rothschild féle The Economist (1991. június 28) „ A világrend változik” című cikkében közli:
„Ne legyenek illúzióink, egy globális demokrácia által irányított globális rendfenntartó erő megvalósíthatóságával kapcsolatban. Azok, akik megnyerő ötleteiket szeretnék elterjeszteni, nem fogják hagyni, hogy ezt a folyamatot megvétózzák a kétkedők, vagy a nyíltan szembeszegülők.”
(Stolmár G. Ilona: A szép új világrend felé)
Anthony Sutton írása több mint húsz évvel ezelőtt jelent meg, szavaival még ma is sok átlag amerikai egyetért, akiket nyugtalanít nemzetük sorsa, és arra gyanakszanak, hogy egy legfelső vezető réteg a világuralom megszerzésére tör.
„Ha a Bibliát nézzük, az Egyesült Államok bizony megérdemli, hogy ítélkezzenek felette. Szabadon tombol a perverzió, gyakoriak a gyermekek ellen elkövetett erőszakos cselekedetek, a sikerhez vezető út a mohóságban és a fukarságban van, az erkölcsösség pedig eltűnni látszik. Ha nemsokára a sötét középkor legmélyebb bugyraiban találjuk magunkat, annak legnyilvánvalóbb előidézője vagy elősegítője nem más, mint a politikai hatalmi elit”
Barry Goldwater volt szenátor és elnökjelölt sokak félelmét fogalmazta meg, amikor a következőket írta:
„A nagyjából háromszáz családból álló hatalmi bankár-elit valójában a világot átfogó, gazdasági hatalmat akarnak létrehozni, mely hatalmasabb az egyes nemzetállamok politikai kormányzatánál. Mivel ők a rendszer irányítói és megteremtői, ők fogják uralni a világot”
Walter Rathenau – kiemelkedő szocialista politikus, a Rothschild család pénzügyi tanácsadója, a B’nai B’rith rend tagja, aki az első világháborúban a császári Németország hadiiparának legfőbb irányítója, a weimari Németországban pedig rövid ideig külügyminiszter volt – ezt írta a bécsi „Neue Freie Presse” 1909. december 25-i számában:
„Háromszáz ember, akik közül mindegyik ismeri a másikat, irányítja a kontinens sorsát, és ők választják ki utódaikat is környezetükből… A pénztőke (Hochfinanz) hivatott arra, hogy a császárok és királyok helyett kézbe vegye a kormányok gyeplőit”
Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok 26. elnöke, 1912-ben egy választási gyűlésen a következőket mondotta:
„A látható kormány mögött trónol egy láthatatlan kormány, amely nem tartozik hűséggel a népnek, és nem ismeri a felelősséget. Az államférfi feladata ennek a láthatatlan kormánynak a megsemmisítése, a korrupt üzlet és a korrupt politika közti szövetség széttörése.”
Woodrow Wilson, aki nemcsak az Egyesült Államok 28. elnöke, de tekintélyes történész, egyetemi tanár és a Princeton Egyetem elnöke is volt, félreérthetetlenül célzott egy hatalmas és jól szervezett hálózat létezésére, amely ellenőrzése alatt tartja a gazdasági-társadalmi folyamatokat. 1913. december 13-án ő írta alá a Federal Reserve System (az Egyesült Államok pénzrendszerét kézben tartó magánkartell, amely ellátja a központi bank szerepét) engedélyezéséről szóló törvényt, 1916-ban így foglalja össze Amerika pénzügyi-gazdasági helyzetéről a véleményét:
„Ezt a nagy ipari nemzetet most már a pénzhitel rendszere ellenőrzi. A hitelek nyújtása központosítva lett. Ezáltal az ország növekedése, és valamennyi tevékenység ellenőrzése néhány ember kezébe ment át. A legrosszabb uralom alá kerültünk, kormányzatunk egyike a civilizált világ leginkább ellenőrzött és dominált kormányzatának. Ez a kormány többé nem a választók szabad döntésének, hanem befolyásos csoportok véleményének és kényszerének megfelelően cselekszik.”
Carroll Quigley bebizonyította, hogy ez a hálózat létezik és funkcióját tekintve egy hatékony internacionálé tulajdonságaival rendelkezik. Az illuminátusok nem azonosak a szabadkőművességgel, de a két mozgalom fokozatosan közeledett egymáshoz, és már 1782. július 16-án közös nemzetközi tanácskozást tartottak Wilhelmsbadban. Számos történelmi körülmény támasztja alá, hogy azóta együttműködnek. Noha már igen sokat írtak a szabadkőművességről, de nagyrészt tájékozatlan a társadalom e részben nyíltan, de nagyobb részt titokban tevékenykedő társaság valódi céljait illetően.
A cél az, hogy a pénzfeudalizmusnak ebben a rendszerében a középosztályt felszámolják, csak a hatalommal rendelkezők (a pénzoligarchák és politikus kiszolgálóik), a bérből és fizetésből élő alkalmazottak, valamint segélyezett eltartottak lesznek. A jogot egy globális jogrendszer keretében uniformizálják. A világszintű igazságszolgáltatási rendszer ugyanazt az egységes jogot alkalmazza majd, amelynek a világállam nemzetközi rendőrsége és hadserege fegyveres erővel is érvényt szerez a korábban önálló országokban.
Egységes világvallás veszi át a jelenlegi egyházak és vallások szerepét, az egyesített ökumenikus világegyház keretében. Ennek az intézményi alapjai már 1920 óta léteznek. Egységes világtanterv lesz, megszűnnek a magán és az egyházi iskolák. A kereszténység jelenlegi formájában csupán történelmi múlt lesz.
Olyan államban, ahol nincs egyéni szabadság, ott megszűnik a köztársaság, és a népszuverenitás is.
Felszámolják az embert a természetjog (isteni eredetű jog) alapján megillető szabadságjogokat. A nemzeti büszkeség és a faji azonosságtudat fokozatosan eltűnik.
Ma a felgyorsult átmenet időszakában élünk, és nagyon sietnek. Már most sem tanácsos a faji eredet említése, mert azt rasszizmusnak bélyegzik. Aki pedig büszke a kultúrájára, a származására az – a globalisták szerint – náci
A tilalom megnyilvánul az úgynevezett gyűlölet törvények formájában. A társadalommal azt kell elfogadtatni, hogy az egyén a világkormányzat kegyelméből létezik, egy személyazonossági számmal, Az alattvalóvá tett egyének adatait majd fokozatosan gyűjtik és tárolják abban az óriási NATO komputerben, amely már működik Brüsszelben, és már most is alkalmas arra, hogy megfelelő adatokkal lássa el a világkormányzat bürokráciáját.
„A globális gazdasági válság ezeket a célokat szolgálja. A vagyon, amelyet a középosztály birtokol, éppen felszámolás alatt áll, Erre szolgál Klaus Schwab Great reset terve, amely a középosztály felszámolását célozza.”
(Andrew Gavin Marshall, „A globális gazdasági válság: A XXI. Század nagy depressziója”)
6. Bizalomépítés a globális kormányzásért?
A januári davosi találkozók egyik fő témája a „bizalomépítésre” összpontosított. Valójában Klaus Schwab úgy véli, hogy sikertervük egyik legkritikusabb kérdése a bizalom megújulása.
A davosi háttérhatalmi elit mindent úgy csinál, hogy a tömegek egyetértsenek a terveikkel. Ez a globális játék úgy működik, hogy kifinomult propagandával, prediktív programozással és átfogó agymosással állítja elő a nép beleegyezését. Hacsak nem mond kifejezetten nemet és nem tesz valamit, hogy ellenálljon a háttérhatalom terveinek, akkor hallgatását engedélyként fogják felfogni a terveik folytatásához.
Ezért szeretik használni az olyan szavakat, mint az inkluzív, méltányos, rugalmas, fenntartható, többpólusú, együttműködő és társadalmi igazságosság, hogy úgy tűnjön, mintha az asztalhoz hívnák hétköznapi embert is, hogy segítsen döntéseket hozni. A valóságban az összes döntést már meghozták. És egyik sem igazán az emberek érdekét szolgálja.
De a Davos-i elit nem hülye. Rájönnek, hogy sokan folytatják rendszereiket, és még azt is elismerték, hogy a nagy újraindítás terve aljas globális összeesküvésnek tűnik.
Igen, imádják „összeesküvés-elméletekként” elutasítani a gonosz napirendjükről szóló feltárásokat és leleplezéseket. De ez a fajta propaganda nem más, mint egy mágikus trükk.
Kétségbeesetten azt akarják, hogy hidd el, mélyen törődnek veled, és szüntessen meg minden ellenállás. Hogy merészelsz még gondolkodni, hogy megkérdőjelezd őket és válaszokat keress magadnak!
Bízzon a szakértőkben. Bízzon a kormányban. Bízzon a bankárokban. Bízzon a tudományban. Bízzon a tervben. Bízzon a davosi elitben!
A covid-19 járvány csak a terv első fázisa, amely arra készteti Önt, hogy engedjen a céljaiknak.
Mit tartogatnak még?
A Római Klub Tanácsa által 1991-ben publikált " The First Global Revolution" (Az első globális forradalom) c. kötetben ez olvasható:
„Kutatva egy új ellenséget, amely egyesít minket, úgy találtuk, hogy a környezetszennyeződés, a globális felmelegedés, az édesvízhiány, és az éhínség megfelelne erre a célra. Mindezeket a veszélyeket az emberi beavatkozás okozza. Vagyis az igazi ellenség, maga az emberiség."
(Dr. Alexander King, a Római Klub társalapítója)
A globális kormány megfogalmazásának ördögi terveire már régen felhívták a figyelmet.
A Római Klub óriási szerepet játszott ebben egészen 1972-ig, A növekedés határai című jelentésének közzétételével, amely lényegében minden társadalmi problémát azzal magyaráz, hogy túl sok ember fogyaszt túl sok mindent.
A banki iparmágnások, értelmiségiek, tudósok, bürokraták és barátaik globális szindikátusának egyik elsődleges módja az Új Világrend megvalósítását tervezte a globális felmelegedés veszélyének előmozdításával, amely mára az éghajlatváltozássá vált. Az éghajlatváltozás fogalma ad ürügyet a globális technokratáknak a világ megváltoztatására a nettó nulla szén-dioxid-kibocsátás követelésével, ami tönkretenné a fosszilis üzemanyagok iparát és teljesen megváltoztatná a világ működését.
„A környezeti válság veszélye lesz a „nemzetközi katasztrófa-kulcs”, amely megnyitja az Új Világrendet." – Mihail Gorbacsov
Akik a földet évszázadokig szennyező és mérgekkel teli iparágak vezetői és tulajdonosai voltak, most azt akarják, hogy higgyük el ugyanezeknek, hogy van tervük, hogy orvosolják ezeket a hibákat. Pont ugyanazok, akik azokat létrehozták!
De a Római Klub, a Világgazdasági Fórum és az ENSZ nem egyedüli csoportok, akik ezt a rendszert támogatják. A kormányzati világtalálkozó (WGS) számos más szervezet és gondolkodási központ között zajlik, amelyek a globális kormányzásról alkotott álmuk megvalósításán munkálkodnak.
„A Földgolyónkért vívott küzdelem lép az ideológiai küzdelem helyébe, mint az új világrend meghatározó témája."
A Növekedési határok jelentés modern alprogramjai az Agenda 21 és az ENSZ által kidolgozott Agenda 2030 fenntartható fejlődési céljai.
Pusztán véletlen, hogy egy globális világjárvány 2020 elején éppen akkor következett be, hogy „egy évtizedes ambiciózus fellépést indítson be” a bolygó teljes irányításának megszerzése érdekében?
Véletlenül használták ezt a világjárványt az éghajlatváltozás menetrendjének túlhajtására is?
Egy másik releváns kérdés az, hogy ki adta ezt a felhatalmazást az ENSZ-nek? Soha nem szavaztam António Guterresre, az ENSZ jelenlegi főtitkárára, vagy bármelyik előzőre, és biztos vagyok benne, hogy Ön sem.
De még 1992-ben elfogadtak egy törvényjavaslatot az Egyesült Államok képviselőházában, amely kötelezi az országot az Agenda 21 végrehajtására.
Nem más, mint a jelenlegi házelnök, Nancy Pelosi és a jelenlegi szenátus többségi vezetője, Chuck Schumer és Bernie Sanders szenátor is támogatta. Noha ez a törvényjavaslat soha nem született meg a szenátusban, számos elve az évek során életbe lépett. Nem számít, hol laksz, valószínű, hogy országod hasonló törvényeket hozott a beleegyezésed nélkül.
Az olyan koncepciók, mint a társadalmi igazságosság, az egyetemes alapjövedelem (UBI) és a Green New Deal politikák, mind az Agenda 21-ből fakadnak, és ha teljes mértékben érvényesek, sokkal több kárt okoznak, mint hasznot.
Úgy gondolva, hogy a legtöbb ember vagy egyetért e tervekkel, vagy még mindig bezárkózik a hamis valóság mátrixába, az ENSZ-nek még volt mersze létrehozni egy weboldalt, amely egy új világrendet hirdetett „boldogsággal, jó közérzettel és minden élet szabadságával”. "A Föld 2050-re”, címmel, ami annyi rossz visszajelzést hozott, hogy végül eltávolították.
A davosi elit és globalista csatlósaik úgy tesznek, mintha terveik az egész emberiség javát szolgálnák, miközben a világ vagyonának és erőforrásainak nagy részét továbbra is a saját kasszájukban tartják.
Bár globális méltányosságot ígérnek, soha nem árulják el, hogy ez azt jelenti, hogy mindenki egyformán szegény és kiszolgáltatott lesz és függ a technokrata uraktól.
Az évek során sok olyan bátor lélek, mint Rosa Koire, a Zöld maszk mögött és Patrick Wood, A Technokrácia felemelkedése írója, tett arra kísérletet, hogy leleplezték a terveiket és csapdáikat, amit a világ elé akartak állítani.
Az Agenda 21, az Agenda 2030, a Build Back Better, az éghajlatváltozás és a Nagy Újraindítás középpontjában a kollektivizmus áll. A globális kormányzati tervek kutatásának úttörőjeként G. Edward Griffin azt is elmagyarázta, hogy:
A kollektivizmus nem más, mint egy marketingfogás, amely arra készteti az embereket, hogy feladják egyéni jogaikat, és hogy az országok feladják szuverenitásukat a globális elit számára.
A negyedik ipari forradalom és az ígért utópia.
„A világ válaszút előtt áll. Azok a társadalmi és politikai rendszerek, amelyek milliókat emeltek ki a szegénységből és fél évszázadon át formálták nemzeti és globális politikánkat, kudarcot vallottak.
Az üzleti életbe, a kormányba, a médiába és még a civil társadalomba vetett bizalom odáig fajult, hogy a világ több mint fele úgy érzi, hogy a jelenlegi rendszer kudarcot vallott…
Ebben a bizonytalan politikai és társadalmi kontextusban kell szembenéznünk egy sor hatalmas, feltörekvő technológia lehetőségeivel és kihívásaival – a mesterséges intelligenciától kezdve a biotechnológián át, a fejlett anyagoktól a kvantumszámításig –, amelyek radikális változásokat fognak elindítani életmódunkban, a negyedik ipari forradalmat jelentik majd." (Klaus Schwab: A negyedik ipari forradalom kialakítása.)
Kapcsolódó írások:
Comments