MEMENTÓ 2006: Hatalmas csatanyerés a nyelvpolitikai küzdőtéren (Varga Domokos György elemzése)
Szilágyi Ákos, a MEMENTÓ 2006 elnevezésű szoborkompozíció alkotója szemtanúja volt, amint 1956 félévszázados évfordulóján, e jobb sorsra érdemes állami ünnepen kilőtték Nagy László szemét. A művész az alábbi felvételen meg is jelölte, ahogy sokadmagával éppen figyelemmel követte a megrázó pillanatokat, amint a vérben ázó áldozatot egy mentőautóba készültek berakni.
Szilágyi Ákos a Fidesz ünnepi nagygyűléséről tartott hazafelé, éppen úgy, mint Nagy László. Eszük ágában sem volt „randalírozni”, csupán igyekeztek valahogy kikerülni a lövöldöző, rohamozó és szemlátomást békés járókelőkre, ünneplő fideszesekre vadászó rendőrök csapásirányából. Olyan mély nyomot hagyott benne a kíméletlenség, a kegyetlenség, a nyilvánvalóan vezényelt véres erőszak, hogy azóta törte a fejét, hogyan lehetne ennek emléket – emlékművet – állítani.
Áthághatatlan akadálynak tűnt, hogy a Fidesz, illetőleg az Orbán Viktor vezette kormány kevés hajlandóságot mutatott arra, hogy a gyurcsányi rendőrterror témáját, és különösen Gyurcsány Ferenc felelősségre vonását túlságosan feszegesse. Az orbáni reálpolitika három politikai ténnyel (tényezővel, körülménnyel) volt kénytelen szembesülni:
Amerikából ideüzentek, hogy 2006. október 23-áért Gyurcsánynak a haja szála sem görbülhet.
Bár indultak bírósági eljárások, a bűnüldözési és igazságszolgáltatási gépezet rendre futni hagyta a fő felelősöket.
A 2006. október 23-áért való elszámoltatás erőltetése nem hozott volna annyit a konyhára, mint amennyit vitt volna.
Gyurcsány Ferenc békén hagyása eddig összességében inkább hasznosnak, mint károsnak bizonyult a nemzeti hatalom számára. Például az országgyűlésben vagy a fősodratú médiában szabadon megejtett, hazaárulással felérő megnyilvánulásai sokat segítettek a nemzeti egység megteremtődésében, a nemzeti érzelmű miniszterelnök mögötti felsorakozásban, a balliberális ellenzék elleni összezárásban. Ha meg büntetőügyes eljárások indultak volna ellene, az egyfelől a Nyugatot e vonatkozásban is Orbán ellen hangolta volna, másfelől pedig még a hazai közvéleményben is akadtak volna olyanok, akikben Gyurcsány – vagyis az állami terror fő felelőse – iránt épp a Fidesz-hatalom általi üldözése keltett volna rokonszenvet.
Ha más nem, a sorozatos kétharmados választási győzelmek minden kétséget kizáróan igazolják az efféle reálpolitika sikeres voltát.
Csakhogy ugyanez a reálpolitika jó néhány derék magyar szabadságharcos számára csaknem végzetessé vált. Előállt az a képtelennek tűnő helyzet, hogy az olyan hazafiak, mint Budaházy György és társai – azaz a Hunnia-ügy 17 vádlottja – nemzeti kormányzás alatt szenvedtek fegyházbüntetéssel megspékelt meghurcoltatást, jóval több mint egy évtizeden át.
Hogy miképpen sikerült nagy sokára, hosszas küzdelmek árán végre elérni, hogy köztársasági elnöki kegyelemben részesüljenek, arról egy most készülő könyv nyújt némi áttekintést, amelynek előszava és első fejezete már megjelent itt, a Szilaj Csikón.
Varga Domokos György
A Budaházy-ügy örök tanulságai
A SIKERES CIVILPOLITIKA ALAPJAI
Előszó
1. tanulság
A TELJES IGAZSÁGOT CSAK MEGKÖZELÍTENI LEHET, ELÉRNI SOHASEM
Itt most csak arról a kulcsfontosságú tényezőről kívánok szólni, amely szorosan összefügg a MEMENTÓ 2006 szoborterv jelentőségével. Miként az imént említett, készülő könyvben bővebben is szólok róla, Gyurcsányék a maguk terrorista cselekményéről úgy igyekeztek elterelni a köz figyelmét, hogy a Hunnia-ügy vádlottjait kiáltották ki közveszélyes terroristának. Ezt olyan sikerrel művelték, hogy ha az utánuk jövő nemzeti hatalom nekilátott volna szorgalmazni a szabadonbocsátásukat, akkor a balliberálisok részéről elementáris támadásnak tette volna ki magát, ám a nemzeti táborban is nagyobb lett volna az értetlenkedés, megütközés, mint a lelkes egyetértés. Ezért aztán azoknak, akik Budaházyék kiszabadításán fáradoztak, mindenekelőtt azt kellett elérniük, hogy a közvélemény áthangolódjék. Egy olyan módszeres nyelvpolitikai csatározásba kellett beleszállniuk (beleszállnunk), amelynek segítségével a gyurcsányi hamis elbeszélést a történelmi igazság felé lehetett elmozdítani – vagyis az állami terror elkövetőit terroristaként megjeleníteni, az ellenük fellépőket pedig szabadságharcosként, nemzeti ellenállóként, felelősségteljes hazafiként, 2006 pestisrácaiként és honleányaiként.
Az igazságtételnek – legalábbis az egyik felének – a történelmi pillanata, vagyis a Hunnia-ügy összes vádlottjának kiszabadulása, köztársasági elnöki kegyelemben részesülése akkor következhetett be, amikor – nem kis részben a Budaházy Bizottság az Igazságtételért (BBI) szívós ténykedése, küzdelme folytán – a közvélemény kellően nagy része valóban áthangolódott: az egyszer 13, másszor 17 évre ítélt Budaházy Györgyben és vádlott társaiban végre nem a Gyurcsányék és nem a kormányokon átívelő hatalmi gépezet által sulykolt „közveszélyes terroristát” látta, hanem vagy egy derék magyar hazafit, vagy a társadalomnak már olyan, időközben hasznossá vált tagját, akinek családtagjait, szeretteit egyenesen bűn azzal büntetni, hogy őt magát fegyházban rohasztják.
A noha csak három ütemben, de végül minden vádlott számára megadott elnöki kegyelem után már nemcsak a nemzeti radikálisok, hanem az elkötelezett Orbán- és Fidesz-hívők is elfogadták a BBI által hangoztatott érvelést: a terroristákat nem a Hunnia-ügy vádlottjai között kell keresni, hanem azok között, akik a 2006 őszi véres rendőrrohamokra utasítást adtak vagy azokat végrehajtották.
A balliberális táborban is akadtak azért olyanok, akik eljutottak már addig a felismerésig, hogy azokért a tettekért, amelyeket a Hunnia-ügy 17 vádlottja terhére róttak, botrány bárkit is ekkora bírósági hercehurcának és ilyen súlyos ítéleteknek kitenni; hát még ha az illetők időközben a társadalom hasznos – esetenként kiemelkedően hasznos – tagjaivá váltak. Még Csintalan Sándor is ezt az álláspontját hangoztatva nyilatkozott Skrabski Fruzsinának, s az erről készült, világhálóra feltett film döntő szerepet is játszott a köztársasági elnök asszony kedvező kegyelmi döntésének meghozatalában. Abban a tekintetben azonban nem történt lényegi változás, hogy a balliberális oldalon miként vélekedtek Gyurcsányék 2006 őszi hatalomgyakorlásáról, a rendőrség kegyetlen, sőt szadista fellépéséről. Magyarán szólva: sehogy sem akaródzott eljutni addig a felismerésig és annak a kimondásáig, hogy Gyurcsányék állami terrort követtek el, amiért pedig mind törvényileg, mind erkölcsileg felelniük kell.
Hogy mennyire nincs e tekintetben hajlandóság az igazság belátására, s főleg nem az igazságtételre, az a közvélemény (és a választópolgárok) számára eddig általában azért nem derülhetett ki, mert a balliberális tábor érhető okoknál fogva mélyen hallgatott és lapított, a kormány pedig nem szívesen hadakozik azzal a hatalmi gépezettel, amely jószerivel mindig túléli a kormányzati szereplőket, s amely bizony nemcsak 2006 őszén, de 2010 után is inkább a hazafiak elítélésén szorgoskodott, semmint a tisztességes felmentésükön fáradozott volna.
Ennélfogva a szélesebb körű felvilágosítás és meggyőzés a civil igazságharcosokra maradt. Azokra a civilekre, akikben nemcsak a történelmi igazság iránti eltökéltség dolgozott, hanem kellő szellemi és művészi képesség meg tehetség is ahhoz, hogy mondandójukra, üzenetükre rá tudják vonni a politika és a média főáramának, s rajtuk keresztül a nagyközönség szélesebb köreinek figyelmét. S ily módon sikeresen végigküzdhessék a maguk nyelvpolitikai csatáját.
Nos, a BBI oszlopos tagjának, Szilágyi Ákosnak az alkotása, a MEMENTÓ 2006 a lehető legjobban megfelelt erre a célra. A szoborterv mind témájában, mind kompozíciójában, mind pedig digitális technikai kivitelezésében oly tökéletesen és látványosan ragadta meg 2006 rendőrterrorjának lényegét, hogy ezúttal az amúgy gőgre és megvetésre könnyen hajló balliberális szürkeállomány sem bírta teljesen megkerülni, semmibe venni. Itt-ott próbálkoztak ugyan az alkotó lejáratásával („fogtechnikus”, Orbán-rajongó stb.), de a képernyőn megelevenedő mű nem engedett: a szemük előtt körbeforgó, minden oldaláról megmutatkozó, lenyűgöző alkotás olyan érzéseket kavart és olyan gondolatokat ébresztett, amelyek most még a zsigeri megvetőket és taktikus elhallgatókat is megnyilvánulásra késztette.
Márpedig minden egyes megszólalásuk óhatatlanul a szélesebb körű megvilágosodás, a történelmi igazság malmára hajtja a vizet.
Alább majd bővebben is fogom idézni Niedermüller Péternek, az egyik budapesti kerület balliberális polgármesterének ATV Start-beli megnyilvánulását. Itt most csak az egyik kulcsmondatát emelem ki, amely különösen érdekes nyelvpolitikai küzdelmünk szempontjából: „...azért ennek az eseménysorozatnak, Önök is tudják, többféle olvasata van”. Az érvelés így folytatódik „És én nem gondolom, hogy pont ezt az olvasatot, pont a Dohány utcában, pont a zsinagóga közelében egy ilyen szobor formájában kéne megörökíteni.”
Ami most a MEMENTÓ 2006 jóvoltából ilyen felfokozottan zajlik, az nem más, mint egy olyan nyelvpolitikai küzdelem, amely kiváló alkalmat teremt a hamis és az igaz olvasatok megütközésére. A nemzeti radikális, Hunniás „terroristák” helyett végre az igazi – gyurcsányos, balliberális – terroristák kerülhetnek a közbeszéd figyelmének homlokterébe.
A balliberális nyelvpolitika és a hatalmi gépezetek kis híján elérték, hogy hosszú évekre fegyházban rohasszák a 2006-os állam terror elkövetőivel szembeszálló hazafiakat, nemzeti érzelmű ellenállókat. Egy sikeres nyelvpolitikai ellentámadás azonban akár még meg is fordíthatja az események végső kimenetelét: mivel a terrorizmus bűncselekménye soha nem évül el, ezért ha 2006 terrorbűnének elkövetői a közvélemény kellően széles rétegeiben terroristákká lényegülnek át, akkor az elkövetők okkal és joggal tarthatnak attól, hogy előbb-utóbb vád alá helyezhetik, sőt el is ítélhetik őket, még börtönbe is kerülhetnek akár.
A MEMENTÓ 2006 szoborkompozíciója már azzal csatát nyert – mondhatni: fényes diadalt aratott –, hogy 2006 ősze a magyar médiában és a magyar közéletben széles körben beszédtémává vált. Arról, hogy e közbeszéd ne csak megalapozatlan vélemények és színtiszta hazugságok körül folyjék, arról az igazságharcosok korábbi – jobbára ugyancsak színvonalas, tényszerű, érdekfeszítő – alkotásai (filmek, cikkek, interjúk, riportok, közlemények) gondoskodtak. A MEMENTÓ 2006 támogatására biztató világhálós oldalon Szilágyi Ákos jól is gazdálkodott ezekkel. Most, hogy a köz figyelme a korábbiaknál jóval erőteljesebben rájuk irányul, fel sem merülhet már a valóság olyasféle meghamisítása („olvasata”), amilyennel például Heller Ágnes állt elő Brüsszelben, alig öt évvel a véres állami terror után: „Senkit nem lőttek meg, mutasson egy esetet. Senkit nem lőttek le, senkit nem kínoztak meg.”
Az igazság- és szabadságharcosok tisztázó szándékú nyelvpolitikai küzdelméhez – no és e győztes csata után a háború megnyeréséhez, az igazságtétel beteljesüléséhez – a Szilaj Csikó azzal kíván most hozzájárulni, hogy kivesszük részünket a szembesítésből: balliberális állítások (olykor meglepő nemzeti oldali vélekedések), valamint más „olvasatok” és vitathatatlan tények ütköztetéséből. Méghozzá egyszerre lényegre törően és könnyen átláthatóan: képregényszerű szemléltetéssel – ahogy ezt nemrég egy korszakos jelentőségű, 2006 őszét felelevenítő filmsorozat alábbi részének ismertetőjében is tettük.
2006 – A TERROR NAPJAI filmen és „képregényben” – Gaudi-Nagy Tamás kulcsszerepe (fontos kiegészítés)
SZEMBESÍTÉS
Dr. Papp Lajos, fővédnök, a MEMENTÓ 2006 oldalán
A forradalom 50 évfordulója rendkívüli eseményeket hozott az országunkba. Az emberek ünnepelni akartak, és ehelyett a Rákosi-rendszer maradéka a magyar népet meggyalázta, megverte. Ennek különösen fontos eseménye volt egy fiatal ember szemkilövése. Szilágyi Ákos alkotott egy szoborkompozíciót, amely megörökíti ezen fiatalember szembelövése utáni állapotát. Ez a szobor jelképezi mindazt, amit nekünk, az utókornak ez a szerencsétlen, szemkilőtt ember üzen. Én azért vállaltam el a fővédnökséget, mert magam is részt vettem ezen eseményekben, és a mai napig óriási fájdalmat jelent, hogy ebben az országban gazemberek, visszaélve a hatalmukkal, embereket gyaláztak meg, emberek egészségét veszélyeztették. Úgyhogy ez a szobor megérdemli, hogy támogassák olyan emberek, akik erre az eseményre úgy emlékeznek, mint az ötvenhatos forradalomra, a gyalázatos hatalom gyalázatos tevékenységére.
Niedermüller Péter polgármester (Erzsébetváros, DK)
az ATV Start vendégeként
(340 ezer feliratkozó!)
Kérdező (Krug Emília): Eddig Ön még nem nyilvánult meg ezzel a tervvel kapcsolatban. Az indoklás az volt, ami még nyilván fontos, hogy szerinte [Szilágyi Ákos szerint] fontos megörökíteni és emlékezni azokra, ami azokban a napokban történt – például a Novák Katalin-féle, Budaházy Györgyöt illető kegyelem miatt is –, úgy tűnik, hogy ez az ügy [a 2006-os rendőrterror], szerinte, kezdene feledésbe merülni, és egy ilyen szoborállítás ezt megakadályozhatná.
Niedermüller: Ha jól tudom, most valamilyen online-petíció zajlik...
Krug Emília: Aláírásgyűjtés...
Niedermüller: Igen. Azt nem tudjuk, öten írták alá, vagy ötszázan, tehát ez még egy nagyon embrionális állapotban lévő terv. Egyébként két alkalommal is megszólalt az önkormányzat ezzel kapcsolatban, közleményt is kiadtunk, amely arról szól, hogy nem gondoljuk azt – én semmiféleképpen nem –, nem gondoljuk azt, hogy egy újabb ilyen szoborháborúba kellene bonyolódni, és egy olyan szobrot kellene felállítani, amely jelentős mértékben megosztja ezt a várost, ezt az országot. Nincs szükség olyan szoborra, amely további megoszlást eredményezne. És főleg nincs erre a szoborra szükség ott, a Dohány utcában, a zsinagóga környékén, ahol ezt szeretnék felállítani. De hát várjuk meg, lesz-e ebből bármi is. Az személyes véleményem az, hogy ez egy értelmetlen kezdeményezés.
Krug Emília: Ön megpróbálja megakadályozni, ha eljön annak a pillanata?
Niedermüller: Én természetesen nem fogom azt mondani a testület nevében, hogy igen vagy nem; majd hogy ha oda kerül a sor... Én személyesen biztos, hogy ellene vagyok, igen.
Másik kérdező (Somos András): De polgármester úr! Azt mondja, hogy megosztó ez a szobor, vagy ez a téma... Nem gondolja, hogy Ön például személyesen mutathatna példát, hogy egy olyan helyzetben, amikor a rendőrök ilyen magasságba emelik a fegyverüket és lőnek szemre, például, vagy válogatás nélkül és véletlenül ilyen sérülést okoz. Ebben lehetne konszenzus, hogy ilyen ne történjen még egyszer.
Niedermüller: Szerintem ilyen konszenzus van is. Ehhez nem kell egy szobor. Semmi szükség arra, hogy egy ilyen konszenzust előállítsunk, hogy ne lőjünk így egymásra, ahhoz nincs szükség ilyen szobrokra, abban meg lehet egyezni egy társadalmi vita során. (...) Én csak arról beszélek – vagy arról beszéltünk a szobor kapcsán –, hogy azért ennek az eseménysorozatnak, Önök is tudják, többféle olvasata van. (...) És én nem gondolom, hogy pont ezt az olvasatot, pont a Dohány utcában, pont a zsinagóga közelében egy ilyen szobor formájában kéne megörökíteni.
Nagy László, akiről a szoborkompozíció fő alakját mintázták,
a 2006 – A TERROR NAPJAI 7. RÉSZ c. filmben
A rendőrség fejmagasságban lövöldözött.
Nagy László: Aki rendőr rám lőtt, az fejre célzott. Így célzott fejre. (...) Én a Fidesz-nagygyűlésen voltam, ahogy eljutottam a Deák térre, itt már a pajzsos rendőrök támadásba lendültek. Oda sem engedtek engem az aluljáróba, a metróhoz.
Nagy László: Amikor már ide szaladtam, akkor indult be a harckocsi, és ugye a tömeg kísérte a harckocsit. Amikor a harckocsi megállt, utána megkezdődött ismételten egy gyalogsági roham. Itt, a Madách téren álltak egy jó darabig, sötétedés is volt, amikor megint megindult a roham. Ide be, a Dob utcába menekültünk. A Körúttól 15-20 méterre, a sarkon álltak meg a rendőrök, és akkor ők tüzeltek menekülő emberekre. Megkaptam azt a lövést, én azonnal elvágódtam, és elvesztettem az eszméletemet.
Nagy László: Másnap, műtét után tértem úgy magamhoz, hogy üvölteni tudtam volna a fájdalomtól. Annyit mondtak, hogy erre nem fogok látni, csak arra fogok látni. Az orrom is teljesen gajra ment. A homlokom is teljesen. Úgy pakolták össze a csontokat. Már másnap civil rendőrök bejöttek hozzám, faggatóztak. Nem érdeklődtek, hogy én most hogy vagyok, mint vagyok, hanem csak azt, hogy én mit csináltam előző nap.
Gaudi-Nagy Tamás (Nemzeti Jogvédő Szolgálat): Azok a vadászfegyverek, gumilövedékek és gumisörétek, amelyeket a rendőrök ezen időszakban használtak, nem voltak rendszeresítve. (...) A gumilövedék használata eleve törvénytelen volt, s ennek az iránya, célzottsága és fejmagasságban való használata mindenképpen súlyos bűncselekményre utal, hiszen egyértelműen életveszélyt okozó testi sértés szándékával leadott lövés.
Bayer Zsolt és Boros Imre a HírTv-ben
Boros Imre: 2006-ban nem ugyanez volt itt? Hát hülyére verték az embereket. Itt mondanám el, hogy azért minimum szimbolikusan tegyünk valamit. Olvastam egy nagyon jó cikket egyik kiváló szociológus emberünktől, akik azt mondja, hogy az egyébként szemkilőtt, s később meg is halt Nagy László emlékére ott a helyszínen kellene egy szobrot állítani. Úgy gondolom, hogy ezt kapjuk fel...
Bayer Zsolt: Én már aláírtam.
Boros Imre: Hát én is aláírom, bármit, még többet is tehetünk ezért. Ha már nem volt ezután semmiféle – hogy mondjam? – büntetőjogi felelősségrevonás (...)
Bolgár György: Beszéljük meg –
Szilágyi Ákossal
Bolgár György: „Persze tudjuk, hogy szemkilövetés nem volt. Bár kétségtelen, hogy a rendőrök gumilövedékkel eltalálták néhány tiltakozó, demonstráló szemét is, és volt, aki a látását is elvesztette, de erre senki nem adott parancsot, utasítást; ez nem szándékos, hanem a tüntetők megállítására alkalmazott, lehet, hogy túl erős és veszélyes rendőri válasz volt. Mindenesetre hitték volna, hogy idáig jutunk? És eljutunk-e majd a tényleges szoborállításig is?”
Bolgár György: Beszéljük meg –
Batka Zoltánnal,
a MEMENTÓ 2006 tálalásában
Bolgár György: Egyet nem érteni Batka Zoltánnal nyugodtan lehetne. (...) Lehetne normális hangnemben is egy totálisan más véleményt kifejteni.
Batka Zoltán: Erre azt tudom mondani, amit magáról az alaphelyzetről is. Hogy milyen lenne egy jobb világ...? Lennének rá ötleteim, gondolom, Neked is, a kedves hallgatóknak is. Egy dolog adott. Ez adott. Ezzel fogunk együtt élni. Egy olyan rendszerben élünk, ami ezeket az ótvar, ordas indulatokat felhasználja, menedzseli, ipar szintű méretre növeli. (...) Igen, ha valaki ma publicista, ha valaki ma oknyomozó újságíró, az bizony készüljön ilyen támadásokra.
Mint látható, Szilágyi Ákos a MEMENTÓ 2006 oldalán egyetlen beszédes képpel és találó aláírással agyonlőtte a balliberális csevegők hamis érvelését és szenvelgését. Az ő fogalmaik szerinti, vagyis a város népét védő rendőr épp rászegezi fegyverét a 2006 őszi állami terror valamennyi szerencsétlen áldozatának emlékművére.
Arra az emlékműre, amely, ha elkészül egyszer, ha nem, már megtette dolgát: kibe így, kibe úgy, de beleégett valamennyiünkbe, a nemzet egészébe, hozzásegítve az igazságharcosokat egy győztes csatához, s talán egyszer majd egy végső igazságtételhez. Hála érte az alkotónak – és mindenki másnak, akit illet.
