NEM TUDOM VERS, magyarázó függelékkel, I‒II. rész ‒ Gyimóthy Gábor a Rengeteg Rejtélyről

Gyimóthy Gábor a Titokzatok, Talányok, Tények, de főleg a Rengeteg Rejtély világáról.

(Megjegyzés: az idegen eredetű szavak helyesírásánál az észszerű magyar kiejtéshez igazodtam.)

A II. rész a 8) pontnál kezdődik!

Nem tudom vers                                    

(Magyarázó függelékkel)

Volt-e tényleg ősrobbanás?

Nem tudom.

Hogy’ keletkezett az élet?

Nem tudom.

Van-e élet más bolygókon?

Nem tudom.

Volt élet a Marson egykor?

Nem tudom.

Hogy’ épült a Nagy piramis? 1

Nem tudom.

Mi lehetett Puma Punku? 2

Nem tudom.

A kőgolyók hogy’ készültek? 3

Nem tudom.

A perui csoda-falak? 4

Nem tudom.

Az olmék óriás fejek? 5

Nem tudom.

Hogy’ készültek a Moaik? 6

Nem tudom.

Egyiptomi gránitvázák? 7

Nem tudom.

És Bálbek kőhasábjai? 8

Nem tudom.

Nandzsing melletti kőbánya? 9

Nem tudom.

Longjú-barlang hogy’ jött létre? 10

Nem tudom.

A gránit „bika-koporsók”? 11

Nem tudom.

Mi lehetett a Szabu-tál? 12

Nem tudom.

A „kőkorsók” Szulavézin? 13

Nem tudom.

A bronz dodekaéderek? 14

Nem tudom.

Mik az UFÓk fönn az égen? 15

Nem tudom.

Van tudata a műésznek? 16

Nem tudom.

Ámde mindezt – most neked megsúghatom

avagy akár hangosan is mondhatom,

ezzel nem vagyok egyedül, angyalom –,

más se tudja és nem csak én nem tudom...

Zollikerberg, 2026 V. 28.

     Titokzatok, Talányok, Tények,

    de főleg

       Rengeteg Rejtély

Az 1-es pontig világos, hogy mit nem tudok és mi az, amit rajtam kívül sem tud senki. Remélem azonban, hogy némelyik talány ezek közül nem marad soká megválaszolatlanul. Talán még én is megérem egyik-másiknak a kiderítését.

A számozott pontok esetében viszont sajnos nem tudom, hogy a „tények” valóban tények-e, azaz, hogy azok mennyire tények? Ugyanis az adataim a világhálón elérhető könyvekből származnak, vagy ugyancsak az ott kerengő videókból, amelyek a könyveknél rendszerint jóval frissebbek. A baj csak az, hogy ezeknek az adatforrásoknak a hitelességét, tudományosságát a gyakran egymásnak ellentmondó állítások erősen kétségessé teszik. Néha nehéz kihámozni belőlük, hogy végül is mi az, ami hihető! Gyakran valamilyen személyes  elmélet a videó elkészítésének az indítóoka, amitől aztán gyanús „bizonyítékok” sorakoznak benne. Ráadásul a beszélő szövege – nagyon gyakran – nincs összhangban a videón (sokszor újra-meg-újra) mutogatott képekkel.

1) Innen kezdve azonban nem árt a magyarázat. Mindegyik ősi, nagy piramis csodás építmény, de leginkább a csodák közé tartozik a három gízehi piramis és persze köztük is a „Nagy Piramis”, Keopsz (vagy más nevén Kufu) piramisa a leginkább figyelemre méltó. A másik nagyon nagy piramis – amelyről soha nem beszélnek! – Kefren fáraó piramisa, alig kisebb „kőrakás” Keopszénál. Sőt, miután kicsit magasabban áll, magasabbnak is tűnik, és rengeteg képen, filmen, videón tévedésből azt mutogatják és tekintik Keopsz piramisának. Arról lehet fölismerni, hogy a csúcsán még látható az eredeti, külső burkolat maradványa. Ilyen nincs a Keopsz-piramison.

Hogy főleg – sőt, szinte kizárólagosan – Keopszé játsza a főszerepet, annak több oka is van. Az egyik, hogy benne nagy termek vannak (az egyiket csak a „myón-röntgen” mutatta ki, abba még bele se kukkantottak!), óriási, pompásan megmunkált, gránit hasábokkal körülvéve. Ezeknek a hasáboknak a kibányászása is csoda, a megmunkálása is az (4500 évvel ezelőtt az  aranyon és ezüstön kívül az egyetlen fém, ami – úgy, ahogy – szerszámnak volt használható, a puha vörösréz volt!), és a szállítása is az, a közel 800 kilométernyire lévő Asszuánból. További csoda ezeknek a hatalmas tömböknek a fölcipelése és elhelyezése az akkor már egy bizonyos magasságot elért piramis-kezdeten.

Egy másik ok „a π beépítése”. Ha a piramis alapjának körvonalát elfelezzük, akkor annak a hossza úgy viszonyul a piramis magasságához, mint a kör kerülete a sugarához. Tehát – mondják az okosok – az óegyiptomiak „ismerték a π-t”. Hát persze, hogy ismerték, hiszen csak egy kört kell rajzolnom a homokba, arra egy kötelet fektetnem, megmérnem a hosszát és meg kell még mérnem a kör átmérőjét. Aztán egy osztás és kijön a π, mint a két szám viszonya. Érdemes kipróbálni, mondjuk egy 3,5 méter sugarú körrel. A kör hossza 22 méter  lesz. Azt elosztom a 7 méteres átmérővel és 3,142...-t kapok. A π pedig 3,141... (Ez ugyanilyen egyszerűen működött volna, bármilyen, óegyiptomi mértékegységgel is.) Az egy ezrelék eltérés sokkal finomabb munkáknál sem játszik szerepet, hátmég egy óriási piramis építésénél.

Igenám, de az okosok azt is állítják, hogy ez a piramisba szándékosan beépített  viszonyszám! Mármint a π. Na itt aztán jön egy sor bökkenő. Először is, mi okuk lett volna erre? Hiszen, mint a fönti példa mutatja, ezt a viszonyszámot gyerekesen egyszerű kiszámítani. Semmi esetre sem olyasmi, amivel dicsekedni lehet. Hogy ismerték a π-t az 50. tizedesig? Azt a piramisból nem lehetett volna kiolvasni, sőt, az egyszerű 3,14 század sem „látható” a piramisban, piramison, vagy a piramisból! Ahhoz pontos méréseket kell végezni, hogy kiderüljön. Amikor a piramis elkészült, sima, fehér mészkőlapok fedték. Föl sem lehetett  mászni rá! Tehát, nemhogy a piramis magasságát, de a háromszögű oldallapjának a magasságát sem lehetett volna megmérni, valami mérőszalaggal.

A másik bökkenő, hogy egyáltalán nem biztos a pontos π, ami a piramis méreteiböl  adódik. A magassága extrapolált, azaz megközelítőleg mérhető méretekből kiszámított érték. Ugyanis hiányzik a csúcsa. Az alapnégyzetének az oldalhossza sem adható meg centiméter pontossággal, pedig a Gúglban úgy van megadva: 230,33 méter! A piramis nem éles gúla, hanem méteres kőkockákból áll. Hogy lehet akkor centiméter pontossággal megadni, hogy hol  volt a sarka? Ugyanez vonatkozik az oldallapok rézsűszögére, amely a másik adat, melynek pontos értéke lényeges a magasság meghatározásánál. Nem tudok megszabadulni a gyanútól, hogy a Gúglban található méretek azért olyanok, amilyenek, hogy számolgatásukkal kegyetlenül pontosan jöjjön ki a π!

A Nagy Piramisba rengeteg adatot (rengeteg csodát!) magyaráztak bele. A számmisztika  valósággal táncolt örömében. Ehhez csak annyit, hogy különböző méreteket ismernek „egyiptomi hüvelyknek” és „egyiptomi könyöknek”. És a piramison és belsejében rengeteg méret mérhető. Csak ki kell keresni a megfelelő méretet, amit aztán a megfelelő hüvelykkel vagy könyökkel kell addig szorozgatni, amíg az meg nem felel Földünk valamilyen méretének (ezt természetesen mai, metrikus mértékegységeinkkel is meg lehet tenni), és a számmisztikusok bukfencezhetnek a gyönyörtől. Azonban van még egy összefüggés, amely tényleg „benne van” a piramisban. Ha a piramis négy oldallapjának területét elosztjuk az alapterülettel, Fí-t, azaz ɸ-t kapjuk meg, ami 1,618..., az aranymetszés arányszáma. És ez pontosan így is van, csakhogy ez nem „külön csoda”! Minden négyzetalapú, szabályos gúla, amelynél az alapkörvonal hossza úgy aránylik a kétszeres magassághoz, mint a körkerület az átmérőhöz, ezzel a szép viszonnyal van megáldva (akár tetszik neki, akár nem).

Szerény véleményem, hogy a beépült π egyáltalán nem szándékos, hiszen akkor azt a  többi nagy piramisnál is megpróbálták volna elérni. Inkább azt hiszem, hogy fél oktaéder alakú gúlát akartak csinálni, de az nem sikerült. (Az oktaéder – ha a golyót nem tekintem – egyike az öt „legszabályosabb, mértani testnek” és a fele gyönyörű gúla.) Keopsz piramisának építését három nagy piramis előzte meg, ha Dzsószer lépcsős piramisát nem számolom. Mindegyiket valószínűleg Sznofru építtette, aki valószínűleg Keopsz apja volt. És a három közül – megint  csak valószínűleg – a „Törtfalú” piramis volt az első. Alsó fele oldallapjainak dőlészöge (tehát ahogy elkezdték építeni) mindössze 5’ 16”-nyire tér el a fél oktaéder oldallapjainak  dőlésszögétől. (Ez az – a rézsűszögnek is nevezett – szög, amelyet a piramis oldallapjai a vízszintessel zárnak be.) 6’ lenne egy tized fok! Nem gyanús ez iszonyúan? A Keopsz piramis rézsűszögénél a Kefren piramis rézsűszöge már meredekebb, amitől „hegyesebb” piramis lett belőle és már jobban megközelíti a fél oktaéder alakját! A Keopsz piramis rézsűszöge: 51 fok, 50’, 34’’. Mondanom sem kell, hogy ez a nagyon pontos adat is a piramis többi méretének a „megadásából” következik, amelyeket nagyon pontosan úgy „mértek”, helyesebben úgy határoztak meg, hogy a π kegyelenül pontosan legyen kiolvasható belőle. A Kefren piramisé: 53 fok, 10’. Ez a dőlésszög a fél oktaéder esetében 54 fok, 30’ lenne. Nem hiszem, hogy ez a meredekítés a Keopsz dőlésszögéhez viszonyítva, ne lett volna szándékos. És ez már csak 1 fok  20’-nyire tér el a fél oktaédertől, amit talán „megcéloztak”. De egyáltalán nem biztos, hogy ebben igazam van. Ugyanis Mikerínosz piramisának rézsűszöge megint csak 51-52 fok (nem lehet pontosabban megadni, mert a piramis nem egészen szabályos), pedig azt harmadikként építették a három nagy, gízehi piramis közül. Ám lehet, hogy ott inkább a Keopsz-piramis „stílusának” utánzása volt a fő cél.

Végül pedig fontos hangsúlyozni, hogy a Keopsz-piramisnak hatalmas piramis elődei is voltak. Tehát ne itt kezdjük az építésére, vagy a fölépíthetőségre vonatkozó ámuldozást. A hatalmas elődök: Ddzsószer fáraó lépcsős piramisa, a „Törtfalú” piramis, a Mejdúmi piramis és a „Vörös” piramis. Ami pedig a vele kapcsolatos belemagyarázásokat illeti, azok egytől egyig bődületes baromságok! Nem azért baromságok, mert én mondom, hanem mert  baromságoknak kell lenniük, abból az őrült egyszerű okból kifolyólag, hogy bármilyen célból építették is (sokan kétségbevonják, hogy fáraó-sírnak szánták), sima kőfelülettel zárták le,  amit véglegesnek szántak, és véglegesnek tekintettek. Egyáltalán nem azért építették, hogy a távoli utókorban, colstokkal méricskélő egyének mászkáljanak benne és azok a méreteket össze-vissza kerekítve, szorozgatva, osztogatva, mindenféle világcsodáját állíthassák az eredménekről! Nem azért zárták le, hogy azt valaki kinyissa! Nem volt rajta ajtó, kapu, bejárat! Akkor pedig miért rejtettek volna bele olyan adatokat, amelyekről, mai állítások szerint – titokzatos módon – tudomásuk volt, vagy kellett, hogy legyen?! A múmiájikat sem azért balzsamozták és fáslizták agyon az örökkévalóság számára, hogy azokat mi most szétszedjük és megpróbáljuk kicsalni belőlük a DNS-eiket és hogy vizsgálgassuk esetleges betegségeiket...  És a piramis nem „gép”, nem „erőmű”, nem idegen lények számára „rezgéseket leadó” műszer, vagy adóállomás, nem vevő, amellyel idegenek jeleit foghatjuk, hanem egy – bár sok szempontból csodálatos – közönséges kőrakás, mint ahogy kevésbé csodálatosak, de ugyancsak bámulatosak „elődei” is, később pedig „utódai” is: Kefren és Mikerínosz piramisai. Hogy vajon a „myon-röntgen” által fölfedezett, óriási üregben mégis valamit az utókor számára rejtettek volna el? Nagyon-nagyon nem hiszem, de akkor, ha ilyesmiben hiszünk, nem vajongatni kell, hanem odamenni, kinyitni és megnézni! Ez már csak azért is fontos lenne, hogy elmúljon, vagy legalábbis enyhüljön a belemagyarázkodási őrület. És lehet, hogy ott nyugszik a fáraó múmiája, esetleg a tutankámoni aranykincseknél is gazdagabb kincs-körítékkel. Engem az üres, nagy terem, az üres szarkofággal erősen emlékeztet valamire. Azt hiszem Ausztráliában él egy madár, amely valamilyen föltűnő helyen épít fészket. A fészek messziről látható és az is látszik rajta, hogy teljesen  üres! A cseles madár tulajdonképpeni fészke az üres fészek alatt van, rejtett, oldalbejárattal...

Viszont visszatérek a lényegre: hogyan építették a Nagy Piramist? Hiszen az, amit eddig írtam, csak elkalandozás volt. A Keopsz piramis és hangsúlyozottan Kefrené is, sőt a hatalmas előd-piramisok is, nagy kőkockákból állnak, amelyeket nem lehet emberi erővel egyszerűen fölemelni és egymásra rakni, majd – az egymásrarakás előtt – egyre magasabbra cipelni, ahogy épül a piramis. Azokat valahogy csúsztatva kellett vonszolni, vagy esetleg fahengereken görgetni. Csakhogy ehhez sima, kemény és nem túl meredek felület kell. Voltak olyan elméletek, melyek szerint rámpát csináltak, amin aztán a köveket vonszolhatták volna. Ám azt nem lehet homokból csinálni, ráadásul a piramis emelkedő emeletei miatt, folyton hosszabbítani kellett volna, hogy ne kelljen egyre meredekíteni, tehát, hogy megmaradjon az az emelkedése, amelyen a kővonszolás még lehetséges. Ez állandó rámpa-építést jelentett volna, és mert a nem túl meredek rámpa tömege (térfogata) végül nagyobb lett volna, mint a kész piramisé, nehezen elképzelhető, hogy ilyen utat választottak volna, amelynek mellesleg semmilyen megmaradt nyoma sincs.

Egy másik elmélet szerint a rámpa maga a piramis volt, amelynek a széle csigavonalban emelkedett és azon körbe-körbe, szépen föl lehetett volna vonszolni a köveket. Nem rossz elmélet, csak éppen semmi sem utal ilyen csigavonalra a jelenleg látható piramison, piramisokon, pedig a végső, szélső köveket is azon kellett volna, csak azon lehetett volna fölvonszolni. Elképzelhetetlen – hogyha lett volna ilyen csigavonal-rámpa – hogy azt utólag valahogy eltüntették, mert szégyellték, hogy csak ilyen ravasz trükk bevetésével tudtak piramist építeni. Ez márcsak azért is valószínűtlen, mert a kész piramist sima kőlapok fedték. Az alatt nem látszott volna a nagy kőkockák csigavonala.

További rejtély, hogy a kőkockák faragásakor rengeteg kőtörmeléknek kellett keletkeznie, mégpedig a közelben, mert a kőfejtő is a közelben van. A kőbánya falából nehéz a köveket már kocka formában kifejteni. Hova lett a lefaragott kőhulladék? Elszállitották volna valahova messzire? Az külön- és nem kis munka lett volna. Könnyen lehet – ilyen elmélet is létezik –, hogy a piramisok csak kívülről tűnnek szép, nagy kőrakásoknak, belül – ahol csak lehetett – a kőtörmelékkel töltötték ki a teret.

Érdemes még megemlíteni a harmadik gízehi piramist, Mikerínoszét. Jóval kisebb ugyan a másik kettőnél, de a kezdete (alapja) meglehetősen magas szintig, nem mészkőből,  hanem nagy gránit tömbökből áll. Ha valaki nem tudná, a mészkő és a gránit megmunkálási  lehetőségei nagyon különböznek. Egy kis hasonlat: csak egy bugylibicskám van, és az első esetben ki kell vágnom vele egy két centiméter vastagságú mogyoró cserjét. Ez lenne a mészkő megmunkálása. A másik esetben ki kell vágnom vele egy bükkfát, amelynek a törzse húsz centiméter átmérőjű. Ez lenne a gránit megmunkálása...

Igen, a Mikerínosz piramis jóval kisebb, csakhogy ha egy 3-4 tonnás kőkockát föl  tudok cipelni 10-15 méterre, akkor azt 100-120 méterre is föl tudom cipelni... Megfordítva: 3-4 tonnás kőkockákat 10 méter magasra sem egyszerű följuttatni!

Olyan elmélet is létezik, melyszerint a piramisok nem is faragott mészkő tömbökből állnak, hanem betonszerű, öntött kőkockákból. Franciaországban létezik egy geopolimér intézet, melynek elnöke Joseph Davidovits 2002-ben különböző mű-mészkő kockákat önttetett, olyan anyagokból, amelyekből Gízeh környékén rengeteg létezik, mint például sziksó (nátriumkarbonát), nátron (egész sivatag létezik belőle) és persze mészkő törmelék. És olyan eszközök segítségével, amilyeneket az óegyiptomiak ismertek és használtak. Az öntőforma fadeszkákból állt, amelyet négy óra után szedhettek le a kövekről, és azokon nem látszott a faerezet, a deszka lenyomata. Viszont teljes megkeményedésük (ahogy mondja, a hideg Észak-Franciaországban) három hónapig tartott, mert száradással járt. Ám ez a forró Egyiptomban sokkal gyorsabban történhetett volna meg. Különböző méretű és felületi-durvaságú köveket öntöttek. Az egyik 4,5 tonnás volt, de voltak kisebbek is, 1,3 tonnássak. E köveket – állítólag – nem lehet megkülönböztetni a piramisok kőkockáitól.

Hát ha ez így van, akkor nem kell csodálkoznunk az építési módszeren: a kőkockák  anyagát vödrökben vihették föl és önthették helyben a tömböket! És nem kellene azon csodálkoznunk, hogy a környéken nincs (lefaragott) kőtörmelék, hiszen nem is faragtak követ! Továbbá nem kellett volna legalább 200 éve azon törnünk a fejünket, hogy vajon hogy’ került az a rengeteg, nagy kő egymásra, több mint 140 méter magasságig!

Csakhogy nem vagyok biztos benne, hogy az öntött kövek a valódi kövektől annyira megkülönböztethetetlenek lennének, hogy évszázadok óta ne lett volna valaki, aki rámutatott volna a turpiságra. Vagy ha ilyen eddig tényleg nem volt, hogy ne lenne ma olyan hiteles (tudományos) módszer, amivel pillanatok alatt ki lehetne mutatni, hogy terméskövekről, vagy műkövekről van szó...

Tehát marad, amit a versemben állítok, nem tudom (nem tudjuk!), hogy hogyan építették a piramisokat. Nem csak a nagyokat, de még az olyan viszonylag „nyeszletteket” sem, mint Mikerínosz piramisa...!

2) Mi lehetett Puma Punku? (Pumapunkunak is írják, jelentése: puma kapuja.) Bolíviában, 3800 méter fölötti magasságban található romok, nem messze a Tivanaku kultúra maradványaitól, de mintha e két kultúra nem tartozna össze. (Megjegyzés: az általam itt Svájcban megmászott, legmagasabb hegycsúcs kicsit magasabb 3600 méternél...) Nagy kőtömbök hevernek ott össze-vissza, mintha az rombolás eredménye lenne. Vagy mintha valami épülőben, készülőben lett volna, amit hirtelen abba kellett hagyni. Néhány teljesen egyforma, furcsa alakú kőtömb miliméter pontossággal azonos méretű. Jellegzetes sok, egyforma H-alakú kőtönb, amelyek rendeltetése – „mihaszna” alakjuknál fogva –, különösen  töprengető. Nem lehet tudni, hogy kik építették, mikor és miért. Elméletek persze hemzsegnek, de annyira csupán csak találgatáson alapul mindegyik, hogy egyiket sem érdemes megemlíteni. A kőtömbökből túl kevés van ahhoz, hogy belőlük – mondjuk a Mesterséges Értelem segítségével képzeletben – észszerű épületeket lehetne összerakni. Sem haszonépületet (raktárt, lakóházat), sem vallásos célra használt épületet (valamiféle templomot) nem lehet a tömbök alakja alapján elképzelni. Itt is –  mint rengeteg más ősi kőépítmény esetében – fölmerül a megmunkálás kérdése. Biztos hogy a készítőiknek legföljebb bronz szerszámai voltak, amelyekkel nagyon nehéz (mondhatjuk: lehetetlen) olyan szögletes bemélyedéseket, pontos, keskeny hornyokat, vagy fúratokat csinálni, mint amilyenekkel tele vannak az ott heverő kövek. Ezért aztán itt is szóba került, hogy a kövek nem faragványok, hanem öntvények. És ebben az esetben, úgy tűnik, erre bizonyítékok vannak. Igaz, hogy nem fényesre csiszolt kövekről van szó, és emiatt nehezebb megkülönböztetni a valódi követ a műkőtől, de nekem mégis rém furcsának tűnik, hogy erről ma még vitatkoznak és még mindig nem állapították meg egyértelműen, hogy mi az igazság.

Miután egy éves kőfaragó inaskodás áll mögöttem, abból, amit a videókból láttam, biztosra veszem, hogy öntvények, és nem faragott kőelemek. Egyrészt a több kőelem miliméter  pontossággal azonos méretei, másrészt pedig olyan részletek a köveken, amelyeket nemhogy bronzvésőkkel és kézi munkával, de modern szerszámokkal és gépekkel is nehéz, nagyon nehéz lenne elvégezni, elég bizonyíték az öntvényekre. Sajnálom, hogy nem jártam ott személyesen és nem láthattam e köveket közelről, de mondom, ezesetben elég sokat láttam a videókon a meggyőződésemhez: nyugodjunk bele, Puma Punku kőcsodái (talán nem mindegyik) öntött műkövek, úgynevezett geopolimérek.

Ha az összevisszaság rombolás eredménye lenne, akkor nagyon valószínűtlen, hogy azt emberek követték volna el. Ledöntögetni valamit ugyancsak nagy munka, hát még  széthordani a ledöntögetett kőtömböket. A szándékosan lerombolt épületeket rendszerint tűzzel pusztították  el. Itt tűznek nyoma sincs. Egy elmélet szerint a nem messze lévő, óriási Titikaka tó valamikor még sokkal nagyobb volt és ha abba belezuhant volna egy kisbolygó, a tóból kilöttyenő vízár végezhetett volna olyan pusztítást, amilyet Puma Punku romjai mutatnak. Lehetséges. 40-50 méter átmérőjű kisbolygók őrült pusztítást tudnak végezni, mint láttuk a Tunguzka vidékén, vagy Cseljabinszknál.

Egy elméletre szeretnék kitérni, amely (nem csak Puma Punku esetében) időnként előtörő rögeszméje valakiknek: „Az épületeket a csillagok állása szerint építették”. Eltekintve attól, hogy a romok alig mutatnak „valamilyen” állást, honnan tudja az illető, aki szerint Puma Punkut – ha jól emlékszem – 17 000 évvel ezelőtt építették, hogy akkor milyen csillagok és hol álltak, amelyek állása szerint valakiknek gusztusa támadhatott volna épületeket elrendezni? A csillagok – noha „álló csillagok” címen futnak – tényleg futnak, és bár emberéletkorok mértékében nincs szemmel látható elmozdulásuk, 17 000 év alatt egy olyan alakzat, mint a Göncölszekér, teljesen fölismerhetetlen csillagképpé zilálódik szét. A másik dolog, amit ezek a „csillagok állása szerint működő” elméletszülők nem gondolnak meg, hogy rengeteg csillag van! Mai ember (sajnos már nem csak a városokban), ha fölnéz az égre, még lát néhány csillagot. Például – ha szerencséje van – látja a Göncölszekeret. Gyerekkoromban, ha fölnéztem a falunk fölötti égre, nagyon kellett keresgélni ezt a csillagképet, mert annyi csillag ragyogott,  és azt olyan fényesen tették, hogy a Göncölszekér szinte fölismerhetetlenül tűnt el közöttük. És  ez nem túlzás! Hogy micsoda csillagragyogás lehet Bolíviában 3800 méter fölött, azt elképzelni se tudom. Na most akkor, rettentően szeretném tudni, hogy ott milyen feltűnő csillagkép volt látható 17 000 évvel ezelőtt, amelynek alakjára valakinek eszébe jutott az épületeket elrendezni? Szóval, ez nyílt és súlyos marhaság, mint ahogy például az is, hogy a gízehi piramisok állását az Orion csillagkép alapján határozták meg.

Egy másik, újra meg újra előretörő mese, hogyha valamit a kőépületek, vagy a kőmegmunkálás esetén nem tudunk megmagyarázni, hogy azt a Földre tévedt, más bolygóról származó értelmes lények („istenek”) csinálták. Itt az első bökkenő, hogy – szerintem – a csillagok közötti utazás, az őrületes távolságok miatt lehetetlenség. És pedig nemcsak ma az, hanem minden elképzelhető technikai fejlődés után is az marad! Ennek az egyszerű és szomorú következménye az, hogy más bolygón sem sikerült odáig fejlődni – mégha miliárd  évvel előttünk járnának is – hogy onnan ide tudtak volna jönni!

A másik súlyos bökkenő – hogyha valamilyen csodalényeknek (isteneknek) sikerült volna legyőzniük a lehetetlenséget –, hogy idejöttek volna fölépíteni egy „Puma Punkut” (a perui csoda kőfalakat, megcsinálni a húsvétszigeti kőmukikat, a kosztarikai kőgolyókat, a bálbeki kőhasábokat, stb., stb., stb.) és utána maguk mögött semmilyen egyéb nyomot nem hagyva, elmentek – vagy visszamentek – a fenébe??? Mindezt esetleg csupán csak azért, hogy legyen okunk az évszázadokig tartó ámuldozásra és bámuldozásra?

Persze vannak, akik nem külbolygókról idetévedt istenek mesterkedését látják   mindebben, hanem egy előttünk már létezett, de aztán letűnt, nagyon magasan fejlett társadalom  tevékenykedéseit. Itt is az a kérdés, hogyha létezett volna is ilyesmi, hogy lehet az, hogy semmi más nyomuk nem maradt?

Ha ilyesmi létezett, mikor létezett? Nagyon valószínűtlen, de nem elképzelhetetlen,  hogy a Vénuszon már egy miliárd évvel ezelőtt működött egy olyan civilizáció, mint a miénk ma. Onnan idejöhettek, az nem csillagközi utazás, hanem csupán bolygóközi, amilyenre hamarosan mi is képesek leszünk és átruccanunk a Marsra.

(A bolygóközi és csillagközi utazások nagyságrendbeli különbségének szemléltetésére előszedem kedvenc homokszemes példámat: képzeljük el, hogy egy homokszem egy kilométernyi távolságot jelent. Továbbá, hogy egy köbmiliméterbe tíz homokszem fér bele (ez nagyon finom homok!). Akkor egy köbcenti homok 10 000 szem, egy köbdeciméter homok tízmilió homokszem, és 60 milió homokszem lenne egy 10x10 centiméter alapú, 60 centi magas homokoszlop. A Mars, ha közel van hozzánk 60 milió kilométernyire van. Ezzel  szemben egyetlen egy nyomorúságos fényév 9,5 – mondjuk kerek számmal – tízbilió kilométer. Ez a homokszemes példám alapján 1000 köbméter homok lenne, azaz, egy tíz méter élhosszúságú homok-kocka! Tessék nyugodtan utánaszámolni. Remélem érezhető a különbség, különösen akkor, ha a bolygó, amelyen fejlett civilizáció tombol – ahonnan idejöhetnének, ha tudnának –, nem egy, nem tíz, nem száz, hanem ezer fényévnyire lenne! Ez az ezer fényév Tejútunk átmérőjének csupán egy százaléka, szóval az ott szinte a szomszéd csillagunk lenne...)

A Vénuszon aztán sajnos elromlott az éghajlat és ott ma a pokol uralkodik. Tehát a bökkenő ott van, hogyha a földi kőcsodákat nézegetjük, kiderül, hogy azok legföljebb néhány tízezer évesek lehetnek, semmi esetre sem néhány százmilió, vagy akár egy-két miliárd évesek. Akkor pedig a vénusziaktól (ha egyáltalán léteztek volna) nem származhatnak. Ott talán már 500 milió éve nem létezhetett élőlény.

Hasonló baj van a minket „jóval megelőző, fejlett civilizációval”. Mennyivel előztek meg minket? Egymiliárd évvel? Akkor nem származhatnak tőlük az – esetleg – néhány tízezer  éves kőcsodák. Ha meg százezer évvel ezelőtt léteztek, akkor miért nem maradt meg tőlük semmi, de semmi a kőcsodákon kívül, feltéve persze, hogy azokat ők csinálták?

Tehát, mindent összegezve, Puma Punkuról nem tudunk mást, mint hogy létezik...

Az alábbi videó címe: „Végre megoldódott Puma Punku rejtélye”. Erről persze távolról sincs szó! Ilyen egy tipikusan rettenetes videó: rengeteg fölösleges duma, tele ismétlésekkel. Rengeteg mellébeszélés és a szöveg – jellegzetesen – soha nem arról szól, ami a  képen éppen látszik! Ugyanazoknak a képeknek az ismételt mutogatása! Összekeverése a Tivanaku kultúra maradványairól készült képekkel. És a szöveg is félreérthetetlenül azonosnak tekinti a két kultúrát, közben folyton bizonyítékokat hoz föl, amelyek esetleg arra mutathatnak, hogy a két kultúrának van valami köze egymáshoz (valószínűleg semmi közük sincs egymáshoz). Szinte ijesztő, hogy a szövegnek és a képeknek sincs semmi köze egymáshoz. A  „Napkaput”, amely valószínűleg a Tivanaku kultúra műve, legalább tizenötször mutatja be a videó, anélkül, hogy egyszer említené a szöveg, mi az, amit látunk! A videó végefelé hosszabban van szó a Napkapuról, de akkor véletlenül sem látszik az, amiről szó van! A leglényegesebbet a Napkapuról meg sem említi, ugyanis azt, hogy a belefaragott figurák őrületesen hasonlítanak a maja, azték, azaz középamerikai stílushoz, pedig az onnan sokezer kilométernyire van!

A videó kétszer is bemutat egy állóképet a Napkapuról, amelyen nem a kapuról van szó, hanem arról, hogy Puma Punku kövei 1400 évvel ezelőtti geopolimérek! Erről a szövegben egy büdös szó sincs! Kétszer is bemutatnak egy rajzot, amelyen mintha vörös házak lennének föntről nézve. Szó sincs arról, hogy az mi, és mi köze van Puma Punkuhoz? Aztán látni, amint egy nő, valószínűleg laboratóriumban, egy pohár méretű üvegben zöld trutymót piszkál... Az vajon mi? Gyanítom, hogy ott a geopolimérekről kellett vona szólni. Édes pofa a szöveg, amikor arról beszél, hogy „kísérleti régészek” azt állítják, hogy a kövek megmunkálása nem boszorkányság, csak „kalapácskövek” kellenek hozzá (ezek öklömnyinél nagyobb, gömbölyded kövek, amelyekkel más köveket lehet paskolni, ha az embernek nincs okosabb dolga), „kővésők” (ilyet még életemben nem láttam!), „homokdörzsölés” (az vajon mifene? Szereti a homok, ha dörzsölik?) és persze idő! (Ezek a „kísérleti régészek” nem sikerültek. Valódi régész egyikükből sem lett...) A szöveg ezt a marhaságot kétszer is elmondja (mintha a marhaság egyszer elmondva nem lett volna elég nagy...). Jujjj, de szeretnék látni egy ilyen kísérleti régészt, aki nekem ezekkel az eszközökkel egyetlen egy kis belső derékszöget farag, mondjuk andezitba! A homokdörzsölést már kegyesen elengedném neki, ha sikerül a faragványa... Közben, mindjárt a videó elején látni egy lényeges részletet, amiről – persze – nincs szó a szövegben. Egy követ úgy vágtak ki (bár szerintem öntvény), hogy abba csak föntről lehetne egy trapéz keresztmetszetű követ belecsúsztatni. Azt a követ, noha a bevágás oldalt nyitott, oldalirányban nem lehetne kihúzni. Fa-megmunkálásnál ezt hívják fecskefarok illesztésnek.

A lényeget öt perc alatt lehetett volna bemutatni és elmondani. A videó eredetije amerikai (ezért mondogat a magyar beszélő folyton és minden ok nélkül Puma Pankut!) Érdemes figyelni a néhány kövön bemutatott, lépcsőzetes mélyedésekre, amelyeket teljesen egyértelműen díszítésnek szántak. Erről a szöveg nem szól. Azt is érdemes megfigyelni, hogy a rengeteg, ott heverő, egyforma kőből megpróbáltak a Műész segítségével épületeket összeállítani (ezek a szürke képek). Azokon is teljesen egyértelműen látszik, hogy értelmetlen, hasznavehetetlen épületek lennének. A szöveg erről is mélyen hallgat, pedig az egész videónak ez lehetett volna az egyik, leglényegesebb következtetése! Ugyanis ez arra mutat, hogy nem kész épületek romjait látjuk, hanem olyasmit, amihez még nagyon sok, egészen másformájú kő kellett volna, hogy abból értelmes, valamire használható dolgot lehessen fölépíteni... Mégis érdemes végignézni a videót, mert itt-ott fontos adatokra lehet bukkanni benne. Például itt hallok először homokkőről! Az összes többi videóban, amit eddig láttam, csak gránitról és andezitról beszélnek. Sajnos sok videókészítőnek, mert nem szakember, ami kő, az gránit...

https://www.youtube.com/watch?v=ncPxO5eqmCQ

3) Kosztarikában (nem látom be, hogy ezt miért ne írjam magyar kiejtés szerint) kereken háromszáz kőgolyót találtak eddig. A legkisebbek csak néhány centiméteresek, a legnagyobbak átmérője két és fél méter. Ezeknek a súlya eléri a tizenöt tonnát. Néhány mészkőből, homokkőből van, de a legtöbbjük gránit. Eltekintve attól, hogy a gránit megmunkálása önmagában csoda, ott, ahol a golyókat találták, a környéken sincs gránit. A golyók rendkívül pontosak. A nagy, méteresnél nagyobb golyókon, a szabályos gömbtől – ha jól tudom – csupán miliméteres eltéréseket mértek. Kik csinálták? Mikor csinálták? Hogyan csinálták? Miért csinálták? Jó, az utolsó kérdés azzal válaszolható meg, hogy valószínűleg vallásos okból. Abból kiindulva, hogy az emberiség a fő energiáját és legjobb tudását mindig csak két dologra pazarolta: egymás lemészárolásához alkalmas fegyverekre és vallásos célokból és célokra emelt épületekre. Gondoljunk az atombombára és az elképesztő katedrálisokra és bazilikákra.

Valószínű, hogy a „golyók vallása” kicsiben kezdődött. Valaki talán imádkozott valamilyen istenhez – a legvalószínűbb, hogy a napistenhez –, és imájában valamit kért tőle, sőt, talán meg is ígérte egy golyó elkészítését, ami így fogadalmi tárgy lehetett, ajándék napistennek. Néhány centiméteres golyókkal kezdődőhetett. Azoknak az elkészítése se könnyű dolog, kemény kőből, nagy pontossággal. A nagy golyók esetében talán már egy egész falu kért a napistentől, mondjuk esőt, és ha megkapta, legyártották a golyót. Vagy megfordítva, a golyóval próbálták kiengesztelni a napistent, aki súlyos aszályt zúdított rájuk, vagy árvizet. Ez elképzelhető válasz lenne a miértre, de a kik? Mikor? És hogyan? ‒ megválaszolatlan marad... Természetesen itt is fölmerülhet a gyanú, hogy nem valódi kövekről van szó, hanem valamiféle geopolimérekről. De ez több okból is valószínűtlen. Lehet, hogy egy bizonyos követ egy bizonyos geopolimér a megkülönböztethetetlenségig tud utánozni (mint esetleg a nagy piramisok mészkő kockáit), de a fönt fölsorolt kőfajták mindegyikét biztos nem lehet geopolimérekkel „hamisítani”! A másik ok rém egyszerű: amíg egy kőhasábhoz öntőformát csinálni gyerekség, pontos gömbhöz csinálni ilyesmit rettentően nehéz lenne. Ezenfelül egy tizenöt tonnás kőgolyó öntőformája talán húsz, vagy akár harminc tonna súlyú is lehetne... Tehát a kőgolyók terén sem tudunk semmi lényegeset.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Costa_Rica-i_k%C5%91goly%C3%B3k 

4) Kőfalak Peruban. Amit Kuzkó mellett Szakszajhuamánnál, Olantajtambónál és Macsu-Picsunál látunk (a neveket szigorúan a kiejtésük szerint írom, magyarul!), az hatványozottan elképesztő! Ilyen kőfalakat csak varázslattal lehet építeni! És ezt nem  tréfából mondom! És ha valaki azzal a (szerintem) marhasággal jön, hogy azok a falak egy régen előttünk létező kultúra alkotásai, akkor meg kell magyaráznia, hogy vajon egy „régen előttünk létező kultúra” mitől tudott varázsolni??? Ugyanis, ha valami lehetetlenséget nem mi csináltunk (vagy az egy-két ezer évvel előttünk élt elődeink), akkor az az előttünk akárhány évezreddel élő kultúra számára is lehetetlenség lett volna, hacsak nem tudott valóban varázsolni! A falak nagyon kemény kövekből állnak, andezitből, gránitból, amelyek tűzhányók által kiöklendezett anyagok (az andezit az Andokról kapta a nevét), tehát nem olyan gyerekesen könnyen megmunkálható kövek, mint a homokkő vagy a mészkő. A „gyerekesen könnyen” persze viszonylag értendő. A vicc ezekben a kőfalakban egyrészt az, hogy nem síkoldalú, derékszögű hasábokból állnak, mint amilyen a tégla, hanem mindenféle alakú és méretű kövekből, amelyek azonban ijesztő pontossággal illeszkednek egymáshoz, ahogy mondják: késpengét sem lehet közéjük dugni! Másrészt pedig, hogy a kövek hatalmasak, soktonnássak, olyanok, amelyeknek nem csak a megmunkálása és a falakba illesztése, hanem a kibányászása és a – részben – nagy távolságokra szállítása is csoda!

Hallottam olyan elméletről, mely szerint az inkák (vagy az elődeik) kitaláltak valamilyen növényi trutymót, aminek segítségével a kőfelületeket meg tudták puhítani, és azok olyan jámboran lágyak lettek, mint mondjuk a csokoládé fagylalt. Nagy marhaságnak tartom, de mondjuk, hogy nincs igazam. Akkor mi az, ami ezzel a lágyító anyaggal megoldódott volna? A kőfelületek megmunkálása (ilyen csodaanyag használatára, egyébként semmilyen jel nem mutat), de se a kibányászás, se a szállítás, se a többi kő közé való beilleszés nem oldódott volna meg. Hiába tudom a követ könnyen megmunkálni, egy tíztonnás tömböt tízszer (vagy hússzor, vagy sokkal-sokkal többször) kellene a többi közé rakni, kivenni faragni rajta, újra belepróbálni és ezt addig csinálni, illeszteni, amig az olyan pontos nem lesz, mint amilyenek ezek a perui falak! Tessék ezt megpróbálni kis, öklömnyi kövekkel! Vagy, hogy még sokkal könnyebb legyen, marharépából faragott „kövekkel”, amelyek alakja hasonlít a perui falak köveihez. Hihetetlen gyorsan derül ki a föladat iszonyú nehézsége!

Miért csinálták hát ezeket a falakat így? Három oka lehetett. Az egyik, hogy sokkal több munka lett volna szabályos és egyforma méretű hasábokat faragni. A másik ok, hogy a kövek így szinte egymásba kapaszkodnak és sokkal kevésbé zilálódnak szét földrengés esetén (ami ott nem ritka!), mint a szabályos hasábok. A simán egymásra rakott kövek könnyebben szétcsúszkálhatnak. A harmadik ok az én elméletem (lehet hogy nagy marhaság!), nem csak Peru esetében, hanem szinte az összes többi talányos esetben. Azért csinálták – és azért úgy, ahogy csinálták – mert volt valamilyen módszerük, amivel ezek a munkák, amelyek előtt mi értelmetlenül bámulva állunk, nem estek nehezükre.

De ne gondoljuk, hogy hasábalakú köveket nem tudtak faragni. Tudtak és faragtak is. És még valmit tudtak, ami még az óriási, „alaktalan” és pontosan illeszkedő köveknél is sokkal elképesztőbb. Képzeljünk el egy függőleges falat, mondjuk lágy viszaból, amibe egy hasábalakú tárgyat tudunk belenyomni, és utána azt a tárgyat ki is tudjuk venni. Marad a helyén egy pontos és szabályos üreg, amelyből kivettek egy hasábalakú tárgyat. Pontosan ilyen üregeket, „hasábhiányokat” látni az olantajtambói kőbányában! Azokat a hasábokat úgy, hogy ilyen üreg maradjon a helyükön, csak kivarázsolni lehetett! Mert nehéz elképzelni, hogy ezeket az üregeket azért faragták így, hogy az utókor bambán elképedve bámuldozzon előttük! Viszont kétségtelen, hogy még sokkal nehezebb elképzelni, hogy onnan tényleg egy hasábalakú követ varázsoltak ki, amelynek a helye szép, sima, szabályos falú és hátfalú „hasábhiány” lett! Ilyesmit, ha fölül nyitott, sajtból, vagy marharépából lehet csinálni, mert, az oldalt és alul elvégzett bevágások után, késsel a hasáb mögé tudunk nyúlni, De ez lehetetlen, ha az üreg fölül is zárt és a hiányzó hasáb-üregnek a fedő felülete is látható (és mégcsak nem is marharépából van, hanem kőből)...

Még egy további érdekességet is érdemes megemlíteni. Nem mindegyik, falbaépített kőből, de jónéhányból két bütyök dudorodik ki a tömb alsó felén. Egészen alul csak kevés kövön vannak bütykök és azok gyakran fél dudornak tűnnek, mintha a követ alulról rövidítették volna a bütykök közepénél. Szerintem nagyon-nagyon érdekes, hogy néhány, kevés, óegyiptomi kőfalnál is vannak ilyen „kétbütykös kőhasábok”.

Sokszor megemlítik, hogy e falak építőinek nem voltak acél eszközeik, hanem legföljebb csak bronz szerszámaik, vagy még azok sem! Igen, ez a kövek megmunkálását még elképzelhetetlenebbé teszi, de csak azt! Tehát, ha tényleg lett volna egy régi kultúra, amely már acél szerszámokkal dolgozott, a kövek szállítása és azokkal a falak építése éppen olyan nehéz lett volna, mint acélszerszámok nélkül. Mert ugyebár, azt nehéz elképzelni, hogy a korai civilizációnak hernyótalpas szállítóeszközei és emelődarui is lettek volna, amiből egyrészt nem maradt meg egyetlen egy anyacsvar sem, másrészt, azokkal mást sem csináltak volna mint csodafalakat...

Szakszajhuamánnál, Kuzkó közelében három sor, egymás mögé épített, cikk-cakkban vonuló csodafal van. Céljuk nyilvánvalóan védőfal. A cikk-cakk arra jó, hogy az ellenséget, amely a fal „cikk-szakaszára” akar fölmászni, az arra gyönyörűen rálátó „cakk-szakaszról” szépen le lehet nyilazni. Csakhogy, mennyi ideig tarthatott egy ilyen – tulajdonképpen lehetetlen – fal fölépítése? Évszázadokig építették és „remélték”, hogy majd jön egy támadó ellenség és akkor majd valami hasznát veszik ennek a cikk-cakk-falnak? Az építést nyilván azért kezdték, mert már volt támadó ellenségük. És ha a fal építése évszázadokig tartott volna, az építése alatt hogy’ védekeztek volna? Teljesen világos, hogy a fal számunkra nemcsak lehetetlennek tűnik, de ráadásul, józanul rövid idő alatt kellett fölépíteni tudni! A legnagyobb kő a szakszajhuamáni falban kereken 4x5 méter. Nem tudom, milyen vastag, mert a vastagsága belenyúlik a falba. Ha gránit, vagy andezit, akkor köbméterenként 3 tonna. Tehát, ha csak egy méternyire nyúlna a falba 60 tonnás lenne, ha két méter vastag, akkor 120 tonna! Lehetetlen, lehetetlen, lehetetlen... Ilyen falat nem lehet építeni valamiféle, szupertechnika nélkül! Hacsak nem kezdünk hinni a kövek helyetti geopolimérekben, illetve abban, hogy egyes, durva megmagyarázhatatlanság mögött nem megcsinálhatatlan, szállíthatatlan, fölemelhetetlen, vagy a többi közé illeszthetetlen kövek állnak, hanem műkövek. Marcell Fóti (aki valószínűleg amerikai, de még eléggé magyar ahhoz, hogy a nevét hangsúlyozottan ó-val írja), megírta a The Natron Theory című könyvet, amelyben nem csak a piramisok köveinek előállítási receptjét írja le, hanem még egy csomó más kőfajta hamisíthatóságát, például a gránitét és a bazaltét is. Nem tudom, mit gondoljak a dologról. Igaz, hogy a perui kőfalak kövei nem csiszoltak és fényesítettek és ezért talán nem egyszerű megkülönböztetni a műgránitot és a műandezitot a valódiaktól, de olyan hatalmas köveket, mint amilyen a legtöbb e falakban, önteni se lenne könnyű. Másrészt, ha két alaktalan kő kőzé – ügyes technikával – egy harmadikat tudok önteni, akkor megszűnik a falak építésének szembeötlő „lehetetlensége” és már nem kell csodálkozni azon, hogy a kövek közé késpengét se lehet dugni, mert olyan pontosan illeszkednek egymáshoz.  

A geopolimér elmélet megoldana egy másik rejtélyt is, a néhány kövön található „két bütyök” problémáját. Nem tudjuk, azok mire jók. A szállítás szempontjából nézve nem tűnik hasznosnak, viszont ha a szándékos kialakításukhoz vastagon le kellet volna faragni a követ, akkor az rengeteg többletmunka lett volna, tehát valami céljuk kellett, hogy legyen! A geopolimér trükkhöz sok víz kell, de nem úgy, mint a beton öntvényeknél, ahol a víz vegyileg épül be és ezért eltűnik, helyesebben „kő” lesz belőle, hanem úgyszólván csak katalizátorként vesz részt a keményülési folyamatban és utána – mint fölösleges anyagnak – ki kell csurognia,  a maradéknak pedig el kell párolognia, hogy kiszáradjon a műkő. A geopoliméresek szerint a bütyköknél folyt ki a fölösleges víz az öntőformából. Ez nem magyarázza meg, hogy miért van egyes köveken a legtöbb esetben két bütyök és nem csak egy, és miért nincsenek minden kövön bütykök? Viszont, ha tényleg a geopolimér technikának lenne valamilyen szükséges vonzata, és persze, ha a perui kövek tényleg geopolimérek lennének, akkor – mulatságos módon – megmagyarázná, hogy miért vannak némelyik egyiptomi kövön is ilyen titokzatos bütykök. (És akkor azok is csak geopolimérek lennének és nem valódi, faragott kövek...)

Viszont itt – a geopolimér trükk lehetőségét szem előtt tartva – eszembe jut fönt már leírt véleményem: miért építettek az ős peruiak olyan falakat, mint amilyeneket építettek? Mert nem esett nehezükre... 

Az alábbi videó németnyelvű, de rövid. Ami a lényeg: látni benn azokat a falakat, amelyekről az előző szöveg szól.     

https://www.youtube.com/watch?v=zbss-S3HHtg

5) Az olmékok bazaltból készített, hatalmas kőfejei, amelyekből eddig már tizenhetet  találtak a középamerikai őserdőkben. Ez a nép a legősibb kultúra volt abban a térségben, jóval megelőzve a majákat és az aztékokat. Kultúrájuk talán már 3500 évvel ezelőtt kezdődhetett. Nem tudjuk, hogy a titokzatos kőfejek mikor készültek. Némelyiknek a súlya akár a 40 tonnát is elérheti, és egyik-másik akár 80 kilométernyire is lehet onnan, ahonnan a bazalt származik. Hogyan szállították ezeket a súlyokat az őserdőn keresztűl, ahol kerekes járművekkel sem  érhettek volna el semmit, mert hiszen azokhoz utak is kellettek volna? A szobrok arcvonásai egyediek ugyan, de mindegyik afrikai négerek arcához hasonlít. A mai tudományos álláspont szerint ilyenek lehettek az olmékok olyan régen. Szerintem pedig amerikai, ős- (és mai-) népek egyedeinek soha nem volt olyan lapos orra, mint amilyen orr a kőfejek mindegyikén látható. Elképzelhető, hogy a fejek egykori uralkodók képmásai, de az nem, hogy az olmék uralkodóknak ifjúkorban ökölvívóknak kellett volna lenniük és csak akkor lehetett belőlük uralkodó, ha az orrukat már tisztességesen laposra verették... Mellesleg, a kőfejek vastag ajkai sem amerikai ősnépek jellegzetes ismertetőjelei.

Mint a versem majdnem mindegyik kérdésénél, itt is rejtély, hogy mivel faragtak az olmékok, ugyanis valószínűleg még bronzvésőik sem lehettek. Mindenesetre – miután újra Középamerikában vagyunk – kérdés, mit könnyebb faragni megfelelő szerszám nélkül, 15 tonnás, miliméter pontos gránit golyót, vagy 40 tonnás, laposorrú kőfejet bazaltból...?

Az alábbi, angolnyelvű videóbal látni ezeket az olmék fejeket.

https://www.youtube.com/watch?v=6VTmukaGF-M

6) Húsvét sziget és a Moaik. Gyerekkorom óta csodálom ezeket az egyszerű vágású kőfejeket, amelyeket ezen a híres, titokzatos szigeten látni. Rengeteg meseszerű elméletet olvastam már akkor róluk, amelyeknek a hitelességét sajnos nem tudtam ellenőrizni. Volt egy közöttük, amely úgy szerette volna kiemelni a sziget elképesztő titokzatosságát, hogy lovas  szoborról mesélt, amelyet a sziget első látogatói – kereken 300 évvel ezelőtt – ott állítólag találtak. Ezt azóta – szerencsére – más leírásokban már nem találtam meg, de sajnos a szigettel kapcsolatos, „tudományos” írásokkal is nagyon kell vigyázni, mert íróik nagyon gyakran valamilyen (saját) elmélet hívei, amelynek alátámasztására sok „bizonyítékról” adnak hírt és azok esetleg néha éppoly kevéssé hitelesek, minthogy a szigeten (ősi) lovasszobor ácsorgott...

Mindezt előrebocsájtva, kénytelen vagyok a titokzatokról úgy írni, hogy egy csomó dolgot ténynek tekintek. A szigetecske területe kereken 160 négyzet-kilométer (Budapest területének harmadrészénél alig több, 24 km hosszú és 13 km széles). Ennek ellenére valakik,  valamikor, valamiért több száz kőszobrot faragtak rajta és aztán állítgatták azokat a szigetre  össze-vissza, elszórtan. Állítólag ezer Moai (kőmuki) állhatott ott eredetileg. Hogy mivel faragták a követ, azt nem tudni, lehet hogy obszídiánnal. A baj csak az, hogy (megintcsak állítólag) obszídián nincs a szigeten... Kétségtelen a tufát – amiből a szobrok vannak – könnyű faragni. Összehasonlíthatatlanul könnyebb, mint a bazaltot, andezitet, vagy – pláne – a gránitot, de csak ha van mivel! A szobrok mérete az 1 méterestől a 10 méteresekig terjed. A nagyok elérhetik a 80 tonna súlyt is. Örülnék neki, ha lenne néhány szép obszídián vésőm, de annak nem, ha azokkal egy 80 tonnás bármit kellene kitermelnem a kőbányából és aztán azt csinosra faragnom. Az obszídián tűzhányók által gyártott üveg. És bár a sziget a tengerből kiszemtelenkedő tűzhányó volt valamikor, mégsincs rajta obszídián – persze csak ha igaz az állítás. Viszont ha mégis van, vagy legalábbis volt ott obszídián, az vésőnek nem nagyon alkalmas. Jóval keményebb, mint a tufa, de rideg és ezért törékeny, mert hát üveg.

Eleinte azt hitték a szigetre vetődött hajósok és később kutatók, hogy a szigetlakók  (vagy az ott sokkal előttük élt népek) csak kőfejeket faragtak. Később kiderült, hogy a fejekhez testek is tartoznak, ám azokat mélyen betemette az idő pora. Ezért aztán a szobrok korát, keletkezésük idejét épp úgy nem ismerjük, mint a megalkotóikat. Hivatalos becslések szerint 800 évesek. Ennek nagyon csúnyán ellentmond betemetettségük mértéke. A sziget a Csendesóceán kellős közepén, többezer kilométernyire van minden nagyobb szárazföldtől (szigettől is). Honnan hoz oda port a szél és mennyit? Nem tűnik úgy, hogy valakik a szobrokat szándékosan temették volna be az állkapcsukig. És ha a betemető földréteg vastagságából próbáljuk a szobrok keletkezésének idejét fölbecsülni, korukra 15 000 év jön ki! Szeretnék látni egy olyan térképet, amely megmutatná, hogy hány sziget állt ki akkor a tengerből. Ugyanis akkor – a jégkorszakban – kereken száz méterrel állt alacsonyabban a tengervíz szintje. Lehet, hogy akkor olyan közel voltak a Húsvét sziget szomszédai, hogy az átruccanás egyik szigetről a másikra egyáltalán nem okozott gondot? Ez sokmindent megmagyarázna. Például a szigeten eredetileg ácsorgó, hatalmas kőfalakat is (amelyek közül sajnos már sokat széthordtak modern  építkezésekhez). Ezekkel kapcsolatban nem csak az őrült érdekes, hogy pontosan olyanok, mint a perui kőfalak, hanem, hogy kik ellen építették, ha nem kívülről jövő támadók ellen? Bár az egymás ellen folytatott élet-halál harc az ember legősibb szórakozása, azon a csöppség szigeten nem lehettek soha annyian, hogy érdemes lett volna bármiért is harcolni. De ha mégis, nem olyan állandósággal, ami miatt kifizetődő lett volna évtizedekig tartó falépítéssel foglalkozni. Megjegyzem, a szigeten található rengeteg kőmuki is túl sok az elképzelhető lakosságszámhoz viszonyítva, de persze nem tudjuk, milyen hosszú időszakon át készültek a  szobrok.

Egy újabb – tudományos – hír szerint a szobrok nem lehetnek 1500 évesnél régebbiek. Nem tudom, ez az adat min alapul. Ami ugyancsak rejtélyes, az a kőszobrok szállítása, egyáltalán: megmozdítása. Egy újabb elmélet szerint a szobrokat fölállítva lehetett „gyalogoltatni”. Ennek bizonyítására folytattak kísérleteket talán egy tíztonnás szoborral és az szépen működött. A szobor fejére köteleket kötöttek, amelyeknek több irányból, fölváltva történő huzigálásával, tántorogtatni lehetett a szobrot, és billegése közben nyilván elfordítani is, hol jobbra, hol balra, amivel kikényszeríthető a lassú előrehaladása. Hát azért ebben a módszerben majd akkor kezdek hinni, ha ez sikerül a 80 tonnás szoborral is – hegyen, völgyön  át – és nemcsak sík, sima és keményre döngölt talajon... Egyáltalán, hogy állították föl a súlyos szobrokat? És ami még rejtélyesebb, a fölállított szobrok feje tetejére egy vörösebb színű tufából, vastag korong alakú „kalapokat” is tettek, amelyeknek súlya a nagy szobroknál tíztonnás nagyságrendű volt. Azok hogy kerültek a kőfejekre?

Még egy érdekesség. A kiásott szobrok alsóteste az ágyéknál végződik. A combok már hiányoznak. A karokat csak jelölték a szobrászok, azokat szorosan a testhez simulva, kinyújtott állapotban mutatták be, és a kezek kinyújtott ujjakkal a has alsó részére tapadnak. Valahol azt olvastam, hogy az ujjak a köldökre mutatnak. Hát nem! Tessék állva, nyújtott karokkal, a has alsó részét fogni (mintha sérvet tartanánk vissza) úgy, hogy közben az ujjak a köldökre mutassanak... Egy pillantás elég a szobrokra ahhoz, hogy belássuk az állítás lehetetlenségét. De itt megint jön a „mese”, az illető, aki ezt írta (ám lehet, hogy csak átvette valakitől), nem azért tette, mert neki ilyen furcsa helyen van a köldöke, hanem mert a Húsvét szigetet a „Föld köldökének” is szokták nevezni, és mert – most jön a rém meredek duma – hogy Göbekli Tepén is van olyan kőszobor, amelyik pont úgy tartja a kezét, és Göbekli Tepe pocakos dombot jelent! Látjuk a bukfencet? Pocak, köldök, stb... Mintha a Moaik faragója  nevezte volna a szigetüket a Föld köldökének és a Göbekli Tepénél talált kőszobor szobrásza tudta volna, hogy a helyet, ahol dolgozik, hetyke 12 000 év múlva pocakos dombnak fogják  nevezni, amely pocaknak nyilván köldöke is van... És mintha ez a két kőfaragó ismerte volna egymást...! Rettentően élvezem az ilyen belemagyarázós csavarokat! És azt is hogy a kiagyalója komolyan veszi magát.

Ami azonban tény: sok helyen a Földön találni hasonló kőszobrokat, amelyek nagyon hasonló módon fogják az alhasukat, kinyújtott, hosszú ujjakkal, amelyek egymásra, vagy kicsit lejjebb mutatnak! Igaz, nem mindegyik hasfogó szobor tartja a karjait nyújtottan és vannak olyanok, amelyek a kezüket magasabban tartják és az ujjaik tényleg a köldökük felé „néznek”. (Tivanakuék három ilyen – monolitnak nevezett – kőszobrot is hagytak ránk.) De az egyik, embernek ábrázolt kőoszlopnak Göbekli Tepénél, tényleg szinte azonos helyen, azonos tartású és azonosan hosszú ujjú kezei vannak. Lehet ez véletlen? Lehet! Elősször is, a kezek nem mindenütt ott vannak, mint ahol a Moaiknál. Másodszor pedig, ha egy kőszobrot faragok, sőt, egy kőoszlopot látok el emberi vonásokkal és kénytelen-kelletlen valami kis karokat és kezeket is faragnom kell rá, nehogy olyan legyen, mint egy emberfejű tekebaba, hova rakom a karokat és a kezeket? Mutassam ökölbeszorítva? Vagy adjak a szoborra valamilyen ruhafélét, amelyben a kezek zsebrevágottan tűnhetnének el? Ábrázoljam a kezeket karbatetten, azaz, láthatatlanul? Nem nagyon van más lehetőségem. Nekem csupán a rendellenesen és eltúlzottan hosszú ujjak hasonlósága tűnt föl a Moaik és a göbekli tepei ember-kőoszlop esetében.

Az alábbi, németnyelvű videóban sokmindenről esik szó. A képek miatt másoltam ide a címsorát.

https://www.youtube.com/watch?v=R_UGScNxZn4

7) Megint azzal kell kezdenem, hogy az óegyiptomi kultúrát gyerekkoromtól kezdve csodáltam. Noha akkor még – természetesen – nem tudtam fölmérni és ezért értékelni sem, a kőmegmunkálási, építészeti csodákat, viszont a hieroglífák egyenletességétől, szépségétől teljesen elvarázsolódtam. Azóta is rengeteget foglalkoztam Óegyiptom mesés alkotásaival, ám a teljesen elképesztő kővázákról csak egy-másfél évvel ezelőtt hallottam  először. Lehet, hogy azokat nem túl régen fedezték föl, ezért nincs róluk hír, vagy csak nagyon kevés és az is csak angol nyelven. A német* és magyar Wikipédia kerámia vázákat mutat, ha kővázákat szeretne látni az ember. Dzsószer fáraó lépcsős piramisa alatti, földalatti, helyesebben „kőalatti” kamrákban találtak belőlük 40 000 darabot (!)

A piramis alatti kőjáratok hossza 5,7 kilométer. Valószínűleg jóval a piramis építése előtt faragták a kőbe ezeket az alagutakat, folyosókat, kamrákat, amelyek némelyike 40 méterrel van a felszín alatt. Dzsószer fáraó gyűjthette ezeket a csoda tárgyakat, melyek közül talán csak néhányat csináltak neki. Korukat a lelőhelyük után ítélve legalább 5000 évesre becsülik, de erre más bizonyíték nincs és ezért egyes elméletek szerint – alapulva a hiten, hogy volt előttünk már nagyon régen egy nagyon fejlett kultúra – jóval régebbiek. Persze, mielőtt rátérnék annak magyarázatára, hogy miért csodálatosak, itt is fölteszem a kérdést: Ha ezeknek a vázáknak az elkészítése az ötezer évvel ezelőtti technikával teljesen elképzelhetetlen, akkor mitől lesz elképzelhetőbb egy olyan, még régebbi technikával, amelyből nem maradt ránk egy konzervnyitó, egy dugóhúzó, egy cipőkanál, vagy egy PET palack sem (amit – köztudomásúlag – nem bont le a természet)? Nem maradt ránk egy marógép vagy köszörűgép, amellyel a kővázát (esetleg!) meg lehetett volna csinálni, csak a kőváza maradt ránk! Ha valaki azt vetné föl, hogy igen, mert a fémgépet szétmarta az idő, de az örök gránitot nem, akkor megkérdeném tisztelettel, hogy a gránitnál keményebb (és ezért gyaníthatólag még „örökebb”) köszörűkő, amely elengedhetetlen lett volna a váza létrehozásához, miért is nem maradt ránk? Ugyanakkor az ősember különböző kőszerszámait megtaláljuk a Föld számtalan pontján, pedig azok részben már több-százezer évesek. Az „előttünk létezett, nagyon fejlett technikájú kultúrával” az az őrült nagy baj, hogy ha semmi, de semmi nem maradt utánuk, akkor milió, százmilió, vagy akár egymiliárd évvel ezelőtt kellett volna létezniük, és akkor nem csinálhatták a néhányezer, vagy néhány tízezer éves kőcsodáknak egyikét sem, amelyekről ebben az írásban szó esik, és a további százat sem, amelyekről itt most nem írok!

Elsőként említem meg – ez ugyanis már messziről föltűnik –, hogy ezek a többnyire vázára hasonlító tárgyak gyönyörűek! Látszik rajtuk, hogy nagyon jó ízlésű, nagyon nagy anyagismerettel rendelkező emberek, nagy gonddal választották ki a legmutatósabb köveket. Hogy aztán ezek a kövek általában a legkeményebbek, azzal úgy látszik nem törődtek! Úgy tűnik, hogy a technilájuk megengedte a kövek keménységének figyelmen kívül hagyását.

Mert hát miből állnak ezek a „vázák”? Ez a másodikként megemlítendő csoda. Eltekintve nagy többségüktől, amelyek a viszonylag puha alabástromból készültek, gránitból,  bazaltból, dioritból, porfírból, sőt, ha jól tudom – de ebben nem vagyok biztos –, még kvarcból és hegyikristályból is! A harmadik csoda a megmunkálási pontosságuk, amelyre – ezt itt jegyzem meg – nem is nagyon lehetett szükség! Azért olyan pontosak, mert a technika, amellyel készültek, ezt a pontosságot egyszerűen „magával hozta”, okozta. Ez a pontosság a megmunkálási módszerük velejárója volt. Szerintem ennek így kellett lennie, mert egyszerűen nem lehetett másképp. Ha tudok csinálni egy századmiliméter pontos kővázát – noha erre a pontosságra a váza célját tekintve semmi szükség sincs –, és ezt mindenki tudja, akinek eldicsekedhetnék vele, akkor azt csak azért csinálnám úgy, hogy azzal a többezer évvel utánam következőknek dicsekedhessem el? Lenne ennek értelme?

Némelyik fényesre csiszolt váza kör-keresztmetszetét modern műszerekkel vizsgálták kívül, belül. Tized miliméteres eltéréseket is alig találtak, és mert a váza és a belső űr forgástengelye nem tért el egymástól, a vázák falvastagsága is végig a körön, kifogástalanul egyforma. De ez még  alig megdöbbentő, ha elképzelem, hogy egy ilyen vázát nekem kellene esztergálnom egy mai, kőmegmunkálásra használható esztergapadon. A megdöbbentő az, hogy nem lehetne esztergálni, mert két „fül” áll ki belőle! Ezek a szabályos forgástestből kiálló képződmények nem valódi fülek – mint például egy csésze füle – hanem félhenger alakúak és vízszintes állásúak. Fúrat megy át rajtuk ugyancsak vízszintesen, mely lukakba azonban talán a kisujjunk se nagyon férne bele. A legelképesztőbb ezeken a vázákon, hogy a „fülek” közötti  részeken is olyan pontos a forgástest folytatása, mintha a gép átugrotta volna a füleket esztergálás közben. Persze csak ha elképzeljük, hogy a vázát valamiféle gépen csinálták, de éppen egy ilyen képességű gépet nehéz elképzelni, mai technikánk lehetőségeit tekintve is! És a további rejtély az eszköz, amellyel ezeket a részben üvegkemény köveket megmunkálni tudták. Ehhez még az acél, vagy fémkarbid szerszámok sem elégségesek. Valami keményebb kellett hozzá, a legmegfelelőbb a gyémánt-szerszám lett volna... A videók rettentően fukarkodnak az egyes darabok bemutatásával, de még így is valóságos csodákat láthat az ember. Egyáltalán nem mindegyik váza alakú. Vannak laposabbak, és sok, noha kerek, nem sima forgástest, hanem gyönyörűen szabályos, tengelyirányban futó bordákkal van ékítve. Láttam egyet, amely olyan, mintha egy lágy agyagedény lett volna elkészítésekor, amelynek öt helyen benyomták a falát és ezek a részek, mintha befelé irányuló „szirmok”  lennének. A Szabu tálra emlékeztetett (amelyről később lesz szó). Eközben valami áttetsző kőből áll (kvarcból?), rendkívül vékony falvastagsággal. Némelyik kőedény falvastagsága két miliméteres!

Mire használták ezeket a vázákat? Nem tudom! Tetszetősségük inkább dísztárgyakhoz illik, mint valami – akár vallásos célú – használathoz. Igaz, a „fülek” lukjaiba – nem túl vastag – botok voltak (lettek volna) dughatók, amelyeken e kőedényeket ide-oda lehetett volna cipelni, miközben bennük (esetleg) valami égett. Az átdugott botok segítségével a vázák dönthetőek voltak, ha ki kellett volna belőlük valami forrót vagy égőt önteni. Nem tudom, hogy történtek-e a vázák egykori tartalmára vonatkozó kutatások. A mai tudomány e téren csodákra képes. Meg tudják állapítani az ősi bögréket vizsgálva, hogy az aztékok hány kocka cukorral itták a kakaójukat... (Ezt ne tessék egészen komolyan venni, de alig túlzás.) E kőedények mérete – ahogy a videókon láttam a néhány, kevés bemutatottat – a laposabbak átmérőjét tekintve arasznyi nagyságrendűek és arasznyi magasak a hosszúkásak.

Már a piramisok (és rengeteg más, óegyiptomi épület) esetében is bámuldozhattunk a kövek kibányászásán, megmunkálásán, szállításán és végül a soktonnás tömbök, hasábok épületekbe való beépítésén, ami sokszor valahol nagyon magas szinten történt. Itt főleg a gránit és hasonlóan kemény kövekre gondolok, amelyekből szobrok kialakítása is valódi csoda. De a kővázák, bár viszonylag kis tárgyak – szerény véleményem szerint – a megmunkálás tekintetében minden máson messze túltesznek! Különösen, ha meggondoljuk, hogy a legkorábbira becsült koruk is 4-500 évvel megelőzi a nagy, gízehi piramisok  építésének korát! Tehát mit tudunk a csoda-kővázákról? Csupán annyit, hogy – bár szinte titokban tartva – léteznek...

*Helyesbítenem kell: tegnap (2026 VI. 12.-én) találtam végre két németnyelvű videót, amelyen nem csak dumálnak szakadatlanul – ami nem más, mert nem lehet más, csak találgatás –, hanem be is mutatnak néhány ilyen tárgyat, igaz vigyázva arra, nehogy azok másodperceknél hosszabb ideig legyenek láthatók, és persze – mint sajnos mindig – a szöveg egyáltalán nem az éppen bemutatott és a képen látható tárgyakról szól. A bemutatás ideje néha olyan marha-rövid volt, hogy nehezemre esett a videót ott megállítanom, hogy egyáltalán megnézhessem a tárgyat! Milyen szép lenne, ha egy-egy videókészítőnek lenne annyi esze, hogy egyenként mutat be 8-10 ilyen tárgyat, elmondja, hogy mekkorák, és hogy milyen kőből vannak és nem csak nagy általánosságban beszélne róluk, lehetőleg hármat, négyet megmutatva egyszerre, villanásnyi ideig...! Nem furcsa? 40 000 darabról van szó, amelyek között nem tucatjával, de százával vannak valóban csodás tárgyak, és lehet, hogy nem most találtak rájuk, hanem már 50, vagy akár 100 éve, és nem is hallottunk róluk! Bezzeg a Tutankámon arany álarcáról készült képeket már óvodás koromban untam, aminek pedig már 85 éve! Arról már nem is beszélvde, hogy Tutankámon idejében nem volt csoda az arannyal  való barkácsolás, de több mint 1500 évvel az ő ideje előtt (sőt, még az ő idejében is!) a gránittal való elbánás varázslatnak tűnik, legalábbis  a mi mai szemünkben.

Találtam egy rendkívül részletes, angolnyelvű videót, amely főleg az egyes vázák pontosságának méricskéléséről szól. Sok mindent látni benne, amit a többi videóban nem találtam. Elősször is, végre – nem csak másodpercekig – nézegethetők a vázák. Másodszor pedig a méreteik is fölbecsülhetők. Kisebbek annál, mint amit fönt írtam, az arasznyi hosszoknál, átmérőknél. Harmadszor, látni, hogy az aljuk nem mindig sík. Van gömbfelületű (amely azonban olyan pontos, hogy egyenesen áll az asztalon!), van majdnem hegyes, amit nem lehetne asztalra állítani, és van egy, a videó végén – igaz csak model – amelynek olyan az alja, mint amilyen egy teletöltött papírzacskó alja lenne: két csücske van! Ezek a nem sík fenekű vázák megerősítik a gyanúmat, melyszerint használatukkor egy-egy bot volt a „fülekbe” dugva, hogy hordozhatók legyenek, legalábbis egy részüket csak így lehetett használni. Negyedszer, a „fülek”, amelyeket fél henger alakúnak írtam le, nem egyenesek, hanem olyanok, mintha azokat  folyamatosan körülfutó „hurkából” vágták volna ki: ívelt a külsejük. Ötödször pedig bemutat a videó egy-két kerámia vázát (talán jóval későbbi korokból), amelyek pontos másolatai valamelyik kővázának. Íme a videó:

https://www.youtube.com/watch?v=QzFMDS6dkWU

Ami pedig a méricskéléseket, és az abból eredő számmisztikát illeti. Én itt két csodát látok. Az egyik a kemény kövek megmunkálása, egyáltalán. A másik a pontosság. A harmadikat – ne haragudjon a világ – belemagyarázásnak látom. A gömfelület fenekűt agyon méricskélték és aztán abból mindenfélét kiszámítottak : π-t, ɸ-t, ɸ négyzetet és még a végén a fénysebességet is, és utána döbbenten megállapították, hogy ez nem lehet véletlen. Lehet véletlen!

1. 40 000 váza közül nyilván már jónéhányat megméricskéltek és találták ezt a „kivételeset”.

2. Egy ilyen vázán sok minden megmérhető!

3. Utána azokat a méreteket addig lehet osztani, szorozni, kicsit kerekíteni, újra szorozni, osztani… Végül kijöhet π, ha nem, hát ɸ, ha az sem akkor ɸ-négyzet, vagy π osztva ɸ-négyzettel (kicsit újra kerekítve), és a végén kijön a fénysebesség! Vagy ha nem, akkor a Föld sugara, vagy ha az sem, akkor a Föld‒Hold távolság! Mégsem? Akkor szorozzuk meg még valami nyalánksággal, esetleg a ɸ harmadik, vagy negyedik hatványával. A fene egye, nem létezik, hogy ne jöjjön ki „valami”…! Sose felejtsük el azt a kérdést (mint a bűntények esetén, hogy kinek használt a tett?), hogy mi a csuda értelme lett volna ilyesmit, amit komoly matematikai számolgatásoknak kellett volna megelőznie, és ami az amúgy is lehetetlen megmunkálást még jóval megnehezíti, „belekódolni” a kővázába??? Kinek? Nekünk? Vagy netán a váza használója meg se vette volna a vázát, ha előtte nem méricskélheti meg (mai mérőeszközökkel!) és nem számol utána, hogy a készítője nem csinált-e valahol, valami hibát a számításaiban?! Azért csinálták volna, hogy mi álmélkodjunk fölötte 5000 év múlva? Már bocsánatot kérek, de abból nekik mi hasznuk lett volna? Utólagos megbecsülés? Erkölcsi siker? Ezek a vázák (jó részük) műremekek, még akkor is azok lennének, ha nem lennének ennyire pontosak. Megalkotójuk nyilván büszke volt rájuk és talán – miután kegyetlenül kemény kövekből dolgozott – gondolt arra, hogy munkáját esetleg többezer év múlva is megcsodálja valaki. De, hogy mérőeszközökkel esik neki…?

És itt egy jó, németnyelvű videó, sajnos nem kimondottan a kővázákról szól, hanem általánosságban Óegyiptomról, de helyenként elég hosszan mutat kővázákat. Különös figyelmet érdemel az az ötágú kőtál, amely a videón 2 perc, 46 másodpercnél látható. Lehet, hogy ez a viszonylag puha alabástromból van, de nem hiszem, mert az általában sárgásabb. Inkább a nagyon kemény kvarcitnak nézem. Kár, hogy nem szól róla a szöveg. A vékony falvastagság alabástromból is csoda!

https://www.youtube.com/watch?v=4h0YVVgUAUM

A szöveg viszont kiemeli azt a furcsaságot (érdekességet) amiről ritkán esik szó, vagy soha. Hogy az egyiptomi kultúrának (írásnak, művészetnek) nincs látható előzménye. Egyszercsak megjelent készen, fejlődési nyomok nélkül és maradt 3000 éven át! Ezzel szemben a mezopotámiai kultúrát végig lehet vezetni a kezdetétől fogva, habár – szerény véleményem szerint – a szumírok elég hirtelen jelentek meg és az ékírásuk is elég hamar lett „tökéletes” írás.

És most, hogy a vázákról szóló szöveget befejezettnek tekintettem, rábukkantam egy rövid, németnyelvű videóra, amelyben elég sok szép vázát mutatnak be:

https://www.youtube.com/watch?v=02vnuQfKXFo

II. rész

8) Bálbek kőhasábjain (nem úgy, mint a kővázákon, amelyekről úgyszólván senki se tud) már nagyon régen ámuldozik a világ. Igaz, hogy „csak” mészkőből vannak (ha jól tudom, vagy homokkőből), de – a szó legszorosabb értelmében – embertelenül nagyok! Három darab 800-800 tonnás hasáb ólálkodik az ottani, római templom alapzatában. Nagyon valószínű, hogy azt nem a rómaiak építették oda be, hanem csak fölhaszálták, mert már úgy találták ott, és az „jól jött nekik”. Van ott, egyébként egy (de lehet, hogy több is) gyönyörűen megmunkált, kör keresztmetszetű, gránit kőoszlop is, ami valószínűleg szintén csak jól jött a rómaiaknak, de nem ők csinálták. A 800-tonnás hasábokon kívül a templomtól 800 méternyire lévő kőbánya közelében van még egy heverni hagyott, hatalmas kőhasáb, melynek a becsült súlya 1200 tonna. Ezt a „Déli kőnek” nevezték el. De van még egy, nem régen fölfedezett kőhasáb (amely eddig földdel volt takarva), az „Elfelejtett kő”, amely 5,7 x 6,5 x  19,6 méter és a súlya 1670 tonna. Nem tudom, de valószínű, hogy ez a két kőhasáb még nincs (nem lett) teljesen befejezve és még hozzá vannak nőve az alapkőzethez.

Nemcsak kibányászni, de egyáltalán megmoccantani hogy’ lehet egy ilyen súlyú követ? Arról már nem is beszélve, hogy úgy tűnik, az alkotóik a kibányászáson kívül, hasábalakúra faragni tudták (és valószínűleg megmozgatni is tudták volna), hanem képesnek tartották magukat arra is, hogy azokat a kőfal építésénél fölemeljék és a már ott lévő hasábokra fektessék. Mert különben nem vették volna magukra az iszonyú munkát, amelyet már a majdnem kész kőhasábokba be kellett fektetniük! Miért építettek ilyen hatalmas kövekből, hiszen – mint jól tudjuk – nem a kövek méretétől függ, hogy mekkora épületeket lehet fölhúzni belőlük.  Téglákból is lehet szép, nagy templomokat építeni. Valami vallásos fogadalomnak tettek ezzel eleget, vagy abban hittek, hogy az óriási kövekből épült falak jobban ellenálnak a földrengéseknek, ugyanis az a vidék is meglehetősen földrengős.

Szerintem – itt megint csak elsütöm a lehetetlen elméletemet – azért csinálták, mert a technikájuk, a módszereik ezt lehetővé tették. Amit mi ma értelmetlenül csodálunk, az nem esett nehezükre... 

Na itt aztán lecsapnak rám három oldalról is! Az egyik társaság fölüvölt örömében és aszongya: „Persze! folyton ezt magyarázzuk. Létezett előttünk egy nagyon fejlett civilizáció, amely mindezt játszi könnyedséggel csinálta!”

Jó, akkor vizsgáljuk meg ennek az elméletnek a lehetőségét. Itt most nemcsak arról van szó – mint a kővázák esetében –, hogy nem hisszük el, hogy az 5000 évvel ezelőtti emberek technikája képes lett volna a szóbanforgó munkák elvégzését lehetővé tenni, viszont mi tudnánk ilyen vázákat csinálni, ha nagyon akarnánk; hanem arról, hogy a bálbeki 1200 és  1670 tonnás kövecskéket mi sem tudnánk megmoccantani. Az egyik videón gyönyörűen bemutatták, hogy a mai, legnagyobb súlyt emelni képes, mozgó emelődaruinkból annyi kellene ennek az 1200 tonnás hasábnak a fölemeléséhez, amennyi nem férne belőlük hozzá! Kétségtelenül tudnánk olyan hatalmas emelődarukat csinálni, amelyekből talán három négy elég lenne a kő fölemeléséhez, de jelenleg ilyen daruink nincsenek. Tehát annak a híres – előttünk létezett – társadalomnak kellett, hogy legyenek ilyen, szuper „emelődarvaik”! Akkor viszont 2-3 százmilió évvel ezelőtt kellett volna létezniük ahhoz, hogy minden nyomuk eltűnjön (de még az is rettentően valószínűtlen!), és csak az általuk emelgetett kövek maradjanak meg. Lehet, hogy a bálbeki hasábok nem 2-3 ezer évesek, lehet, hogy 10-15 ezer évesek, de túlságosan „frissek” ahhoz, hogy akár százezer évesek legyenek. És ha százezer évesek lennének is, elképzelhető-e, hogy egy százezer évvel ezelőtti civilizációból, amely a mieinknél hatalmasabb „emelődarvakkal” dolgozott, nem maradt volna meg máig, a köveiken kívül egyetlen egy anyacsavar sem??? Nem elképzelhető! NEM KÉPZELHETŐ EL!!!

A másik társaság meg örömmel ugrana nekem és mondaná: „Persze, hiszen óriások voltak, akik azokat a hasábokat csinálták, cipelték és használták építkezésekhez”. Ugyanis vannak akik ezt az elméletet dédelgetik.

Rendben van, akkor vizsgáljuk meg az óriások lehetőségét, bár eleve gyanús, hogy 200 milió évvel ezelőtt élt ősállatok megkövült csontjait vidáman megtaláljuk, de – mondjuk – 15-20 ezer évvel ezelőtt élt óriások csontjait nem! Mekkora óriásoknak kellett volna léteznie  ahhoz, hogy ezeket a köveket, gépi segédeszközök nélkül, emelgetni tudják? Egyrészt, nekünk egy 3,5 méter magas muki már óriásnak számítana, ám a hatalmas kőhasábok az ekkora óriásokat majdnem ugyanolyan magasról nézték volna le, mint minket. Másrészt, az óriáskodással nagy-nagy baj van. Ez mindenkinek világos, aki tudja, hogy a tornász világbajnokságokat, olimpiákat miért 1 méter húsz centi magas kislányok nyerik. Ugyanis az  arányosan megnövelt méreteknél a következő disznóság történik: növeljünk meg egy 1,2 méter magas kislányt 2,4 méteresre. Akkor minden hosszmérete megkétszereződne, viszont a  karjainak, lábainak keresztmetszete megnégyszereződne, azaz mert ez azonos az izom-keresztmetszeteivel, négyszer olyan erős lenne. Viszont a megnövekedett testének tömege (súlya!) megnyolcszorozódna! Ami azt jelentené, hogy az önmagához mért ereje – tehát amellyel a saját testmozgását intézi – már csak fele akkora lenne, mint 1,2 méteres „korában”  volt!

Akkor most nézzük meg, hogy mekkorára kellene valakit óriásítani, hogy megfeleljen a  bálbeki hasábok emelgetési problémájának? Mekkorára lehetne egyáltalán hús-csont lényeket nagyítani ahhoz, hogy súlyuk alatt ne törjenek össze a csontjaik? A növényevő dinoszauruszok egyike-másika – úgy tűnik – elérte a fölső határt. Az Argentínoszaurusz esetleg megnőhetett 75 tonnásra. Csináljunk egy ekkora óriást. Induljunk ki egy 75 kilós és 1 méter 75 centi magas emberből és tízszerezzük meg a magasságát. 17 és fél méter magas óriás lett belőle. Izom keresztmetszete megszázszorozódott, viszont a tömege az ezerszeresére nőtt és Argentínoszausz-súlyú lett: 75 tonnás! A megszázszorozódott erejéhez hozzájött az ezerszeres súly, tehát az „önmagához való ereje” már csak a tizedrésze, annak, aminek még emberi méreteiben örülhetett! Más szóval: ünnepelhet, hogyha saját erejéből még járni tud! (Ne felejtsük el, az Argentínoszaurusz négy lábon járt és a farkának egy nem kis súlyú részét vonszolhatta a földön.) Föl tudna-e emelni saját testsúlynyi súlyt egy ilyn óriás? Erősen  kétlem, de mondjuk, hogy igen (ember méreteiben még vidáman föl tudott emelni 75 kilót). Akkor – de csak akkor, ha erre képes lenne – 15 társával együtt, tényleg föl tudná emelni az  1200 tonnás hasábocskát...

Ez az óriássá növekedés problémája, illetve az elkerülhetetlen velejárója mutatja meg, hogy milyen siralmasan nevetséges az elefántot a bolhával, vagy a hangyával összehasonlítani. Persze, hogy az elefánt ezerszer, vagy inkább miliószor erősebb a hangyánál, de a hangya saját testsúlyához viszonyuló ereje ugyanannyiszor nagyobb az elefánt „önerejénél”.

Az Argentínoszaurusz csont-kövületek talán 100 milió évesek. Kérném az óriás-elmélet híveit, hogy mutassák meg nekem a 75 tonnás óriások néhány csontját, amelyeknek még ropogósan frisseknek kellene lenniük, ha ezek az óriások 10-20-30 ezer évvel ezelőtt éltek volna...

Ekkor támadna nekem a harmadik, bölcs társaság: Világos, hogy a bálbeki – és az összes többi – kőcsodát, más bolygókról idejött „istenek” csinálták! Na, erről már volt szó. Erről ne beszéljünk többet. Illetve, ha majd még beszélünk, mindig azzal a meggyőződéssel a tarsolyunkban, hogy – bár istenek lehetnek valahol – más bolygóról nem lehet idejönni, nem is  lehetett soha és nem is lehet majd a bármilyen későbbi és bármilyen technikai fejlettségű jövőben sem. Erre, az őrült – elképzelhetetlenül őrült – távolságok miatt még robotok sem lesznek képesek, nemhogy élőlény-istenek... Ebben az a szomorú, hogy mi se tudunk eljutni más csillagrendszerekbe soha!

Szóval, akkor mit tudunk a bálbeki csoda kőhasábokról? Csak annyit, hogy léteznek és semmi, semmi mást!

https://www.youtube.com/watch?v=PaVBmizeUrg

9) Ámde ne foglalkozzunk ilyen gyerekesen kis kövekkel. Ugorjunk egy nagyságrendet és menjünk Kínába a Nandzsinghoz közeli kőbányába. Ebből a Jangsan mészkőbányából épült Nandzsing sok épülete. Ebben, a ma teljesen elhagyott és használaton kívüli bányában három óriási kőtömb áll. Ellentétben versem állításával, azt hiszem, hogy tudom a történetüket. Miért mondja a versem, hogy nem tudom? Azért, mert nem biztos, hogy tudom.

Ezekről a hatalmas kőcsodákról különböző videók kerengenek a világhálón. Az egyik meséje hihető, a kövek keletkezését néhány száz és nem sokezer évvel ezelőttire teszi, továbbá a kövek története írásba foglaltan is létezik. Íme a mese:

Kínában Jung-lö volt a harmadik Ming császár. Tulajdonképpen Zu Di volt az igazi neve. Apja, Zu Juanzang volt a Ming uralkodóház megalapítója. Jung-lö eltávolította unokabátyját, Zu Junvent a trónról és 1402-ben Kína császára lett. Borzalmas zsarnok volt, akinek azonban sokat köszönhetett Kína. Egy példa irgalmatlanságára. Megkérte országa egyik leghíresebb tudósát, Fang Xiaorut, hogy írjon számára egy székfoglaló beszédet. Fang, aki Konfuciusz tanain nevelkedett, nagyra tartotta az erkölcsöt és a hűséget (és nyilván megbotránkozott a második Ming császár – az unokabáty – eltávolításának módján), nemcsak megtagadta a beszéd megírását, de trónbitorlónak nevezte Jung-löt. Erre a császár „megígérte” Fangnak, hogy a szemtelenségéért kilencíziglen irttatja ki Fang családját is, nem csak Fangot végezteti ki. Fang azt válaszolta, hogy ha a hozzátartozóit tíz-íziglen is irttatná ki, ő mégsem vonja vissza, amit mondott, azaz, továbbra is tróbitorlónak nevezi a császárt. Barátunk, Jung-lö megfogadta a „tanácsot” és Fang egész rokonságát kivégeztette, összesen 870 embert...

Ilyen barátságos muki volt ez a derék császár. Apját, a Ming dinasztia megalapítóját nagyra tartotta és egy hatalmas emlékművet (sztélét) akart állíttatni tiszteletére. Mérnökeinek  és építész alattvalóinak kiadta a parancsot ennek az emlékműnek a méreteire vonatkozóan, de mert nem csak a zsarnokoskodásában, ebben sem ismert józan mértéket, a méretek őrületes képtelenségek voltak.

Ma három kőtömb ácsorog az elhagyott bányában, szépen elválasztva a bányadomb falától. A sztélé „alapja” ez, 16 200 tonnás kövecske (emlékezzünk a bálbeki, nevetséges, 1670 és 1200 tonnás hasábokrara!). A sztélé „teste”: 8800 tonna. És a sztélé „feje”, amely 6100 tonna lett volna, ha meg lehetett volna moccantani és mérlegre tenni... Az emlékmű 73 méter magas lett volna, ha sikerül megcsinálni. Ezeket a tömböket – teljesen természetesen – már az alap kőrétegtől sem tudták elválasztani. Mégis érdemes elgondolkozni, egyrészt az őrület fölött, másrészt a hihetetlen (hangyaszerű) emberi képességek fölött. A szabadon álló kőtömböket látva el kell képzelnünk azt a rengeteg mészkövet, amit körülöttük faragtak le és távolítottak el. Ez a sokszorosa lehetett a tömbök térfogatának. Igaz viszont, hogy nekik már valószínűleg acél vésőik voltak, ami a bálbekieknek még biztos nem volt.

Még valami megjegyzendő, a fönti példa tanulságából. Ha ilyesmit látunk, arra gondolhatunk, hogy „az emberek”, akik csinálták, tudták, hogy mit csinálnak. Nem fektettek volna bele olyan őrületesen sok munkát, ha nem tudták volna a hatalmas kövek elszállításának és fölállításának módját. Ez a feltevés rémesen téves lehet (és ebben az esetben egész biztosan téves is!). Persze, „az emberek”, akik a kőbányában dolgoztak, tudták, hogy mit csinálnak,  ugyanis, hogy őrültségen dolgoznak, és hogy a köveket majd meg se tudják moccantani. De „az ember”, a császár végtelennek érezte a hatalmát, és talán végtelen képességűnek tartotta az alattvalóit is. Egyszerűen, ellentmondást nem tűrve, megparancsolta a képtelenséget. És  senki nem is mert ellentmondani neki, ismerve a halálbüntetésben rejlő örömét.

Ezt végiggondolva, most már én is másképp látom az asszuáni gránitbányában heverő, félkész obeliszket, amelyet nem fejeztek be, mert saját súlyától elrepedt. Azt is 1200 tonnásra  becsülik*. Lehet, hogy a fáraó, nagysági hóbortból egy ilyen hatalmas obeliszk legyártását  parancsolta meg, és „az emberek” egyáltalán nem tudták, hogy azt majd hogyan fogják szállítani, pláne fölállítani... És Egyiptomban van még ennél az obeliszknél is sokkal nagyobb, tervezett kőcsoda, igaz, az „csak” mészkőből lett volna. El-Minjánál találtak rá. 8 méter széles és 22 m hosszú és olyan mélységig van már körülfaragva, hogy a kész súlya kereken 2000 tonna lett volna. A felületére emberalak van vázolva. Valószínűleg fáraó szobor lett volna belőle, ha be tudták volna fejezni.

Miért nem vagyok biztos abban, hogy a Nandzsing melletti, Jangsan kőbányában vesztegelő óriáskövek tényleg a Jung-lö papájának tiszteletére tervezett sztélé darabjai? Azért, mert több olyan videó kereng, amely – bár a mesét igaznak tartja – nem hiszi el, hogy azoknak a köveknek ne lett volna valami egészen más célja, és hogy ne lettek volna sokkal régebbiek. Ahogy ezeket a köveket a videón látom, erősen gyanítom, hogy igazuk van. A „fejből” furcsa bütykök állnak ki, amelyeket nehéz értelmezni, ha abból a sztélé feje lett volna. Akkor is, ha nem emberi fejet akartak volna faragni belőle. Az „alapban” pedig alul egész sor, fekvő téglalap alakú, pontosan megmunkált kivágás van, amelyek mérete egyforma. Ha azokat csupán a kő elszállításának lehetővé tételére szánták volna (mint ahogy egyesek hiszik), akkor sem egyformáknak, sem pontosan kialakított, szabályos és párhuzamos falakban folytatódó nyílásoknak nem kellene lenniük. Azokat valami egészen más célra tervezték. Szóval, itt sem tudunk semmi bizonyosat...

*Erről a szinte félkész obeliszről külön könyvet lehetne írni (szerintem írtak is, talán többet is). Először is gránitból van, és el sem tudjuk képzelni, hogy hogyan csinálták. Az egyiptomiak állítólag kisebbfajta sárgadinnye méretű dolerit kövekkel – amely keményebb a gránitnál – paskolták a követ (ha tényleg ez lett volna a módszerük, akkor most nem írhatnék róla, mert máig – ha azóta állandóan és egyfolytában dolgoznának rajta – még félkész sem lenne!). A méretei: ahol a legvastagabb, alul 4,2 x 4,2 méter. A hossza 41,75 méter és a súlya kész állapotban 1168 tonna lett volna. Két oldalán az árok, amely elválasztja a kőbánya gránit tömegétől, mindössze 78 cm széles, mely árokban mozogni is alig lehet, pedig azt ott nagyon kellett, bármilyen módszerrel dolgoztak. A munkát félben hagyták, mert a kő – noha még nem választották teljesen el az alapkőzettől – önsúlyától elrepedt. Becslések szerint, kereken 3500 évvel ezelőtt Hacsepszut, vagy III. Tutmózisz fáraó számára készült. Másodszor pedig – összehasonlítás képpen – a legnagyobb obeliszk, ugyancsak III. Tutmózisz idejéből, ma Rómában áll. Ez a Lateráni obeliszk, amely eredetileg 455 tonna súlyú lehetett. 32,5 méter magas, alapzattal együtt 45,7 m. Eredetileg magasabb volt, de egy földrengés ledöntötte és eltört. Zavaros adatokat találtam csak róla. Le kellett vágni belőle egy darabot az újra fölállítása előtt, az egyik hír szerint 4 méternyit (gyanítom, hogy ez tévhír), a másik szerint csupán 30 centiméternyit. Tehát itt is előtolakodik a kérdés: a félkész obeliszk vajon olyan kiadott parancsra készült-e amely nem vette figyelembe, hogy a kész követ esetleg meg sem tudják majd mozdítani, vagy kiszámították (mert számolni nagyon tudtak!), hogy a munka, a szállítás és végül az obeliszk fölállítása nem lesz lehetetlenség??

Angolnyelvű videó. Jól látni benne a „kövecskéket” és azt, hogy azok emberi erővel megmoccanthatatlanok. A császár valami olyasmiből indulhatott ki, hogyha a hangyák el tudnak cipelni egy szarvasbogarat, akkor az emberei majd elbánnak ezekkel a kövekkel.

https://www.youtube.com/watch?v=II76oEXZYvU

10) Sanghajtól 280 kilométernyire, délnyugat felé találhatók a teljesen titokzatos Longjú mesterséges „barlangok”, amelyekre 1992-ben bukkantak rá. Eddig huszonnégyet találtak  belőlük, de valószínűleg még több is van. Semmi jel nem mutat arra, hogy kik csinálták és mikor. Azt sem lehet tudni, hogy miért csinálták úgy, ahogy csinálták, mert az üregek méretei semmilyen, józan használati célt nem engednek sejteni. Feltételezik, hogy talán 2200 évvel ezelőtt készültek, és esetleg titkos fegyverraktárak lehettek, ugyanis akkor azon a vidéken háborúk zajlottak. De miért kellene fegyverraktárakhoz 4-5 méter magas termeket faragni a homokkőbe? Némelyik terem 20 (más videók szerint 30) méter magas! Az eddig megtalált,  huszonnégy terem összesített alapterülete 3,8 hektár, azaz 38 000 négyzetméter (a Keopsz piramis alapterülete 52 900 négyzetméter). Hogy lehet, hogy a kínaiak, akik a történelmük folyamán mindig mindent fölírtak, erről a barlang-fúrásról egy betűt sem írtak le sehol. (Ritkán gondolunk rá ‒ mert az ötezer éves ékírásra és a majdnem olyan régi, egyiptomi hieroglífákra vagyunk büszkék ‒, hogy a kínai írás is több mint 3000 éves, ráadásul ez az egyetlen, azóta egyfolytában használt írás. Megjegyzem, erre nem lennék büszke, mert többezer, dögbonyolult jelből áll!! Nem hiszem, hogy a kinai nyelv hangok szerinti leírását ne lehetne száznál jóval kevesebb jellel megoldani.)

E „barlangok” belseje egyáltalán nem barlangszerű. Falai függőlegesek, helyenként szögletes oszlopokat hagytak meg az üregfúrók. A mennyezetek sík felületek és a falakon látszik a kimélyítési munka nyoma, ami teljesen olyan, mintha azt valami modern géppel csinálták volna. Mindenütt párhuzamos, sekély barázdákat látni, amelyek a kimélyítő szerszám nyomai. E „hornyok” egyenletessége és párhuzamossága olyan, hogyha azok nem gépi munka nyomai lennének, szándékosan kellett volna a kézi munkánál ügyelni rájuk. Annak vajon mi értelme lett volna? Helyesebben, mi értelme volt, hiszen nehéz elképzelni, hogy ott tényleg gépekkel dolgoztak. Korom, vagy füst helyét sehol nem látni. Dehát akkor mivel világítottak a barlangfaragók?  Egyetlen egy, 2000 évvel ezelőtt égetett kerámiaedény cserepeire találtak eddig, és semmi más nem hevert a „tisztárasöpört talajúnak tűnő” csarnokokban. Az építők egyetlen szerszámát sem találták meg. De az egyik terem falán – nem túl finom kidolgozású – dombormű ékeskedik, amely egy halat, egy madarat és egy lovat ábrázol.

A hatalmas térfogatú termek kifaragása retenetesen nagy munka lehetett, tehát számomra a fő kérdések – sok más megválaszolatlan kérdés mellett –, hogy mi volt az oka a termek magasságának? Milyen célt szolgálhattak e „barlangok”? És miért tüntettek el az építők  minden nyomot, ami a csarnokok építési módjára és használatára utalhatna? Mert hiszen ez teljesen szándékosnak tűnik. Azt a „csodát” is emlegetik, hogy a kifaragott kőtörmeléknek, amely százezer köbméter nagyságrendű lehetett, nincs a barlangok környékén sehol nyoma! Hova hordták a törmeléket? Ha a barlangokat titokban faragták, akkor érthető, hogy a törmeléket el kellett valahova „tüntetni”. Ám ez a törmelék-eltüntetés csúnyán megnehezíti a munkálatok titokban zajlását! Másrészt azonban, ha a barlangok tényleg sokezer évesek, a kihordott törmelékre rég fű nőhetett vagy erdő, és ma nem tűnik a tömegük olyannak, mintha az nem a környékhez tartozó képződmény lenne.

Ezekről a mesterséges „barlangokról” is furcsa, egymásnak ellentmondó videók terjengenek. Az egyikben azt állítják, hogy valamelyik barlangban megtalálták a barlangfaragók vésőit. Több videóban szépen kidolgozott domborműveket látni a barlang falán, amelyekben emberalakok is vannak. Azok vajon egész máshol felvett képek? Sajnos ilyesmi is előfordul ezekben a „tudományos”, fejtágító videókban. Az egyik (tévén leadott) valóban tudományos-ismeretterjesztő videóban határozottan mondják, hogy csak egyetlen egy, meglehetősen vacakul kidolgozott domborművet találtak, amelyen egy hal, egy madár és egy ló látható. A szép domborműveket mutató videók (amelyek szövegében szó sincs a domborművekről) sokkal frissebbek lennének? És azokat a domborműveket azóta találták volna meg, újabban fölfedezett barlangokban? Akkor mért nem szól róluk a szöveg? Amiről viszont mindegyik videó szól, azok a falakon látható, szabályos megmunkálási nyomok, sekély hornyok. „amelyek mindegyike pontosan 60 fokos szögben mutat a talaj felé”. Egyetlen videóban sem láttam, egyetlen ferdén lefelé mutató nyomot sem!! Mindegyik vízszintesen fut!

A barlangok fölfedezésével kapcsolatban is furcsán szófukar a tájékoztatás. Négyszögletes tavakról van szó, amelyekben a környéken lakók halásztak, de a tavakat feneketlen mélynek tartották. Egyszer aztán megelégelték a saját (meddő) kíváncsiságukat – ez volt 1992-ben – béreltek egy szivattyút és 17 napi kemény munkával kiszivattyúzták az egyik tóból a vizet. Így bukkantak a barlangokra, de, hogy a barlangok vízzel lettek volna elárasztva, arról szó sincs, és a videón látható képeken sem tűnik olyannak a barlangok fala, mintha –  esetleg ezer évek óta – víz lett volna bennük. Akkor viszont mik voltak a négyszögletes tavak? Csak a barlangok bejáratát rejtették el szándékosan (és akkor olyanok lennének ezek a barlangok, mint a hódoknak a csak víz alól bejárható várai), vagy a négyszögletes valamik a barlangok előterei voltak és csak később töltődtek föl vízzel? Sajnos bosszantóan bárgyú sok ilyen videó és nehéz összeszedni belőlük valami tápláló, szellemi harapnivalót...!

Németnyelvű videó, jó képekkel a „Longjú-barlangokról”.

https://www.youtube.com/watch?v=-mVP2HMb3Ps

11) A Szerápeumot a francia Auguste Mariette fedezte föl 1851-ben. Ez egyike Egyiptom legtitokzatosabb csodáinak. Nem szeretnék varázslatossági sorrendet fölállítani Egyiptom ezer csodájáról, de szerintem azoknak az embereknek és annak a technikának, amely képes volt a szerápeumi kőkoporsókat megcsinálni és hozzáférhetetlen, földalatti helyeikre tuszkolni, a nagy piramisok fölépítése szóra sem érdemes gyerekségeknek tűnhettek! Sajnos, ezeknek a bemutatásához megint csak viszonylagosan megbízható, hozzávetőlegesen szavahihető videókra vagyok utalva. Egyetlen egy magyarnyelvűt sem találtam. Ráadásul a videók „össze-vissza beszélnek”, aminek az egyik oka kiderül az egyik videóból: csak röviden engedik nézegetni a beeresztett embereket. Nyilván rengeteg látogatója van ennek a csodának és a hely szűk a föld alatt. A másik ok lehet, hogy nem engedik a népet végig sétálni a katakombán, hanem talán csoportokra osztják és mindegyik csoport csak egy szarkofágot nézegethet rövid ideig. Ezért különbözhetnek az adatok és a mesék. A nem videókból származó adatok pedig (szerintem) azért hiányosak, mert azok, akik tudományosan foglalkoztak az üggyel, nem írtak le mindent, csak azt, amit ők – személyenként mást-mást – tartottak fontosnak.

Szakkaránál, nem messze Dzsószer fáraó lépcsős piramisától, ahol a „kőalatti” raktárban rátaláltak a kővázákra, mészkőbe vájt 300 méter (más forrás szerint 340 m) hosszú alagút, vagy katakomba, húzódik meg, 12 méter mélyen a „kő alatt”. Ezesetben is okosabb kőalattiról beszélni, mint földalattiról, mert ott a föld amúgyis csak homok. E folyosóból jobra-balra, derékszögben 28 kamra nyúlik a mészkőbe (amelyek „zsákkamrák”) és közülük 24-ben hatalmas, fedéllel ellátott „kőláda” van, azaz, kőkoporsó, vagy gránit szarkofág.

„Száz tonnákról” beszélnek, de a számadatok nem pontosak és hiányosak. Talán azért, mert e szarkofágok nem egyforma nagyok. Az egyik méreteit így adták meg: 2,5 méter széles, 4 m hosszú és 3,5 m magas. Nyilván a fedéllel együtt, de azt sehol egy szóval sem említik, és azt sem, hogy a fedél milyen vastag, noha némelyik videón mérőszalaggal ügyetlenkedő embereket látni a szarkofágok körül téblábolni! Azt is látni, hogy az egyik muki bemászott a szarkofágba és derékszögű fémvonalzóval mutatja, hogy a láda fala és a fedél milyen pontos derékszögben találkoznak. A beltér méreteiről sajnos nem szól a videó. E gránit szarkofágok állítólag 70-80 tonnásak, a fedelek pedig 20 tonnásak, persze csak körülbelül. Az egyik képen nyitottan látni a szarkofágot. Kiindulva a 2,5 méteres szélességből, a falvastagságot 60 cm-re becsültem. Ha a fedél nélküli magasságot 3 méternek veszem, a hosszúságát 4 méternek, és feltételezem, hogy a ládika feneke is 60 cm vastag, akkor kereken 9 köbméter belteret kapok. Ezt levonom a 30 köbméteres térfogatból és megszorzom a gránit fajsúlyával, ami – mondjuk  – 3. Kereken 63 tonna súlyt kapok, tehát a fönt megadott súly nagyságrendje jó. Viszont egy másik videóban 2,3 m széles, 3,8 m hosszú és 2,4 m magas koporsóról beszélnek. Mindezt összeszorozva kereken 21 köbmétert kapok, tehát a tömör hasáb ugyancsak 63 tonna lenne. Nem tudom mekkora az üreg benne, de ha azt le tudnám vonni, talán 40 tonnánál is kevesebbet  kapnék.

Az egyik videó rózsaszínű gránitról beszél, és hogy azt a 800 kilométernyire lévő Asszuánból kellett hozni. Ezt több videó is megemlíti, de azok nem beszélnek rózsaszínű gránitról, és ezt két okból is jól teszik. Egyrészt, az asszuáni gránit jellegzetesen és jól ismerten főleg piros és fekete kristályokból áll. Másrészt a videók mindegyikén kizárólag világos vagy sötétszürke gránitot látni (azon is, amelyik rózsaszínűről beszél...)! Viszont a gránit az gránit! Ez némelyik közeli felvételen egyértelműen látszik, tehát itt nem lehet öntött kövekről mesélni? Dehogynem! Az egyik videó készítője a kőfedeleken olyan jeleket vélt látni, amelyek öntvényre utalnak. Kétségtelen, egyik videón sem láttam a kőfedeleket olyan tisztán, mint a  kőládákat. Lehet, hogy azok tényleg öntvények, viszont a fedelet nem lehet a szarkofág tetején önteni, tehát egy 20 tonnás fedél fölemelése a szűk helyen, akkor is lehetetlenség, ha az nem terméskő, hanem öntvény! A kőládák kora természetesen vita tárgya. Ezeket az egyik elmélet szerint Chemvaszet (Kemvaszet), II. Ramszesz fia rendelte meg, aki kereken 3250 évvel ezelőtt élt. Csakhogy – noha az egyiptomiak mindent leírtak, még azt is hogy mivel kezelték az aranyerüket – erről, azaz a kőládák előállításáról, szállításáról (állítólag) egy betűt se találni. A kőládák – megint csak állítólag – a szent Ápisz-bikák múmiái számára készült koporsók. (Itt a szám- vagy betűmisztikusok már nyilván gondoltak rá, hogy ezért nevezték Magyarországon a háború után az állami papír és írószer üzleteket Ápisz-boltoknak...) Igenám, de a Szerápium francia fölfedezője egy kivételével, mindegyik szarkofágot kicsit eltolt fedéllel találta meg. Mindegyik üres volt, de a nyílások nem lettek volna elég nagyok ahhoz, hogy azokon át kihuzigálják a bikamúmiákat. A zárt szarkofág fedelét nem tudta elcsúsztatni (ami esetleg  tényleg 20 tonna volt), erre azt – kedélyesen – fölrobbantotta! Az a ládika is üres volt. Igen, mert állítólag – ez már a rómaiak megszállása idején volt – kopt szerzetesek meg akarták szüntetni a – szerintük barbár – bikakultuszt és el akarták pusztítani a bikamúmiákat. Hát akkor talán darabokban szedték ki a bikákat a koporsókból? De ennek semmi nyoma.

A Wikipédia szerint, Mariette 64 eltemetett bikát talált 1851-ben. Akkor ezek azok a fakoporsókban eltemetett bikák lehettek, amelyekről az egyik videó beszél. Azokat mért nem tüntették el a koptok? Sőt azok miért nem a nekik szánt, előkelő gránitládákban nyugodhattak? Ahogy a videókon látom – persze erről sem esik egy szó sem – mindegyik szarkofág fedele el van tolva hosszirányban és mindegyik nagyjából ugyanannyira. Ember be tud mászni rajta. Ha valakik kíváncsiságból tologatták el a fedeleket – ami egyáltalán nem könnyű föladat – hogy megnézzék, mi van bennük, hányat toltak volna el a belenyugvásig, hogy a ládikák üresek? Hármat? Ötöt? Biztosan nem egy kivételével az összeset! Tehát én inkább azt hiszem, hogy a fedelek soha nem voltak a helyükre tolva. A szarkofágok (ha azok egyáltalán) várták, hogy rendeltetésüknek megfelelően, beléjük rakják, amit oda szántak.

A kopt szerzetesek bikapusztítási meséje is rém gyanús, és szerintem nagyon furcsa, hogy ilyesmit komolyan terjesztenek. Egyrészt ott vannak (vagy voltak) a fakoporsókban szundikáló, el nem pusztított bikamúmiák. Másrészt pedig – erről egyetlen videó szól! – fölfedezésükkor a szarkofágokat rejtő kamrák bejáratát fal védte, amelyen föliratos kőtáblák voltak. Tehát nem elég, hogy a koptok a bikamúmiákat csak darabokban szedhették volna ki a szűk nyílásokon át (arról nem is beszélve, hogy ahhoz a bikamúmiákat a szűk koporsóban kellett volna darabokra fűrészelniük), de akkor nekik kellett volna fölhúzni az elzáró falakat is. Azt vajon miért tették volna, ha a koporsókat már kiürítették? Egyébként, sehol nem esik szó arról, hogy mi lett a kőtáblákkal és mi volt rájuk írva. Ám az a videó mutat egy rajzot, amely a zárófalat mutatja, rajta a kőtáblákkal. Egy másik rajz belátást mutat az egyik kamrába. Világosan látszik a szarkofág a kicsit előrecsúsztatott fedéllel, amelyen hatalmas kőrakás látható szögletes kövekből. E rakás súlya meghaladhatta a fedél súlyát is! Valahol szó van arról, hogy e kőrakás tovább nehezítette volna, hogy kigyűjjön a koporsóból az, ami ki akart volna gyünni. Nyilván mégis kigyütt, de előbb eltolta a fedelet a kőnehezékkel együtt...

Visszatérve a szarkofágok korára: az egyik videó azt mondja, hogy mindössze hármon látni „nagyon kezdetleges” írásjeleket, amelyekből ítélve a koporsók kb 2200 évvel ezelőttiek lehetnének, de ezt mindjárt el is veti, merthogy a szarkofágok pazar kivitele nem egyeztethető össze az írás kezdetlegességével, amelyet inkább csak vacak falfirkának tekint. Ugyanakkor más videók gyönyörű hieroglifákat mutatnak, mintha mindegyik szarkofágba lennének ilyenek bevésve, de a szövegben nem esik róluk szó!

Mi a csodálatos a Szerápeumban? Először is maguk a gyönyörű kivitelezésű, óriási gránit-koporsók. Kívül-belül sima, fényesített falakkal, minden derékszögű rajtuk – kivéve a  fedelek két oldalán, fölül a ferdesíkú felületeket – és a derékszögek kényesen, mondhatnám kínosan pontosak! A sok megdöbbentő dolog között számomra a leges-legbegdöbbentőbb, hogy a falak belül mindenütt élesen találkoznak egymással és a koporsó kitűnően sík aljával! A másik csoda, hogy hogy’ cipelték ezeket a súlyokat a katakombába és abból derékszögben befordulva, az oldalkamrákba?! Némelyik zsákkamra fala jobbról-balról 60-60 cm-nyire van a „száztonnás” koporsótól. Egy ember alig fér át köztük, pedig a ládika megmoccantásához rengeteg ember ereje kellhetett. Két videóban is megemlítik, hogy a kamrák talajának síkja nincs egyszintben az alagút szintjével. Az egyik 1 méteres lépcsőről beszél, a másik 2-3 méter szintkülönbségről! Ez rém furcsa, mert ez nem látszik a videókon, de ha így lenne, miért nem említi ezt a többi videó? Hiszen ez a koporsók kamrábahelyezési nehézségeire még egy jókora lapáttal tett volna rá! Onnan, a kövek alatti (esetleges) görgőket ki se tudták volna szedni. Több videó is említi, hogy egy félkész szarkofág ott maradt a „folyosón”, azaz a hosszú katakombában. Ebből azt következtetik, hogy a kőládákat nem a szabadban csinálták, vagy nem  ott fejezték be, hanem a föld alatt. Tényleg, miért cipeltek volna le egy félkész darabot? Ám az egyik videó csak otthagyott fedélről beszél, és mert az egyik szarkofágon egyáltalán nincs fedél, azt gyanítja, hogy a kint hagyott darabot arra a koporsóra szánhatták. Mellesleg, a kőkoporsók helyre tologatásának rejtélyén kívül, a 20 tonnás kőfedelek becipelése és a helyükre emelése se kutya! Egyébként, a folyosón heverni hagyott fedélnek az egyik végéből két bütyök áll ki, egész pontosan úgy, mint ahogy a perui kőfalak jónéhány kövéből! Íme:

https://www.egyptforever.hu/ildiko/?p=4740 

Kormot sehol nem látni a falakon. Mivel világítottak a föld alatt, jobban mondva a kő alatt? Merthogy az amúgyis elképzelhetetlen munkálatokat nem korom sötétben végezték, az biztos! Én arra is kíváncsi vagyok, hogy bármilyen céllal készültek is, akár koporsónak, akár valami tárolónak, miért kellett nekik ez az iszonyatos falvastagság? „Tartályoknak” is, és főleg koporsóknak jóval kisebb falvastagsággal is gyönyörűen megfeleltek volna! És akkor a kiindulási kőhasábok is jóval kisebbek és könnyebbek lehettek volna. Ha valamilyen vallásos céllal készültek, netán előírás lett volna még a falvastagság is?! Mindenesetre érdemes összehasonlítani ezeket a kőcsodákat a Keopsz piramis „király-kamrájában” talált, nyeszlett, „molyrágta” szarkofággal...

Természetesen itt is vannak olyan elméletek, melyek szerint e kőládikák sokkal régebbiek és – ez persze elkerülhetetlen – egy előttünk létező, technikailag magasfokú kultúra termékei. Furcsa! Miután e csodakoporsók rendeltetése valószínűleg vallásos célú volt – nehezen tudnék mást elképzelni –, létezhetett egy, még a mienkénél is fejlettebb technikájú civilizáció, amely a szuper képességeit valami nevetségesen kezdetleges vallásféleség követelményeinek teljesítésére használta? Azt itt már sokadszorra jegyzem meg, hogy egy ilyen civilizáció nem tűnhetett volna el a hátrahagyott kőcsodákon kívüli – nagyon meggyőző és határozott – nyomok nélkül!

Nade aztán! Méghogy vallásos cél! Jönnek a nagy okosok, akik szerint ezek kész „transzformátorok” voltak! Figyeljük meg az okoskodás vonalát: a gránit tele van kvarc kristályokkal, amelyeknek piezóelektromos tulajdonságaik vannak, azaz nyomás hatására elektromosság keletkezik bennük. Világos, hogy a kőládikák alkotói elektromos áram fejlesztésére használták a kőcsodáikat! És akkor azért kellett azokat a föld alá cipelni, hogy látni lehessen a villanyfényt, amit fejlesztettek? És ezt csak a huszonnegyedik, lecipelt kőláda után lehetett látni? Ha már ilyen csodás találmányuk volt és sorozatban gyártották ezeket a  „transzformátorokat”, miért nem gondoltak exportálásra? Megjegyzem, nem tudom, hogy a transzformátornak mi köze van az áramfejlesztéshez? Lehet, hogy az egyetlen lezárt ládában a nagymamám ült és norvégmintás pulóvert kötött a kőláda által árammal ellátott villanykörte fényénél? Kár hogy azt fölrobbantották, most nem tudunk biztosat... Vagy Hófehérke és a hét törpe ült a lezárt ládában és arra vártak, hogy valaki megmagyarázza nekik, egy gránit szarkofág mit formál transz? És azt hogy’ csinálja? Az egyik videó mesélője szerint azért kellettek a dögnehéz fedelek és a rájuk rakott további kőnehezékek, mert belül valami gázt termeltek őrült nyomással, amely nyomás aztán a piezo-elektromos áramot csiklandozta ki a gránit kvarc  kristályaiból... Csudaszép elképzelés! Mit szól ehhez egy szakember? Természetesen, nem találtak semmilyen – a gázhoz („esetleg”) kellő – csővezetékeket és az elektromos áramhoz („esetleg”) szükséges huzalokat sem.

Egy azonban biztos: ma, ha nagyon akarnánk, tudnánk Keopsz piramist építeni, bálbeki kőhasábokat emelgetni, marhapontos kővázákat csinálni, kínai Longjú barlangot fúrni, de a gránitkoporsókkal nagyon meggyűlne a bajunk! Már a kőhasábok pontos, simafalú kimélyítése, amelyben a falak sarkosan, élesen csatlakoznak egymáshoz és ráadásul fényesítettek, nagyon komoly nehézségekbe ütközne. A katakombába cipelésük és végül a kamrákba helyezésük pedig vajon hogy’ történne? Oda olyan gépeink, amelyeknek ilyesmihez elég erejük lenne, be se  férnének!

Ha lenne értelme, akkor most üvöltve követelnék egy időgépet, hogy visszamenve megnézhessem, hogy’ csinálták ezeket a csodákat? De hát marad a rejtély, marad a rejtély!

12) A Szabu-tálról (Szabu-korongnak is mondják) már írtam egyszer egy okoskodást, vagy inkább okvetetlenkedést, amely meg is jelent a Szilaj Csikón:

https://www.szilajcsiko.hu/single-post/gyimothy-gabor-a-szabu-korong 

https://www.youtube.com/watch?v=ifFaYteOfAI

Ezért most csak néhány rövid szót szólok róla. Nem tudom, nem tudjuk, nem lehet tudni, hogy mi lehetett! Okoskodni lehet fölötte, bár az inkább oktalankodás, vagy sötétben tapogatódzó találgatás. Amíg nem találunk esetleg más sírokban hasonlót, vagy akár azonosat, neaggyisten: azonos formájú fémtárgyat, lehetőleg használati utasítással, addig a találgatás is csak meddő marad. 5000 éves sírban találták, tehát legalább annyi idős, de lehet hogy több. Lehet hogy sokkal több, mint ahogy – nem messze onnan – a kővázákat is 5000 évvel ezelőtti helyen találták, vagy régebbin, és ezért azok is lehetnek annyi idősek, vagy jóval régebbiek. Viszont fölhívom a figyelmet a kővázáknál megemlített, németnyelvű videóra, abban egy ötágú kőtál látható befelé hajlított nyelvekkel, amelyeket szirmoknak neveztem. Azok nagyon emlékeztetnek a Szabu-tál három befelé hajló „szirmára”. Mindkettő műremek, de a Szabu-tálnak, mintha valami nagyon célszerű, használati föladata is lett volna, vagy ha nem neki, akkor annak a fémtárgynak, amelyről lemásolták...

Hol az a nyavalyás időgép?!?!

13) Szulavézin, azon a furcsa alakú szigeten, amelyet gyerekkoromban még mint Celebeszt ismertem meg (és húsz évvel ezelőtt, amikor először hallottam a celeb szót, azt hittem Celebesz őslakóiról van szó...), hatalmas kő-köcsögök ácsorognak, amelyeket nyílván az „őscelebek” csinálták valamikor, réges régen. E köcsögökön vagy tégelyeken kívül (formájuk inkább tégelyre emlékeztet), ember alakú „megalitok”, kőszobrok is ácsorognak vagy hevernek a szigeten. Magyarnyelvű leírást vagy videót nem találtam róluk. Kötégelyből legalább 400 van a szigeten, emberalakú megalitokból jóval kevesebb, bár még lehet az őserdőben sok fölfedezetlen.

Koruk, létrehozóik és rendeltetésük ismeretlen. Vannak, akik – nem tudom milyen jelekből ítélve – 5000 évvel ezelőttire becsülik a keletkezésüket. Méreteikről alig esik szó, csak hogy soktonnásak. Az egyik embreralak földből kiálló része 4 méter. A fényképekről ítélve becsülhetők föl a méretek. Az egyik képen látható „tégelyke” átmérője simán elérheti a 3,5 métert. Magassága 1,7 méter is lehet és a falvastagságát 30 centiméteresre becsülöm. Lehet, hogy koporsóként használták ezeket a kőedényeket, bár furcsa, hogy némelyik nem elég mély ahhoz, hogy beleférjen egy emberi test. Némelyikhez szabályos fedél is tartozik, amely a kőtégely mellett hever. Az egyik mellett pontosan olyan fedél fekszik, mint amilyen egy mai, konyhában használt edény fedele, köralakú, alámetszett (!) fogantyúval, mintha azt egy óriási kézzel meg lehetne fogni és fölemelni. E fedél súlya többszáz kiló, de akár 1-2 tonna is lehet... További fedeleken emberarcú állatkák szobrai kuporognak. Néhány kőedényen pontos körvonalak futnak körbe vízszintesen, egymástól szabályosan egyforma távolságban. E távokat két arasznyira becsülöm. Az edények anyagáról sem tudok megbízható adatokat. Beszélnek gránitról, de néha olyan módon, hogy gyanítom, az illetőnek éppen nem jutott más kőnév az eszébe...

Itt is fölmerül az elmélet, hogy ezeket a tégelyeket nem faragták, hanem öntötték. Egy írás olyan valakitől származik, aki egy idegenvezetővel soknapos gyalogolás után, olyan területet látogatott meg, ahol csak emberalakú megalitok vannak, kőedények nincsenek. Az illető szerint a szobrok „olyan kőből vannak, mint amilyen a környéken egyáltalán nem található”. Az alábbi, németnyelvű videó nemcsak a celebeszi kőedényekről szól, hanem arról is, hogy onnan 3000 kilométernyire, Laoszban is vannak titokzatos kőedények – azok inkább köcsögformájúak – és hogy ott 90 különböző területen kereken 3000 kőköcsög található. Sajnos, a vietnámi háború idején rengeteg ilyen köcsög elpusztult, vagy megsérült az amerikaiak bombázásának „jóvoltából”... Továbbá, ettől a területtől 800 kilométernyire, India keleti csücskén lévő Aszam erdőben, ugyancsak találtak – nem régen – a laosziakhoz nagyon hasonló kőköcsögöket. Ott eddig kereken 800 darabra bukkantak rá, de ott is valószínűleg sokkal több lehet még, mint akár Laoszban is és Szulavézin is.

https://www.youtube.com/watch?v=u9btLSZOonY

Mondanom sem kell talán, hogy ezeknek a kora és rendeltetése épp annyira ismeretlen, mint a celebeszieké. A laosziak anyaga állítólag homokkő, vagy gránit. Úgy tűnik, hogy volt egy időszak, valószínűleg ezer évekkel ezelőtt, amikor a Föld tekintélyes részén tombolt a kőköcsöggyártás divatja, vagy vallása. Az alábbi, németnyelvű szöveg között több, viszonylag jó felvételen látszanak a cselebeszi tégelyek és az erősen stilizált emberszobrok. 

https://de.sott.net/article/31539-Ratselhafte-Artefakte-in-Indonesien-Tupperware-fur-Riesen 

Itt is rengeteg kérdés marad nyitottan, de szerintem a „főkérdés” ez, ha emberek ilyen kőcsodák elkészítésére voltak képesek és azokat ilyen nagy mennyiségben gyártották, mást  nem csináltak? Pontos köralakú tárgyakat nem egyszerű csinálni, hát még kőből – esetleg tényleg gránitból – és ha a súlyuk sok tonnás. A kőtégelyek kimélyítése ugyancsk kemény munka, bármilyen szerszámmal. Talán ezért „nem elég mély” némelyik? Ott föladták volna a reményt? Nem hiszem! Az egyik „edény” nem is nagyon nevezhető edénynek, mert alig van mélyítve, és két, félköralakú mélyedés van benne, amelyek között középen egyenes borda emelkedik ki. Annak valami célja, föladata volt, nem véletlenül maradt ott a kimélyítés közben.

Szóval, megint nem tudunk gyakorlatilag semmit sem, illetve csak annyit, hogy ezek a kőtünemények léteznek. Nem tudjuk, kik csinálták, mikor, miért, mivel, hogyan. És, mint mondom, miért nem maradt semmi más nyoma a tevékenykedésüknek, egyáltalán: a létezésüknek? Egy Szulavézivel kapcsolatos, további érdekes hír: másfélmilió éves kőszerszámokat találtak ott, amelyek nem származhatnak – például – ügyes majmoktól. Ez 800 ezer évvel régebbi jele az ember ottlétének, mint amiről eddig tudtunk. Hogy’ kerültek oda „ennyire ős” emberek?! És honnan kerülhettek oda, hiszen ahhoz több szigeten keresztül lehetett csak hozzájutni! Már csónakáztak volna? Vagy akkor olyan durva jégkorszak lett volna, hogy Szulavézi még nem volt sziget? Valószínűtlen. Megjegyzem, ha csak 700 000 évvel ezelőtt érték volna el a szigetet, az is tisztességes csoda!

14) Nem tudom, mennyire ismert Magyarországon a bronz pentagon-dodekaéderek létezése? Jómagam, talán 50 éve (vagy 70 éve?) olvastam ezekről egy könyvben és aztán évtizedekig nem hallottam vagy olvastam róluk sehol, semmit. Időnként, ha eszembe jutott az a régészettel foglalkozó könyv, amelyben rájuk találtam (pedig az nem volt komolytalan könyv), azon tűnődtem, hogy hogy’ kerülhetett abba ilyen marhaság, amelyet a rengeteg, hasonló könyv (amiket azután olvastam), meg sem említ?!

Hát kérem szépen, a bronz dodekaéderek létezése nem mese és nem marhaság. Kereken százat találtak belőlük eddig és senki nem tudja, hogy mire voltak jók. Kizárólag az Alpoktól északra bukkantak rájuk, mégpedig Angliától Magyarországig, de főleg Német- és Franciaországban. A második és negyedik század közötti időszakból származnak, a rómaiak által megszállt területről, de onnan, ahol eredetileg kelták éltek. Semmilyen írás nem maradt róluk. Miért? Talán titkos tárgyak voltak, és olyan, aki írt vagy írhatott volna róluk, egyet sem látott? Kereken öklömnyi nagyok, bronzból vannak, belül üresek és a 12 ötszögalakú oldalon köralakú kivágások vannak, amelyek soha nem egyforma nagyok – átmérőik 6 és 40 mm közöttiek – és eddig semmilyen matematikai összefüggést nem találtak a lukátmérők közötti különbségek sorrendjében. Fontos hangsúlyozni, hogy pentagon- azaz ötszög oldalú,  dodekaéderekről van szó, mert romb- azaz rombusz oldalú dodekaéder is létezik. E szabályos mértani testeknek 20 csúcsa van. Mindegyik csúcson golyóalakú bütykök vannak, amelyek miatt (rengeteg más ötlet között) arra is gondoltak, hogy ezeknek segítségével kesztyűket lehetett kötni... Dehát akkor mire jók a lukak és miért különbözik a méretük? A rengeteg  magyarázat-kísérlet között egyetlen egy elfogadható sincs, amely ezeket a tárgyakat valamilyen észszerű, használati eszköznek mutatná be. Nagyon valószínű, hogy vallásos célúak lehettek, vagy valami fontos babonához tartozó tárgyak voltak. Elkészítésük viszont nem lehetett egyszerű. Furcsa, hogy ilyen óriási területen terjedtek el és mégsem került eddig elő valamilyen leírás róluk. Igaz, az eddig megtalált, csupán száz darab, a nagy területhez viszonyítva azt jelenti, hogy ritka, nagy értéknek számíthattak. Persze most nekünk úgy tűnik, ha orrunk előtt hever jónéhány darab, lehetetlen, hogy ne írt volna róluk valaki, valamit, valahol, valamikor... Reméljük, hogy írt, és hogy azt még megtaláljuk!

https://de.wikipedia.org/wiki/R%C3%B6misches_Dodekaeder 

15) Az UFÓ-k. Jaj! – Az UFÓ-k! Többféle ember van. Van, aki nem hisz az UFÓ-k létezésében (mert jómaga még sosem látott UFÓ-t), és van, aki hisz bennük – pedig sosem látott egyet sem, csak hallott vagy olvasott róluk. És van aki azért hisz bennük, mert már sajátmaga is látott UFÓ-t. Ezek közé tartozom én is, és már írtam is róluk rengeteget. A Szilaj Csikó hét részletben jelentette meg az írást, íme az első részlet:

https://www.szilajcsiko.hu/single-post/gyimothy-gabor-beszeljunk-az-ufo-krol-1-resz 

Ezért itt most nem fogok sokat írni róluk, mert annak nagy része csak ismételgetés lenne. Inkább arról írok, hogy mi az, amiben az UFÓ-hívők közül sokan hisznek, és hogy az miért tévhit. Arról nem írok, hogy micsodák, mert azt egyszerűen nem tudom! Viszont arról írhatok, hogy biztosan micsodák nem. NEM TÁVOLI BOLYGÓKRÓL LÁTOGATÓBA JÖTT ÉRTELMES LÉNYEK! A távoli szón itt csúnya hangsúly van, mert a távoli nagyon-nagyon távoli! 

A 2) pont alatt látható a kedvenc módszerem, amellyel az őrült, az elképzelhetetlenül őrült nagy távolságokat szoktam szemléltetni. Azt itt röviden megismétlem. Hol lehetne az a csillag, amely körül az a bolygó kering, ahonnan látogatók szeretnénet hozzánk jönni? Tíz  fényévnyire? Száz fényévnyire? Mondjuk, ezer fényévnyire, hiszen ha a Tejútunk átmérője százezer fényév, akkor ezt a bolygót szinte még a viszonylag közeli szomszédunknak tekinthetnénk. Jöjjön a homokszemes szemléltetés. Vegyünk egy nagyon-nagyon finom homokot amelyből tíz szem – szorosan összenyomva – tenne ki egy köbmilimétert. Akkor egy köbcenti homok 10 000 homokszem, egy köbdeciméter tízmilió homokszem, egy köbméter tízmiliárd homokszem lenne. Most képzeljük el, hogy minden egyes homokszem egy kilométer távolságnak felel meg, és nézzük meg, hogy akkor az egy fényévnyi távolság mennyi homok lenne? A fényév 9,5 bilió kilométer, amit itt – miután ez a nagyságrenden alig változtat –, fölkerekítek 10 bilióra. A tízbilió, a tízmiliárd ezerszerese, tehát akkor a fényév távolsága 1000 köbméter homoknak felelne meg. Ez akkora homok-kocka lehetne, amelynek élhossza 10 méter (vagyis 10 x 10 méter alapú négyzeten 10 m magasan állna a homok)! Igenám, de azt mondtuk, hogy a látogatóink ezer fényévnyiről szeretnének jönni. Az a távolság homokban kifejezve – ha minden homokszem egy kilométernek számít – 10 x 10 méter alapp-négyzeten álló 10 kilométer magas homokoszlop lenne! – Na jó! Visszavonom a fölkerekítést, tehát valójában csak kilenc és fél kilométer lenne e homokoszop magassága...

Nagy-nagy csoda lenne, ha sikerülne a nagy távolságra induó űrhajó sebességét a fénysebesség ezredrészére fölgyorsítani (ez nem csak nekünk lenne csoda itt és most, hanem minden jövőbeli technika számára is csoda lenne). Akkor a látogatóink arról az ezer fényévnyire lévő bolygóról, csekélyke egymilió évig lennének úton, mielőtt itt az UFÓ-ikkal ijesztgethetnék  a közönséget.

Sajnos a világűrben csak a rakétaelven működő járművek közlekedhetnek, amihez üzemanyag kell és az üzemanyagnak tömege van. Ez a baj! Gondoljuk el, hogy egy mai rakéta, a kezdeti üzemanyag mennyiséggel együtt – mondjuk – 3000 tonna, és föl tud vinni földkörüli pályára 100 tonna hasznosterhet. Hosszú útra ez nagyon kicsi és kényelmetlen űrhajó lenne, mert hát nem a Mars felé indulna – ami itt van egy köpésnyire –, hanem egy „távoli bolygóhoz”. Tehát mekkorának kellene az űrhajónak lennie? Csak az űrhajónak, azaz a „hasznos tehernek”. Ezertonnásnak? Tízezer tonnásnak? Vagy akkorának mint egy tengeri kiránduló hajó, azaz – nagyságrendben – 100 000-tonnásnak? Még talán az is túl kicsi lenne. És akkor annak az útraindításához hány milió, vagy miliárd tonna üzemanyag kellene, ami része a fölgyorsítandó tömegnek? Arról nem is beszélve, hogy a célbolygó előtt, az ezred fénysebességet nullára kellene fékezni, amihez ugyancsak rengeteg üzemanyag kell, és azt végig magunkkal kell cipelnünk! Látjuk a végtelenségig fokozódó lehetetlenséget? Sajnos a fizika sem tudja átugrani a saját árnyékán!

És akkor hogy’ képzeljük el a sokezer évig tartó utazásokat? Családok indulnának és az ötszázadik nemzedék érkezne meg? Hány családnak kellene indulnia ahhoz, hogy a tizedik nemzedék ne álljon kizárólagosan nyomorékokból (vagy már az ötödik)? Vagy mélyhűtötten  utazna a társaság? Ha az egyáltalán megoldható lenne, hány ezer évig szabadna valakit ahhoz mélyhűteni, hogy az még föl tudjon ébredni? Vagy csak mélyhűtött ivarsejtek utaznának, amelyeket a célbolygó előtt 30 évvel robotoknak kellene egyesíteniük, megszülniük és utána fölnevelniük? És akkor meg kellene magyarázni ezeknek a szerencsétleneknek, hogy mi az isten csudáját keresnek ott, ahova saját jószántukból soha nem akartak volna elmenni! Ha valahova utazni akarunk, mert kíváncsiak vagyunk arra, hogy ott mi van, akkor oda mi szeretnénk megérkezni, nem a századik ízbeli leszármazottunk, vagy a még meg sem született gyerekünk.

És akkor a kozmikus sugárzásról még szót sem ejtettünk. Az sajnos nem gyerekmese, és egy jármű, aminek nem lehetne tíz méter vastag ólom fala (és talán még az sem lenne elég!), nem védhető meg eme sugárzástól. Meggyőződésem, hogy érzékeny, mesterséges értelemmel ellátott robotok sem lennének képesek ezeréves utazásokat „túlélni”! A világűrben ez a sugárzás állandó és nagyon erős. Itt véd minket a Föld mágneses tere és a légkörünk, de nem eléggé. Könnyen lehet, hogy némelyik rák-megbetegedés valamilyen kozmikus részecske génrombolásának az eredménye. Nem véletlenül költöztetik a neutrínó sugárzást vizsgáló berendezéseket mélyen, lehetőleg ezer méter mélyre a föld alá. Följebb, a vastag föld- és kőrétegeket is átütő kozmikus sugarak hamisítanák a mérési eredményeket.

Namost akkor – visszatérve az UFÓ-khoz, mert jószokásomhoz híven, nagyon elkanyarodtam – elképzelve az elképzelhetetlent, ugyanis, hogy hosszú, rögeszmefuttatásom tényeinek ellenére, mégis idetévedne valahogy egy távoli bolygó lakója, előfordulhatna-e, hogy csak vígan röpködni szeretne a légterünkben, de nem szólna hozzánk egy büdös szót sem?! NEM KÉPZELHETŐ EL! Erre vonatkozóan hallottam olyan „magyarázatot”, hogy ez azért van,  mert az ufós olyan sokkal magasabban fejlett nálunk, hogy nem áll szóba velünk: „mi sem beszélünk a hangyákkal...” Először is, mi nagyon is próbálunk „beszélni” a hangyákkal. Megpróbáljuk megérteni feromon jeladásaikat és érdekel minket minden velük kapcsolatban. Másodszor, a hasonlat nemhogy sántít, de legalább az egyik lába hiányzik, ugyanis az ufós (ha ide tudott jönni) technikát használó lény és mi is azok vagyunk, bármilyen alacsony szinten az ufóséhoz viszonyítva! Velünk lehet beszélni, a hangyákkal sajnos nem. Legalábbis, egyelőre nem tudunk beszélni velük. Harmadszor pedig – már bocsánat –, akkor az ufós mi a fészkes fenéért jött volna ide?! Hogy lenézzen minket? Ha nekünk sikerülne eljutni egy életet hordozó bolygóra, akkor ott minket minden érdekelne, a hangyák is! És eszünkbe sem jutna egy ottani lénnyel nem beszélni, csak azért mert az még – mondjuk – olyan kezdetleges, hogy piramisokat épít...

Sok UFÓ-megfigyelő (a szavahihető fajtára gondolok) olyasmiről számol be, hogy az UFÓ az égen néha az egyik pontról a másikra, amelyek között esetleg száz méterek vagy kilométerek vannak, villanás szerűen ugrik át. Akkor az valami fényjelenség lehet csak, semmi esetre sem jármű! Eltekintve a technikai lehetetlenségtől, élőlény az olyan gyorsulásokat nem bírná ki (hacsak nem bogarak ülnek az UFÓ-kban). De hát ott nemcsak elképesztő gyorsulásokról, hanem ugyanolyan elképesztő lassulásokról is szó van, és ez – mégha működne is – nem zajlana hangtalanul!

Szóval, nemcsak én nem tudom, hogy mik az UFÓ-k, de senki sem tudja. És nagyon nagy baromságnak tartom, hogy – a modern idők ellenére – szinte máig tiltották a hírközlést róluk. Katonai repgépek és utasszállítók pilótáinak tilos volt olyasmiről beszélni, amit – a szavahihetők, saját szemükkel – láttak! Bármilyen szakterület tudósa azonnal komolytalanná, hiteltelenné vált volna, ha elkezd az UFÓ-kkal foglalkozni. És akkor mi „megszóljuk” az 500 évvel ezelőtti időket, amikor az inkvizíció kínozta és gyilkolta azokat, akik a Föld napkörüli mozgását merészelték állítani! Minden titokzatos, földi jelenséggel tudósok serege foglalkozik. Az UFÓ-k vajon miért voltak kivételek? Világos, hogy van egy bizonyos fajta UFÓ-őrület és emiatt rengeteg hamis hír is kering. Sokan, akik alig ismerik a világunkat, mindent UFÓ-nak néznek. És vannak akik szándékosan hazudnak össze mindent, mert az UFÓ-őrületet meglovagolva, a történeteiket még akár újságoknak is eladhatják. De vannak tények, amiket nem szabad és nem is lehet valami gyerekesen nevetséges „magyarázattal” a szőnyeg alá gereblyézni. Ez nem asztrológia, ahol évszázadok óta sem sikerült valami kis tényecskét bizonyítani. Ezeknek egy komoly hányada tárgyilagos megfigyelés. Sok ilyen megfigyelésről írtam a megjelent cikkemben, és őszintén szólva, némelyik esetében nehéz elhinni, hogy az, amiket láttak, nem jármű volt. De hát ha jármű és ülnek benne, akkor mért nem lépnek velünk kapcsolatba? Mért játszanak bújócskát? Mi hasznuk van belőle? Kutatnak itt valamit? Akkor miért nem kérdeznek meg minket?

Olyan elmélet is van, hogy időgépek a jövőből és ezért nem is szabad velünk kapcsolatba lépniük, mert az kihatással lehetne később az ő jelenükre. (A híres nagypapa mese: ha valaki idejön a jövőből és meggyilkol valakit, aki a saját papájának lett volna az apja, amikor a papája még meg sem született, akkor ő hogy’ létezhetne?) Itt több bökkenő is van. Az első: lehet-e elméletileg az időben ide-oda mozogni? Létezhetnek-e időgépek? Szerintem (sajnos) nem! A másik, ha a jövőből ide lehetne jönni, akkor az idő nem olyan mint egy végtelen, egy irányba hömpölygő folyó, hanem valami létező, ami már „lejátszódott” és csak mi mozgunk benne a mi időnk múlásával. Vagyis a jövő már létezne, ahonnan ide lehetne jönni. Ez rém valószínűtlen. De ha mégis így lenne, akkor azzal, hogy egy időgép a jövőből idejön és itt mindenki számára látható, már beavatkozott a mi jelenünkbe, ami később, az ő jelenében – bármilyen kis mértékben – változást okozhatna.

Ha végig gondoljuk ezt az elmélkedést, akkor kiderül, hogy a múltba sem utazhatunk, mert hiszen akkor a mi multunkban létezőknek olyan jövőből érkeznénk, amely már lejátszódott. És akkor ők sem látogathatnának ide, mert akkor a mi jelenünk lenne számukra olyan jövő, amely már lejátszódot... Tehát az „időgép-UFÓ” elmélet is nagyon-nagyon valószínűtlen.

És akkor van még sokkal vadabb magyarázat is. Ugyanis, hogy a mi valóságunk nem is igazi valóság. Hogy a mi világunk és benne minden – tehát mi is – csupán valami okoskodó szuperlény számítógépében szimulált világ, ami olyan tökéletes, hogy azt hisszük, létezünk. Ezt én nagy marhaságnak tartom, de kétségtelen, hogy ez valódi magyarázat lenne az UFÓ-kra, mert akkor e szuperlények azt kápráztathatnák a szemünk elé, amit csak akarnak! Itt megálna az ész, illetve, ha ez így lenne, akkor teljesen fölösleges tovább okoskodni az UFÓ-knál állítólag látott, csodálatos mutatványok fölött! 

16) Van-e tudata a Mesterséges Értelemnek? Vagy tovább menve, ha a mainak még nincs is, elérhet-e egy olyan fejlettségi fokot, amelyen már lesz neki? Szerintem igen. Bár a tudat és a tudat fölötti eszmefuttatás kényes dolog, mert nem egyszerű kutatni. Vannak fokozatok, amelyek egyértelműen bizonyítják a tudatot. Például, ha egy csimpánz szemöldökére valami festéket kennek úgy, hogy a majom ne vegye észre (ilyen kísérleteket végeztek), és utána tükröt mutatnak neki. Ha rögtön le akarja vakarni a festéket, világos, hogy tudatosan látja magát. De ez már a tudatnak meglehetősen magas foka. Szerintem, miután a tudat és az értelem elválaszthatatlanul tartoznak össze, lehet azt mondani, hogy kis értelem, kis tudat, nagy értelem, nagy tudat. (Állítólag Puskás mondta annak idején, amikor még létezett az  Aranycsapat, hogy „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci”. Szerintem, ezt sosem mondta.)

Talán 50 éve, vagy még régebben olvastam egy kísérletről. Y-alakú csőbe földigilisztát eresztettek bele alul, amiből az fölül kimászott, mégpedig hol a jobb ágán, hol a balon. De az egyik ágban a giliszta mindig kapott egy kis, kellemetlen áramütést. Nem tudom hányszor mászatták át a gilisztát az Y-pszilonon, de a szerencsétlen hamar megtanulta, hogy az egyik ágon nem szabad átmászni! Tanult a giliszta? El lehet ezt képzelni egy bizonyos szintű tudat nélkül? Csakhogy a tudat szerintem (itt mindig minden csak szerintem van így...) a világnak valalamilyen egyetemes észlelésétől függ, helyesebben ez az egyetemes észlelése a környezetünknek az alapfeltétele a tudatnak. A földigiliszta – bármilyen kezdetlegesek az érzékszervei – egyetemesen érzékeli a környezetét, ezért van egy icike-picike tudata. Az állatvilágban ilyen jellegű tudatokról beszélhetünk, mert hiszen minden élőlény egyetemesen észleli, egyetemesen kénytelen észlelni, érzékelni a világot. Szerintem rengeteg állatnak nagyon magasszintű tudata van, de ezen a téren – megint csak szerintem – a kutatás még csak most keresgéli a gyerekcipőket. Ilyenfajta tudata a Mesterséges Értelemnek nem lehet, mert nincsenek a világot, a közvetlen környezetét érzékelő szervei. Ha az akácvirág illatáról beszél, nem tudhatja „teljesen”, hogy miről beszél, mert sosem érezte az akácvirág illatát, és ha azt esetleg megkísérelték valahogy „tudatni” vele, nem tudom, hogy az egyáltalán mennyire sikerülhetett. Tehát, ha lesznek olyan robotok, amelyek emberi módon ügyeskedve segítik a kutatást – például a Marson, vagy egy jupiterholdon –, és azok el lesznek látva mesterséges értelemmel és – szükségszerűen – érzékszervekkel is, akkor azoknak egész biztosan tudatuk is lesz. Többet erről jelenlegi tudásszintemen és jelenlegi tudatfokomon nem tudok írni, viszont érdemes lenne a Mesterséges Értelmet egyszerűen megkérdezni, hogy van-e tudata?

Gyimóthy Gábor, Zollikerberg, 2026 VI. 20.